2010-ben mindössze 500 Ft volt a bankszámláján, most több mint 300 millió. 5 év alatt érte ezt el. – Valós történet. Így sikerült neki.

Dátum

Megosztás

Fel lehet állni a padlóról? Ő megtette, és nem ő az egyetlen, akinek sikerült már ezt elérni. Grant Sabatiert kirúgták a munkahelyéről (elemző volt) 7 évvel ezelőtt, és ott állt mindössze 2,26 dollárral (500 Ft) a bankszámláján. Nem volt mit tennie, változtatnia kellett. És sikerült neki! 2015-ben már a bankszámláján 300 millió forintnak megfelelő összeg volt. Hogy érte el? Mit csinált? Kiderül a cikkből.

1. Tanulás és az első munka

Mivel tinédzser korában picit konyított a programozáshoz, így újra leporolta az ehhez szükséges tudásanyagot, és fejlesztette magát. Közben felfigyelt egy dologra. A programozás mellett autodidakta módon elkezdett megismerkedni a Google Adwords hirdetési rendszerrel. Azért is ezt választotta, mert ingyen meg lehetett tanulni, és nagyon gyorsan. Közben párhuzamosan a WordPress tartalomkezelő rendszert is megismerte, megtanulta, ezzel tud weboldalakat készíteni. Több mint 2000 órát tanult a fent említett dolgokról, sőt, még digitális marketing területen is továbbképezte magát (nem csak Google Adwords-ben, hanem pl. SEO-t is tanult).
A megszerzett tudással elkezdett állást keresni, és egy reklámügynökségnél el is tudott helyezkedni. Éves 50 000 dolláros állást szerzett. Miközben a munkába szépen belejött, rájött arra, hogy ezzel nem lesz a bankszámláján 1 millió dollár, nem tud annyit megtakarítani. Így munka mellett vállalkozásba kezdett.
Ezt azért tette, mert rájött arra, hogy a világ leggazdagabb emberei mind vállalkozók. Úgy döntött, kihasználja az online adta lehetőségeket. 

2. Munka mellett vállalkozás, majd teljes önállóság, út az első millióig (forintban)

Soha nem akarta azt újra átélni, hogy 500 forintja van csak, így egy-egy héten 90-100 órát is dolgozott az első évben. A WordPress tudásával már komoly weboldalakat tudott készíteni, így elvállalta egy ügyvédi iroda weboldalának elkészítését. 60 000 forintot kapott a kész weboldalért. Ezután tovább is ajánlották, sőt, annyira belelendült, hogy csak az ajánlások meghozták a kellő megbízásszámot (ez itthon is jól működik). Féléven belül már több tízezer dollárt tudott összegyűjteni magánzóként. Egy év után pedig már eljutott odáig, hogy felmondjon a reklámügynökségnél és teljesen a weboldal-készítésre, keresőoptimalizálásra (SEO) összpontosítson, illetve Google Adwords kampányokra.
Az ügyfeleit így ki tudta szolgálni, nemcsak weboldalakat készített, hanem komplexebb megoldást tudott adni (volt üzleti modellje). Tanácsadási szolgáltatását is így be tudta indítani.

3. Hogyan sikerült ennyi pénzt megtakarítania? Több mint 1 millió dollárt? Nézd csak az alábbi képet!

A munkahelyén először csak a fizetése 5-10%-át tudta félretenni havonta, majd mikor munka mellett vállalkozott, ezt növelni tudta folyamatosan. Gyorsan emelni tudta megtakarítása mértékét, először a „bevételei” 15%-át, majd 25%-át, majd a végén a 40%-át félre tudta tenni. Azonnal a megtakarítási számlájára helyezte az összeget, amiből tőzsdeindexeket vett. 

millennial.money_

4. Új bizniszek, vállalkozás, startup

Azóta újabb projekteket indított. 2015-ben már elérte az 1,3 millió dollárt, vagyis a 300 millió forint megtakarítást. Van miből építkeznie. Elindította a Millenial Money oldalt is, ahol pénzügyi, adózási és megtakarítási tippeket ad.

Konklúzió

Persze, tudom amerikai példa… Ezt gondolod most, igaz? Egyébként a számok teljesen rendben vannak. A weboldal-készítéseket is csak el kell osztani kettővel, itthon is bőven megállja az a szám a helyét. Továbbá a sikere abban is leledzik, hogy az ügyfeleknek nemcsak weboldal-készítést nyújtott, hanem SEO-t, Google hirdetéskezelést… Természetesen ehhez folyamatosan tovább kellett fejlesztenie magát.
Nem picsogott! Teljesen új területre váltott.

Te is meg tudod csinálni!

A Minner 152. ötletében olyan szabadúszó-ötleteket írtam le, amivel te is el tudod érni a fent említett sikert: 152. vállalkozási ötlet – Legyél szabadúszó (Akár félig-meddig passzív jövedelmed is lehet). Használd ki az internet adta lehetőséget. Tedd a te világoddá! Aztán ráérsz utána más vállalkozási ötletekben is gondolkodni! Mikor már lesz tőkéd, könnyebb lesz. Nem?

(x)Szabadúszó vagy már? Vagy pedig szeretnél az lenni?
Jelentkezz a Minner képzésére most! Szabadúszó képzés eléréséhez kattints ide!
Az oktatás során belemerülünk az online marketingbe is, sőt, a blogírásba. Így olyan szolgáltatásokat is tudsz adni az ügyfeleknek, mint Facebook oldal kezelés, vagy blogírás, online marketing. Továbbá megtanítom azt, hogyan legyen kiszámítható havi bevételed ebből.  Kattints ide, és csatlakozz a tanítványokhoz!

Ehhez kapcsolódó cikkek:

Forrás: MillenialMoney, CNBC
Fotó: Grow

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!