A fotelből nézheted végig, hogy bejön e az új szolgáltatásom – 2. rész

Dátum

Megosztás

Tudod milyen érzés, amikor látod megvalósulni az ötletedet? És érzed azt, hogy bejöhet? Eszméletlen jó. Persze nem kevesebb célt tűztem ki magam elé, mint azt, hogy 33 ügyfelet, felhasználót meggyőzzek decemberig (karácsonyt levonva alig 3 hónap), ennyi aktív előfizetővel számolok a szolgáltatásnál. Ez a második rész, ha az elsőt nem olvastad, akkor kattints ide, mert anélkül nehéz lesz követned.

A/B teszt
Még kész se volt a rendszerem, a szolgáltatásom már elkezdtem reklámozni. Az első promó anyagom ez volt: Így spórolj havonta 80 ezer forintot a marketingeden, marketingeseden!
A minner.hu- aloldalára tettem (bár azóta egy banneren láthatod a Minneren is), így a főoldalra nem került ki, majd a Facebookon bereklámoztam. A reklámnál beállítottam, hogy a célcsoport a kisvállalkozások, 25 év feletti embereknek jelenjen meg. Ezt is be lehet állítani, így tudom elérni azt, hogy olyanok lássák a hirdetésemet, aki a célcsoportomba tartoznak.
Azt gondolnád, hogy ilyen címmel ellátott tartalomra ugranak a vállalkozók. Hát el kell mondjam, hogy a tesztelésből már kiderült, hogy nagyon drágán érem el őket, illetve az, hogy csak egy, azaz egy lead, érdeklődő érkezett. Pedig három különböző képpel is teszteltem a hirdetést (A/B teszt), hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem a kép, vagy szöveg a hibás az alacsony eredményért. Néha előfordul.
És itt jön az ellentmondás, az eddigi tapasztalatom az volt, hogy a vállalkozók igenis szeretnének spórolni a marketingen. Főleg ,mert olyan költségnek tartják ami persze kell, de sokszor csak hosszabb távon látszik, és rövid távon nem veszik észre. Márpedig a rövidtávért nem akarnak fizetni, vagy nem 100 ezreket.
Szóval elment 4000 Ft pár nap alatt és jött egy érdeklődő (megadta az adatait az űrlapnál). Ami akkor jó, ha teljesen jó lead, és egyből szerződni akar, de ez így gyatra eredmény. Egy átkattintás 40 Ft-volt, bár így is elvileg olcsón elérek egy vállalkozót, nekem mégis ez drága. Tudok én ennél jobbat is. Az érdeklődő/olvasó arany is elég rossz, így más új tartalomra volt szükségem.
Ekkor jött az ötletem, hogy új tartalom kell. Így megírtam ezt: 5 dolog, amiért a legtöbb cég online marketingje sikertelen
És végre átütő siker lett. Újra beállítottam a hirdetést, most már az új tartalomra. Már az első órában láttam, hogy 13 forintba kerül egy átkattintás, tehát a tartalmat szeretik, a cím is és a kép is jó. Be is állítottam csak aznapra 4000 Ft reklám keretet. Ez múlthéten csütörtökön volt. Aznap már jött is 10 érdeklődő, vagyis kitöltötték az űrlapot.

Tehát leegyszerűsítve az A/B teszt azt jelenti, hogy megnézed melyik hirdetésedre jön több vevő, érdeklődő, az mennyibe kerül. A legoptimálisabbat választod. Lehet, hogy az első hirdetésre jött 1 lead azonnal igénybe veszi a szolgáltatást, míg a másik 10 érdeklődő nem ér semmit. Ez persze később derül ki. Olvashattad azt is, hogy adott reklámon belül is teszteltem a képet, szóval még tovább lehet bontani, és a szöveget is érdemes változtatni.

Mi történik ezután? Közben a szolgáltatásom kész lett, már le is teszteltem egy régebbi ügyfél segítségével. A felhasználók be tudnak lépni, könnyen tudják használni… Megírtam az ÁSZF-et, de még így is sok meló lesz vele. De még fel kell dolgozni a beérkező kontaktokat, ügyféljelölteket.

Mi lesz a leadekkel?
Csütörtöki 4000 Ft-os reklám költésem után visszavettem napi 750 Ft-ra a hirdetést, így is napi 100 felett van az 5 dolog…. cikkre látogatók száma (eddig 2200-an olvasták), köszönhetően a sok-sok lájknak (60 db). Kaptam email címet, így mindenkinek küldtem egy levelet, hogy mikor alkalmas számukra egy telefonbeszélgetés.
Jöttek is a válaszok szép számmal, ezzel már elő is szűrtem őket. És remélhetőleg várták a hívásomat is.
Elkezdtem a feldolgozásukat, felhívtam őket a megbeszélt időpontban. Első három hívás után a fellegekben jártam, mindenki ráharapott. Persze, akkor lesz jó, ha már átutalták a pénzt, akkor örülök igazán, de a beszélgetésekből kiderült kell nekik a szolgáltatásom. Hidd el nem voltam valami profi a telefonbeszélgetések közben, hiába voltam bróker régen, az ember ki jön a gyakorlatból. Volt olyan hívás, ami egy órán át tartott! Baszki az időpazarlás, nem irányítottam. Később erről lesz külön cikk is, mit hibáztam, mire kell figyelni egy telefonhívásnál. Ha nem beszélsz naponta így telefonon minimum 1-2 órát, akkor picit döcögősen fog menni. Ámbár így, hogy olvasták az anyagom, már nem hideg hívásként hívtam őket, hanem sokkal lazább beszélgetés volt.

Aztán elöntött az eufória, már elképzeltem, ahogy Jordan Belfortként én is dollárokat a hajómról szórom lefelé, mondjuk a NAV-osokra. 🙂
Kell egy kis motiváció. Szóval eszembe jutott, hogy eddig közel 8 000 Ft ment el reklámra, és 11 érdeklődőből csak 1 befizet, az máris nettó 45 000 Ft. Tehát a Facebook reklámozásom megtérül, érdemes lesz belecsapni a lecsóba, és nagyobb összeget rááldozni, amikor nagyobb bevételem származik a jelenlegi érdeklődőkből.

Aki már olvasta a promó anyagokat őt sem engedem el!
Ismered a szlogenem?: „Ha nem ismerik a terméked, szolgáltatásod, akkor nem is gondolnak rá, hogy vásároljanak tőled” /by Mándó!
Nos, az első infót megkapták, és akik olvasták a cikket, azokra külön tudok majd hirdetni. (olcsóbb is lesz, hatékony is) Ezt hívják remarketingnek. Erről is fog szólni ennek a cikksorozatnak a 3. része. Illetve már az új ügyfelekről :), remélhetőleg. Megszavaztátok Facebookon, hogy toljam el a remarketinges cikket, és inkább helyette arról írjak, hogy mit mondok a telefonba az új érdeklődőknek, miután megadták az elérhetőségeiket.

A cikksorozat további részei:
A fotelből nézheted végig, hogy bejön e az új szolgáltatásom – 1. rész – A szolgáltatás, a kezdet
A fotelből nézheted végig, hogy bejön e az új szolgáltatásom – 2. rész – Mennyit költök reklámra
A fotelből nézheted végig, hogy bejön e az új szolgáltatásom – 3. rész – Mit mondok a telefonba
A fotelből nézheted végig, hogy bejön e az új szolgáltatásom – 4. rész – Remarketing
A fotelből nézheted végig, hogy bejön e az új szolgáltatásom – 5. rész – Túl sok érdeklődő, név választás

 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!