Indíts vállalkozást: 156. ötlet – Piackutatás, profi kérdőívezés

Dátum

Megosztás

Egy jól megtervezett kérdőív több millió forintot is hozhat annak a cégnek, akinek elkészíted, és elvégzed majd a kutatását. Erről szól ez az ötlet, vagyis arról, hogyan indítsd be egy piackutató céget. Az ötlet akkor jött, amikor a Minner.hu saját piackutatását készítettem. Hamarosan kész is lesz a hozzá kapcsolódó infografika, de nem bírtam ki, hogy ne írjam le ezt az ötletet. 2017 áprilisában a fiatalok vállalkozó kedvét vizsgáltam egy kérdőív segítségével. És itt jön a csavar.

Pár hét alatt 1100 ember töltötte ki úgy, hogy Facebook reklámok segítségével tudtam befolyásolni a kitöltés reprezentativitását (KSH adatokat megközelítően legyen benne a férfi-nő arány, kor, településmegoszlás…). És erre 13 538 forint Facebook reklámköltség ment el, ami nagyon jó arány a várható bevételhez képest, mivel a kutatásból sikerült kinyerni olyan információt, ami a Minner-nek a későbbiekben több millió forint bevételt hozhat.

156. vállalkozási ötlet: Piackutató cég
Tehát egy olyan vállalkozás, aki a megbízónak a kérdőíveit kidolgozza, kitölteti, feldolgozza, és még akár ki is értékeli.
Elárulok egy titkot: Én nemcsak azért kérdőíveztem, hogy új szolgáltatást találjak a Minner-nek, hanem azért is, mert az adatokat utána infografikára viszem, és természetesen a cél az, hogy felkapja a média. Ugye érted? Bizony ez elég erős érv, amivel meg tudsz győzni cégeket. Gondold csak el, hogy mennyi formában fel tudja használni marketing céllal: médiában (sajtóközlemény, MTI, blogok…), weboldalán, blogjában, kiadványaiban (természetesen nem kell minden adatot feltüntetnie a kutatásból, néhány információt jó megtartani magunknak.)

Milyen kutatást fognak kérni a cégek tőled?

  • új termék bevezetése előtti kutatás
  • vásárlók megismerése
  • termékfogyasztási szokások
  • új vállalkozásoknak piacfelmérés
  • vagy azért, mert ahogyan azt fent is említettem, be akarnak kerülni a médiába (megéri a minimális befektetést egy cégnek is, még úgy is, ha téged bíz meg a levezénylésével)

Sőt tudod mit csinálhatsz még! Kapcsold össze az infografikás ötlettel!32. üzleti ötlet: Az infografikákkal pénzt is lehet keresni, mutatom hogyan

Célpiac: vállalkozások, cégek, állami intézmények, önkormányzatok
Konkurencia: természetesen ez már nem új terület, így rengeteg a konkurencia, viszont amint tudsz alkalmazkodni az új trendekhez (lásd fent a Facebookos megoldásom) máris előnyöd lesz.
Megvalósítás:
1. Először is mérd fel a konkurenciádat. Nézd meg mit, mennyiért, és hogyan csinálnak. Milyen marketing csatornákat használnak ügyfelek szerzésére…
2. Tanuld meg a profi kérdőívezést (ezen kívül más technikák is vannak), ez lehet, jó pár hónapos tanulási időszak lesz számodra.
3. Vállalj el ingyen néhány céget, hogy legyen megfelelő referenciád.
4. Közben készítsd el a csomagajánlataidat (természetesen figyelembe veszed a konkurencia árazását is).
Ehhez ötlet még, hogy árazd bele például az infografika készítést is, vagy az legyen upsell terméked, így egy ügyfél még többet költ nálad, vagy így lesz összehasonlíthatatlan a tevékenységed.

[adrotate banner=”5″]

 

Fotó: LaTransfo/Flickr

 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!