60. üzleti ötlet: Sör nepper, kisüzemi sörök értékesítője, vagy később gyártója

Dátum

Megosztás

Mondok egy számot, ami azonnal motiválni fog, hogy elgondolkodj ennek az ötletnek a megvalósításán. Az összes hazai sörfogyasztás mintegy 2%-át teszik még csak ki a kisüzemi sörök.

Figyelem! Ez az ötlet aktualizálva lett 2019-ban (egyébként már 2015-ben felkerült az oldalra). 

60. üzleti ötlet: Kisüzemi, kézműves sör webáruház

Az egyik webshop meg is tetszett, a Sörpont-tól már kifejezetten jó ötleteket leshetünk el. A csomagajánlatok tetszenek, ezt hívom én Pack-nak, tudod, mint a HungarianWinePack ötlet esetében. Ez viszont már egy másik öltet (HungarianBeerPack, ezt is majd olvasd el, ha kész lesz), most koncentráljunk a webshopra.

Mekkora a piac? Ahogy fent is olvashattad az egész sörpiac 2%-a ez a terület. Még óriási, és növekedés közben van. Pedig ebben az iparágban (sör) ezek a kisüzemek adják a foglalkoztatottak 10%-át. Gondolj bele, hogyha felmegy mondjuk 7-8%-ra ez a piaci részesedés (kellene lobbizni támogatásért, még a piacodat is növelnéd ezzel).

Az 4-szeres piacnövekedés!

Webáruház motort már tudsz havi pár ezer forintért bérelni. Havi 7-10000-ért például már olyat kapsz, ami rengeteg funkciót tud. Már csak készletet kell szerezned, úgy gondolom keress partnereket, beszállítókat, és akár a készletezést is meg tudod oldani. Webáruház indítás lépései, feltételei
Ebben legyél erős mindenképpen
Működj együtt jobban a kisüzemi sörgyártókkal. Nagyon-nagyon szoros partnerségben legyél, mivel akár a disztribúciót (webshopon kívüli értékesítés, pl. boltokba bejuttatod, vagy kocsmákba) is rajtad keresztül lehetne intézni! Tehát egyrészt támaszkodhatnál a webshop forgalomra, másrészt disztribúciót rajtad keresztül oldanák meg.
Mit is csinálnak jól a „nem kézműves” (hanem nagyüzemi) sörök gyártói, értékesítői?
A sörök marketingje a társaságra megy rá, vagyis arra, hogy a haverokkal sörözz, együtt.
Rámegy a baráti kapcsolatokra. Ezt kell neked is kihasználni, több ilyen posztot kitenni. Mondhatni ez egy jó bevált recept, és mégsem használják a kézműves sör webáruházak, vagy éppen a kisüzemi sörök gyártói.

+ötlet: Ez is egy jó verzió lehet,, sőt akár ezzel érdemes megalapoznod a webshopodat: cikkben a részletek:  Sör challengeből (kihívás) vállalkozás, előfizetéses webshop

Célpiac: Férfiak főleg. Mivel a söröket ki kell szállítani, ezért először válassz ki egy közel eső nagyvárost, és utána növeld a kiszállítási területet. Érdemes csomagpontokat használni, vagy átvevőpontokat, pl. a disztribúcióban bevont boltok, egységek. 
Konkurencia: Már több is van, marketingben erős tudsz lenni.
Megvalósítás, üzlet:
-1. lépés: Ezt át is ugorhatod, de én ezzel kezdeném. Méghozzá a fent leírt Sörchallenge ötlettel és csak utána építeném ki a „normál” webáruházat. 
0. Indítsd el a webáruházadat: Webáruház indítás lépései, feltételei
1. Bérelj webáruházat
2. Szerződj le a beszállítóiddal, sörfőzőkkel
3. Szervezz kóstolókat, sör esteket
4. Koncentrálj a közösségi oldalakra, így alig kell majd pénzt költened reklámra. Instagrammon posztolj sok sörös képet. Vedd rá a követőid, hogy posztoljanak, vagy hashtaggeljenek a te webáruházaddal. Pl. 5% kedvezményt kapnak a következő vásárlásnál, ha a csomag kézhezvétele után lefotózzák a terméket, és felteszik valamelyik közösségi hálóra (Facebook, Instagram…)
5. Fent is leírtam, folyamatosan a társaságban sörözést, a haverokkal sörözést erősítsd, illetve a kézműves szóra is helyezheted a reklámjaid hangsúlyát.
6. A szokásos, írj blogot, sörökről, mihez lehet inni. Olyan recepteket, amibe sör kell… Így már a webáruház weboldalán vannak, tehát könnyebb rávenni őket a vásárlásra.

Profit várakozás:
Ez függ attól, hogy a beszállítókkal mennyire jól tárgyalsz, illetve a többiek mennyire nyomták le az árakat.

[adrotate banner=”5″]

 

Fotó: sxc.hu

 

 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!