Kattints ide és megtudod, miből van a bevételük a techóriásoknak (Apple, Google, Facebook, Microsoft, Amazon)! – infografika

Dátum

Megosztás

Több milliárd dollár profitot zsebelnek be a nagyobb techóriások. Az alábbi infografikán ezt láthatod, továbbá azt, hogy ez milyen tevékenységükből jött össze 2016-ban.

Az ábrához egy kis segítség: billion (B) = milliárd, Market cap = piaci kapitalizáció (részvények darabszáma x részvény), revenue = bevétel, earnings = eredmény (nyereség), az Alphabet a Google.

chart-five-tech-companies-revenues

Láthatod, hogy el vannak látva bevétellel, és nyereséggel is a cégek, amit élveznek is a részvényesek, mert a fent látható cégek részvényei folyamatosan emelkednek.

Regisztrálj be a HotForexhez, mert náluk tudsz kereskedni az amerikai részvényekkel (a címben felsoroltakkal is), illetve a tőzsde indexekkel. A tőzsde rovatot a HotForex támogatja.

Forrás: www.visualcapitalist.com

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!