3 éve összegyűjtött 2 millió forintot a borkoton ötletére, és még ma is működik az üzlete

Dátum

Megosztás

2014-ben írtam egy érdekes közösségi finanszírozó kampányról, a Wine Condoms-ról. Anya-fia páros azt találta ki, hogy a már felbontott boros (de még meg nem ivott) palackra egy olyan gumit húznak, ami jól lezárhatóvá teszi a bort, így később is iható lesz, sőt, akár szállítható biztonságosan (vagy fektetve is rakhatod a hűtőbe). Adta magát, hogy a Kickstarteren gyűjtsenek pénzt rá, vagyis úgy is nézhetjük, hogy előleget szedtek be a termékükre, és a közösségi finanszírozó oldalon értékesítették. A média fel is kapta egyből, és nem kellett sok idő, hogy összegyűljön 2 millió forint, több is lett mint a megcélzott összeg, utóbbi 1,6 millió volt. Rá is néztem, hogy vajon tovább vitték-e az ötletet, és mi újság velük. Videó alatt folytatom!

winecondomsAz ötlet Laura Barlett-től származik, ő az anyuka, akinek támadt az ötlete, és a fia Mitchell valósította azt meg. A dizájn, vagyis a csomagolás eléggé az eredeti óvszerre hajaz (bár talán ettől kapta, kapja fel a média). Még most is sok helyen írnak róla, pedig már bő 3 éves a sztori (éppen én is írok róla), így folyamatosan szinte ingyen szerez vevőket a WineCondoms. Viszont nemcsak az online eladásokra és a média felhajtásra alapozza Mitchell a bevételeket, hanem egyrészt az USA-ban már kiterjedt kiskereskedői hálózata van, vagyis már tovább is értékesíti a borkotont (továbbá borbárok, borászatok adják a boraik mellé). Egyébként 10 dollárba (2900 ft) kerül a 6db-os borkoton csomag, Nem álltak meg, nem ültek le a kezdeti siker után, hanem talpaltak a borászatoknál, kiskereskedőknél. És a mai napig működő üzletük van.

Friss információ: 4 év alatt elérték, hogy már 1 millió dollár értékben  adtak el ilyen borkotont. Ez átszámítva 280 millió forint. 2016-ban  csúcsévük volt 500 000 dolláros értékesítéssel. Főleg Amazonon adták el termékeiket, Amazon FBA -n keresztül.. 2017 és 2018-as adatok nincsenek még, de többször kiemelte az Amazon a termékeit, és többször a toplistában volt.
2019-es információ: Elkezdtek speciális poharas (mintás, feliratos) ajándéktárgyakat értékesíteni, szintén az Amazon-on keresztül. Úgy érzem ráéreztek az Amazon értékesítésre, hiszen marketing költség nélkül tudnak termékeket eladni. Felfedezték, hogy vásárlóik többsége a bor mellé ajándékba veszi a borkotont.  Amazon FBA – ról itt olvashatsz, magyarként is lehet rajta sikereket elérni. Új termékeik itt érhetőek el. 

Mit tanulhatunk a WineCondoms sztoriból?

  • A közösségi finanszírozó kampányt két dolog miatt használták
    1. marketing céllal
    2. előleget, elővásárlókat szereztek. Előre eladták a terméküket, egyszerre több száz embernek.
  • Valójában a közösségi finanszírozó kampány nélkül is el tudtak volna indulni, de így felgyorsult a cég növekedése.
  • Ha a média ír rólad, azt használd ki! Még a mai napig kihasználják azt, ha ír róluk valamelyik nagyobb média oldal. Sőt, egy-egy ilyen megjelenés a havi 5-10 000-res alap weboldal látogatószámukat meghétszerezi, sőt, megtízszerezi.
  • Először az USA-ban letesztelték, hogy mennyire vevők rá a kiskereskedők, borral foglalkozó vállalkozások, pincészetek vagy például éttermek, és ezek után nyitottak külföld felé. Pl. Új-Zélandon, Spanyolországban, Franciaországban már jelen vannak.
  • Ismerik a piacukat: Felfedezték, hogy vásárlóik többsége a bor mellé ajándékba veszi a borkotont. Tehát másik termékeiket ebbe az irányba keresték, kutatták és kezdték el értékesíteni.
  • Leteszteltek mindent, így jutottak el az Amazonhoz is. Amit kitanulva már nem csak a borkotont árulják, hanem új termékeket is eladnak.

Kapcsolódó cikk: Két magyar fiatal, akik az Amazonon már az első évben 28 millió forintért adtak…

Fotó: thegreenhead.com, CBNC

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 7 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

A fiataloknak NEM ELÉG egy munkahely – Vigyázz töröl a Gmail – Kövesd az IKEA példáját – Hírszemle

Az IKEA szülőket ünneplő, "büszkén második legjobb" kampányával kezdjük a Hírszemle adást. Beszéltünk a hírről, ami szerint a Gmail hamarosan törölni fogja a 2...

Ugyanazt árulom. Miért fog engem választani a vevő? – Vállalkozói attitűd 3. rész

Konkurencia mindig lesz, na de mi alapján érhető el, hogy minket válasszon a vevő a másik cég helyett, miközben ugyanazt áruljuk? Ahogy más üzleti...
00:41:26

Csődbe ment az antikapitalista – AI startup lufi – Ruhamegsemmisítés VS EU – Hírszemle

A mai Hírszemle podcastban beszélgettünk a Twitter új CEO-járól, Linda Yaccarinoról: zseniális választás hirdetési díjakért küzdő cégnek a hirdetési tapasztalata miatt, vagy az üvegszikla...

Miért éri meg átállni a GA4-re? [+ esettanulmány]

“Úgy hiányzik a GA4 átállás mint egy hasbarúgás!” - mondta az egyik ügyfelünk. Sokaknak valami hasonló jut eszébe, amikor szembesül a migráció gondolatával. Szinte...

Lidl digitális árak, Bud Light szivárványbotrány – Hírszemle

A mai Hírszemle adásban foglalkoztunk a Lidl új, digitális árcímkéivel. Vajon ez lehetőséget ad majd, hogy a kereskedelmi lánc dinamikus árazást vezessen be? Drágább...

Az AI újra kitalálta a nagy márkák neveit. Ikea, Netflix, Fanta, Nespresso, Foodora

Hogy nézne ki a világ, ha a globálisan ismert márkákat nem az alapítóik, hanem a mesterséges intelligencia nevezte volna el? Néhány napja debütált a...

Mobilfox Member vagy? Regisztráltál már a Woltra? A Tiktok Alza.huuuu-i. Mi ez az egész?

A Tiktok felhasználók elkezdték nyomozni, hogy mi az a Mobilfox Member és mire jó nekik. A Mobilfoxosok néha már-már kínos videókat is készítettek az...

Márkanév generátor, brandnév kereső AI segítségével

A Minner.hu is szeret kísérletezni az AI-val. Tudjuk, hogy milyen nehéz kitalálni egy márkaneve. A Minner névnek is kacifántos története van, de most a...