Most már közel 10 éve vagyok a digitális marketingben és természetesen én is sok-sok hibát elkövettem, szinte mindet, amit ide most le fogok írni. Az online marketing nehézsége az, hogy legtöbbször vakon vagyunk, mit is néznek a látogatók, meddig marad, mi jár a fejében, mit csinál éppen. Míg élőben, szemtől szemben sokkal könnyebb ezeket kideríteni, meglátni, itt nehezebb a dolgunk. Bár jobb helyzetben vagyunk, mint mondjuk egy út szélén lévő plakát esetében. Összegyűjtöttem azt a top 5 hibát, amit meg kell tudnod oldani, elkerülni, vagy éppen figyelembe venni.
A hiba nem probléma, a gond akkor van, ha nem oldjuk meg azt. Sőt a marketing, de akár a vállalkozás működése során is sorra találkozunk kudarccal. De ez pont annak a folyamata, hogy kiderítsük, mi megy, mire kell fókuszálni. Aztán tövig nyomni a gázt!
Michael Jordan idézete pont ide illik: „Pályafutásom során több mint kilencezer dobást elhibáztam, vesztettem csaknem háromszáz mérkőzésen. Huszonhatszor vétettem el a rám bízott, győzelemhez szükséges utolsó dobást. Újra és újra hibáztam az életemben. Ezért tudtam mindig előrelépni.„
A cikkben nem megyünk bele minden mélységébe a marketingnek, hiszen rengeteg online marketing csatorna, megoldás, módszer létezik arra, hogy vásárlót, érdeklődőt generáljunk. A végén abból már könyv lenne akkor. Most a főbb lényegi pontokat érintjük.
1. Hiba: Forgalom, látogatottság nélkül a sikert várni
Tapasztalataink alapján ahhoz, hogy ma sikeres online marketinged legyen Magyarországon, és elfogadható mennyiségű bevételed legyen, a következő látogatottsági adatokat kell produkálnod:
- Szolgáltatóként napi 300 látogató a weboldaladra
- E-kereskedőként, webshopként napi 700 látogató a weboldaladra
A fenti két példa már jó támpontot adhat számodra. Na, de itt ami a fontos szám még számodra és jól mutatja, hogy miért is releváns a forgalom:
A hazai oldalakon az átlagos konverzió 1,8%-2,2%. Vagyis 100 látogatóból 1,8-2,2 fog olyan dolgot csinálni a weboldaladon, ami előidézi a végén a vásárlást, szolgáltatás igénybevételét. A konverzió lehet vásárlás, asztalfoglalás, szolgáltatás igénybevétele, de akár az is, hogy hírlevélre feliratkozik, vagy ajánlatot kér.
Ahhoz, hogy jó számokat érj el, kell a jó weboldal, megfelelő weboldal-stratégia. De ne ijedj meg, könnyebb mint gondolnád! Ezt a két cikket javaslom a témában:
- Milliárdos forgalmuk van. Mit csinálnak online?
- Ideje redizájnolni a weboldalad. Akár WordPress oldalad van, akár más
Számolj! Számolj! Számolj! Most mennyi a látogató a weboldaladon? Mennyi az érdeklődő? Szorozd fel arra, hogy napi 300 látogatód van, és szorozd fel arra is, hogy napi 1000!
2. Hiba: Túl kevés szöveget, képet, ábrát használsz
Ahhoz, hogy a fogyasztót vásárlási fázisba ringasd, több információ kell. Több éve dolgozok együtt az ügyfelekkel, de a saját marketingemben is tapasztaltam, hogy nincs olyan, hogy sok, mármint szövegben, képekben, ábrákban.
Miért?
Mert valami el kell, hogy kapja a vevő figyelmét, és ezt egyre nehezebb elérnünk. Főleg olyan szituációkban, hogy még vásárlás közben is egyszerre TV-znek és vásárolnak. Sőt munka közben!
Nézzük meg az alábbi ábrát, amit a Fizetésiélmény riportban publikáltak, elkészítését a Mastercard támogatta. Szuper, mert hasznos dolgokat kutattak le. Számunkra fontos statisztika, hogy milyen tevékenység közben vásárolnak a fogyasztók:
A fenti ábra azt is jelzi számodra, hogy többször is vissza kell csalogatni a fogyasztót, a másik pedig az, hogy több ábrára, videóra van szükség, hogy a figyelmét elkapd, sőt azonnal átadj információkat.
A legfrissebb ezzel kapcsolatos kutatás (lásd forrás 1.) szerint átlagosan 10 információra van szüksége az érdeklődőnek ahhoz, hogy rá is vegye magát a vásárlásra!
Van nálad legalább 10 információ? Egy termékre, szolgáltatásra? És tudod, nem elég egyszer látnia, hiszen a minőségi érintkezéshez több kell, ami akár azt is jelenti, hogy többször látnia a reklámod, weboldalad, fontosabb előnyöket.
- A fenti ábrát megtalálod ebbben a cikkben: TV-zés és munka közben vásárolnak online az emberek?! Már mindent értünk [kutatás]
- Hogyan lehet olcsóbb a marketinged. Vagyis kevesebb pénzből több vevőd?
3. Hiba: Mindent is reklámozol, de közben semmit
Tudod mit szeretek a vásárlókban? Hogy akaratosabbak és fantáziájuk is nagyobb, mint gondolnánk. Ha van 10, sőt 100 különböző terméked, szolgáltatásod, akkor is elég lehet az, hogy egyet vagy maximum kettőt, esetleg egy fő kategóriát hirdetsz. A fogyasztó úgyis azt gondolja magában: „én akarok egy …”. Gondolkodj, volt olyan eset, hogy a vásárló érdeklődőtt, hogy „van nálad … termék / szolgáltatás … is?”
Például ha egy mozi popcorn akciót hirdet, akkor értelemszerűen a filmeket, mozijegyet is reklámozza.
Sőt, ezt még viheted egyel feljebb is stratégiában. Egy valamit hirdetsz és mégis mindent. Ezt ha megérted, a konkurencia máris csak a hátsó feledet fogja látni!
A varázsszó: kampány!
Sokkal könnyebb és átláthatóbb lesz a marketinged, ha 2-3 hónapos kampányokban gondolkodsz. Ami lehet akár egy-két termék, vagy kategória, vagy akár téma köré is. Nálunk például tavasszal Digitális ninja hetek voltak, nyár elején üzleti küldetések kampány, és most éppen piactér születi esettanulmányt kampányoljuk (eltart szeptember végéig). De mondok még érdekesebbet! Több hónapon át volt kínai import kampányunk. Tudod, hogy mi az érdekesség benne? Hogy ettől még minden más képzésünket is vették, vagy éppen konzultációt, sőt többen is olvastak minket. Könnyű volt fókuszáltan marketingezni.
Ahogyan a marketing kampánykészítés kurzusnál kiemelt gondolatként írom:
A marketingzaj probléma helyett lehetőség lesz a számodra, hiszen Téged kristálytisztán hall a fogyasztó. Kampányolj!
Mándó Milán – Minner
4. Hiba: Nem tesztelsz
Most, ebben a pillanatban is mennie kell legalább 3-4 olyan hirdetésednek, új marketingcsatorna tesztednek, vagy éppen szövegtesztednek, amit még csak tesztelsz, kísérletezel.
A Minnernél például a Facebookon elköltött 29 millió forintból az elmúlt 6 évben 2,3 millió forint ment el tesztekre.
Ennek oka az, hogy mindig vannak dolgok, amit ki kell próbálni, a szövegek kiégnek (vagyis már nem hatékonyak, megunják az emberek), a képek szintén. Nem tudod 6 hónapnál hosszabb ideig ugyanazt hirdetni. Tesztelni kell!
Nekem az egészben az tetszik, hogy már minimális teszt után kiderül mi az ami megy, és utána csak rá kell pakolni a pénzt, skálázni a marketinget, a büdzsét.
Napokban beszéltem egy online marketingessel, aki mesélte, hogy ők az egyik ügyfélnek 150 képet, szöveget (kreatívot) teszteltek, mire jött az átütő siker. Viszont arra már könnyű lapátolni a pénzt, és a végén többszöröse jön.
5. Hiba: Nem vagy kitartó.
Akinek most reklámozol az 1-4 hónap múlva fog vásárolni.
Ez a legnehezebb a marketingben. Eldöntjük, hogy na akkor most megtoljuk! Aztán olyan az első hét, mintha egy westernfilmben lennénk, és
a szél ördögszekeret fúj át az úton.
Azért is kell idő, mert ahogy olvashattad a 2. pontban, nem elég egy érintés, többször kell járnia nálunk, többször látnia minket, hogy rávegyünk őket a vásárlásra.
Merre tovább?
Tudtad, hogy van egy aloldal a Minneren, ami a haladóknak szóló anyagokat tartalmazza? A menüből is eléred a későbbiekban, ha a HOL TARTOK menüpontra kattintasz. Irány a haladó vállalkozók kezdőlapjára! Kattints ide! Ahol érdemes csekkolni a haladó marketing részt!
Még kezdő vagy? Akkor irány a Kezdő vállalkozók főoldala! Kattints ide! (Szintén elérhető a menüből a Hol tartok menüpontra kattintva).
Fotó: Envato License
Forrás: The Effectiveness of Advertising: A Meta-Meta-Analysis of Advertising Inputs and Outcomes – Martin Eisend &Farid Tarrah
G7, Fizetési Élmény Riport 2021