A napokban séta közben éppen a cégünk munkavállalói rendszerének újragondolásán elmélkedtem. Szöget ütött a fejemben, hogy annyira be vagyunk korlátozva ebbe a cégvezető – munkavállaló – napi 8 óra – hajtás-pajtás – profit területekbe, hogy nem tudunk kimászni belőle. Minden oldalról, a cégvezetés és még a munkavállalói oldalon is. Azok a fránya rutinok. Amikor azon gondolkodtam, hogy nálunk a Minnernél nem szabad annak történnie, hogy belehalunk a munkába, hogy annyit tekerünk a mókuskeréken, hogy Paks 2 építése is feleslegessé válik, na akkor eszembe jutott a Chobani joghurtmárka sztorija. Hamdi Ulukaya, a cég vezetője amennyire tudta, újragondolta a klasszikus kapitalizmus vastörvényeit. A cég, a cégvezetés és a munkavállalók kapcsolata egyszerűen lenyűgöző. A munkavállalók nem azt érzik, hogy más szekerét tolják, hanem azt, hogy a sajátjukat, hogy kapnak pluszt a jól elvégzett munkáért.

Ha ezt sikerülne több területre átvinni, még jobban átformálni, akkor ebből olyan változás jöhet, amitől valóban még jobb lesz élni a Földön.

És mindezt úgy írom le, hogy éppen egy üzleti magazint, tanácsadó céget vezetek, ahol a vállalkozások azért keresnek meg, hogy legyen még több bevétel, még több profit. Bár az igazat megvallva, sokszor találkozunk a kiégett cégek problémáival is (cégvezetés és munkavállalói oldalon is). Kutatom az összefüggéseket, és itt találunk dögivel. Vállalkozó ismerőseim már tudják, hogy ez a sztori engem teljesen magával ragadott. Mutatom is, miért!

Hamdi Ulukaya TED videóját érdemes megnézni (van magyar felirat is – fogaskerékre kattints). Bár a cikk ennek alapján készült, de egyszerűen ez a gondolkodásmód engem az utóbbi években teljesen megváltoztatott. Dolgozok rajta, hogy ezt a szemléletmódot, vagy annak változatát a hazai piacra is implementálni tudjam, tudjuk.

A Chobani sztori: ahol te is szívesen dolgoznál

Sőt én is! Az alapító hozta be a vállalkozásba azt az új gondolkodásmódot, ami ezidáig nem nagyon volt bevett szokás az üzleti életben. Azt hirdeti, sőt alkalmazza is a joghurtgyáraiban, hogy

nem a profit, nem a részvényesi érték / érdekek a cél, hanem a közösség boldogítása.

Persze nem úgy, hogy nagy fizetés és kevés munka. Az senkinek nem jó, de nem is úgy, hogy nagy fizetés, sok munka. Egyrészt kívülről nézve a vállalkozást, látszik az, hogy a munkavállalók nagyobb mértékben be vannak vonva a cég működtetésébe, döntéseibe. Másrészt a cégvezetőséget nem a profit motiválja, hajtja, és nem a következő negyedéves cél lebeg előttük, hanem az, hogy a fogyasztók szeressék a terméket, a munkavállalók érezzék, hogy a munkájuk hasznos, és úgy igazán jó dolgozni, sőt jut idő magukra is. És persze nem utolsó sorban a sikerekből részesednek, a problémákon pedig közösen dolgoznak.

És működik! Az egészben az a legizgalmasabb, hogy nem profitorintált, és mégis jön a nyereség, jön a siker. Sőt az egész vállalkozás Amerikában a görögjoghurtok felemelkedését hozta alig egy évtized alatt, és természetesen piacvezetők lettek ezen a területen.

Na, de ki ő? A sztori itt kap még egy wow matricát

Az alapító Hamdi Ulukaya, a kezdetek

A cég alapítója hosszú utat járt be addig, hogy a fenti TED előadást megtartsa, hogy a céget sikerre vigye, piacvezetővé tegye.

Törökországban született, pontos időpontját nem is tudják, mert szülei pásztorkodással foglalkoztak, és hát nem volt idő, vagy mód hová feljegyezni a születési idejét (napját). Amit belőttek, hogy körülbelül október 26. (utóbbi egyébként az én születési napom is). Kelet-Törökországban éltek, szülei a pásztorkodás mellett sajt és joghurtkészítéssel foglalkoztak. 

Jól tanult, az Ankarai Egyetemen politológia szakon végzett, cserediákként kimehetett az Egyesült Államokba. Ott is maradt, de kereste az útját. Persze pénz nem nagyon volt a zsebében.

A gyár megszerzése:

Egy apróhirdetésben látta, hogy South Edmondson -ban a Kraft Foods egyik joghurtüzemét eladásra kínálják. Látta, elgondolkodtott rajta, de először kidobta az újságot a hirdetéssel együtt. Aztán újra kezébe vette, kivette a kukából. A gyár akkor már több mint 80 éve üzemelt. A Kraft Foods úgy vette át, de nem tudta sikerre vinni, nem hozott pénzt, megválnának tőle.

Elment megnézni a gyárat, ahol a munkások már szerelték le a gépeket, látta a sok csalódott arcot, egészen pontosan 55 munkavállalóét. Látszott mindenkin, úgy érzik cserben hagyták őket. Valaki fentről úgy döntött, ez a részleg keveset termel, le kell állítani.

Beszélt az ügyvédjével, hogy mit gondol a gyár megvételéről. Aki egyrészt mondta, hogy mégis miből, hiszen neki is tartozik több hónapnyi díjjal, másrészt

azt mondta, hogy mit is akarna ő, ha egy olyan nagy cég nem tudta sikerrel üzemeltetni mint a Kraft Foods.

Szerencséjére éppen volt egy állami pénzforrási lehetőség, kisvállalkozás-fejlesztési támogatást tudott lehívni. Tőke pont kifutotta, megvette a gyárat, és megtartotta az összes munkavállalót.

Viszont olyan dolgokra, mint a felújítás nem volt már tőke, kellett az alapanyagokra a pénz. Beszélt a munkavállalókkal, akik nagyon hálásak voltak, hogy a gyár mehet tovább, az állásuk megmaradt, bár megijedtek, hogy mégis az új tulajdonos ezt hogyan fogja csinálni, mikor nem ért a működtetéséhez, és rutinja sincs a nagyüzemi joghurt, tejtermékek készítésében.

Mivel felújításra nem volt pénz, így közösen kifestették a helyet, a gépek karbantartását megcsinálták, működőképes állapotba tették a gyárat. Ulukaya, a gyár vezetője is beállt együtt dolgozni a munkatársakkal. Fogalma nem volt még, milyen lépesek kellenek, mitől lesz sikeres a cég. De egyet jelzett a dolgozóknak, hogy mindenben közösen döntenek, közös megbeszélések lesznek, ahogy ezt már az első héten tapasztalták is a munkavállalók a felújítás közben.

A vállalkozás, működés, marketing, munkavállalók, anti-CEO szemlélet

Ki kellett találni egy márkanevet, amit Ulukaya a török pásztor (çoban) szóból alkotott meg: Chobani.

A kezdeti marketingjük egyszerű volt. Fogtak egy kocsit és azzal járták a fesztiválokat, családi napokat, városnapokat és ingyen kóstoltattak. Bejött! Megkedvelték a joghurtjaikat. Könnyebb volt bevinni a boltokba, mert az adott helyi bolt tulajdonosok, cégvezetők is látták, hogy a fogyasztóknak tetszik a termék. Érezték, hogy ezt keresni fogják a polcokon.

Amikor 2005-ben elindultak, akkor az amerikai joghurt piac alig 1%-át tették ki az ilyen görög joghurt típusú termékek. Ez most már több mint 50 százalékos, aminek egyik hajtóereje a Chobani márka volt. És természetesen ebből a 50%-ból a legnagyobb kanállal Ulukaya cége eszik.

Térjünk csak vissza a munkavállalókra! Idahóban is nyitottak egy gyárat, ahol annyira jól jött a térségnek a gyár, hogy 4 százalékkal csökkentette a körzet munkanélküliségi rátáját. Ott a környéken szokásos átlagbér dupláját fizeti dolgozóinak. Közben szó szerint egy komplett ökoszisztéma épült a növekvő Chobani gyárak köré. A jól kereső munkavállalók igénybe vettek szolgáltatásokat, környéken ebédeltek. Szó szerint felpezsdült a környék gazdasága.

A növekedés közben a cég részvényeiből kiosztott annyit a munkatársainak, hogy a cégnél minden munkavállaló dollármilliomos lett, akár az irodában, akár a fizikai munkát végzett. Mivel tulajdonosok lettek a cégben a munkavállalók is sokkal jobban magukénak érezték a sikereket, kudarcokat, így többet is tettek a vállalkozásért. Mondván, ha 5 év múlva is ilyen jó fizetést akarsz, ennyi szabadságot, ilyen jó munkakörnyezetet, akkor ahhoz neked is tenned kell. És hogy menjen a cég, jó terméket kell gyártani. A munkavállalók nem úgy érzik, hogy más szekerét tolják, hanem azt érzik, hogy ők is részesei a sikereknek.

A fenti Ted előadásában kihirdette az anti-CEO szemléletmódot. Azt mondta, hogy ne a kormányoktól várjuk a segítséget, hanem a változásért mi tudunk a legtöbbet tenni. Itt a MI-t nem az emberekre, hanem inkább a cégekre érti. Ez egybecseng a fogyasztók meglátásával is, egy korábbi kutatás eredményéről már beszámoltunk a Minneren.

Egy átfogó 8000 fős nemzetközi kutatásból (Edelman) kiderült, hogy az emberek 53%-a úgy gondolja, hogy a társadalmi problémákat a vállalatok sokkal jobban meg tudnák oldani, mint a kormányok. A vállalkozások társadalmi felelősségvállalási (CSR) programokat hirdetnek, de vannak egyéni akciók is. Persze fizetnek adót, de az emberek úgy érzik, többet is tehetnének a helyi ügyekben a vállalkozások.

Volt egy izgalmas húzása még a marketingben Ulukaya-nak. 2015-ben, amikor 10 éves lett a cég, akkor minden amerikait meghívott egy Chobani joghurtra. Regisztrálni kellett joghurt kuponért, amit a közeli boltban, vagy az Amazonon tudtak beváltani egy ingyen termékre a vásárlók. Ügyes! Az a sok adat! Gondolj bele, nem csak e-mail címek, de statisztika is, hogy ki-hol-mennyit váltott be…, és közben úgyis az ingyen kupont arra váltottad be, hogy egy új ízt megkóstolj.

A Chobani 2021-ben tőzsdére fog menni (néhány hónapon belül). Ami számomra elsőként meglepő volt, mert a tőzsdén pont a negyedévről negyedévre való teljesítés, növekedéskényszer, profitorientáltság a cél. De lehet ők hozzák el a változást? Persze az is igaz, hogy a munkavállalók szempontjából is jó ez, mert a részesedésük értéke megtöbbszöröződik a tőzsdei bevezetés után, aminek egy részét így pénzre is tudják váltani. Egyébént több mint tíz milliárd dollár már a cég értéke. Én 90% esélyét látom, hogy magam is tulajdonosa leszek a cégnek, amint lehet venni a részvényét. És árgus szemmel figyelem, mit kezd ezzel a szemlélettel a Wall Street.

Forrás: TED, Index, Fast Company
Fotó: Wikipédia