A Korona vírus a kínai termékrendeléseinket hogyan érinti? Kínai import [podcast]

Dátum

Megosztás

Akár magánszemélyként, akár cégként felmerülhet benned, hogy vajon a Korona vírus terjedése hogyan érinti a termékrendeléseidet. Elkaphatod-e a vírust a csomagoláson keresztül vagy a kínai termékek megfogásával. Nem csoda, hogy eszedbe jut. Itthon már a kínai boltokba se mernek bemenni az emberek és természetesen sokan várják a kínai oldalakról a rendeléseiket. Erről beszélgetek Csépe Gáborral, a Minner kínai import szakértőjével, aki körbekérdezett a kínai beszállítóinál is a Korona vírus ügyében. Kellett is, mivel a következő rendeléseinél csúszás várható.

Itt a hanganyag, alatta pedig összefoglaltam a podcast egy részét szövegesen is.

Spotify link

Röviden: Nem kell félned attól, hogy a csomagoláson vagy a terméken keresztül elkapod a vírust. Emberről emberre terjed, a dobozon vagy csomagoláson néhány órán belül elhal a kórokozó (gazdatest nélkül), így mire ideér hozzád nem kaphatnád el (ha fertőződött volna).

Gábor beszélt a kínai beszállítóival és akik visszajeleztek már mind egyöntetűen azt mondták, hogy jól vannak. Jelenleg egyébként is leállás van szinte az egész országban a kínai holdújév miatt. Főleg értékesítőkkel beszélt, akik azt mondták, hogy a jelenlegi állás szerint várhatóan 1 hét csúszással indulnak el a gyárak és a logisztikai központok.

Néhány visszajelzés – alatta folytatódik a szöveg

A Korona vírus tünetei: Aki elkapja a koronavírust, magas, 38 fok feletti lázzal, hidegrázással, izomfájdalommal számolhat, amit köhögés és nehézlégzés követ. Annyira legyengül a szervezet, hogy más kórokozók is bejutnak.
Nem csak azok fertőznek, akiknél megjelennek a tünetek, hanem akik vírushordozók és a lappangási idő 2 hét.

Akár cégként importálsz Kínából, akár magánszemélyként rendelsz terméket várhatóan több hét csúszással fognak megérkezni a termékek. Olyan nagy cégeket is érint, mint az Apple, ahol a Foxconn gyárban a tervek szerint egy hét múlva fog beindulni a gyártás.

Várhatóan a hazai lakosság a következő időszakban kevésbé fogja választani az olyan kínai oldalakon keresztüli vásárlást, mint az Aliexpress. Ez valószínűleg a hazai webáruházak forgalmát pozitívan fogja érinteni.

Gábor szerint jó is, hogy minden most zárva van, mert így sikerült megfékezniük a vírus nagyobb terjedését.

Tavasszal lesznek kínai kiállítások, ahol több gyártó is kiállít. Gábor úgy nyilatkozott, hogy ezek előreláthatóan később kezdődnek majd, későbbi időpontban. És nem vette el a kedvét a vírus, hogy ne menjen, mindenképpen tervezi.

Továbbá beszéltünk még arról, hogy ez érinti a Minner kínai tőzsdespekulációját is, ahol két részvényre spekulálunk. A Starbucks és a Luckin Coffee kínai növekedésére. A kávézók most zárva vannak és a napi 2-5 kávézó nyitási ütem is megállt. Ez már látszik az árfolyamban, igaz nincs okunk panaszra, több 100% hozamunk volt az elmúlt 1 évben.

Hallgasd meg a podcastot (görgess vissza), mert ezekről bővebb információval is szolgálunk benne.

Kínai import tartalmak a Minneren:

Fotó: Envato License

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Ötlettől az értékesítésig, alig 4 óra alatt – Formdealer esettanulmány 1. rész

Készült már útmutató itt a Minneren a Formdealerhez, de miért állnánk meg itt? Úgy döntöttünk egy sokkal jobb módszerrel is megpróbálunk nektek segíteni, egy...

Jövőre megfizetsz a palackodért – LifeTilt dráma – Jobb az EUR bevétel, mint a HUF #hírszemle

Balogh Tamás személyes brandje, a LifeTilt a maga szókimondó tartalmával 2022-ben átkerült a Tutti Kft-hez. Mivel Balogh Tamás személye volt maga a marketing, hogyan...
00:37:17

100 Termékötlet Kínából 9. rész – Canton Fair Phase 2 termékei: élethű plüssök, falidekoráció…

Itt már a Canton Fair-en voltak a Gáborék a kínai útjuk során. Először is a videón egy konténer berakodást is láthatunk. Egy gyűjtőraktárban járunk,...

Gyakorlati útmutató kapcsolatépítéshez. Networking tippek, trükkök

Hallottad már, hogy a kapcsolati tőke aranyat ér, de hogyan lehet tudatosan kapcsolatot építeni? Hogyan találkozz, beszélgess üzleti kapcsolataiddal anélkül hogy úgy éreznék, csak...

Hogyan veszíts el 20 millió dollárt 1 hónap alatt? – Béna márkamegújítók

Még a legnagyobb márkáknak szüksége van a rebrandingre. Gondolj bele: Netpincérből Foodpanda, majd Foodora, vagy Pannon GSM-ből Telenor, majd Yettel. Sokszor jót tesz a...

5 hiba, amit egy webshop indításakor elkövethetsz

Egy webshop elindítása kihívásokkal teli folyamat, mivel számos összetett tényezővel kell számolni. Elsőként, piackutatás és a versenytársak elemzése nélkül nehéz megállapítani, hogy van-e valódi...

Jó kedvében kell lennie a vevőnek, hogy betaláljon a hirdetésed? Gondoltál már erre?

Egy izgalmas felvetésem van, amihez természetesen kutatást is hozok továbbá egy olyan megvilágosodásban lesz részed, ami garantáltan pénzt tesz a pénztárcádba. Te is abba...

Tiktok marketing esettanulmányok, példák. Lehet vevőt szerezni TikTokról!

Te is már gondolkoztál azon, hogy a Tiktokon elkezdd a tartalomgyártást, megszerezd innen az első vásárlód? Ezek az esettanulmányok végigvezetnek azon az úton, ami...

Értékesítőből cégtulajdonos. Bálint útja az alkalmazotti léttől a milliárdos forgalmú saját cégig

Csereklyei Bálint ma már egy több millárd forint forgalmú céget vezet, ő is a tulajdonos. De a sztorija ott kezdődött, hogy ennek a cégnek...