A Nike az első 3 évében 1,3 milliós árbevételt ért el, de nem Nike cipőket értékesített

Dátum

Megosztás

Ismered a Nike teljes sztoriját? Izgalmasan indult az alapítójának a vállalkozása is. Az első 10 évben nem is Nike cipőket árult, hanem egy japán márkájú futócipőt. Érdekes, igaz? Sokszor azt gondoljuk, hogy egy-egy biznisz azonnal berobbant a piacra. Gondolj csak bele abba, hogy a Starbucks is már 1971-ben megnyitotta az első kávézóját, de csak a 2000-es években robbant be igazán. Nem is tudom, hogy most ezzel motivállak-e? Maradjunk annyiban, hogy oktatni szeretnélek és rávilágítani néhány fontos dologra. Ahogy sokszor evés közben jön meg az étvágy, úgy sokszor vállalkozás működtetése közben jön a sikeres irányvonal. Térjünk vissza a Nike-ra!

Az első 10 évben még csak nem is Nike cipőt árult az alapító

Az alapító Phil Knight egyet tudott, hogy a cipőkkel, azon belül is futócipőkkel akar foglalkozni. Ő is futó volt, az iskolában futóversenyekre járt, utána pedig maradt hobbi futó. 1962-őt írunk ekkor még csak, amikor a futás még nem volt népszerű, nem volt tömegsport, mármint abban az értelemben, hogy nem űzték sokan csak úgy.
1962-ben egy japán útja során a fiatal Phil egy cipőgyárat meglátogatott és lebeszélte, hogy néhány darab japán Tiger márkájú cipőt eladna az USA-ban és szeretne forgalmazójuk lenni.

Képzeld el, hogy az első 10 évben csak ezeket a cipőket árulta, sőt ő fejlesztette tovább egyik társával. Csak később, 1972-től kezdte el saját márkás, Nike cipőjét értékesíteni. Amit egyébként egy szintén japánban működő cipőgyár készített neki. Ahhoz, hogy a Nike márkát sikerre vigye, kellett az is, hogy az első 10 évben egy másik márkát forgalmazott. Az is lehet, hogyha azonnal a Nike-t kezdi el árulni, nem ér el ilyen sikereket, mivel úgy több kockázata is volt. Viszont az első években így kitapasztalt mindent, sőt arra már kialakultak a folyamataik, a kapcsolataik, ismerték őket a sportolók, hobbi futók. A Nike-t pedig újdonságként tudták bemutatni.

Ami még érdekes, a megrendelésekhez folyamatosan, szinte rendelésről rendelésre hitelt vettek fel folyamatosan. Ne félj te sem a hiteltől! Pont azért van, hogy a növekedésedet segítse, nála is ez sokat jelentett.

Amit tanulhatunk a Nike elindulásából

  • A vállalkozás egy folyamat, folyamatosan fejlődünk és akkor jönnek az újítások, amikor már ténylegesen a piacon vagyunk. Nem kell görcsölni az induláson. Én ezt sokszor úgy is szoktam bemutatni nektek, hogy butítsd le a vállalkozásodat, indulj el mínusz egyről.
  • Hitelből vállalkozni? Igen, a Nike is így tett, ez segítette a növekedését. Persze okosan és körültekintően kell eljárni, de ez egy fontos eszköz lehet, hogy elősegítse a növekedésedet.
  • Az első években is már odamentek a vevőikhez, ami főleg azért is volt így, mert a futóversenyeken tudtak sok cipőt eladni, érdeklődést felkelteni. Szóval beszéltek, találkoztak a vevőikkel, célcsoportjukkal. Beszélgettek velük, sőt a visszajelzéseket beépítették a folyamataikba, vagy éppen a cipőikbe. Nem is beszélve arról, hogy volt olyan vásárlójuk aki később alkalmazott is lett. Menj és ismerd meg a vevőidet, a szokásaikat, rutinjaikat, mert ebből tudsz ihletet meríteni a marketingedhez és a termékfejlesztésedhez.
  • Bérgyártásban dolgoztak, nem saját maguk gyártották a cipőt. Ezt már az elejétől fogva. Erről cikk: Bérgyártás: Úgy is lehet sajátmárkás terméked, hogy más gyártja.
  • Kapcsolódó cikk: Van egy jó ötleted, de se kezdő tőke, se kapcsolatok? Mihez kezdj? Kevés pénzből…

Olvasd el a Nike sztori könyvet, nem csak a Minner, hanem Bill Gates is ajánlja! A könyv: Phil Knight: A Nike-sztori.

Fotó: EVOLT / Unsplash

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Értékesítőből cégtulajdonos. Bálint útja az alkalmazotti léttől a milliárdos forgalmú saját cégig

Csereklyei Bálint ma már egy több millárd forint forgalmú céget vezet, ő is a tulajdonos. De a sztorija ott kezdődött, hogy ennek a cégnek...

„Nem merek külföldön értékesíteni, még nem tartok ott” – De miért is nem?

Egy ideje téma már a Minneren, hogy az export nem egy megugorhatatlan dolog egy kisebb cégnek sem. Nem akarunk köntörfalazni, az Everigo szponzori partner...

Hol fogunk a jövőben bankolni? Adócsalásért kapott bírságot az Airbnb. Sminkfilter, mint marketing eszköz? Könyvajánló

A BigTech hozhatja el a pénzügyi forradalmat? A nagy bankok versenytársa a Google és a Microsoft, legalábbis ezt gondolja a bankok 40%-a. 779,5 millió...

Erre a tudásra vágysz szabadúszóként, még ha nem is tudsz róla! A T-típusú vállalkozók

Manapság egyre több olyan munkavállalót keresnek a cégek, akik T-típusúak. Van egy skill, amiben kifejezetten expertek, viszont nem csak abban járatosak, hanem picit mindenhez...

A LifeTILT dráma vagy egy új kezdet? Exkluzív beszélgetés Balogh Tamással

A napokban belefutottam a LifeTILT legfrissebb posztjába, amiben az új márkatulajdonos leírja, hogy szeretnének visszatérni a LifeTILT korábbi szellemiségéhez, látványvilágához. Nos a kommentelők és úgy...

Tűnj ki a tömegből kézművesként! Kézműves vállalkozó marketing tippek

Kézművesként nem könnyű kitűnni sok száz másik alkotó közül. Főleg, hogy nem is csak velük, de még a tömeggyártott alternatívákkal is versenyzel a lehetséges...

Ajándékozz olyat, ami hasznot termel és az inflációt is kiröhögi

Az ünnepi időszakban is érdemes felnézned a MinnerAkadémiára, mert már ajándékba is vehetsz online üzleti képzést. Garantáljuk, hogy ez az ajándék nem végzi a...

Innovációs csapat létrehozása. Gyorsan növekvő cégek 6. rész

Ha gyorsabban akarunk növekedni, akkor ide bizony új eszközkészlet, új rutinok, új dolgok kellenek. Ehhez elengedhetetlen, sőt már-már magával értetődő, hogy bevonjuk a csapatunkat....

Ezért nem működik a homeoffice? Tesla Cybertruck – beperelnek, ha eladod? Üzleti könyvajánló

A LIDL és a Rossmann bejelentette, hogy a dolgozóknak a december 24-i napot megadja szabadnapnak. Ez az új dolgozói juttatás? Milyen a hazai homeoffice...