A QR kód megváltoztatja a kínaiak életét

Dátum

Megosztás

Lehet, nem tudtad, de a QR kódot először 1994-ben fejlesztette ki a Toyota egyik leányvállalata. Azóta volt, hogy temették (többek között az NFC megjelenése miatt), aztán megint felkapták 2012 tájékán. Keleten sokat használják, itthon valahogy sosem jött igazán divatba… Nézzük meg, hogyan alkalmazzák!

Mi az a QR kód?

A QR kód lényegében egy kétdimenziós vonalkód. A rövidítés azt jelenti, hogy gyors válasz – ami arra utal, milyen gyorsan leolvasható. Japánban és Kínában az egész ország tele van QR kódokkal, és elég sokrétűen használják.

A QR kód és a marketing

Például marketingre. Kínában elsősorban a Wechat nevű alkalmazást használják a Facebook helyett. (Ennek egyik oka az, hogy a Facebook Kína nagy részén be van tiltva, csak kerülőutakon tudsz fellépni a legnagyobb közösségi hálózatra.)

Ha bemész egy Starbucks-ba Pekingben például, akkor a wifit egy QR kód beolvasásával tudod telefonról használni. Onnantól, hogy leolvastad a kódot – bekerültél a rendszerükbe. A legtöbb kínai be van jelentkezve Wechatra, ezért egyből azonosítják a profiljukat, és ettől kezdve az a Starbucks tud értesítéseket küldeni az illető telefonjára Wechaten – vagyis után tud követni bárkit…

A QR kóddal vásárolnak

Nekem a legmeglepőbb sztori Kínával kapcsolatban az volt, amikor a húgom mesélte hogy bemész a sarki zöldségeshez és QR kóddal kifizeted a két banánt, amit szeretnél venni. Először nem tudtam, mire gondoljak, vagy hogy képzeljem el – aztán kicsit utánanéztem… Kétféle megoldás van:

Az egyik az, amikor beolvasod a banán vonalkódját a zöldségesnél például…  Bejelölöd, hogy kettőt szeretnél venni – majd ez generál egy másik QR kódot, ami megjelenik a telefonod képernyőjén. Ekkor odamész a kasszáshoz, ő pedig vonalkód leolvasóval beviszi a gépbe a vásárlásod, és készen is vagytok! Nincs többé hatalmas sorban állás, vagy a készpénzzel bajlódás (amúgy is erre tart a világ mindenhol, egyre többen fizetnek paypass-al is). Az alkalmazás össze van kötve a bankkártyáddal, úgyhogy automatikusan levonja az összeget.

A másik opció, amikor benzinkúton tankolsz például, és megjelenik a tankolás végén egy QR kód. Ezt beolvasod a telefonoddal, és kész is vagy a tankolással.

Fontos az idő

Az embereknek a mai világban az egyik legfontosabb tényező az idő. Gondolj bele, milyen ideges vagy amikor dugóba kerülsz. Az ilyen megoldások pedig pont azért lehetnek sikeresek, mert időt spórolnak meg mindenkinek…

Ehhez kapcsolódó tartalmak: 

Kép: Youtube

A fiataloknak NEM ELÉG egy munkahely – Vigyázz töröl a Gmail – Kövesd az IKEA példáját – Hírszemle

Az IKEA szülőket ünneplő, "büszkén második legjobb" kampányával kezdjük a Hírszemle adást. Beszéltünk a hírről, ami szerint a Gmail hamarosan törölni fogja a 2...

Ugyanazt árulom. Miért fog engem választani a vevő? – Vállalkozói attitűd 3. rész

Konkurencia mindig lesz, na de mi alapján érhető el, hogy minket válasszon a vevő a másik cég helyett, miközben ugyanazt áruljuk? Ahogy más üzleti...
00:41:26

Csődbe ment az antikapitalista – AI startup lufi – Ruhamegsemmisítés VS EU – Hírszemle

A mai Hírszemle podcastban beszélgettünk a Twitter új CEO-járól, Linda Yaccarinoról: zseniális választás hirdetési díjakért küzdő cégnek a hirdetési tapasztalata miatt, vagy az üvegszikla...

Miért éri meg átállni a GA4-re? [+ esettanulmány]

“Úgy hiányzik a GA4 átállás mint egy hasbarúgás!” - mondta az egyik ügyfelünk. Sokaknak valami hasonló jut eszébe, amikor szembesül a migráció gondolatával. Szinte...

Lidl digitális árak, Bud Light szivárványbotrány – Hírszemle

A mai Hírszemle adásban foglalkoztunk a Lidl új, digitális árcímkéivel. Vajon ez lehetőséget ad majd, hogy a kereskedelmi lánc dinamikus árazást vezessen be? Drágább...

Az AI újra kitalálta a nagy márkák neveit. Ikea, Netflix, Fanta, Nespresso, Foodora

Hogy nézne ki a világ, ha a globálisan ismert márkákat nem az alapítóik, hanem a mesterséges intelligencia nevezte volna el? Néhány napja debütált a...

Mobilfox Member vagy? Regisztráltál már a Woltra? A Tiktok Alza.huuuu-i. Mi ez az egész?

A Tiktok felhasználók elkezdték nyomozni, hogy mi az a Mobilfox Member és mire jó nekik. A Mobilfoxosok néha már-már kínos videókat is készítettek az...

Márkanév generátor, brandnév kereső AI segítségével

A Minner.hu is szeret kísérletezni az AI-val. Tudjuk, hogy milyen nehéz kitalálni egy márkaneve. A Minner névnek is kacifántos története van, de most a...