A szüleink imádták, de vajon mi is fogjuk?

Ahogy a vállalkozók egyre több piacot fedeznek fel maguknak, úgy válik egyre népszerűbbé a retro faktor, nem véletlenül. Ha egy olyan brandre támaszkodhatunk, aminek az alapjait, sőt, a komplett épületét valaki már megteremtette, akkor jelentősen egyszerűbbé tehetjük a munkánkat. De nem csak erről van szó, ha valami működött egykor, akkor most is fog. Vagy nem. A mai harmincasok szülei a hatvanas, hetvenes években voltak fiatalok, örömmel emlékeznek vissza a Bambi üdítőitalra, amit most mi is megismerhetünk.

Az alap koncepció zseniális, hiszen az egykori célközönség még ma is él, így kétségtelenül ki fogják próbálni az újraindított terméket, ha pedig a mostani fiatalok is megszeretik, ahogy történt az például hazai ruházati márkákkal, akkor két legyet ütöttünk egy csapásra, a siker borítékolható. Cikkünk készítése során sajnos nem volt alkalmunk kipróbálni a Bambit, az elérhető információkat viszont összeszedtük.

Az egykor a Hazai Szikvizüzem által megálmodott narancs ízű ital sikere könnyen volt magyarázható, a dinamikusan fejlődő nyugati világtól elzárt Magyarországnak is kellett egy saját, ha úgy tetszik “nemzeti” ital, az amerikaiaknak volt a Coca-Cola, nekünk lett a Bambi.

Persze a fiatalok nem a nemzeti faktor miatt szerették a Bambit, hanem azért, mert így ők is megkaphatták a maguk kóláját, ami a beszámolók szerint nem is volt olyan rossz, sőt, kifejezetten jó volt. Az anyaggyűjtés során beszéltünk az egykori célközönséggel, még azt is megtudhattuk, hogy az évekkel később kipróbált amerikai “versenytársnál” is jobb volt.

Az óriási, 12%-os cukortartalma kétségtelenül nem volt túl egészségtudatos, azonban ahogy arra az Index remek cikke is rámutat, tévhit volt az, hogy a Bambi kátrányt is tartalmaz. Azért érezhettek néha a fogyasztók kátrányízt, mert időnként lejárt narancsolajat használtak a gyártás során, ennek azonban nem volt egészségügyi kockázata.

Két évvel a második világháború után, 1947-ben indult, 1968-ban viszont véget ért a Bambi diadalmenete. Hogy miért? Mert megérkezett a Pepsi és Coca-Cola, ekkor már a Fővárosi Ásványvíz és Jégipari vállalat volt felelős a gyártásért, úgy döntöttek, hogy inkább a nyugati brandek előállítására használják a kapacitásaikat.

Külön érdekesség, hogy a piaci szemlélet a szocializmusban is megjelent néha, ugyanis a Bambi leállítása előtti években előálltak az Erdei Bambi, és az Utas Üdítő brandekkel, más-más szegmenseket szem előtt tartva. Legalábbis ma ezzel magyaráznánk a lépést, akkor lehet, hogy csupán kísérleteztek a különböző ízekkel.

Nem a mostani az első kísérlet a Bambi feltámasztására, 2000-ben a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. rendkívüli kicsit, évi alig 4000 darabban ismét gyártani kezdte az üdítőitalt, ám hamar feledésbe merült a projekt. Most azonban a kor szellemének megfelelő arculattal, komplett terméksorral fut neki néhány merész vállalkozó a Bambinak, igazán tetszetős a hagyományokat tisztelő, mégis modern brand:

Mintegy egymilliárd forintból támasztotta fel a Bambit az Art Water Kft., megnéztük, és valóban elérhetőek már az új Bambik az olyan népszerű webshopokban, mint például a Kifli.hu. Itt találtuk ezt az erősen bullshit szagú termékleírást is:

100%-ig természetes prémium üdítő, melyet finom botanikai infúziók és friss forrásvíz keveredésével természetes módon fermentálnak.

Hogy vajon mit jelentenek a “botanikai infúziók”, azt valószínűleg sosem tudjuk meg, mindenesetre jó látni, hogy egy hazai brand új, korszerű szárnyakat, profi csapatot kap. De vajon vannak még más emblematikus termékei a szocializmusnak, amiket ma is el lehetne adni? Ehhez ad útmutatót korábbi cikkünk:

Az Ági üdítőital akár a Bambi versenytársa is lehet, ha kellően ügyes a rebranding, a Pécsi Kesztyű már nagyobb falat, a SIÓ pedig még most is létezik. De ki tudja, lehet, hogy ha kellően beleássuk magunkat a régi idők nagy magyar brandjeibe, találunk valamit, ami megér egy újraélesztési kísérletet!

Fotó: Retronom, Index, Forbes, Art Water Kft.

2021 -es vállalkozási ötletek! Neked is hasznos, nem csak kezdőknek!

Iratkozz fel, hogy előbb megkapd! Kattints ide! Működő cégek is inspirációt merítenek új termékekhez, szolgáltatásokhoz, üzleti modellhez, vagy éppen marketing ötletet találnak. Újaknak pedig egyenesen kötelező! Tovább a Minner 2021- es ötletekre!!

Újságíró, vállalkozó, a Kriptopénz ABC című, a HVG Könyvek gondozásában megjelent kriptopénz, blokklánc témájú ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője, olyan nagy sikerű webes vállalkozások alapítója, mint a Ducitárs.hu, vagy a SkypeSuli.hu.