Úgy tűnik a koronavírus-járvány okozta globális gazdasági válság sem állítja meg a befektetési kedvet, legalábbis számos startup kap tőkét ebben az időszakban is, a Crunchbase adatbázisából szemezgettünk. Annak jártunk utána, hogy mostanában pontosan mely projektek kaptak tőkét és mekkora tőkét kaptak, megpróbáltuk kideríteni azt is, hogy miért bizonyultak vonzó befektetési célpontnak.
Már önmagában az is elég lenne, ha az oldal gyors statisztikáit bemutatnánk, ennél persze többre vállalkoztunk, mindenesetre beszédes, hogy az elmúlt hét során 263 befektetési kört regisztráltak, ez összesítve közel tizenegy milliárd dollárnyi tőkeinjekciót jelent, emellett 62 akvizícióról is beszámoltak, ezek összesített értéke pedig közel 641 millió dollár.
Nem rossz teljesítmény ahhoz képest, hogy márciusban óriási mélyrepülésnek lehettünk tanúi, ráadásul sokan a 2008-as válságnál is jóval súlyosabb, elhúzódó krízisre számítanak. De lássuk inkább a részleteket, ezek a projektek kaptak mostanában tőkét:
Ez a mintegy 11 millió dollárnyi tőkét élvező projekt tipikus példája annak, hogy egy egyszerű ötlet is lehet nagyszerű, ha jó a pozícionálás, az időzítés, no meg a csillagok együttállása. A dolog lényege, hogy online konferenciákon vehetünk részt, mindegyik egy-egy jól körülhatárolható téma körül szerveződik.
A startup megértéséhez elég, ha az alapötletet adó esetet mutatjuk be, az ötletgazda orvosként dolgozott, egy másik orvossal beszélgetve egy klasszikus, fizikai konferencián hasznos információkat kapott az egyik betege kapcsán. Innen már csak azt a kérdést kellett feltenni, hogy a digitális korban mi szükség van arra, hogy a világ másik végére utazzunk egy szakmai esemény miatt, hamar jött a válasz, miszerint tulajdonképpen ennek kevés haszna van, csináljuk online.
Eddig negyven országban már több mint kétezer online konferenciát és egyéb eseményt szerveztek, fontos, hogy minden egyes alkalommal előremutató, a tudomány, vagy fontos társadalmi kérdések, ügyek mentén szerveződő ötletekre fókuszálnak.
Ez a cég különleges szolgáltatást kínál a raktározás kapcsán, ha valamitől meg szeretnénk szabadulni az otthonunkban, de azért nem véglegesen, akkor ők eljönnek érte, gondosan becsomagolják, majd elviszik egy raktárba. Ha pedig ismét szükségünk van arra az adott valamire, akkor pedig igény esetén visszahozzák.
Mindehhez természetesen tartozik egy applikáció, aminek segítségével mindenkor pontosan nyomon követhetjük, hogy hol, melyik dobozba pontosan mit tettünk, hogy tudjuk mit és hol kell majd keresnünk, amikor újra nálunk lesznek az eltett dolgaink.
A dobozokat, csomagoló fóliákat, egyéb eszközöket a cég biztosítja, ezért nem kell külön fizetnünk, nyilván beépítik az árba. Az ár 69 dollár havonta, legalábbis innen indul a szolgáltatás. Mielőtt azt gondolnánk, hogy ez egy kicsi piac, gyorsan hozzá kell tennünk, hogy a becslések szerint évi 39 milliárd dollárról van szó, ekkora érték mozog a személyes ingóságok raktározásának területén.
Több kockázati tőketársaság részvételével most a series E befektetési kör zárult le, mintegy 55 millió dollár értékben. Ezzel 150 millió dollárra nőtt az eddig a projektbe helyezett össszes tőke, 2013-as indulásuk óta többen, többször is bizalmat szavaztak a projektnek.
Tavaly 20 új ország piacán jelentek meg, az új területeken elért sikerek is sokat tettek azért, hogy újabb befektetést kaphassanak. A projekt születésének története is érdekes, a Sandy hurrikán 2012-es puszítása után jött az ötlet, akkoriban szinte mindenki az ügyfelek kényelmére fókuszált, -ahogy most a járvány miatt is- mindenki házhozszállítást kért mindenből.
Ezt látva az alapítókban felmerült, hogy ha minden házhoz megy, akkor a raktározás miért nem, megszületett az alapötlet. Műfajt, legalábbis piacot teremtettek, hiszen ezzel megszületett az on-demand raktározás.
Ezt a startupot Steven Dietz, egy igazi befektető legenda hívta életre, nem mással, mint garázsok és más kihasználatlan, többnyire gazdasági épületek lakóingatlanná alakításával foglalkoznak.
Dietz olyan projektekbe tette jó ütemérzékkel a tőkéjét, mint a Starbucks, a Costco és számos egyéb, a személyes befektetései több mint egymilliárd dollárra rúgtak.
Most azonban átült az asztal másik oldalára, vállalkozónak állt, úgy tűnik most sem hagyta cserben az üzleti érzéke, hiszen a projekt máris kapott tőkét, méghozza tízmillió dollárt.
A projekt modellje igazán érdekes, ráadásul két legyet ütnek egy csapásra, pontosabban két gazdasági-társadalmi problémára is választ adnak egyszerre. Az egyik az, hogy a válság, illetve az amerikai társadalom átalakulási folyamatai miatt sokan kiegészítő bevételeket keresnek, remek lehetőség kiadni egy ingatlant, ami a birtokunkon van, de nincs igazán kihasználva.
A másik hatásnak részben ugyanaz a gyökere, sokan, és egyre többen vannak, akik nem, vagy nehezen jutnak otthonhoz, egy kis alapterületű, olcsó lakás remek megoldás.
Kezdetben teljesen átalakították például a garázsokat, nem sokkal később azonban rájöttek, hogy hatékonyabb, ha lebontják azokat, és a nulláról építenek új ingatlant ugyanazon a területen.
Természetesen egy modern eszköz sem maradhat ki az egyenletből, big data segítségével azonosítják azokat a környékeket, tipikusan a kis, és közepes bevételűeket, és azokon belül a konkrét ingatlanokat, amik alkalmasak a céljaikra.
És ez csak egy ízelítő a most zajló befektetésekből, úgy tűnik, hogy a kölünböző kockázati tőke társaságoknak nem szegte kedvét a válság, ugyanúgy mennek tovább a tőkefolyósítások, mint eddig. Persze ehhez remek projektekre is szükség van, ám ha ez adott, akkor lesz tőke, akár van válság, akár nincs.
Fotó: Pixabay