Az Airbnb-t a 2008-as válság indította el, a 2020-as dönti be? 12 év üzleti sztorija egy cikkben [podcast]

“Az utazás örökre megváltozott”- mondta idén júliusban Brian Chesky az Airbnb társalapítója a Yahoo Finance interjújában. Folytatja egy érdekes ténnyel, hogy amit 12 év alatt felépítettek, annak 80%-a eltűnt mindössze 6 hét alatt. Az alapító az utóbbi években még mondta is, hogy olyan őrült időszakot valószínűleg már nem fog átélni, mint az indulás 1-2 évében, tévedett (nyilatkozta), mert a tavaszi történéseket hasonlóan élte meg (bizonytalanságra utalt). Az indulásnál persze nem volt veszítenivalójuk, most viszont akkorát esett a cég, hogy lelkileg sem lehetett könnyű felfogni az alapítóknak. Járjuk körbe az Airbnb sztorit, ismerjük meg az üzleti modellt! És kicsit ötleteljünk ezen a piacon. Mert tudod…

Ahol válság, ott lehetőség, ezt ki ne tudná jobban, mint az Airbnb!

A cikk hosszú lett, így készítettem hozzá egy podcast-ot, ha szívesebben hallgatnád a témát, mint olvasnád. (Spotify link, Apple podcast link, vagy lejátszóban itt:)

Az ötlet megszületése – Ez mindig izgalmas!

Honnan is indulhatott a sztori, mint San Francisco-ból! Az élet nem olcsó a városban, az alapítók is éppen valami gyors pénzkereseti lehetőségen gondolkodtak. Olyan magas a városban a bérleti díj (vagyis volt már akkor is), hogy friss diplomás Brian Chesky és Joe Gebbia kereste a megoldásokat. Mindezt úgy, hogy akkor kezdődött a válság. 2007-ben egy design konferencia volt a városban és eszükbe jutott, hogy mi lenne ha kiadnák a lakásukat egy-két résztvevőnek úgy, hogy matracokat adnak csak, sőt még reggelit is mellé. A hotelek, szállodák szobái már mind ki voltak adva. 3 matracot fektettek le a nappali padlójára. 80 dollárt kértek éjszakánként, ami olyan alacsony ár volt, hogy megrohamozták őket a jelentkezők, gyorsan híre ment. Ismerőseiket kezdték rávenni, hogy csatlakozzanak és ők is adják így ki a lakásukat. Elindították a airbedandbreakfast.com – matrac (airbed) és reggeli.com oldalt. Utána gondolkodtak névváltoztatáson, de jó ideig ez maradt.

Az indulási nehézségek.

Nem véletlen nyilatkozta most azt az egyik alapító, hogy hasonló volt az indulás mint most. Mert amennyire jól indult, annyira nem jött be az első év. Egy nagy technológiai konferencia esetében is próbálkoztak (SXSW) 2008-ban megismételni az induláskor elért sikerüket, de mindössze 2 foglalás érkezett. Majd egy 2008-as politikai rendezvényt is próbáltak így megfogni, de 0 közeli eredménnyel zártak. Már majdnem be kellett zárniuk, a pénz kezdett elfogyni. Aztán jött egy ötlet, hogy a választásokat meglovagolva limitált darabszámmal müzlit dobtak piacra (lásd a képen). Ebből összegyűjt 30 000 dollár, ami megmentette őket a teljes csődtől. Igazi startup sztori. Ott voltak a Szilícium-völgyben, de még nem volt igazi piacképes ötletük, ahhoz hogy fenntartsák magukat és a vállalkozásukat, bárhonnan is, de bevétel kellett.

Airbnb müzli 2008-ból

Ez a gabonapehely ötletük jól sült el, nem csak tőkét szereztek, hanem később, mikor befektetők előtt prezentálták az ötletüket az Y Combinator (startup inkubátor) alapítója, Paul Graham bár bizonytalan volt az Airbnb üzleti modelljével kapcsolatban, de pozitívan értékelte, hogy mennyire szenvedélyes vállalkozók az alapítók. Nem véletlen, hogy kaptak is 600 000 dollárnyi tőkét röviddel azután, hogy részt vettek az Y Combinator startup programjában. Látod! Ez igazán szemlélteti, hogy nem ötletbe, hanem emberekbe fektetnek a kockázati-tőketársaságok, üzleti angyalok, magánbefektetők. Továbbá jól láthatjuk a startup akcelerátorok, inkubátorok jelentőséét egy startup sikerében, hogy az Airbnb az 2009 telétől fogva irdatlan tempóban fejlődött, és sikerült felhasználókat és szállásadókat is találniuk. Ennek is köszönhetik a 600 000 dollárnyi tőkét, ez akkor átszámítva 108 millió forintot ért.

Hazai piacon is működnek startup inkubátorok. Sajnos igazán jó véleménnyel nincsenek róluk a piaci szereplők, startupperek. Ez annak is betudható, hogy itthon nem alakult ki a startup ökoszisztéma. Bár lennének ilyenek, amik megfelelő irányba terelték az Airbnb-t is! Képzéseken vettek részt, kapcsolatokat adtak az inkubátornál dolgozó mentorok, ötleteltek, volt kivel megbeszélniük problémáikat. Utóbbi a vállalkozók esetében fontos tényező, és probléma. Sok cégvezetőnek hiányzik, hogy valakivel, aki ért is hozzá átbeszélje a vállalkozását.

A másik dolog, ami hozott nekik némi felhasználói bázist, hogy a 2008-as válság után rengeteg freelancernek, szabadúszónak volt nehéz kifizetnie a bérleti díjat, így megtalálták az Airbnb-t ahol az alapítókhoz hasonlóan kiadták rövid távon a lakásukat, szobájukat, nappalijukat turistáknak. Főleg New Yorkban szereztek így szállásadókat. Nos itt még ekkor megvalósult az, hogy a lakáskiadó is ott lakott életvitelszerűen, amit kiadott. Ez később eltűnt, és csak úgy adták ki a lakásokat, hogy éppen nincs bent senki, vagyis a klasszikus rövidtávú lakáskiadás.

+információ: A couchsurfing.com oldal működik úgy, hogy ingyen adják az emberek oda másik felhasználóknak a szabad ágyukat, kanapéjukat. Mindezt azért, mert így ők is mennek majd valahová, szintén kapnak így valakitől egy fekhelyet.

600 000 dollárt szereztek ezzel a prezentációjukkal

Bár folyamatosan változtatták a prezentációjukat (startup körökben pitch-nek hívjuk), ahogy egyre többször adták elő, de ez volt az alapja az első befektetők előtt is bemutatott prezentációjuknak (lásd lejjebb). Valószínűleg még Ashton Kutcher is látta ezt a prezentációt, mert ő is befektetett a cégbe még 2011-ben, sőt abban az évben 112 millió dollárt sikerült összegyűjteniük befektetőktől. Ide kattintva láthatod, hogy mikor mennyi pénzt és kik fektettek be az Airbnb-be. Eddig összesen 4,4 milliárd dollárt szereztek, és most 29,4 milliárd dollár a piaci értéke a vállalatnak. Bár ezt megtépázta egészen biztosan a 2020-as válság. (Forrás: Crunchbase)

Nézzük is a prezentációjukat (nyilakkal tudsz lapozni), amivel az Airbnb meggyőzte az első befektetőket:

AirBnB Pitch Deck from PitchDeckCoach

A tyúk vagy a tojás problémájának áthidalása – hogyan lesznek szállásadók és foglalók?

Egy marketplace piacon a startup alapítók hamar találkoznak a tyúk vagy a tojás problémájával. Ebben az esetben ez azt jelenti, hogy amíg nincsen kellő mennyiségű szállás, addig a felhasználók maradnak el, ameddig nincsen elég felhasználószám, addig a szállásadók mozdulnak nehezen. Ezt kell megoldani! Amivel ezt sikerült áthidalni:

A hack – visszanyúltak az alapokhoz

Growth hack témában sok helyen olvasni az Airbnb ügyes trükkjét, aminek köszönhetően ugrásszerű növekedésnek indult az akkor még új startup (2009-et írtunk). A Craigslist nevű, az USA-ban egyik legnagyobb apróhirdetési portált használták ki. Ott találták meg azokat az embereket, akik hasonló hirdetéseket tesznek fel (hirdetik szállásként valamelyik ingatlanjukat).
Két dolgot is megcsináltak:

  • Az első az, hogy ha te feladtál egy hirdetést az Airbnb-re, akkor azt egyből fel tudtad tenni a Craigslistre egy gombnyomással (automatizálták).
  • Illetve lakás/apartman hirdetőket kerestek meg a Craigslisten, hogy tegyék fel a hirdetésüket Airbnb-re is. 60 000 hirdetőt sikerült így bevonniuk. Egy csinos hölgy nevében írtak a lakáskiadóknak, hogy mennyire tetszik a szállás és megkérték őket, tegyék fel az Airbnb-re is, mondván egy gombnyomással felkerülhet. Nagyrészt az e-mailek ott voltak a Craiglisten, ingyen adatbázis volt a cégnek. De a sikerhez kellett az is, hogy egy gombnyomásra volt csak szükség a hirdetésük beszippantására, az Airbnb oldalon való megjelenésnek.
  • Egyes beszámolók szerint olyan trükk is volt, hogy automatikusan felkerült az Airbnb oldalára a szállás. Ezzel a kínálati oldal megvolt, bár tény, hogy nem teljesen etikusan. (Forrás: andrewchen.co)

Amire a nagy apróhirdetési portál észrevette a trükköt, már több millió felhasználót szerzett az akkor még új startup. A 60 000 hirdető már vonzotta a szálláskeresőket. Természetesen a Craigslist szinte azonnal korlátozta az ilyen lehetőséget, de akkor már mindegy is volt.

Jó fotók – több foglalás

2010-ben volt egy sejtésük, hogy a jó fotók esetében magasabb a foglalások száma. Először tesztelték kicsiben, 20 szállást fotóztak be. Szinte azonnal kiderült, hogy 2-3-szor is több foglalás érkezik a jól befotózott hirdetésekre (Forrás: adatlabor). Sőt közben kiderült, hogy a lakáskiadók még fizetnének is ezért. Még 2010-ről beszélünk, amikor még nem volt annyi okosmobil, több megapixeles lencsékkel. Plusz attól még kellett profi fotós. Tudni kell, hogy a Craiglistre feltöltött hirdetések nem a minőségi képekről voltak híresek, ez talán annak is betudható, hogy maga az oldal is elég vacak dizájnnal rendelkezik. Tehát az egyik konkurenciát csupán a képekkel legyűrte. Persze a Craiglistnek nem csak ez a profilja, továbbá elég volt csak a felhasználóik egy részét megszerezniük. Az apartmanokat, ahogy látod a fenti prezentációban is, főleg itt hirdették a házigazdák, a felhasználók pedig itt keresték.

Az egyik legnagyobb szállásadó piaci szereplő ingatlanok nélkül

A történetet innentől már ismered. Több száz országban van jelen a cég, és a szálláspiac egyik meghatározó piaci szereplője lett. A sharing economy-hoz sorolják sok helyen, nem több mint egy marketplace. De tény, hogy a 2010 körüli nagy startup lázban ő is ott volt az Uber, Tinder mellett, és ne felejtsük el akkor kezdett igazán terjedni a Facebook is.

Magyarországon is népszerűvé vált, mint pénzkereseti lehetőség, ahogy egykor azt az alapítók is csinálták.
2018-es statisztikák: havi 186 ezret hoz egy átlagos pesti Airbnb-lakás
Több éves kutatás ért véget, ami a hazai Airbnb piacot vizsgálta. Kiderült, hogy főleg a 3 csillagos hotelek kárára nőtt az Airbnb piac itthon. 2018-ban már 42 000 férőhellyel rendelkezett az Airbnb Magyarországon, a hotelek ezzel szemben 45 000-rel, tehát látszik, hogy lassan behozza a rövid távú lakáskiadás a hotelek férőhelyszámait. Bár kihasználtságban még mindig kétszer annyit rávernek a hotelek az Airbnb-s lakásokra. A budapesti Airbnb-s lakások több mint felét olyanok üzemeltetik, akik egyszerre több mint kettő lakást is kiadnak ilyen módon. További információk az index cikkében. 

Érdekes az alábbi ábra, ami jól mutatja a hazai piacon mekkora szereplő volt összességében az Airbnb.

Nem véletlen, hogy most 120 napban korlátozzák majd a kiadható napok számát szállásonként. Láthatóan a hotelek nem tudtak akkora bővülést felmutatni, mint az Airbnb, a 3 csillagos hoteleket pedig kivéreztette.

Friss 2020-as adatok, igen ez fájt az Airbnb-nek is.

Az alábbi ábra összefoglalja a sztorijukat:

2020 – Szempillantás alatt minden oda lett. Pánik volt, de a biznisz megy tovább

Tudni kell, hogy az Airbnb 12 év alatt elenyésző profitot tudott felmutatni. Az Airbnb piacból többet keresnek maguk a lakáskiadók, mint maga a cég. A 2007-ben alapított startupnak erősen meg kell küzdenie a profitért, és eddig nem igen áll nyerésre. A március-június közötti időszakban a cég foglalásai óriásit zuhantak, teljesen megállt a foglalások száma. A korlátozások után kezdett visszatérni a cég, július 8-án óriási eredményt értek el: egy nap alatt 1 millió éjszakát foglaltak le az Airbnb-n keresztül. A foglalások 50%-a 480 km-en belül történt, 2/3-uk 800 km-en belül. Láthatóan mindenki inkább autóval közelíti meg a szállásokat, és nem repülnek. Az alapító szerint a következő években a lokális turizmus fog felerősödni. Júniusban az USA-ban 200 millió dollárt kerestek összesen a host-ok (erről beszélek, szállásadók kerestek ennyit, nem a cég). (Forrás: Airbnb).

2017-ben 2,6 milliárd dollár árbevétel mellett alig 93 millió dollár profitot tudtak felmutatni, sajnos 2018-as adataink nincsenek, de 2019-ben az első 3 hónapban 839 millió dollár bevétel mellett 306 millió dollár veszteséget könyveltek el. 2020-ban akarnak tőzsdére menni, de ahogy hasonló “társaik” Uber, Lyft sem tudnak profitot felmutatni, így a befektetők nem igen piszkálják őket. Láthatod, hiába egy jó ötlet, akkor lesz igazán értéke, ha pénzt is tudsz keresni! A 2020-as tőzsdei kibocsájtástól nem álltak el, még most is tervezik (2020. júliusi információ).

Airbnb, Szállás.hu, Booking üzleti modell 2.0 is lehetne?! #ötlet

Mit olvastál az előző szakaszban? Eddig a hostok, szállásadók profitáltak csak az Airbnb-ből, maga a cég nem? Egy ilyen válság esetében remélhetőleg eljutottak oda, hogy ezt felismerték, mikor újabb SWOT elemzést csináltak, megnézték átólzéig a működésüket, hatásukat. Lehetséges, hogy pont ez a válság döbbenti rá őket erre?
Tudtad, hogy hasonló piacon van mindhárom piaci szereplő? Szállást közvetítenek, jutalékért cserébe. Ami érdekes, hogy egyiknél sem lett olyan üzletág, ahol saját maguk adnak ki ingatlant. Például prémium, saját néven futó apartmanok, franchise-szerűen. Ezt már lényegében a super host státusszal behozták az Airbnb-nél, de eggyel magasabb lehetőségről beszélünk. A franchise jellegzetességét is így adják, hiszen a marketing tevékenység adott. Egységesebb arculatot adnának hozzá, extrákat. Az üzemeltetők, franchise partnerek pedig saját maguk veszik meg az ingatlant, alakítják át…, abba már belejöttek, hogy megbízzanak a szállásadókban, tehát tapasztalat lenne, hogy egy ilyet megcsináljanak. Ezzel új célt, feljebbjutási lehetőséget kínálhatnának a hostoknak. És persze lenne saját is, amit ők adnak ki.
Amikor is már a hotelek piacán is kopogtatnának. Van egy generáció, akik már a hotelektől nem esnek hanyatt, sőt ahogy láttad az ábrán, az Airbnb-nél magasabb a felhasználói hűség, nagyobb arányban veszik újra igénybe a szolgáltatásukat.
Egyébként érdekes, hogy a szállás.hu-nál sincs még ilyen. Lehet, hogy majd ezután?

Még ilyet! Ez izgalmas volt!

Ajánlok itt másik cikket is, de a főoldalra is érdemes ránézned! Várnak az izgalmas üzleti sztorik, ötletek.
Cikkajánlók:

Naponta kerül fel friss cikk! Irány a főoldal: >>> https://minner.hu/

Források:
Brian Chesky interjú Yahoo Finance/2020
Airbnb sztori röviden – index.hu/2016
Airbnb sztori röviden 2. Virgin Startup
Infografika: Boldbusiness.com
Airbnb Craiglist hack: andrewchen.co
Airbnb Craiglist hack 2. molfar.io/
Fotók jelentősége: Adatlabor / 2014
Airbnb magyar statisztikák – index.hu / 2018
Airbnb 1 millió éjszaka 2020 – Airbnb
Airbnb bevétel: Techcrunch
Airbnb -be befektetők listája, összege: Crunchbase 
Fotó: Airbnb

2021 -es vállalkozási ötletek! Neked is hasznos, nem csak kezdőknek!

Iratkozz fel, hogy előbb megkapd! Kattints ide! Működő cégek is inspirációt merítenek új termékekhez, szolgáltatásokhoz, üzleti modellhez, vagy éppen marketing ötletet találnak. Újaknak pedig egyenesen kötelező! Tovább a Minner 2021- es ötletekre!!

Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartom a lelkesedésed!. 6 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások üzleti modelljét alakítom át, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked is a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!