Emlékszel, tavaly mennyire furcsán néztünk azokra a kijelentésekre, hogy meg fognak változni az emberek szokásai, és sok területen nem lesz minden olyan, mint régen, vagy csak lassan tér magához? Nos a konditermeknél, edzőtermeknél nem a legjobb a helyzet, így több mint egy hónappal az újranyitás után. Sokat tanulhatunk az ilyen helyzetekből, hiszen ilyenkor jönnek ki azok az összefüggések, amikre sokszor legyintünk vállalkozóként, a tényezők fontosságára, mint például a digitalizáció, üzleti modell, amikre a legtöbb vállalkozó csak legyint. Kezdjük az edzőtermek mostani helyzetével, miután a probléma megvan, találjunk rá megoldást! Izgalmas ötletekkel készültem, a gondolatmenetet a saját vállalkozásodba is be tudod építeni akkor is, ha nem a kondis iparágban vagy.
A fitnesztermekbe a májusi újranyitást követően a járványhelyzet előtti – 2019-es, 2020. januári – adatokhoz képest a
vendégeknek csupán 30-60 százaléka tért vissza
– mondta Nyárasdi Zsolt, a Magyar Fitnesztermek Országos Szövetségének (MAFORSZ) elnöke az MTI-nek.
2020 november óta zárva voltak a konditermek, vagyis csak versenyszerűen sportolókat fogadhattak november-május között. Utóbbival sokan éltek, több konditerem így valamennyire lélegezni tudott. De mint láttuk korábbi interjúkból, valóban nehéz helyzetbe kerültek, bérleti díjat fizetni, személyzetet, támogatások hiánya.
A versenyszerűen sportolók fogadása nem jelentett valódi segítséget a MAFORSZ elnöke szerint, mert ez a lehetőség csupán az edzőtermekbe járók kevesebb mint 10 százalékát érintette.
A vendégek visszatérési aránya vidéken 30 százalék körüli, az egyes régiók nagyobb városaiban található termeknél 40-50 százalék, míg a nagyvárosokban lévő, legjobban felszerelt edzőtermeknél elérheti akár a 60 százalékot is, ez utóbbi a tagságuk 7 százalékára igaz – fejtette ki a szövetség elnöke.
A fitnesztermeket üzemeltetők számára a bérleti díjak kifizetése súlyos terhet jelent. Az állami és az önkormányzati ingatlanok után ugyan nem kellett bérleti díjat fizetni a lezárás idején, de mivel a termeknek kevesebb mint 5 százalékát működtetik ilyen ingatlanban, ezért ez a kedvezmény a szektorra nem volt hatással – mutatott rá Nyárasdi Zsolt.
Kiss József, a szövetség főtitkára elmondta: Magyarországon fitneszpiaci fellendülés volt tapasztalható 2017 és 2019 között, ekkor sokan fektettek tőkét abba, hogy fitneszterem üzemeltetésébe kezdjenek. A szektorban az úgynevezett integrátorok adnak lehetőséget a termet üzemeltetőnek, hogy a terem gépparkját több részletben fizesse ki, elsőként a teljes összeg felét, ez 20-60 millió forint között mozoghat, majd 3-5 év alatt törlessze a másik 50 százalékot. Ez a rendszer a járvány megjelenéséig működőképes volt, hiszen az üzemeltetők a termek bevételeiből teljesítették a kifizetéseket. A pandémia miatt viszont a termeknek nem volt bevételük, ezért hitelt vettek fel a kiadásaik rendezésére, egyebek mellett az üzemeltetési költségekre, a bérleti díjra vagy az integrátor kifizetésére. Tájékoztatása szerint a hitelek nagysága 10 millió és 100 millió forint között változhat.
A szövetség elnöke és főtitkára is úgy vélte, ha nem térnek vissza a vendégek, vagy ha nem kap az ágazat segítséget a kormánytól, akkor 3-6 hónapon belül a fitnesztermek mintegy 30 százaléka a csőd szélére kerülhet.
Mindketten kiemelték, hogy a fitnesztermek a rekreációs piac fontos szereplői, másrészt a mozgásnak a betegségek megelőzésében nagy szerepe van, ezért a termek működtetése gazdasági és társadalmi érdek is.
Kiss József elmondta, a pandémia előtt éves szinten a szövetség tagjaihoz tartozó edzőtermek 1,6 millió ember számára tették lehetővé az edzést: törzsvendégként 300 ezer, időszakosan 500 ezer, míg időről időre 800 ezer ember járt a MAFORSZ tagságába tartozó edző- vagy fitnesztermekbe.
A főtitkár hozzátette, a MAFORSZ-nak több mint 800 tagja van, a szövetség lefedi az országban a magyar tulajdonú fitnesztermek több mint 95 százalékát. (Szuper, már tudjuk, mennyi edzőterem van itthon!)
A változó szokások
A fogyasztói szokások megváltozásának részben a védettségi igazolvány hiánya és a megbetegedéstől való félelem az oka, valamint, hogy az emberek egy részének nincs pénze edzőterembe járni. Ráadásul a vendégek a járvány újabb hullámától tartva inkább napi jegyeket vásárolnak, a havi és az éves bérletek iránti igény jelentősen lecsökkent. Továbbá a post covid tünetek, vagy éppen félelmek miatt sem mennek az edzőtermekbe az emberek, a covid szövődményei között sokan szenvednek azzal, hogy megterhelő az edzés számukra.
A fogyasztók kipróbáltak olyan alternatív edzésmódokat, otthoni edzésprogramokat, applikációkat, amelyeket a pandémia előtt nem tettek volna. Utóbbi meg is látszik az olyan áruházak onlline forgalmán, mint a Decathlon, akik az e-kereskedelmi rangsor top 15-ös listáján is előkelő 11. helyre ugrottak (lásd toplista itt) 2020-ban.
Az alábbi ábrán is jól látszik, hogy korábban míg átlagosan havonta 10 000-en kerestek rá az otthoni edzésre, az a pandémia alatt megtöbbszöröződött, de meg is maradt a nyitás után a korábbi értékhez képest háromszoros értéken, havi 30 000 kereséssel.
A szokások megváltoztak, a friss adatok azt mutatják. Nem lehet mindent úgy csinálni egy konditeremnek, mint 2020 előtt.
Lehetünk naívak, hogy ez majd megváltozik, és szépen visszaáll az eredeti állapot, de egy jó vállalkozó nem vár, hanem lép. Ha visszatérne, akkor örülünk és közben a megújult üzleti modellel még erősebb vállalkozásunk lesz.
A csiki-csuki nem működött
Több konidtermessel, személyi edzővel is beszéltem az elmúlt időszakban. Sőt olyan konditeremnek is segítettem, akik online átállásba kezdtek. Erről írtam is korábban egy cikket, hogy mikor tavaly nyáron feloldották először a korlátozásokat, és újra lehetett konditerembe menni, akkor több piaci szereplőnél is láttam, hogy hirtelen abbahagyták az online felé nyitást. Mondván, innentől más úgy sem kell, aztán jött a pofon, újra bezártunk.
Ez most se lesz másként. Aki most valamilyen irányba el akar mozdulni, az ne ugráljon! Tehát ha most újítasz, azt ne hagyd abba, ha most jönnek ötletek, amivel meg akarod menteni a vállalkozásodat, azt ne hagyd abba miután hirtelen elkezd emelkedni a visszatérők száma.
Egyet kijelenthetünk, aki a digitalizáció felé nyit, online-ban is gondolkodott, gondolkodik, nagyon nem tud mellényúlni. Na, de nem csak digitalizáció van, hanem teljesen újra kell értelmeznie most egy edzőteremnek az üzleti modelljét, sőt akár célcsoportját is.
Ez időnként így megy minden szektorban, változik a világ, most ebben az iparágban extrém rövid idő alatt történt.
Edzőterem tulajdonosként tudatosítsd magadban a következőt:
„Nem az edzőterem bizniszben vagyok,
hanem a testmozgás, fitness piacon!”
Tegyük fel a következő kérdéseket edzőterem tulajdonosként, hogy
- Miként tudom segíteni most egy vendég edzését? Ha otthon edz, mivel tudom támogatni, milyen eszközöket tudok neki adni, hogy a hibrid edzésben be tudjak kapcsolódni? Hibrid edzés = otthon edz főleg, de rásegítő edzésre eljön napi jeggyel hozzám
- Ott a helyiség, edzőterem, hogyan tudom kihasználni?
Életmód változást, edzést még mivel tudom segíteni? Hát persze, hogy étkezés! Miként tudom segíteni az olyan embereket, akik például valamilyen életmód változáson mennek keresztül? Legyen az akár, hogy áttér a vegán, vega étkezésre, de akár az is, hogy elkezdett meditálni? Apropó a vega irány jó lehet, óriási a bővülés ebben a szegmensben.
Hogy tudom bevinni az étkezést, ételeket az edzőterembe? Hogyan lehet életmód központ a konditermem? Mi kell hozzá? Például segíteni, hogy megfelelő élelmiszerekhez hozzájussanak a tagok. - Tudok-e eszközt bérbe adni? Mit lehetne bérbe adni?
- Be tudunk-e vezetni fizetős hűségprogramot? Pl. Éves 12 000 forint, és akkor a napi jegy fixen 10%-kal olcsóbb, meg egyéb kedvezményeket kapnak például személyi edzők idejéből (persze utóbbi sok tényezős, függ az edzőterem és a személyi edző megállapodásától). Készülj fel arra, hogy otthon is edz a vendéged! A fizetős hűségprogram izgalmas lehet, főleg ha más partnereket is bevonsz. Ad egyfajta alternatívát arra, hogy a napijegyekből még többet eladj, továbbá a vevő is úgy érzi, jól dönt, okos döntést hozott. További eredménye, ahogy látod a következő belinkelt cikkben, hogy 4-10-szer is többször fognak jönni hozzád, mint egy átlagos napijegyes. Erről cikk: Pénzt kérni a vevőktől a hűségprogram csatlakozásához? Igen! Webáruház transzformáció
- Milyen célcsoport bővítést tudunk csinálni? Hol van most a pénz? De úgy is fogalmazhatunk, hogy
Kinél van most a profitom?
Kit nem érintett annyira a covid? Hol van piac?- Például a digitális munkákat végzőket. Ők hol vannak? Közösségi irodákban (coworking), vagy home office-ban. Oké, tehát a kulcs a közösségi iroda, tegyünk egy próbát, be lehet építeni akár egy napijegyet is, az ottani bérleti díjba (igen).
- Babaváró, CSOK és egyéb nyalánkságok, gyesen lévő anyuka, kismama. Ugye? A szülésfelkészítőtől kezdve egészen addig, hogy nyerje vissza az alakját a kismama, vagy tudjon úgy edzeni, hogy közben van gyerekmegőrző szolgálatás. A kormány tolja a babaprogramot, told te is!
- Mozogjon a gyerek, ki a gép elől. Online oktatás, a gyerek folyton a digitális eszközök előtt? Legyenek kidolgozott gyermekeknek szóló edzésprogramok, de ne olyan tesi órás feelinggel. Tegyétek izgalmassá, játékosítással, gamifikációval. A szülő a pénztárca, a gyerek a célcsoport. Legyen barátkedvezmény, vagy valami okosság.
- Ironman verseny konditerem, fitness verzióban? Imádják az emberek az ilyen kihívásokat, de már azt is mondhatjuk, hogy pont ideje izgalmat vinni az Ironman féle versenyekbe. Miért nincs valami edzőteremre kitalált verzió? Milyen fogyasztóknak szánt kihívást tudnál kitalálni, akár több személyi edzővel közösen? Nézz utána, hogy szervezik az Ironman-t, hirdesd meg!
- Digitalizációban hol állok? Annak a konditeremnek, akinek a weboldala könnyen használható, lehet online foglalni, fizetni, könnyű megtalálni, van online kommunikációja, több a visszatérő vendége? A válasz egyértelműen igen lesz. Szerezz egyetemistát, adj ingyen konditerem bérletet, hozzátok helyre a weboldalt, digitális megjelenést, vagy tanuld meg. Ínséges időkben bizony kreatívnak kell lenni, vagy tanulni.
- Hogyan tudok a hibrid online, otthoni edzésbe bekapcsolódni? Például Peloton szerű edzés eszközöket üzembe helyezni? Ez egy előfizetéses fitness gép (szobabicikli, futópad). Ilyen nincs is még itthon. Lehet ebbe az irányba bővülni? Vagy mint a Liteboxer, ami szintén hasonló, a digitális, online edzést segíti.
Mivel lehet kitűnni? Legyinteni a piacra, újításokra, akár a digitalizációra
Az látszik, hogy akinek kicsit jobb volt a márkaépítése, kicsit jobb volt a digitalizációja, kicsit jobb volt az üzleti modellje, őhozzá több ember ment vissza. Mi sem bizonyítja jobban azt, hogy igenis folyamatosan fejleszteni kell a vállalkozásodat, és nem legyinteni az olyan dolgokra, mint például a digitalizálás, online megjelenés, üzleti modell, piaci trendek, piacismeret, és hasonló nyalánkságok.
Van egy jó cikkünk a témában: Mivel tűnhet ki egy vállalkozás a tömegből? [+kutatás] [+Podcast]
Ez jó volt! Még inspirálódnék!
Sok példa kell, hogy megmozgassuk az agyunkat. Ülj neki és nézd át a Minner vállalkozás ötlet rovatát, ahol összegyűjtöttük a piaci megoldásokat, megtaláltuk neked az összefüggéseket, amik szinte bedurrantják az agytekervényeidet: Vállalkozási ötlet rovat
Hasonló üzleti modell, piaci elemzés taxisokra ebben a cikkben: A taxis vállalkozásból ételfutár lett, mellette a személyszállítás is megmaradt. Ez most így lesz…
Közösségi irodás üzleti modell, piaci elemzés (konditermeseknek is érdemes meghallgatni, elolvasni): A hazai közösségi irodák miért nem tudják megfogni a kialakult helyzetet? +ötlet [podcast]
Források: Telex, Forbes
Fotó: Photo by Dollar Gill / Unsplash