A hazai webáruházak, az e-kereskedelem egyik sajátossága, hogy a marketingcsatornák között dobogós helyén szerepelnek az ár-összehasonlító oldalak. A webshopok innen kapnak releváns forgalmat, és sok cég a marketingjét csak erre építi. Persze könnyebb is, mint mondjuk kampányokat készíteni, de az is benne van, hogy miért ne használják, ha vevőt hoz. Erről már beszéltünk is, hogy erre érdemes webshopként stratégiát alkalmazni (podcast). De most a téma inkább üzleti ötlet lesz, vagyis az, hogy felismerd ezeket a trendeket. Láttál már favi.hu reklámot? Lényegében ezzel el is mondtam mindent, amiről szól a cikk. Na jó, azért maradj még, hátha ötletet ad!
Kis kitekintő, miért is született ez a cikk. Több Minner vállalkozó is megkeresett már, hogy dolgozzunk ki megoldásokat, hogy milyen irányba mehetne el még a vállalkozása, na de digitális legyen természetesen. Ilyenkor elkezdjük szélesebb spektrumban vizsgálni, hogy azon a piacon, ahol van, ott még milyen lehetőségek vannak. Van, akinél felismertük, hogy toborzásban jó (lerövidítik a megoldásukkal a betanulási időszakot), és ezzel a piacon is kereshetne. De van, akinél piacteret indítottunk, ahol természetesen az ő termékei is megtalálhatóak… – izgalmas igaz?! És akkor itt vagyunk, amikor szintén egy új piaci megoldást, forgalomterelő rendszert vizsgálunk.
A Favi.hu termékbörze – kattintásért pénz
Az ár-összehasonlító oldalak rendszerét úgy gondolom, ismered. Az üzleti modell lényege az, hogy ár alapján rendezi különböző kategóriák, vagy konkrét termékek alapján a rendszerében található webáruházak kínálatát. Ha az érdeklődő átkattint, akkor ezért a kattintásért (PPC) a webáruház fizet (15-40 Ft közötti kattintásonként). Ugyanezt a modellt követik az olyan oldalak, mint a favi.hu, csak nálunk nem az ár a lényeges, hanem egy konkrét termékkategóriába tartozó keresőt, listázót hozzanak létre. Tehát egy olyan oldal, aminél a webáruház kereső paraméterek sokrétűbbek, mintha azt egy webplázánál tennéd meg (pl. eMag, Alza), akik értelemszerűen nem fogják módosítani termékkategóriánként a keresőparamétereket (pl. bútoroknál nincs méret szerinti keresés, vagy kanapé esetében 2-3 személyes). Egy idő után persze függőséget is hoznak a partnereiknek, hiszen a bevételük egy része lehet pont tőlük jön majd.
Eladják tehát a figyelmet, amit a vásárló meg is ad, mikor éppen nagy keresésben van. Sőt ezeknél a platformoknál megfigyelhető, hogy a sikeresség attól függ, hogy minőségi képeket szereznek be a partnerektől, hogy minden lényeges információt megjelenítenek a képeken is, ami a vevőknek szükséges lehet a döntéshez. Na jó a Favi.hu -nál pont nem annyira jellemző ez, van tehát mellettük is még hely.
A similarweb adatai alapján havi 900 ezer – 2 millió látogatottságot tud felmutatni a favi.hu. Ez a jelenlegi piaci tapasztalataink alapján havi 15-30 millió forint árbevételt jelenthet nekik, amit kattintásokból „gyűjtenek” össze.
Láttunk már olyanra is példát, hogy erre épült egy futárszolgálat is, sőt a pénzt is az adott cég gyűjti be, de raktározással nem kell törődnie.
De miért is jöttek létre ezek a platformok? Hahó! Változik az e-kereskedelem!
Ahogy látod a favi.hu elérhető az összes környező országban (cseh, szlovák, lengyel, román, horvát). Az e-kereskedelem egyik lényeges trendje most, hogy a saját hazájukban kiemelkedő gyártók, webáruházak, e-kereskedők terjeszkednek a környező országokban. Ez jogos is, hiszen az adott országban elérhették már a forgalom tetejét, skálázódáshoz kell a külföldi piac. Erre a trendre támaszkodnak rá az ilyen oldalak, az adott ország nyelvén elérhetővé teszik a határon túli webshopok ajánlatát is. Bővebben az Így indítunk be egy új termékkereső oldalt, vállalkozást cikkben.
Ötletek ehhez
Ezt az ötletet kidolgoztuk! Sőt meg is valósítjuk!
- Ebben a cikkben egy átfogó anyagot készítettünk: Így indítunk be egy új termékkereső oldalt, vállalkozást
- Itt az esettanulmányunk: Vállalkozás indítás: Piactér születik üzleti esettanulmány
- Figyelem! Ez az ötlet szerepel a Minner 2021-es vállalkozási ötletei között (5.).
További ötletek ehhez:
Szárnyaljon a fantáziád, de adok néhány ötletet! Néhány kategória ötlet (tehát csak ezek egyikét találják meg a felhasználók nálad):
- elektromos kerékpárok (céges adókedvezmény miatt ez még jó is lehet),
- társasjáték (mint ők),
- csak háztartási gépek,
- csak natúrkozmetikumok,
- csak környezettudatos termékek (úúú ez jó, ez jó!, még az Amazon is lájkolná, éppen most derült ki, ebbe az irányba nyit jobban),
- ruha- mindezt úgy, hogy a felhasználók be is lépjenek, gyűjtsd az adatokat, hogy milyen ruhát küldenek vissza, vagy működj együtt a partner webshopokkal és gyűjtsétek. Ez lesz az a plusz adat, amiért imádni fognak a felhasználók, vagyis melyik ruha jó a méreteire. Ahogy ezt az Orsay csinálja, mindezt úgy, hogy sok programozás nem kell hozzá: Az Orsay a webshopjában így növeli a profitját. Két legyet üt egy csapásra!
- időseknek szóló termékkereső, sőt igazodva ahhoz, hogy nagyobb betűk és egyéb hasznos funkciókat beletenni, ami megkönnyíti az idősebb generáció vásárlását.
További ötletek, tippek a megvalósításhoz:
- Keress egy olyan termékkört, termékkategóriát, aminél az emberek szeretnek nézelődni, a kereső sokkal jobban paraméterezhető, és sikerül majd minőségi képekkel ellátni az oldalt. Ebben a cikkben kapsz is inspirációt, megoldható WordPress-ben is indulásként: 9 WordPress megoldás 20 000 forintból, amivel új vállalkozást, digitális szolgáltatást, startupot indíthatsz.
- Ilyen oldal elindításnál fókuszálj a minőségi képekre, a megfelelő keresőre, és hogy a felhasználók minél több időt töltsenek az oldalon (ezt kell maximalizálnod), minden további oldalon töltött másodperc neked több kattintást fog hozni összeségében, amiből lesz a profitod. Utóbbinak egyik módja lehet még, hogy összegyűjtöd a véleményeket. Hm, akár véleménygyűjtő oldal (pl. bútorvélemények)? Na jó nem szabad többet gondolkodnom, mert több lesz ebben a cikkben már az információ, elvész a fókusz! Visszatérve a véleményekre, ezeket érdemes lehet valamilyen módon begyűjteni, ezzel akár 1 percet is nyersz pluszban, ami a kattintások növekedését fogja eredményezni, ami hozza majd neked a bevételt.
- Ha ilyenbe vágsz, első számú szabály: érts ahhoz, hogy látogatókat vigyél az oldaladra, vagyis a marketinghez. Ehhez segítség itt: 50+ cikk marketingről, vevőszerzésről. Esettanulmányok, ötletek, tippek
- Jó ötlet lehet felfuttatni így egy oldalt akár úgy is, hogy közben létrehozol saját magyar dropshipping üzletet, ahol is bepakolod azokat a termékeket, amik beleesnek az oldalad profiljába, igen emellett ott lesz a többi cégé is (ez benne az érdekes).
- Lehet az is, hogy a favi.hu -hoz hasonlóan PPC-ben gondolkodsz, tehát a partner kattintásonként fizet, amikor valaki átnavigál a weboldalára. Ezt ún. XML feed-del oldják meg, a webshop így küldi át a termékadatokat, linkeket.
- Lehet abban is gondolkodnod, hogy a platformon rendelni is tud a vevő, vagy az onnan érkező termékeket a te új futárcéged szállítja ki, ezzel adva egy még érdekesebb megoldást a történetnek. Akár azt is, hogy a futárcég bevétele valójában jutalék is, ami így máris jövedelmezőbb lehet. Csak itt ugye benne van az is, hogy marketing tevékenységet is kell végezned a futárcég tevékenysége mellett.
„Ez ötletet adott! Van még ilyen! Merre inspirálódjak tovább?„
- 9 WordPress megoldás 20 000 forintból, amivel új vállalkozást, digitális szolgáltatást, startupot indíthatsz.
- Piaci rés lett a hazai kuponos oldalak piacán. Te indítod a következőt? Üzleti ötlet…
- Miért jó olyan oldalt üzemeltetni, mint a Jófogás, vagy egy fórum, recept oldal, képmegosztó…
Fotó: Favi.hu