Balogh Péternek (Petyának), a Cápák Között műsor befektetőjének megtetszett a Minner cikksorozta, amiben azt kutattuk, hogy mi történt a korábbi évek projektjeivel, vállalkozásaival. Az első évad már 2019-ben ben volt, szóval már sok projektnél révbe érhettek a befektetések. Sajnos sok esetben nem jött össze végül a befektetés, és amint majd láthatod, volt olyan eset, hogy a Cápák nem jöttek ki jól a befektetésből.
Az elmúlt években a Cápák között részeket, vállalkozásokat elemeztem a Minneren. Most a 4. évad előtt eszembe jutott, hogy nézzük meg mi történt a korábbi évek projektjeivel. Ezt látva írt egy üzentet nekem Petya és sok kérdésemre válaszolt is.
Balogh Petya beszámolója a Cápás projektekről + Minner kutatás
Azokról a projektekről tudott írni természetesen, amelyekben ő is benne volt, vagy ajánlatot tett. Amennyiben a többi ötletgazda, vállalkozó projektjének alakulását szeretnéd látni, akkor kattints ide!
18+ and Less Budapest – alkoholos fagyi – 1. évad 2. rész
Az ötlet, vállalkozás: alkoholos fagyi, fagyizó.
Balogh Levente akkor dealje 15 millió forint + 1 food truck volt. Azóta a hely bezárt. Utolsó vélemények 3 éve voltak, így vélhetően 2019-ben a szezon után már bezártak.
Balogh Petya beszámolója: Az első évad forgatásának utolsó felvétele volt. Az egész stáb együtt fagyizott. Gyulával és Levivel fagyi közben egymásra néztünk, majd Levi összefoglalta a metakommunikációt: Jól van, gyertek! Így végül hárman szálltunk be. Az első találkozón viszont kiderült, hogy a háromból csak ketten voltak tulajdonosok, de mindegy is, mert az üzlethelyiséget a céggel együtt eladták, a gyártás és receptúra sosem volt a cégben és a három srác teljesen máshogy képzelte a közös munkát. Ezen a ponton nem felálltunk és elsétáltunk, hanem segítettünk nekik összerakni a sztorit “befektethetőre”. Kitaláltunk egy jobb nevet (IceShot), terveztünk nekik logót, alapítottunk céget és befektettünk. A fagyi nagyon finom volt, de az üzlet nem ment.
A fagyiról a nagy tanulság az lett, hogy nem éri meg sokat szállítani, mert több a szállítási költség, mint az előállítási ár. Sok üzleti modell felmerült, többek között a kiskereskedelmi kiszerelés és disztribúció is, de nem volt a cégnek egy erős üzleti gondolkodású managementje, az első kísérletek kudarca után mindenki hagyta bedőlni.
Kár érte, de jó tanulópénz is volt.
Ha egy csapat nem képes a start vonalhoz felsorakozni, akkor el kell engedni. A srácokkal azóta is jóban vagyunk, nincs harag.
N’ice Roll – feltekert fagyi – 1. évad 4. rész
A vállalkozás: feltekert fagyizó üzemeltetése
Az alapító anno megnyerte a Konyhafőnököt is. Úgy került a műsorba, és valahogy sejthet volt, hogy sok Cápa lecsap rá. Így is lett, 4 befektető is beszállt az üzletbe. 40 milliós forintos ajánlatban egyeztek meg a műsorban, 30%-os részesedésért cserébe. 2021. januárjában az üzlet bezárt, az alapító hölgy külföldre költözött.
Balogh Petya beszámolója: Zsófi nagyon felkészült, ügyes gasztro szakértő, a termékötlet ugyan nem eredeti, de érdekes és különleges volt. Ázsiai országokban népszerű az ilyen jellegű fagyi. Mint később megértettük, nem véletlenül ott megy jól. Egy adag elkészítése sok idő (több perc) és nagyon kemény fizikai munka. Így aztán egy ilyen fagyizó több munkával kevesebb ügyfelet tud adott idő alatt kiszolgálni és többet kell fizetnie a kollégáknak. Amikor üres az üzlet, akkor több kolléga, nagyobb helyen kell várakozzon, amikor meg pörög az üzlet, akkor nem tudja az igényeket hatékonyabb kiszolgálni. Amíg Zsófi csinálta, addig igazi zarándokhely volt a fagyizó, de lényegesen kevesebb bevételt termelt, mint egy sima fagyizó, hiába kígyóztak a sorok, vártak akár egy órát is a fanatikus fogyasztók. Mi ugyan befektettünk volna, de mivel nem igazán jött ki a matek, így Zsófi sem nagyon akarta, végül abban maradtunk, hogy inkább mégsem valósul meg az üzlet. Azóta több másik csapatomnak sokat segített, majd külföldre költözött. Zsófi nagyon jó a szakmájában, keményen dolgozik, többre képes és érdemes, mint ez a fagyizó volt. Remélem hallunk majd felőle újra.
Jógakaland – 1. évad 4. rész
A jógakönyvet és edzéseket értékesítő cégbe Balogh Petya szállt be 5 millióval és mentorálással. Bár adtak ki új könyvet és látszik foglalkozások is vannak, a Kft árbevétele még nem lőtt ki. 2020-ban 6,9 millió forint forgalmuk volt. Lehetséges, hogy van egy másik cégük is? De a Jógakaland Gyerekeknek Kft tartozik a webshophoz. De tény, hogy működik! https://jogakaland.hu
Balogh Petya beszámolója: Mióta beszálltam, folyamatosan fejlődik Dóri és a JógaKaland. Lassan, óvatosan indult, de egyre ügyesebben és egyre több követővel válik a hazai gyerekjóga megkerülhetetlen szereplőjévé. Az idei évben indult el a gyerekjóga oktató képzésük, és több új termékkel is megjelentek, így közel 12 millió forintos bevétellel zárják az évet. A jelenlegi tervek szerint jövőre is látványosan tudnak majd növekedni, valószínűleg 2-3x körüli tempóban. A közös munka alatt egyre tisztábbá válnak a célok is, bőven van még lehetőség a témában. Én abban hiszek, hogy a cég mindig együtt fejlődik az alapítóval, itt is ezt látom. Angyalként türelmes vagyok, nincs exit kényszer. Szeretek Dóriékkal dolgozni és családilag imádjuk a könyveiket.
Gulyásbomba – 1. évad 6. rész
Működik a cég. De a covid nem volt jó hatással a számokra. 2019-ben 16 milliós forgalom mellett 12 millió vesztesége volt, 2020-ban 6 milliós forgalom mellett -7,9 milló forint vesztesége. Nos ez lehet persze, hogy a HORTOBÁGY STREET FOOD Kft számai, és csak a franchise-re tartják fent, mellette lehetnek EV-ik is. De ahogy látom a cégben tulajdonos a Tarpa Organic Zrt is, ahol azért van több száz milliós forgalom. A befektetőket nem látni a tulajdonosok között. Pedig Petya még szerepel is ebben a videóban, ahol egy üzletet nyitnak éppen. Akkori ajánlatuk 20 milliót forint volt (két befektető) 49%-os részesedésért cserébe.
Balogh Petya beszámolója: Gulyásbomba: A műsort követően Leventével befektettünk a cégbe. Akkor már megyegetett a gödöllői egység, de nem tudott nullszaldóig eljutni. A terv az volt, hogy nyitunk egy budapesti lokációt, majd utána a franchisera fókuszálunk. A körúton talált hozzá a vállalkozó, Ponyi helyet, de több, mint fél év volt, mire minden engedélyt megkaptunk és megnyithatott. És igazából ekkor érett be több tanulság is. A termék jó volt, de nem hihetetlenül, emlékezetesen jó. A kiflibe töltött pörkölt pedig olyan, mint a rézzel futtatott aranylánc – drága belső olcsó külsőben. A pékáru pedig nem trendi. Nem volt jól marketingelhetően menő az egész. Egy ideig próbálkozott Ponyi többféle arculattal, üzenettel. Kezdett is beindulni a dolog, de aztán jött a COVID és agyoncsapta. Ami még nekem fontos tanulság volt, hogy a vállalkozó közben végig állásban volt, és felfelé lépkedett a karrierjében, egyre nagyobb kihívásokat kapva ott. Így a cége kicsit háttérbe is szorult, nem jutott rá elég figyelem. Hobbiból pedig nem lehet sikeres céget építeni. A végén kiszálltunk, volt belőle tanulság is bőven, de nincs harag. A franchise vidéken továbbra is működik, vidéki városokban jobban megy, mint Budapesten ment.
Hamikabi – 1. évad 6. rész
Mai napig működik, 15 milliós forgalma volt tavaly a webshopjának. Kismama webshop, fő termék a hamikabi (ilyen nagyobb előke). A tulajdonosok között ott van Balogh Petya befektetőcége a BaConsult Kft. Akkori ajánlat 10 millió forintot befektetés volt 30%-os részesedésért cserébe cserébe. A weboldala: kisbabamnak.hu.
Balogh Petya beszámolója: A műsorban Andrással mondtunk igent a befektetésre, részben egymást ugratva, részben azért, mert nagyon vicces volt. Végül a tárgyalások alatt kiderült, hogy Andráshoz kevésbé áll közel a téma, így egyedül fektettem be. A termékpaletta azóta folyamatosan bővül, a cég árbevétele is jó tempóban növekszik. Eszternek közben megszületett a második gyermeke, így még várat magára az, hogy teljes figyelemmel erre tudjon koncentrálni. Az igazi kihívás az, hogy a hazai textilipar nagyon szenved, egyre kevesebb a varrónő és bár keveset keresnek, így sem tud a szektor versenyképes lenni a tömeggyártott és keletről importált fast fashion termékekkel. A kézzel varrott termékek gyártása folyamatos tűzoltás és küzdelem. Szerencsére az évek alatt kialakult egy márkaismertség, és egyre cégszerűbb a működés, de küzdelmes iparág ez. Én mindenesetre türelmes vagyok, és örülök a fejlődésnek. A Cápák Közöttben szintén szereplő Cseppke Kft hasonló piacon dolgozik, de már százmillió fölötti éves bevétellel, ami ad egy víziót arra, hogy azért még van hová nőni.
futóapplikáció – Enduraid 1. évad 7. rész
A vállalkozás: gy applikáció, ami segíti a futókat, hogy milyen ételt/italt vegyenek át az átvevőpontokon futóversenyeknél, illetve felkészülésük során.
2020 októbere óta nincs információ a cégről. Az applikációt viszont frissítették 2021. decemberben, és korábban is voltak frissítések (app store-ban látszik). Lehet elmegyek ilyen biznisz nyomozónak, piackutatónak. Árbevételük az elmúlt években alig 1 millió forint körül alakultak. A cégadatokból látszik, hogy valóban beszálltak a Cápák a cégbe. Ahogy akkor Fehér Gyula befektető mondta. Ez vagy nagyon bejön, vagy azonnal földbe áll. A futó applikációk nagyon népszerűek. Sőt képzeld egy évben több mint 20 000 futó jön csak külföldről a hazai maratonokra, versenyekre, itthon is több tízezer, sőt már 100 000-et is elérte a futók száma.
Új céget is látunk, sőt új irányt a cégnél. I-am néven új táplálékkiegészítőt kezdett el piacra dobni a cég. Viszont ezt egyikük (Melinda) egyéni vállalkozóijáról üzemeltetik. https://i-am.hu
Weboldaluk: https://www.enduraid.hu
Balogh Petya beszámolója az Enduraidhez: Enduraid: Fehér Gyulával együtt fektettünk be. Ami meggyőző volt benne, hogy a konkrét szakmai tudás meg volt a termék mögött, azaz tényleg tud segíteni az endurance sportokat komolyan űzőknek. Ami viszont idővel kiderült, hogy egy szoftver startup felépítéséhez és sikerre viteléhez szükséges tudás nagyja nem volt meg (UX, app fejlesztés, marketing, online marketing kampányok, app marketing, termék fókusz, ügyfélkezelés, stb). Így folyamatosan külső szolgáltatókra kellett magukat bízni, több-kevesebb sikerrel. A haladást az is lassította, hogy a csapat nagyja nem teljes munkaidőben, hanem néha-néha tudott csak foglalkozni a céggel. A termék még elérhető és továbbra is van benne potenciál, de nincs mögötte olyan csapat, elszántság és finanszírozás, ami azt milliókhoz el tudja juttatni.
És itt ezt kérdeztem tőle (chaten segíti a projekt utánkövetéseket Balogh Petya): Enduraid- esek elindították az i-am tápkieget. Ebbe ti benne vagytok? Vagy ilyenkor hogy néz ki? – kérdeztem
Petya válasza: Igen, ez is izgi vonatkozása.Az alapítócsapatnak emellett volt egy másik vállalkozása is, amiben sportolóknak árulnak saját márkás sótablettákat és egyéb táplálékkiegészítőket. Az állások és más vállalkozások mellett egyszerűen nem jut elég figyelem a cégre. Ez egy asszimetriát is létrehoz, hiszen míg a mi pénzünk 100%-ban ott van, és mi csak egy módon jöhetünk ki jól, addig a vállalkozóknak ha bármelyik másik tevékenységük sikeres lesz, akkor is jól járnak. Csak olyan cégbe érdemes befektetni, ahol a vállalkozó is teljesen el van kötelezve a siker mellett. Ez egy fontos befektetői tanulság, amire azóta sokkal jobban figyelek.
Smartkosár, amiből lett a Roksh – árösszehasonlító 1. évad 9. rész
A cég már úgy ment a Cápák elé, hogy volt egy 200 mililós befektetőjük. Akkor még csak FMCG termékek árösszehasonlító oldala volt, aztán léptek egyet. Most már futárszolgálatot is ellátnak. Egyik legnagyobb partnerük az Aldi. Balogh Péter és Levente fektetett bele, 1-1 forintot adtak + mentorálást a cég 1-1%-áért (benne is vannak a cégben). Nehéz volt megtalálni a cégadatokat. Be kellett vetnem a Billingo Céginfót, cégkivonatot, egy kis Google-t. WeShop Kft a cégük neve. 2020-ban 15 millió forint árbevételük volt, és szerintem 2021-ben lesz nagyobb ugrás az Aldi-s együttműködés miatt.
Balogh Petya beszámolója a projektről: A műsorban még Smartkosár néven szereplő csapat hosszú utat tett meg a mai Roksh-ig. Az eredeti koncepció, amiben házhozszállítós hypermarketek árait hasonlították össze, sehogy sem akart működni. A COVID előtt a kereskedők még nem vették komolyan az online értékesítést, és ez meg is látszott mindenben. Aztán jött a COVID, és ahelyett, hogy berobbant volna a Smartkosár, még tovább romlott a helyzet. Egyszerűen nem volt szabad szállítási időpont, akár egy hónapra előre, senkinél. Ekkor gondoltak egy merészet, ami később az egész üzletüket megváltoztatta. Saját online boltot indítottak, másnapi kiszállítást ígérve. Ennek az átmeneti szolgáltatásnak aztán akkora híre lett, hogy a legnagyobbak is végre észrevették őket. És kiderült, hogy nem az ár összehasonlítás az egyetlen, amihez értenek és ami értékes a piacon. Az új koncepcióban a diszkont láncok teljes eCommerce kihívását veszik a nyakukba. Az árutörzs fényképezéstől a webshop kialakításon át a bolti összeszedéstől egészen a kiszállításig, biztosítják a marketinget, az ügyfélszolgálatot, és mindent ami a sikerhez kell.
A hazai piacon a legnagyobb dobásuk az Aldi volt, de azóta több másik nagy kereskedő is csatlakozott, és Ausztriában is elindult a szolgáltatás. A csapat hihetetlen munkabírása és fókuszált elszántsága messzire viszi majd még őket, akár egy nagyon komoly régiós, vagy akár európai szintű szereplővé fognak válni. Én a műsor óta rendszeresen mentorálom őket, élvezem a közös munkát, és valószínűleg ez az egyetlen beszállásom önmagában vissza fogja hozni az összes többi Cápás befektetésemet.
Égboltkép – 2. évad 1. rész
Egy meghatározott dátumhoz tudsz lekérni égboltképet, amit a cég kinyomtat neked. És ezt például ajándékba adni valakinek.
Az európai űrügynökségtől le tudják kérni az égbolt képet, akár korábbi dátumra is. Majd ezt kinyomtatják. Az egytermékes webshopok, főleg az ajándékshopok, hobbishopok nagyon pörögnek most, trendben vagyunk éppen. Balogh Petyával megegyeztek, a cég egyharmadát megkapta 6 millió forintért. A cégben csak úgy tolongnak a tulajdonosok Petyán kívül. 2020-ban 13 millió forint árbevétele volt. Weboldal: egboltkep.hu
Találtam egy konkurenciát, aki picit jobban megfogta ezt a piacot: csillagokalatt.hu – na jó van egy kis Minner szál a projektben, onnan ismerem. Ők tavaly 130 millió forgalmat csináltak.
Balogh Petya beszámolója: A műsor után a befektetésem megvalósult, de végül még egy mentort hoztam magammal, akinek átadtam kicsit a kialkudott százalékból. A cég elindult egy többtermékes, többországos irányba, ami közben kicsit elfogyott a gőz (és a tőke), de nemrég zárult egy befektetés a Hiventures részéről, így folytatódik a munka. Az egyik nagy tanulság számomra, amit később pl a Forever Hands-nél is jól tudtunk kamatoztatni, hogy napi szinten, channel szinten kell profitot termelni, a CPC marketing nem a később megtérülő befektetés műfaja, hanem a szigorú elvek mellett naponta tuningolt, minden nap profitot (fedezetet) generáló, CAC számítgatós munka. Azaz nem lehet soha kicsit jobban elengedni a gyeplőt és nem nagyívű stratégiák mentén nagy csapásokkal, hanem forintról forintra jól konfigurálva lehet pénzt csinálni. Illetve fontos tanulság volt az is, hogy
ha létezik teljesen azonos konkurencia, akkor létrejön a tankönyvi tökéletes piac, amin nem marad senkinek profitja.
Ha a termék nem egyedi, hanem ugyanazt, ugyanott, ugyanúgy csinálod, akkor nincs esélye sem a profitnak.
Fű juice bár – 2. évad 1. rész
Három cápa látott fantáziát a zöldség-gyümölcs leveket készítő cégben. Péter, Szabina és Gyula a műsorban 10 millió forintot tett be 23%-os részesedésért cserébe. Ám! Ez nem látszik a cégadatokban, a Cápák végül nem szálltak be. A vállalkozás működik. 2020-ban a forgalmuk a pandémia ellenére 19 millió forint volt, nőtt 2019-hez képest. Szuper! Azért még menjen ez feljebb! fujuicebar.hu
Balogh Petya beszámolója: A műsorban végül Szabina egyedül vitte el a bizniszt. De amennyire tudom, végül nem valósult meg a befektetést, aminek az oka az volt, hogy nem sikerült „befektethető” állapotba hozni a céget. A műsor után általában ezzel szokott 1-6 hónap elmenni, mire a jogi átvilágításunk kihozza, hogy mi is van pontosan a cégben, hány cég van, kinél milyen jogok vannak, mik az elmaradások vagy szürke helyzetek. Ez lehet pl az, hogy több cégben van a tevékenység szétszórva, esetleg rendezetlen egy bérleti jogviszony, vagy éppen a cég fő beszállítója az egyik tulajdonos, stb. Ha az ilyen feltárt kavarodásokat nem sikerül a csapattal együtt kibogozni, az általában a befektetés elúszásához vezet.
ImagiLabs – 2. évad 3. rész
Lányokat tanítanak programozni. Ennek első eleme egy programozható kütyü, kulcstartó. A lányok, hölgyek játékosan tanulhatnak meg programozni. 20 millió forint befektetésért ment, 2%-os részesedést kért, de már van befektető a cégében, sőt egy nagyobb befektető kör előtt állt. Balogh Péter és Tomán Szabina szállt bele a vállalkozásba 10-10 millió forinttal, 4-4% részesedéssel. Az alapító Pálfi Dóra 2021-ben bekerült az európai Forbes 30 Under 30 (nem a magyar) listájára. Több mint 147 millió forint befektetést kapott az elmúlt években. 2020-ban a cég árbevétele 2 303 000 svéd korona volt, ami átszámítva 82 millió forintot jelent, de még veszteséges a vállalkozás, bár ez egy ilyen növekedésben lévő startupnál még elfogadják.
Weboldal: https://imagilabs.com
Balogh Petya beszámolója: Lányok programozás-oktatására fejlesztenek egy appot és egy menő kis hardvert. Pálfi Dóri és Svédországban működő csapata első pillanattól szimpatikus volt, akár csak a téma, amivel foglalkoznak. Így Szabinával közösen tettünk nekik ajánlatot. Végül kiderült, hogy a pénzügyi befektetésünk a meglévő befektetőik számára visszalépés lenne cégértékben, így ez a fele nem valósult meg. Viszont a mentorálásban megállapodtam a csapattal, tulajdonrészért cserébe azóta is segítem őket. Ez részben a cég stratégiájával, tőkebevonásával, fejlesztési irányaival kapcsolatos közös gondolkodást jelent, részben pedig konkrétan programozóként is besegítek a csapatnak, ha időm engedi. Nagyon szeretek velük dolgozni, okosak, felkészültek, elszántak.
Ezt még folytatjuk! Gyere majd vissza!
- Balogh Petya weboldala: BaloghPetya.com
- A többi Cápás projektről Minner kutatás: Hogy állnak a Cápák között projektek, befektetések? Mi történt velük?
- Vállalkozási ötletek 2022. A legjobb üzleti ötletek a Minnertől
- Interjút készítettem az 50 millió befektetést kapó nyalókás vállalkozással. 50 milliót kaptak a Cápáktól. Hol tart ma a The Lollipop Manufactory [podcast]