Cégkirakó, most vége
Ez a projekt le lett zárva. Sajnos kevés volt a kommentelésben, ötletelésben résztvevők száma. Ez nem jelenti azt, hogy a közeljövőben ne lenne hasonló elindítva. Átdolgozom a megvalósítást.
+ tipp: Látod én bátran elengedek egy-egy projektet a Minneren belül. Így kell neked is!
Cégkirakó - szünet feladat - Mit írnál vállalkozóként egy pólóra? Nyereményjátékkal
A nyár végén már látszott rajtatok egy kis aktivitás csökkenés, de még így a nyárhoz képest is aktívak voltatok. Egy érdekes dolgot találtam ki a hétre! Amíg mindenki összeszedi magát szeptember első hetében, addig egy könnyed feladat. Addig én is megírom az összefoglalót (azért majd görgess le a feladatokhoz), hogy tovább tudjunk haladni a Cégkirakóban, tudod ahol együtt kitalálunk egy vállalkozást.
Szünet feladat – Mit írnál rá egy pólóra, ami vállalkozóknak szól? – Határidő: 2018: 09. 10. 10:00
Vállalkozó vagy? Milyen feliratos pólót viselnél szívesen? Mondjuk az irodában, vagy egy túra alkalmával, vagy egy közös kávézáson, eseményen… Szárnyaljon a fantáziád! Az ötletekből készítünk mintát. Egy példa:
Nyeremények – Így tudsz játszani:
- Szavazz lájkkal! 5 pólót a lájkolók között sorsolunk ki (lájkold a kommenteket, egy kommentelő egyszer szerepel).
- Kommentelj, írj felirat ötletet és 10 legtöbb lájkot elérő hozzászóló megkapja azt a pólót, azzal a felirattal, az ő méretében, vagy választhat másik mintát is. Figyelem! Próbálj meg általános vállalkozói témát, feliratot kitalálni, ne specifikusan egy-egy területre találd ki!
Titok, de akik eddig nagyon aktívak voltak a Cégkirakóban kapnak meglepetést, pont ezekből a pólókból (még lehetsz aktív, csak görgess lejjebb is a mostan kommentelés után). - A nyereményjátékban csak akkor tudsz részt venni, ha szeptember 10. 10:00-ig hozzászólsz a poszthoz.
Pillanat és a hozzászólások betöltődnek! Szólj hozzá te is!
A fenti kommentek után ne felejts el lejjebb görgetni és nézd meg, hogy a milyen vállalkozáson ötletelünk éppen! Vegyél részt te is, a 3. és 4. feladathoz még várjuk a kommenteket!
Cégkirakó - 4. feladat: Szóld le az ötletet!
Nem elírás, most bizony bátran leszólhatod az ötletet. Pont azért, hogy megtudjuk mennyire nagy problémák azok, amik egyből eszedbe jutnak, amikor arra az ötletre, piacra gondolsz, amit az előbb Cégkirakóban megszavaztunk. Ez a Gyártók (pl. kisebb kézművesek is) összekötése a nagykereskedőkkel, webshopokkal
Most jön a kedvenc feladatom. Ezt nem azért csináljuk, hogy elvegyük a kedvünket, hanem azért, hogy tisztábban lássunk. Számítok rád!
4. feladat – Savazd, szóld le az ötletet, az egészet!
Az előző feladatokban túl vagyunk egy kisebb piackutatáson. Most pedig nem kell mást csinálnod, mint az alábbi komment részben leírni, hogy miért tartod rossz ötletnek, vagy mit látsz benne kockázatot, azt is leírhatod, hogy szerinted az egész egy hülyeség. Egy dolog fontos, hogy mindig indokold is meg, Tehát nem elég azt mondani, hogy ez hülyeség, hanem azt írod: Ez hülyeség, mert…
Inspirációt meríthetsz, ha a Cégkirakóban lejjebb görgetsz a második és harmadik feladathoz.
Ez most fogjuk meg, mert jövő héten már azon ötletelünk, hogy érdemes-e megcsinálni és ha igen, akkor mi legyen a termék/szolgáltatás, üzleti modell.
Tehát miért is rossz ötlet, min bukhat el ez az ötlet?: Gyártók (pl. kisebb kézművesek is) összekötése a nagykereskedőkkel, webshopokkal
Fotó: RyanMcGuire / pixabay
Cégkirakó - 3. feladat: Interjúk, vélemények, tapasztalatok
Sokkal egyszerűbb, mint a feladat címe mutatja 🙂 Az első feladatban megszavazott Gyártók (pl. kisebb kézművesek is) összekötése a nagykereskedőkkel, webshopokkal ötlet piackutatását folytatjuk a 3. feladatban (előző feladatokat a Cégkirakóban lefelé görgetve találod, összegzésekkel együtt)… Figyelem így online kicsit kötöttebbek a lehetőségeink így egyszerűsítettem a feladatot.
3. feladat: Keressük a személyes tapasztalatokat! A két oldalon lévő piaci szereplőket keressük most
(Figyelem az alábbi kérdéseket úgy állítottam össze, hogy az pont erre az ötletre legyen kihegyezve, a te saját ötletednél mások lesznek a kérdések).
- Van olyan ismerősöd, aki kézműves termékeket értékesít, készít? Vagy saját terméke van? Akkor hívd meg ide és kérd meg, hogy írják le a tapasztalataikat:
- Hogy megy neki az üzlet?
- Hol értékesít?
- Mennyire érzi az árversenyt? Lenne helye árrésnek, mondjuk annak, hogy egy webshopnak adja tovább?
- Ha Meska.hu -n fent van, vagy egyéb hasonló portálon, akkor elégedett vele? Min javítana? Mi tetszik neki a legjobban az ilyen oldalakon?
- Hogy oldaná meg, ha 5x több megrendelés jönne be? Meg tudná oldani?
- Munka mellett vagy főállásban csinálja?… Mennyire jön most ki az óra bére?
- Alapanyagok beszerzésével hogy áll? Mennyi %-át teszi ki a kész terméknek? (csak akkor írja le, ha szeretné megosztani az információt)
- Bármilyen gondolatot írjon le az ötletünkkel kapcsolatban, ami eszébe jut. Vagyis a Gyártók (pl. kisebb kézművesek is) összekötése a nagykereskedőkkel, webshopokkal
- (Extra ajánlat, ha ezekre válaszol, sőt még akár több mindent is ír bátran linkelje be a termékeit!!!)
- Egyéb kérdések: Miért árulja a termékeit? Vidéki vagy városi? Szokott kirakodó vásárokra járni…?
- Van olyan ismerősöd, akinek van webshopja? Akkor irányítsd ide és írja le az ő oldali véleményét:
- Mi a véleménye a kézműves piacról, kézzel készített termékekről?
- Milyen kérdései lennének egy kézműveshez, mielőtt befogadná a termékeit?
- Mit gondol bővítené ezzel a célközönségét vagy csak a kínálatát?
- Ha volt már tapasztalata kis gyártóval, akkor mi volt az? Milyen problémák merültek fel?
Igazából ennyi a többi majd közben megkérdezzük. Vágjunk bele!
Szólj hozzá bátran! Bármikor csatlakozhatsz a Cégkirakóhoz! 08. 21-ig tart ez a feladat!
Fotó: StockSnap / pixabay
Cégkirakó - 2. feladat: Összegzés, eredmények
Eddig ugye úgy állunk, hogy megszavaztátok a Gyártók (pl. kisebb kézművesek is) összekötése a nagykereskedőkkel, webshopokkal ötletet az első feladatnál. Most ennek kezdtük a piackutatást. Összegzés a kommentek alapján. Vége az online piackutatásunknak, vagyis még csak részben. Már közelebb járunk, hogy mekkora piacon is vagyunk, kiket is kell figyelni, milyen Facebook csoportokba érdemes belépni és figyelni a kommenteket, probléma felvetéseket…. Nézzük is:
- Havonta összesen 500 000- 1 millió látogatottsága van a kézműves termékeket értékesítő oldalaknak.
- A Meska.hu számítások becslésünk szerint 500-700 millió forint értékben értékesít kézműves terméket. Ez természetesen becsült szám. Ez azért lényeges, mert mégis a legnagyobb kézműves termékeket értékesítő oldalról beszélünk. Így egy webshop, aki mondjuk később értékesítené a kézművesek termékét el tudja képzelni, hogy mekkora is ez a piac. Tehát az online kézműves termékek piaca. ezek alapján valahol 1-2 milliárd forint között lehet, de ez egy erős becslés. – Ehhez tartozó teljes számolás itt.
- Jól tud keresni egy kézműves ilyen közvetítő oldalon? A válasz igen.
Részlet Balazsi Eszter kommentjéből, a Cégkirakó 2. feladatánál:
,,Piszkos anyagiak
Ha megnézzük a legnépszerűbb eladókat… az eredmény megdöbbentő. (a haszon ugyan nem egyértelmű 1-1 terméknél, de megbecsülni meglehet). A Meskán a profi eladók könnyedén megkeresnek több százezer forintot egy hónapban, és már ebből is lehet főállásuk. Van, aki csak 1-2 hónapja kezdte de már eléri a 200 ezer forintot a jövedelme (ez nyilván nem a haszon, de indulóként nagyon szép). Ha egy hónapban csak 50 terméket ad el (ha jó a terméke, akkor könnyedén meg lehet csinálni), amit utána újra feltölt (30Ft-os feltöltési díj esetén) már 1.500Ft-ot kifizet a feltöltésért. 200.000Ft forgalommal, (4%-os Meska jutalék) 8.000Ft-szintén kifizetésre kerül, azaz egy induló sikeres kézműves a Meskán 9.500Ft-ot tuti hogy kifizet, úgy hogy akkor még nem beszéltünk a kiemelésekről, sem a többi lehetséges fizetendő díjról.”
- kulcszó kutatás: Ezen a területen ezekkel a kulcszavakkal lehet sikereket elérni a Google hirdetések esetében, illetve ezekre kell majd fókuszálni a keresőoptimalizálásban is. Ehhez tartozó teljes hozzászólás itt.
– karácsonyi ajándékok
– ajándék férfiaknak
– kreatív hobbi
– anyák napi ajándék
– házassági évforduló
– hobbyrendelés
– születésnapi ajándék
– lánybúcsú
– fényképes ajándékok
Ami még elmaradt a későbbiekben bepótoljuk! Jöjjön az újabb feladat!
Cégkirakó - 2. feladat: Online piackutatás
Megszavaztátok. A Gyártók (pl. kisebb kézművesek is) összekötése a nagykereskedőkkel, webshopokkal ötlettel megyünk tovább, ezen a vonalon indulunk el. Az alap ötlet, amit Balazsi Eszter írt le az első feladatban:
“Indítsunk egy olyan vállalkozást, ami összeköti a (kicsi) gyártókat, a nagykereskedőket és a kiskereskedőket? (akár kézműves élelmiszer, akár egyedi ajándéktárgyak, stb.) Gyártó alatt akár egy kézművest is érthetünk, aki vállal nagyobb mennyiségben is megbízást (szerintem titokban mindegyikük erre vágyik). A kicsi gyártók sokszor nem igazán mernek kezdeményezni a kereskedők felé, ráadásul azt sem tudják hol kezdjék, vagy hogyan (sőt, idejük sincs rá!!!). A kereskedők pedig sokszor csak kínai tömegcikket értékesítenek (tisztelet a kivételnek), pedig egyre nagyobb az igény az egyedi termékek iránt. Legjobb példának a Meskát vagy a külföldi Etsy-t tudnám felhozni… egyre jobban pörög és azokat a termékeket kizárólag ott érik el a vevők, de ez B2C platform…
mi most megcsinálhatnánk a Meska vagy az Etsy B2B változatát. megkönnyítve a “kicsi gyártók” és a kereskedők dolgát.”
2. feladat: Online piackutatás
Szintén kommentelős feladat lesz. Közösen kutatunk, vagy éppen egymás piacismeretét használjuk ki, A feladat az, hogy keressünk a weben. Az ötlet alapja most ez: Gyártók (pl. kisebb kézművesek is) összekötése a nagykereskedőkkel, webshopokkal – de ez a piackutatás és a további ötletelés alatt változhat.
- Piaci szereplők
Mindenki, akit ezen a piacon szereplőnek tartasz, gondolsz kommenteld be. Minden oldalt kell vizsgálni, tehát nem csak azokat, akik mondjuk konkurenciái lesznek a leendő vállalkozásnak.Mondok egy példát piaci szereplőre: Például Meska.hu… - Bevételek / profit / piacmérete – Ezeket hol találjuk meg? Egyrészt kutatnunk kell. Miután például megvannak cégnevek az E-beszamoló oldalon le tudjuk csekkolni az árbevételeket/eredményeket… Kommentelj bármit, amit csak találsz és relevánsnak ítéled meg!
- azzal kapcsolatban, hogy milyen bevételekkel lehet számolni egyedi gyártóként
- mik a felmerülő költségek
- mekkora a piac (számolunk, például bevételekből, árakból)
- Fórumok, FB csoportok
- egyrészt összegyűjtjük, hogy melyik fórumokon vannak jelen, melyik Facebook csoportokban.
- milyen kérdéseket tesznek fel például fórumokon, Facebook csoportokban…
- milyen problémákról írnak….
- Weboldal látogatottság – Ez csak zárójeles megjegyzés, de ezek alapján is tudunk piac méretét számolni. Ezt majd később is még ki fogjuk vesézni. Erre a similarweb oldalt használjuk.
Összegzés a kommentek alapján:
Kutass! Írd le az információkat ide kommentbe! Bármit, amit csak találsz ezzel kapcsolatban. Ha tudsz adj javaslatot! Hajrá!
(x) Indítsd el most a vállalkozásodat!
Minden nappal, ameddig halogatod, tolódik az első vevő megszerzése. Kerülj be a Minner Dream Teambe! Végezd el a Minner Vállalkozói képzését! Nézd meg az első 16 percet ingyen, regisztráció nélkül! Kattints ide!
Cégkirakó - 1. feladat szavazása
Szavazz, hogy melyik ötlettel induljunk tovább! Mielőtt szavaznál olvasd el részletesen az ötletek! A szavazást az összefoglaló után találod.
2018. 08.02. 20:00-ig tart a szavazás. Azzal az ötlettel megyünk tovább, ami a legtöbb szavazatot kapja.
Kattints a linkre az ötlet mellett található zárójelben és be tudsz csatlakozni a brainstormingba, ötletelésbe, vagy el tudod olvasni, hogy mit írtak a többiek (a beszélgetést)
- Műkörmös ötlet(link a kommenthez): A szakemberesőn kívül nagyon népszerű ötlet még a műkörmös ötlet, melynek lényeg az, hogy egy etintás kijelző kerül a körömre, ami könnyen módosítható (alul be is teszem képként).
- Nyugdíjas mozgás centrum ötlet (link a kommenthez)
- Boltkereső applikáció, amiben tényleg minden bent van. (link a kommenthez) – Ehhez kapcsolódóan már cikket is írtam: A Google és a Facebook nem vállalja be. Használd ki a lehetőséget és forgasd fel a boltkereső appok piacát
- Gyártók (pl. kisebb kézművesek is) összekötése a nagykereskedőkkel, webshopokkal (link a kommenthez)
- kisgyermek születésnap kellékdoboz (link a kommenthez)
- a szakikeresők Rendi.hu -ja, vagyis egy cég, aki kiközvetíti a szakembereket (link a kommenthez)
- mezőgazdasági szoftverek fejlesztése (link a kommenthez)
- Idős demens/artzheimeres emberek mindennapjait megkönnyítő mobilalkalmazás. (link a kommenthez)
- Baby vagy idős sitter, sőt kisállat sitter szolgáltató, közvetítő weboldal (link a kommenthez)
- hazai podcast olal (link a kommenthez)
- kávé kapszula gyártás (link a kommenthez)
Szavazzunk! Melyik ötlettel/területen menjünk tovább? A https://minner.hu/cegkirako/ oldalon megtalálod ezeket a…
Közzétette: Minner – 2018. július 30., hétfő
Cégkirakó - 1. feladat
Vége a bemelegítő szakasznak, már ráhangolódtunk a Cégkirakóra! Egy szép kis csapat gyűlt már össze. Mostantól itt a Minner.hu -n kell majd kommentelni. 1 hétig beszélgetünk egy projektről, így kérlek legyetek aktívak, hogy utána 3 napig tartó szavazással megfelelő döntést tudjunk hozni a továbbhaladásról. A bemelegítő 0. feladatban már ötleteltünk, erre a linkre kattintva megtalálod, most ezeket az ötleteket is tovább visszük az első feladatban (a résztvevők be is kommentelték ide is).
Helyzetjelentés: 2018. 07. 27.
Ezekből az ötletekből kerül ki az, amit elkezdünk kidolgozni, majd megvalósítani. 2018. 07. 30-ig hétfőig még tart az első feladat, majd aznap szavazunk egészen 08. 02. csütörtökig.
Kattints a linkre az ötlet mellett található zárójelben és be tudsz csatlakozni a brainstormingba, ötletelésbe, vagy el tudod olvasni, hogy mit írtak a többiek (a beszélgetést)
- Műkörmös ötlet(link a kommenthez): A szakemberesőn kívül nagyon népszerű ötlet még a műkörmös ötlet, melynek lényeg az, hogy egy etintás kijelző kerül a körömre, ami könnyen módosítható (alul be is teszem képként).
- Nyugdíjas mozgás centrum ötlet (link a kommenthez)
- Boltkereső applikáció, amiben tényleg minden bent van. (link a kommenthez) – Ehhez kapcsolódóan már cikket is írtam: A Google és a Facebook nem vállalja be. Használd ki a lehetőséget és forgasd fel a boltkereső appok piacát
- Gyártók (pl. kisebb kézművesek is) összekötése a nagykereskedőkkel, webshopokkal (link a kommenthez)
- kisgyermek születésnap kellékdoboz (link a kommenthez)
- a szakikeresők Rendi.hu -ja, vagyis egy cég, aki kiközvetíti a szakembereket (link a kommenthez)
- mezőgazdasági szoftverek fejlesztése (link a kommenthez)
- Idős demens/artzheimeres emberek mindennapjait megkönnyítő mobilalkalmazás. (link a kommenthez)
- Baby vagy idős sitter, sőt kisállat sitter szolgáltató, közvetítő weboldal (link a kommenthez)
- hazai podcast olal (link a kommenthez)
- kávé kapszula gyártás (link a kommenthez)
1. Feladat: Milyen vállalkozást indítsunk? Milyen területen?
Írj hozzászólást! Ötleteljünk! Hasonló, mint a 0. feladat, csak itt már a válaszokból fogjuk kiválasztani azt, amelyiket tovább visszük és kidolgozzuk. Írj le bátran bármilyen gondolatot, itt most az a lényeg, hogy ötleteljünk. Nincs olyan, hogy rossz ötlet! “Indítsunk egy olyan vállalkozást, ami …” – mit írnál a pontok helyére? Ezt írd le ide kommentbe!
A Cégkirakó projektről – Bármikor csatlakozhatsz!
Van egy ötletem! Találjunk ki együtt egy vállalkozást! Legyen az a neve, hogy Cégkirakó. Miről van szó? Az elmúlt néhány hónapban belemerültem egy új dologba, a játékosításba (gamification). Millió ötletem lett arra, hogy mit (milyen folyamatokat, dolgokat) és hogyan lehet játékosítani Már teszteltem is rajtatok egy-két dolgot. Például rávettelek titeket, hogy mémeket gyártsatok. Aztán egyszer csak bevillant valami még jobb, vagyis a nagy ötlet, amit kerestem, miközben a játékosításon gondolkodtam.
Mi lenne, ha huzamosabb időn át együtt dolgoznánk ki egy vállalkozási ötletet? Tudod, mint a 47. üzleti ötletben a közösségi könyvírásnál. Csak itt nem a könyv cselekményét írjuk közösen és döntjük el, hogy milyen irányba menjen, hanem egy vállalkozást. Összedobjuk a szürkeállományunkat, keresünk, vitázunk, szavazunk, döntünk. El is kezdtem megtervezni, hogy milyen formában tudom ezt megvalósítani, mi hozza el számotokra is az élményt, és természetesen a Minner számára is a megfelelő eredményt (elérések növelése, olvasói elköteleződés…). És bámm meglett! Annyira belelkesültem a témára, hogy néha fel sem tűnt, hogy mennyit dolgozok vele, csak gyűltek az infók, kerestem a különböző IT-s megoldásokat és egyéb dolgokat, ami kell ahhoz, hogy valami nagyot csináljunk.
Már kidolgoztam azt, hogy milyen útvonalon, állomásokon megyünk végig, sőt még az is lehet, hogy az ötletelés mellett még meg is valósítjuk az ötletet. Tudod, mi Minneresek (olvasók és a Minner) nem félünk attól, hogy valaki ellopja az ötletünket.
Július 20-án elindul ez a projekt. Már létrejött a bemelegítő részhez egy FB esemény, ami július 20-ig tart (warm up). Tudod, kell az előkampány, hogy elegen legyünk már az elején. Megfigyeltem, hogy a legtöbb gamification projektnél azok teljesítettek jól, ahol volt előkampány. Először meglepetésként akartam elindítani, de rájöttem, hogy hiába van nagy követőbázis, rá kell feküdni, hogy már az elején meglegyen a kellő alap, hisz az elején is már fontos döntéseket hozunk. Ezért a bemelegítő szakaszban már tudlak titeket aktivizálni. Kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle. És te?
A projekt, amiben te is részt veszel:
=========================
2018. 07. 20-ig van egy bemelegítő rész. Ennek első feladatát rögzítve meg fogod találni az eseménynél (és itt lent). A Warm UP azért kell, hogy elegen legyünk akkor, amikor már dönteni és vitázni kell a projekt, vállalkozás alakulásáról.
2018. 07. 20-től jön az igazi játék. Heti fordulókon keresztül egy-egy feladatot / kérdést oldunk meg, ötletelünk, majd szavazással döntjük el a továbblépést. Innentől már nem az eseménynél kell majd kommentelni, hanem a Minner.hu -n.
A legaktívabb tagok díjazva lesznek az egyes fordulók végén. Erről majd később teszek fel posztot. Például: könyv, oktatás, étteremben vacsora…
5 játékossal megvalósítjuk az ötletet. Amikor már szinte minden elkészült és az alapok megvannak a vállalkozás elindítására (szeptember közepe), akkor a résztvevők közül bárki jelentkezhet (aki minimum 3-szor kommentelt), pályázhat arra, hogy az induló vállalkozásban tulajdonos és aktív résztvevő legyen. Utána jön még csak a neheze! A befektető fogja kiválasztani az 5 főt, természetesen a Minner is javaslatot tesz.
Ez volt a 0. feladat!
Olvasd el a kommenteket!