Corona sör, P&G, Old Spice, mind külön marketingstúdiót hoztak létre

Csak így lehet tartani a marketingtempót? Komplett stúdiót berendezni, tartalomkészítő csapatot fenntartani? Persze, a nagy márkáknak könnyű ebbe invesztálni. Viszont ezekből az információkból több mindent is haza tudunk vinni, felhasználni. És ahogy már megszokhattad a Minnertől, átfordítjuk magyar piacra, sőt, hazai példát is hozunk.

Az Old Spice fodrászüzletet nyitott az ohiói Columbusban, amiben nem csak a saját tartalmaikat gyártják, hanem odahívják azokat a sztárokat, influencereket, akikkel együtt dolgoznak. Nemcsak élményt adnak nekik, hanem természetesen be is lövik a hajukat, és még stabilabb együttműködést tudnak kötni velük. A tartalomkészítés már több éves trend a marketingben, aminek összefoglaló neve tartalommarketing.

A márkák rájöttek arra, hogyha a fogyasztónak tartalmat gyártanak, és az izgalmas számukra, akkor lényegében úgy néznek reklámot, hogy közben észre sem veszik. De ez nem árt a fogyasztónak, sőt, ő maga igényli, szeretne bevonódni a márka életébe, hiszen nap mint nap körülveszi.

A Corona sörmárka például egy minisorozatot forgat Free Range Humans néven. Amiben több életutat, sztorit mutat be. A céljuk, hogy azonosulj a szereplőkkel.

Apropó, kis kitekintés… tudtad, hogy:

Eszedbe jut az az energiaital gyártó, aki még komplett üzletágat hozott erre létre? Sőt meg is adja a content készítéshez az alapot? Igen, a Red Bull-ról van szó! Annyira beleivódott az extrémsportba, hogy már észre sem veszik az emberek, hogy valójában reklámot tol az arcukba.

Ariel, Old Spice, Gillette, Pampers vagyis a P&G almárkái mind-mind külön tartalommarketing részleget tartanak fent. A márkájuk ettől tűnik ki a többitől, mert a fogyasztótól nagyobb figyelmet kapnak.

Szórakoztatnak!

A márkák a saját tartalomkészítéssel, de akár szponzorációval (natív megjelenés) azt szeretnék elérni, hogy a fogyasztók szórakozzanak, szórakoztassák őket. Miért? Mert sokkal könnyebben építik a márkát, sokkal hosszabb ideig tudják megtartani a figyelmet, sokkal nagyobb az esély, hogy tovább osztják, mesélik barátaiknak. És a legfontosabb, az érzelmekre hatnak, ami egyenes út a fogyasztó pénztárcájához. Mindezt úgy, hogy nem érzi reklámnak a fogyasztó. Vagy ha annak érzi, akkor sem tűnik tolakodónak.

Biztosan te is észrevetted már, hogy a közösségi médiában egyre nehezebb kitűnni, sőt, a sales, eladásszagú posztok nem is mennek, az emberek ignorálják, a Facebook sem nagyon “terjeszti”. Szoktuk mondani, hogy a fogyasztók szórakozni, informálódni, tartalmat fogyasztani mennek fel ezekre a platformokra, és nem pedig azért, hogy reklámokat nézegessenek.

Milán ez jó! De Mondj hazait is!

Egyrészt itt vagy a Minneren, ami valójában egy egészen hibrid megoldás, és lényegében szintén a tartalommarketingnek köszönhetően egészen gyorsan kiépült a márka. Pont azért, mert betartjuk azt a szabályt, hogy előbb adunk, sőt, még többet adunk és csak utána jön a vásárlás (és azt sem pusholjuk).

Egyik legizgalmasabb hazai példa a Decathlon sportszerkereskedő cég. Egyrészt létrehozott egy olyan platformot, ahol a fogyasztók saját sztorijukat oszthatják meg, mind a weboldalon, mind a Facebook csoportjukban. Ez a sportoljma.hu, ami itt ebben az esetben ún. felhasználók által generált tartalom (User generated content).

Aztán egy friss projektjük, a Viszlát önbizalom videóinterjúk, amit Youtube csatornájukon és Facebook oldalukon tettek közzé.

De a Youtube csatornájukon találunk “Hogyan…., így használd … ” típusú videókat is.

Van még egy izgalmas korábbi példám, amin saját magam is meglepődtem, hogy milyen hatása van. A Hello Roar újhullámú biztosítótársaság szervezett több részes előadás-sorozatot, amiben híres embereket, sportolókat és például engem is meghívtak. Céljuk, hogy inspiráló előadókat, sikeres embereket mutassanak be és ezzel támogassák toborzó kampányukat. 20-40 fős előadások voltak Budapesten és több vidéki nagyvárosban. Én amit láttam, hogy ezzel az aktuális onboarding kampányukat is támogatták, továbbá új érdeklődőket is be tudtak vonzani úgy, hogy az nem tűnt nyomulósnak. Ezek az események azért is voltak izgalmasak, mert

  • előtte is tudták hirdetni, és elérni, hogy az emberek utánanézzenek, mi is az a Hello Roar,
  • hogy az előadók ismerőseire, kapcsolati hálójára is rákapcsolódjanak,
  • hogy utána tartalmat készítsenek az eseményről,
  • és ahogy fent említettem, a munkatársak szempontjából is hasznos volt az események szervezése.

Saját contentgyár, tartalommarketing – Bérelj ki egy Airbnb-t!

Ha ránézel erre a képernyőfotóra, egyből rájössz, mire gondolok:

A Biobubis Háromfai Balázzsal beszéltem erről néhány hónapja. Tehát a termékfotózást – akár modellekkel együtt – érdemes megoldani egy Airbnb ingatlanban; volt olyan eset, amikor ezért egy vidéki ingatlant béreltek ki. Ami még érdekes tipp lehet, hogy valaki az influencer marketinget is így oldotta meg. Keresett 5 olyan influencert, akinek a követőszáma 5-20 000 között van. Kaptak terméket, plusz aznapra fizetést is, mert itt jön a csavar az egészben: ők voltak a modellek is egyben, de ott megbeszélték azt is, hogyan posztolnak, sőt posztoltak is. A 200 érdeklőtől az 5200 rendelésig: Így csináld! Biobubi sztori [podcast]

Kezd szárnyalni a fantáziád, igaz?

További ötlet lehet, hogy kibérelsz egy olyan helyet, ami közvetlenül kapcsolódik a márkádhoz, vagy ahogy mi szoktunk fogalmazni, körülveszi azt. Egy divatterméknél szóba jöhet a szépségszalon, egy óramárkánál a vitorlás, egy műszaki terméknél egy irodaház. Na de nézzük a további ötleteket!

A tartalommarketing tehát lehet akár egy blog, lehet akár videó, de akár több részes Facebook poszt sorozat, de akár még esemény is.

Tartalma főleg valamilyen

  • szórakoztató tartalom,
  • de akár lehet interjú is (fogyasztóval),
  • hogyan / így használd videó,
  • esemény szervezése is jó ötlet lehet, mert az maga felér egy contentgyárral.

A Minner Pókerversenyek például jó példa erre, több éven keresztül szerveztük őket, közel 10 esemény volt (lesz nemsokára) és visszajelzések alapján igazán érdekes módon növelte a Minner márkát, a bevonódást.

Úgy érzem, te már haladó szinten vagy,

ha már ezt a tartalmat fogyasztod. Kukkants rá a gyűjtőoldalunkra, ahol a fenti témákban is sok további haladó marketingtémával, esettanulmánnyal találkozhatsz: Haladó vállalkozások főoldala. A következő szintre lépnénk

És még egy kapcsolódó tartalom természetesen a gerillamarketing. Ezzel kapcsolatban erre haladj tovább: Emlékszel a Minner wifis gerillamarketingjére? És a kávésra? Gerillamarketing példák [podcast]

Forrás: Marketingdrive, Trademagazin, campaignlive.com

Üzleti esettanulmány


Így indít be a Minner egy piactér vállalkozást. Egy ajándék, hobbi, lakberendezés termékekkel kapcsolatos termékajánló oldal indul a videósorozattal párhuzamosan (illetve podcast-ra is feltöltjük az anyagot). Ez egy több mint 8 részes sorozat lesz, és napra lebontva mutatjuk be a piacterünk indulását, kezdeti lépéseit, számait, statisztikáit. Az oldal már éles, te is követni tudod a videón kívül is majd.

Nézd meg az első videót, kukkantsd meg a piacterünket! Kattints ide!

Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartom a lelkesedésed!. 6 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások üzleti modelljét alakítom át, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked is a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Instant posztok

MinnerInstant

Szinte minden évben végigfutnak a közösségi médiában azok a képek, amelyeken – leginkább FMCG, gyorsétterem vagy közösségi média – márkák logói szerepelnek, na de nem az eredeti formájukban, hanem újragondolt, őszinte verzióban. A svéd származású grafikus dizájner, Viktor Hertz művei közül mutatunk párat:

Forrás: inspirationfeed.com

MinnerInstant

A vállalati filozófia kulcsfontosságú, ezzel definiálod, ki és mi vagy, milyen értéket adsz a cégedet körülvevő embereknek. Ennek alapján dolgozol és fejlődsz, de még a munkatársakat is ezzel motiválod, ösztönzöd. Amennyiben még nem rendelkezel misszióval és vízióval, szánj időt ezek megállapítására.

Misszió (küldetés): Amiért létezel, amiben hiszel. A vállalatod létjogosultsága, némi érzelmi töltéssel megtámogatva. Nem hosszabb, mint egy-két mondat, és ha arról lenne szó, a munkatársak szívesen hordanák azt a pólót, amire ez a szöveg van rányomtatva, tehát azonosulnak az eszmével.

Vízió (jövőkép): amit a vállalattal szeretnél elérni a jövőben. Erre törekszel, ez lebeg a szemed előtt és ez motivál téged, valamint a munkavállalókat minden egyes nap. Ne világmegváltó gondolatra, vagy irreális elvárásokra gondolj, hanem tudasd a követőiddel, mik a céljaid, és milyen eszközökkel, milyen lépésekben kívánod ezt elérni.

Ha sikerült pontosan megfogalmaznod a missziód és víziód, fel is használhatod ezeket a vállalati kommunikációdban.

A Minner missziójáról, víziójáról itt olvashatsz: Milán, mi a célod a Minnerrel? Mi a víziód?

MinnerInstant

A Telekom meghallgatta a fiatal célcsoportja (20-29 éves fogyasztói) véleményét: különböző platformokon szavazást indított, és arra volt kíváncsi, ki minek örülne egy személyre szabott díjcsomag esetén. A visszajelzések alapján létrehozta a “Kraft” elnevezésű csomagját, amely tulajdonképpen a “Mobil XS” és a “Net 15 GB” ötvözése, tehát nem is volt szükség nagyobb volumenű termékfejlesztésre.

A piackutatás mindig segít abban, hogy javíts, fejlessz a termékeden / szolgáltatásodon, de ha jobban bevonod a célcsoportodat a termékfejlesztésbe, létrehozhatod a Jolly Joker ajánlatodat, hiszen a vásárlók konkrét igényeire / problémáira kínálod az általuk ismert és legjobbnak vélt megoldást.

A LEGO is kíváncsi az ötletekre, és közben aktivizálja a közösségét: A LEGO megkérdezi fogyasztóit, milyen terméket dobjon piacra

Forrás: Telekom, HVG

MinnerInstant

Hétezer milliárd forintot bukhat Japán azzal, hogy zárt kapuk mögött rendezik az olimpiát. A legnagyobb veszteség a turizmuson van, ami több mint mint 9 milliárd dollár veszteséget jelent. Az adott évben a rendező ország(ok) turizmusában ugyanis még tíz évvel a játékok után is érezhető az olimpia hatása, annyira szívesen járnak vissza azok, akik szurkolóként is ott voltak. Ehhez képest pedig szinte minden más tétel eltörpül:

  • Az olimpia két és fél hete alatt 90 százalékkal, 3,7 milliárd dollárral kevesebb bevétel várható, mintha telt ház lenne,
  • 6,7 milliárd dollár esik ki azzal, hogy az olimpiához köthető kulturális események és egyéb sportrendezvények közül a legtöbb elmarad,
  • A japán háztartások vásárlásai pedig 2,2 millió dollárral esnek vissza.

Forrás: HVG

MinnerInstant

Április 26 óta vezették be az iOS 14.5 frissítést, ami lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy blokkolják az ő követésüket. Az applikációk egyesével megkérdezik, hogy engedélyezi-e a felhasználó, hogy követhesse a tevékenységét az adott applikáció. Ez a Facebooknak a legnagyobb érvágás. Az alábbi képen látod, hogy mit kérdez meg a felhasználótól, mit kell kötelezően kiírnia. És ha ott rányom a felhasználó a tiltásra, ott bizony az tiltva is lesz Na, de mennyien nyomkodnak a követést mellőzésére? A Wall Street Journal riportja alapján az iPhone-osok 67%-a tiltja a követést.

Idén júniusban az iPhone-on megjelenő hirdetésekre költött összeg egyharmadával csökkent, míg Androidon az összes reklámra költött pénz tíz százalékkal nőtt. És akkor mire költik a maradék pénzt? Egyrészt egyre több cég kezdi el a TikTok reklámot (még igazi vadnyugati helyzet van ott, olcsó), másrészt szponzorált cikkeket, tartalmakat vesznek. Utóbbi információk saját gyűjtés (hova költi), körbeszondáztam több Minner vállalkozót is.

Az iOS 15 még szigorúbb dolgokat hoz, ami megnehezíti majd a követést. Például az e-mailben érkező követőkódokat is szűri.

Az Android-ra ősszel jönnek a fentiekhez hasonló blokkolások, de ott eltart jövő tavaszig, míg mindenhol lefrissül.

Fel kell kötnie a marketingeseknek a gatyát! Konverzióoptimalizálás egyre nehezebb, webáruházaknak is nehezebb lesz a marketing. Lehet ez fogja megerősíteni majd az affiliate marketinget? Most lehet majd jó alternatíva lehet. Ez a piacteremnek jó hír, amit most indítunk, tudod aminek haladását élő esettanulmányként mutatom be. Vállalkozás indítás: Piactér születik üzleti esettanulmány

Forrás: www.wsj.com, Index

MinnerInstant

Száz nap után szerdán újra felvonta a horgonyt az Ever Given konténerszállító hajó, miután a japán tulajdonosvállalat és a biztosítók megegyeztek a Szuezi-csatornát működtető hatósággal a kompenzációról. Az Ever Given márciusban hat napig vesztegelt a Szuezi-csatornában, miután megfeneklett. A több mint 200 ezer tonna kapacitású konténerszállító észak felé, a Földközi-tenger irányába indult útnak – írja az MTI.

A Szuezi-csatorna Hatóság (SCA) kezdetben 916 millió dollár kompenzációt követelt a mentési műveletekért és a kieső bevételekért, amelyet később 600, végül pedig 550 millió dollárra csökkentett. 18 300 konténer van a hajón. Egyiptom a pénzügyi kártérítésen kívül egy 75 tonnás kapacitású vontatóhajót kap az Ever Given tulajdonosától.

Forrás: Index


Megnézem a többi Instant üzleti posztot! 

Hol tart a vállalkozásod?

További friss cikkek