Domain, tárhely, weboldal. Hogyan kapcsolódnak egymáshoz?

Dátum

Megosztás

A vállalkozásunkban a digitális megoldások használatához szinte elengedhetetlen, hogy legyen legalább egy domainünk, sőt tárhelyünk is hozzá, és persze azon weboldalunk, és persze üzleti e-mailünk. Arra vállalkoztam, hogy a cikkben aztán pontosan helyre tegyük ezek kapcsolódását. Hogy izgalmas legyen a tartalom, írok olyanról is, hogy sokan foglalkoznak domain adásvétellel. Vannak itt fincsi számok!

Összefogott a Minner és a Billingo, hogy a digitalizáció igazán kézzelfogható legyen egy magyar vállalkozás számára. Legyél Te is innovátor! Használd a digitális megoldásokat! Mutatjuk, hogyan kell. 

Mi a domain, domain név?

A domain név azért szükséges, hogy a felhasználóknak ne számokat kelljen bepötyögnie a weboldalad eléréséhez. A számok egyébként a weboldalad IP címét jelentenék. Az internet valójában – csak ezt már néha elfelejtjük – számítógépek összekapcsolódásával jött létre. Amikor beírunk egy domaint, akkor a hálózat tudja, hogy azt melyik IP-n éri el, mondván, hozzákapcsolódunk ahhoz a „számítógéphez”, ahol a weboldalad van. Utóbbi számítógép lesz majd a tárhely, de arról majd lejjebb.

A domain neve mögött található a domain végződés (TLD), például a .hu, ami Magyarországra utal, a .com egyébként nem is azt jelöli, hogy amerikai vállalkozás, hanem elvileg kereskedelmi tevékenységet jelöl. Csak ugye a megszokás, lényegében amerikai vállalkozásokhoz kapcsoljuk. Néhány további példa: .de a német weboldalak jelölésére szokták használni, .org a társadalmi, nonprofit, állami szervezetek szokták használni.

Hogyan tudsz domaint venni?
Ezt úgy hívjuk, hogy domain regisztráció. Fontos először is leszögezni, hogy mindig a domain.hu -n ellenőrizd, hogy szabad-e az adott domain. Ha az alábbi kiírást látod és a zöld pipát, akkor mázlid van! Megvásárolható!

Hol tudod megvenni? Na itt kell majd egy tárhelyszolgáltató, akinél majd a weboldalad fájljait, adatait fogod tárolni. A domain adás / vételről lejjebb beszélünk. Először tisztázzunk mindent!

+tipp: A saját domain azért jó, mert növeli a márkád értékét, mert így tudsz olyan e-mailt írni, ami nem valamelyik ingyenes szolgáltatóé (pl. gmail). Tehát olyan e-mailt, hogy neved@domainneved.hu, vagy éppen hello@domainneved.hu.

Tárhelyszolgáltató, ahol a weboldalad tárhelye van. Mi a tárhely?

Ha nagyon leegyszerűsítjük, akkor a weboldalad adatokból, képekből, szövegekből áll. Ezeket a a tárhelyszolgáltatónál tárolod, még hozzá a következő módon:

  • A képek és a szövegek egy része a tárhelyen van, mintha egy mappa lenne a tárhelyen, csak ez éppen távol van. Továbbá a tárhelyen vannak a weboldalad működési fájljai.
    Amikor tárhelyet választasz, akkor ilyenkor látod azt, hogy a tárhely például 1 GB, vagy 5GB… A legtöbb weboldalnak elég az 1GB-os tárhely, ezt könnyű utána bővíteni.
  • A szövegek, a weboldalad egyéb beállításai, információk, felhasználói adatok pedig az adatbázisban vannak.
    Amikor tárhelyet választasz, akkor ilyenkor látod azt, hogy php futtatás, Mysql, phpmyadmin…
  • E-mailek adatai, tartalmai.

A fentiek már igazak szinte minden tárhelyre, ritka az olyan oldal, ahová például nem tartozik adatbázis. Ilyen tárhelyszolgáltató például az EZIT, ami a Minner.hu tárhelyét is szolgáltatja is (link).

WordPress

A legnépszerűbb weboldal rendszert, a WordPress-t legtöbb helyen egy gombnyomásra telepíteni tudod a tárhelyedre. Tehát először a tárhelyet béreled, és csak utána telepíted a WordPresst, akár ott egy gombnyomásra, vagy a WordPress.org -ről letöltve (utóbbi nehezebb).

Figyelem a WordPress.com-ot kerüld, túl drága és nagyon megköti a kezed. Neked a tárhelyeden keresztül kell beszerezned a WP-t, vagy a WordPress.org-on keresztül.

Ez történik WordPress telepítésekor, amikor gombnyomásra csinálod a tárhelyednél:

  • Ilyenkor a weboldal működtetéséhez szükséges fájlokat a rendszer telepíti a tárhelyedre,
  • létrehozza az első felhasználót az adatbázisban, aki az adminisztrátor lesz, vagyis ez leszel te (adatbázisban tárolódnak a felhasználói adatok, jelszavak)
  • Amikor feltelepítetted a rendszert, akkor ún. demo adatokkal már bejön az oldal.

Ha például szöveget írsz át az oldalon, az az adatbázisba kerül mentésre, ha képet töltesz fel az oldalra, az a tárhelyre, ha például egy új aloldalt hozol létre, annak az adatai az adatbázisba kerülnek.

Sablonok, rendszerek, funkciók a WordPressben
Miután a WordPress háttérrendszerét feltelepítettük, könnyedén tudunk feltelepíteni hozzá sablonokat (témákat), azaz a weboldal kinézetét változtatni. Vannak olyan rendszerek, mint az Elementor WordPress sablon, ami arra szolgál, hogy igényes, szép weboldalakat készítsünk úgymond kattintgatós módszerrel (csak beillesztjük az egyes dizájn elemeket, kicseréljük a képeket, szövegeket).

Példa Elementor használatára (WordPress sablon):

De különböző funkciókat is hozzátenni (ezt hívjuk bővítményeknek, pluginoknak). Például űrlapok, fizetési lehetőség, fórum rendszer, webshop rendszer… és még sorolhatnánk, sőt látsz még erre példát a Minneren!

+információ: Üzleti, céges weboldal esetében ki kell írnod a weboldaladon a Kapcsolat menüpontban, vagy az Impresszumban, hogy ki a tárhelyszolgáltatód.

Wix és hasonló weboldal szolgáltatók

A Wix-ről írunk a következő hetekben cikket, érdemes visszatérni. Nos általában az ilyen rendszereknél kapsz tárhelyet is. Wix-nél tudsz venni, akár domaint is, de .hu -sat nem. Utóbbinál szükség lesz egy tárhelyszolgáltatóra, akinél megveszed a domaint, és ott megcsináljátok az ún. átirányítást a Wix.com tárhelyedre. Lényegében a domain-ed rámutat a Wix-es tárhelyedre, weboldaladra, így jön be.

E-mailek

Ahol a domainünk van, legtöbbször ott szoktuk a levelezésünket is kezelni. A saját domainnek köszönhetően még megbízhatóbbnak tűnünk a partnereink szemében. Kezdő vállalkozóknál is érdemes ezt alkalmazni, sokkal könnyebb a partnereket így megkeresni, komolyabban vesznek. Továbbá ha az megvan, akkor könnyedén tudjuk használni a hírlevélküldő rendszereket, mint a Mailchimp vagy a Mailerlite.

Domain adásvétel

Sokan foglalkoznak azzal, hogy befoglalnak domaineket, vagyis megvesznek néhány ezer forintért, hogy akár később többszörös áron eladják. A környezetemben láttam már több ilyen nagyobb domain értékesítést is, igaz ezek összege nem haladta meg az 1 millió forintot.

.com domaint már nagyon nehéz vásárolni, főleg olyat, ami igazán jó név, vagy egyedi. Szinte mindent befoglaltak a domain-árusok.

Top 25 eladott domain a nemzetközi piacon (ami nyilvánosságra került):

  1. CarInsurance.com — $49.7 millió dollár
  2. Insurance.com — $35.6 millió dollár
  3. VacationRentals.com — $35 millió dollár
  4. PrivateJet.com — $30.18 millió dollár
  5. Internet.com — $18 millió dollár millió dollár
  6. 360.com — $17 millió dollár
  7. Insure.com — $16 millió dollár
  8. Fund.com — £9.99 millió dollár
  9. Sex.com — $14 millió dollár
  10. Sex.com — $13 millió dollár
  11. Hotels.com — $11 millió dollár
  12. Porn.com — $9.5 millió dollár
  13. Shoes.com — $9 millió dollár
  14. Porno.com — $8.8 millió dollár
  15. Fb.com — $8.5 millió dollár
  16. We.com — $8 millió dollár
  17. Business.com — $7.5 millió dollár
  18. Diamond.com — $7.5 millió dollár
  19. Beer.com — $7 millió dollár
  20. Z.com — $6.8 millió dollár
  21. iCloud.com — $6 millió dollár
  22. Israel.com — $5.8 millió dollár
  23. Casino.com — $5.5 millió dollár
  24. Slots.com — $5.5 millió dollár
  25. Toys.com — $5.1 millió dollár

.hu domain-nél is azért sokat megvásároltak még, de van esély rá, hogy szabad domainként megtaláljuk a kiszemeltünket. Ha nem sikerül, akkor a domain.hu -n keresztül el tudunk indulni, hogy kié a domain. Amit látunk a környezetünkben, hogy egy jó domain-ért fizetnek a cégek 100-500 000 forintot is akár.

A domain megújításnak díja van, tehát már 50-100 domain esetében ez tetemes összeg lehet, jó stratégiát kell kitalálni erre. A Minner Extra csoportban ebbe a bejegyzésbe teszik bele a tagok az eladó domainjeiket (kattints ide!).

Merre tovább? Milliárdos példákra fókuszáljunk!

A Billingo a Digitális Ninja rovat támogatásával is sokat segített, hogy kiaknázd a digitalizációban rejlő lehetőségeket. Ha már rákanyarodtál erre az útra, ne állj meg – nézz körül Billingo digitális megoldásai között, és kezdd el őket használni! Digitalizációra, innovációra fel! Kattints ide!

Fotó: Igor Miske / Unsplash

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Ötlettől az értékesítésig, alig 4 óra alatt – Formdealer esettanulmány 1. rész

Készült már útmutató itt a Minneren a Formdealerhez, de miért állnánk meg itt? Úgy döntöttünk egy sokkal jobb módszerrel is megpróbálunk nektek segíteni, egy...

Brandépítés hozza el a céged következő szárnyalását! Márkaépítés lépései, folyamatai

Rengeteg előnye van a márkaépítésnek, de ami a legszembetűnőbb mind közül, hogy nagyobb reklámköltség nélkül is vevőket tudsz szerezni, továbbá sokkal kiszámíthatóbb bevételed lesz....

Kombucha, Hard Seltzer, kraftsör trendek. Melyikbe éri meg belevágni?

2019 óta kisüzemi, kézműves sörfőzdék arzenálja robbant be a piacra. Több boltban külön szekciót kaptak azok a sörkülönlegességek, amelyek kinézetükkel, ízvilágukkal tűntek ki a...

QR kód kell a boromra – Hogy csináljam? Mire figyeljek?

Decembertől megváltoznak a címkézési szabályok a boroknál. Talán már foglalkoztál vele, talán már régóta van QR kód az üvegeiden, de talán még csak most...

Kezdő vállalkozók digitális eszközei (ingyenesek). A képszerkesztéstől a weboldalon át az automatizációig

Ha már vállalkozó leszel, akkor természetesen a digitális megoldásokat érdemes górcső alá venni. A statisztikák is azt mutatják, hogy a digitális megoldásokat használó cégek...

Fizess azért, hogy felmondjanak!

Még az évezred elején a Zappos nevű online ruha- és cipőkereskedő cég kitalálta, hogy egy bónuszt ajánl fel azoknak, akik felmondanak a betanítási időszak...

Keress mellékest! Képzések, amikkel munka mellett kezdhetsz vállalkozni

Álmodozol a vállalkozásról, de túl nagy ugrásnak tűnik a kényelmes állásodat otthagyni a bizonytalanságért? A megoldás, ha a munkaidőn kívül, először mellékállásban, egyéni vállalkozóként...

7 mítosz a franchise-ról: cáfolva!

Amikor meghalljuk a franchise szót akaratlanul is eszünkbe jutnak a nagy gyorséttermi hálózatok, az óriás üzletláncok, azaz a mai modern franchise. Róluk általában tudjuk,...

“A digitalizáció versenyképességi kérdés” –  Interjú Pintér Robesszel a Digimétertől

A Digiméter három éve készít kutatásokat, felméréseket a hazai KKV-k digitális felkészültségéről - ami meglepő módon az elmúlt években még a koronavírus kényszerítő hatására...