E-kereskedelmi körkép 2023 – Webshop statisztikák

Dátum

Megosztás

1323 millárd forinton osztozkodtak tavaly a hazai e-kereskedelmi szereplők. Míg 2020-2021 igazi pénzeső volt az e-kereskedelemben, 2022-ben már egy számjegyű növekedés volt csak, és karácsonyi időszakban a forgalom is csupán 4%-kal bővült, mindezt úgy, hogy az árak egyébként emelkedtek. Látszik a számokban az infláció okozta recesszió is. A piac növekedésének elsődleges motorja immár a vásárlási gyakoriság folyamatos emelkedése. Lássuk a számokat, és azt, hogy mit lépnek most a webáruházak, mik a legnagyobb kihívások!

A GKID legfrissebb kutatását szemlézzük most!

A forgalom

2022-ben Magyarországon az online kiskereskedelemi piac 1323 milliárd forintos forgalmat generált, melyhez 77,1 millió darab teljesített rendelés társult. Éves szinten is mindössze 9,9%-os növekedés volt mérhető az online kiskereskedelmi piacon, ami az infláció mértékét is figyelembe véve már csökkenést jelent 2021-hez képest.

Az egy főre eső éves rendelési gyakoriság a járvány előtti 12-13 alkalomról 2023 elejére elérte a 21 online rendelés/fő/év szintet. A GKID mérései szerint Magyarországon mintegy 5,1 millió fő vásárol online. Közülük 3,9 millióan termékeket is vesznek, azaz ők jelentik a webáruházak vásárlói bázisát.

Fizetési megoldások

Először nagyban megörültem, hogy egyre jobban csökken az utánvét, aztán látom, hogy csak a készpénzes utánvét áttevődött a bankkártyás utánvétre. Annyi jó hír, hogy folyamatosan nő az online bankkártyás vásárlások száma.

Erősödnek a külföldi kereskedők

Már hazánkban is egyre több olyan webáruház van jelen lokalizált szolgáltatással (magyar nyelvű oldallal, helyi ügyfélszolgálattal, a magyar vásárlók igényeire szabott fizetési és kézbesítési megoldásokkal), mely magyarországi operációval és entitással nem rendelkezik. Míg néhány éve a belföldi működésű áruházaknál volt a helyismeretből és kiszolgálási gyorsaságból fakadó üzleti előny, addig az elmúlt 1-2 évben ez a különbség gyakorlatilag megszűnt. A felgyorsult csomaglogisztikának köszönhetően már egy nyugat-európai raktárból induló megrendelés is másnap a magyar vásárlónál lehet. A magyar e-kereskedelmet tehát egyre inkább befolyásolják a már magyarként viselkedő, helyi igényeket értő, de valójában határon túlról működő kereskedők. Ez kihívást jelent a Magyarországon működő cégek számára, mivel a nemzetközi értékesítésből származó adatvagyon és a több piac között eloszló működési költségek összességében erősebb értékesítési pozíciót eredményezhetnek a nemzetközi cégeknek.

Logisztika

A kiszervezett raktárlogisztikát kínáló ún. fulfillment szolgáltatók fejlődése már a hazai piacon is érezteti hatását, 2023-ban már a webáruházak 11%-a igénybe veszi ezen cégek szolgáltatásait és az idei évben ez az arány várhatóan további fog bővülni. A kiszervezett raktárlogisztikára egyre nagyobb a piaci igény, mert a webáruházak 47%-a tervezi, hogy tovább bővíti jelenlegi raktárkészletét, amit fulfillment szolgáltató igénybevétele mellett raktárbővítés, extra munkaerő felvétele nélkül is meg tudnak tenni.

A webáruházak mit csinálnak most? Mi a kihívásuk?

A Growww Digitalnál rendelkezésre álló, több mint 300 webáruház-fiók adatai alapján a hazai e-kereskedők továbbra is hisznek a digitális növekedés lehetőségében, és ezért hajlandók 2023-ban is beruházni az online marketingbe. Ezt igazolja, hogy a régióban az első negyedéves Google Ads költések tekintetében egyedül Magyarországon mérhető két számjegyű (18%-kos) növekedés, év/év alapon vizsgálva.

A vásárlási gyakoriságot szeretnék növelni a legtöbben, vagyis több visszatérő vásárlót generálni. Nos ehhez érdemes lehet e-mail marketingben erősíteni, vagy jobb termék stratégiát alkalmazni (pl. belépő termék…), vagy jobban ráerősíteni a social proofra. .

AI felhasználási lehetőségét egyre jobban keresik a cégek, és fogják is. Például az ügyfélszolgálatot ki tudja váltani, fel tudja erősíteni, de más területen is, mint a termékelírások írása is hasznos lehet.

Ez jó volt! Merre tovább?

Fotó: Envato License
Forrás: GKID

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Értékesíts ajándékkártyát! 20-30%-kal növelheti a forgalmad! + üzleti ötlet

Igazi magas labda, amit le kell tudnod csapni! Az ajándékkártya bevezetése egy vállalkozásba igencsak gyorsan megtörténhet, és ünnepi időszak (de ezen kívüli is) alatt...

Őrült black friday marketing ötletek azoknak a cégeknek is, akik ki akarnak ebből maradni.

A fogyasztók is várják ezt az időszakot, talán a kereskedők is, akik ilyenkor óriási is nyerhetnek, sőt akár piacot is szerezhetnek. Aztán ott vannak,...

Pofonegyszerű megoldás, az e-kereskedők többsége mégsem használja… Ne legyél a pénzed ellensége!

Te is tapasztaltad már, hogy a nagy e-kereskedő piaci szereplők szinte uralják a PPC piacot? Természetesen így is lehet forgalmat generálni Google vagy Facebook...

Minden harmadik magyar Black Friday akcióban szerzi be a karácsonyi ajándékot

A magyarok fele azt gondolja, hogy az akciós időszakokban mindenki vásárol olyan terméket is, amire nincs szüksége, ezzel szemben csupán a válaszadók hetede nyilatkozott...

Elindult Magyarországon a Klarna kamatmentes Fizetés 3 részletben szolgáltatással

A "vásárolj most fizess később" szolgáltatás már külföldön nagyon népszerű és most itthon is belép a legnagyobb piaci szereplő. Buy Now Pay Later (BNPL)...

A magyarok 45%-a előfizetne azért, hogy akciósan vásárolhasson

Az online előfizetéseinktől elvárjuk a kiszámíthatóságot, ugyanakkor élményeket is szeretnénk – a Shoptet friss reprezentatív kutatása alapján az előfizetéses modell bőven rejt még lehetőségeket...

Friss kutatás: Minden 2. magyar előfizetne wc-papírra vagy borotvára

A magyarok háromnegyedének van online előfizetése valamilyen termékre vagy szolgáltatásra, esetleg ezek ötvözetére, és a többség kimondottan hasznosnak tartja ezeket – mutatják a Shoptet...

Kisvállalkozások webshoppal, akár te is egy lehetnél közülük!

Az elmúlt évek trendjében látszik, hogy az e-kereskedelemben igenis van helye a kisvállalkozásoknak. Akár a kézműves piacot nézzük, akár az egyedi webshopokat, vagy kreatív...

Piacra lépnék külföldön! De mennyibe fog ez kerülni?

Ki ne álmodna arról, hogy egy nap olyan nagy céget épít, hogy beveszi más országok piacait is? A probléma épp ez, hogy erről csak...