Sikeres ügyfélszerzés blogmarketinggel: Ezzel szerezte meg a Netflixet ügyfelének ez a magyar cég

Dátum

Megosztás

Bejutni nagy cégekhez nem könnyű. Sőt úgy alapból a B2B sales egyik nehézsége, hogyha még tudjuk is kit kell megkeresni adott cégnél, valóban kitartónak kell lenni, hogy szóba álljanak velünk. Van egy magyar cég, aki viszont elérte, hogy önként és dalolva jöjjenek a partnerek (méghozzá nagy kaliberű cégek), megfordítva a sales folyamatot. A Netflix, Disney, Facebook, Apple is megbízta különböző adattechnológiai feladatokkal a Starschema magyar alapítású IT vállalkozást. A cég blogmarketinget alkalmaz egy elég niche területen, nem populáris témában, ami valójában néhány ezer embert érint a világban. Vajon a te területeden is működhet? Gondolkodjunk el rajta, olvasd el a tartalmunkat!

A Starschema-nak annyira bejött ez a stratégiája (nemcsak ezen múlt), hogy 2022-ben 15 év után eladták a cégüket 13 milliárd forintért. Az alapító, Csillag Péter járt nálam, és egy podcast interjú keretében mesélt a Starschema startup sikertényezőiről, többek között a marketingről is. Itt lepődtem meg legjobban, amikor azt mondta, hogy content marketinggel jutottak be nagy cégekhez és érték el azt, hogy ők keressék a cégüket.

A hazai piacon még mindig kevesen használják (jól) a blogmarketinget, ezért is írtuk meg ezt a cikket.

A Starschema B2B marketingje blogmarketingre épül

Sokszor látjuk, hogy milyen nehéz egy IT cégnek blogmarketinggel ügyfelet szereznie, de ez más piacra is igaz. A gondok ott kezdődnek, hogy

  • a marketinges nem ért ahhoz, amivel a cég foglalkozik,
  • a munkatársak meg nem értenek ahhoz, hogy a gondolataikat fogyaszthatóan írott formába öntsék.
  • És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a cégek többsége emiatt igencsak átlagos, szinte már-már felületes blogbejegyzéseket tesz közzé. Mondván, miért ne kellene blog, legyen fent valami. Ennek eredménye pedig 0-hoz közelít, mert az általánosságokat puffogtató blogbejegyzések nem hozzák lázba az olvasót, nem növeli a bizalmát.

Pont utóbbit, a bizalom megszerzését segítette Péteréknek a blog.

Content marketing, blog marketing

„Az ember nemcsak leírja, hogy baromira okos vagyok…”

A Starschema blogbejegyzéseinél a következők voltak a feltételek:

  • A blogbejegyzések valós problémára adtak megoldást. Az ügyfél akár pénzt is adott volna, hogy megoldják neki az adott problémát (amiről szólt a blogbejegyzés).
  • Úgy készüljön el egy blogtartalom, vagy akár egy webinár, hogy azt érezze az ügyfél, hogy ezért egyébként fizetnie kellett volna. (Magáért az információért, megoldásért.)
  • Természetesen a blog marketing a sales folyamat egyik pillére, nem lesz egyből ügyfél az, aki blogbejegyzésből jön érdeklődőként.
  • Havi 1 blogbejegyzést tettek közzé. Ezen akár 3-an is dolgoztak a csapatból 1-2 napon át.
  • Itt éred el a blogbejegyzéseiket (Nem hagyták abba! Persze, mert működik!): https://medium.com/starschema-blog

Az ügyfél azt gondolta, mikor rátalált egy ilyen blogbejegyzére, hogy:

„hűűű ezek a srácok nem csak olyan jók, hogy meg tudnak oldani egy ilyen problémát, hanem annyira profik, hogy még ki is merik tenni ingyenes tartalomként.”

Erre jól reagáltak az ügyfelek. Ez persze egy investment kockázat, hogy beleöltek egy csomó pénzt és időt energiát, amiért nem fizetett senki. Ez akkor terült meg, amikor az ügyfél fizetett a szolgáltatásért. A cégek többsége nem meri ezt a stratégiát meglépni, főleg tudatosan használni.

A cégekben is emberek dolgoznak

Ahogy Péter mondta, a cégekben is emberek dolgoznak, meg lehet őket szólítani, segíteni lehet a munkáját, segíteni abban, hogy az aktuális projektjében haladjon. A Sony, Facebook, Apple persze egy-egy nagy jogi entitás, de ezek a nagy cégek is egyénekből állnak. Akinek eladunk, az lehet, hogy a Sony vállalat, de aki ezt a beszerzési döntést hozza, az a Sony szakmai vezetője, vagy beszerzője, vagy head of… -ja. Ismerni kell az ő gondolkodását, fájdalmait, céljait, és ezt beletenni a blogbejegyzésekbe, kommunikációnkba.

Hol blogoltak? Hogyan juttatták el az emberekhez?

Külsős blogplatformon a medium.com -on tették közzé tartalmaikat, vagyis teszik közzé most is. Nemzetközi piacon a medium.com erős blogplatform, nem kell feltétlenül mindig a weboldalon belül blogolni. Ám Magyarországon ezt nem javasolnánk, mert erős SEO (keresőoptimalizálás) értéke van, hogy van blog menüpont az oldaladon, hogy az a weboldalon belüli tartalomra mutat, hogy egymásba linkeled a blogtartalmakat.

A blogtartalmak terjesztése történt organikusan is, sokszor az ő tartalmukat dobta ki a Google, mikor valaki rákeresett adott problémára, témára. Megosztották a tartalmakat LinkedIN-en, ami ezen a területen erős sales csatorna. Továbbá a megkeresések alkalmával küldték e-mailben is ezeket a tartalmakat.

Meghallgatnád a podcast-ben mit mond erről Csillag Péter milliárdos, Starschema vállalkozás alapítója? A podcastben 6. perctől beszéltünk erről.,

A beszélgetést Spotify-on itt éred el, Apple Podcast-ben itt, Youtube-on itt (nincs videó), vagy az alábbi lejátszókon keresztül:

Megjött a kedved a blog, content marketinghez? Lássuk még néhány fontos szempontot, információt

Első fontos tény! A blog és content marketing akkor lesz sikeres, ha időt és pénzt fordítasz arra is, hogy terjeszd a blogartalmakat.

Két irányba indulhatsz el:

  • Saját blogot üzemeltetetsz a weboldalon. Havi 1-2 blogbejegyzéssel már sikeres blog marketing stratégiát alkalmazhatsz. Ám javaslom, hogy próbáld kampányszerűen, 1,5 hónap alatt menjen ki 4-5 a kampányba tartozó blogbejegyzés, amit boostolj meg, vagyis hirdesd a Facebookon, Linkedin-en, Google-ben.
  • Szponzorált tartalmat veszel adott témában írt médiaoldalon, blogon.. Például a Minneren is szoktak venni reklámcikket cégek, ami attól lesz content marketing, hogy nem (csak) a vállalkozást nyaljuk körbe, hanem egy adott problémáról, témáról, érdekes információról írunk.

Képzések, amelyek segíthetnek neked:

Egy példa, hogy segítselek az ötletelésben

Érdemes blogmarketinggel is bővíteni a marketing repertoárodat. Nem csak a kampányodat támogatod meg vele, hanem ennek köszönhetően még rásegítesz a weboldalad keresőoptimalizálására is. Most egy rövid példát hozok, amiből már te is ki tudsz indulni, és elkezdeni ötletelni, kidolgozni a blogmarketing-kampányodat. Az ötletet úgy készítettem el, hogy abban röviden bemutatom azt is, hogy remarketing használatával kb. mekkora reklámbüdzsé kell ahhoz, hogy sikeresen reklámozz (érdemes elolvasni a tartalom végén a kapcsolódó anyagokat is).

Nézzünk egy példát!

Ezt a példát blogmarketingben is hasznosítani tudod, vagy például hírlevél-kampányban.
A példa: Egy konditermed van. Azt szeretnéd, hogy még többen vegyenek bérletet, többen járjanak le edzeni.
Cél:  Különböző tartalmak segítségével elérni, hogy felfigyeljenek rád, hogy emlékeztesd őket, hogy “hahó, létezem, ez a termékem!”, hogy megtaláld náluk azt a pontot, hogy azt mondják: “igen, én ezt akarom, ez kell nekem!”.  Ezt a különböző tartalmakkal el tudod érni. 
0. lépés:  Fontos! Már előtte elhelyezed a Facebook remarketing-kódot (célközönség) a weboldaladba, ez fogja gyűjteni, hogy ki látta a blogbejegyzésedet.

  1. Készítesz egy blogbejegyzést
    7 mobilapplikáció, ami segít a sportolásban (ezekhez plusz Facebook posztokat is csinálhatsz.)
    A blogbejegyzés végén legyen sales felhívás. Pl.
    „Használd a mobilappokat, gyere le edzeni, és a kettő együtt meghozza a kellő eredményt. Használd ki ingyenes konzultációnkat!”
    Ezt bereklámozod Facebookon mondjuk napi 700 Ft-tal 10 napon keresztül (ez 7000 Ft-ba fog kerülni neked). Ha jól szűröd a célcsoportodat, így napi 100-150 érdeklődőt rá tudsz vinni a blogodra, összesen 700-1000 főt 10 nap alatt.
  2. Elkészíted az újabb blogbejegyzést, vagy FB posztot (itt mindegy is, mert már van remarketing adatbázisod). És akkor készítesz hirdetést:
    • Azokra hirdetsz, akik már látták az első bejegyzést.
      Erre elköltesz 3000 Ft-ot (tehát látod, összesen 10 000 Ft-ot költöttél. Ebből már jön minimum 2-5, ha nem több edzésre járó.).
    • Illetve külön hirdetsz újakra is, mert szeretnéd tovább növelni a remarketing-adatbázisodat (FB-nál célközönségnek hívják). Erre elköltesz napi 700 Ft-ot 10 napon át. Így a kampány végére közel 1500-2000 fő lesz az adatbázisodban (eddig elköltöttél 14 000 Ft-ot 1 hónap alatt csak az új látogatókra, érdeklődőkre).
  3. Elkészíted az újabb blogbejegyzést. pl. Ezeket az ételek kerüld, ha jó alakot szeretnél
    Azóta tovább nőtt a remarketing adatbázisod.
    • Így 3-4000 Ft-ot elköltesz arra, hogy az újabb blogbejegyzést reklámozd számukra. Mondjuk 4- 5 napon keresztül összesen 4000 Ft- értékben.
    • Ahogy az előző esetben is, újakra is célzol.
  4. És így tovább. Érted már? Ezzel eléred, hogy valahol, valamelyik tartalmad leköti az adott érdeklődőt, és vásárló lesz belőle.

„Álpodcast”, mint blogmarketing indító

Szóval a cégvezetők, szakik többsége hiába ért a munkájához, azt nem tudja jól megfogalmazni írott formában. A szövegíró, vagy marketinges pedig nem ért úgy adott témához, hogy jó anyagot készítsen.

A megoldás: álpodcast.

A podcastban csak beszélni kell, ami mindenkinek gördülékenyen megy (főleg egy cikkíráshoz képest) – akinek az elején nem megy, az is egy idő után belejön. A tapasztalatunk az, hogy nagyon könnyen beszél egy cégvezető, vagy akár egy munkatárs is a cégről, termékekről, vevői igényekről, a termékkel kapcsolatos témákról, problémákról, megoldásokról, aktualitásokról, szemben akkor, ha ezt le kellene írni.

  • Fel kell venni beszélgetéseket, akár meetingeket, ami egy adott téma köré, probléma köré épül. Persze ugyanúgy fel kell készülni, kutatásokat, keresni…
  • A marketinges írjon a beszélgetésből blogbejegyzést, hallgassa meg a beszélgetést, lesznek kérdései, amire megkapja a választ, és máris bővül a blogbejegyzés, és így segítjük, hogy a marketinges jobban megismerje a cégünket, területünket. (Egyébként is ezt a házi feladatot el kellene végeznie, de nehéz rá jó rutint kialakítani).

A “legrosszabb” esetben még podcast is készül belőle, fel lehet venni a beszélgetést stúdió körülmények között. Podcast indításról ebben a cikkben olvashatsz (technikai tippek is vannak benne).

Ez tetszett? Van még gyakorlati anyag a témában!

Fotó: Thibault Penin / Unsplash

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Ötlettől az értékesítésig, alig 4 óra alatt – Formdealer esettanulmány 1. rész

Készült már útmutató itt a Minneren a Formdealerhez, de miért állnánk meg itt? Úgy döntöttünk egy sokkal jobb módszerrel is megpróbálunk nektek segíteni, egy...

Jövőre megfizetsz a palackodért – LifeTilt dráma – Jobb az EUR bevétel, mint a HUF #hírszemle

Balogh Tamás személyes brandje, a LifeTilt a maga szókimondó tartalmával 2022-ben átkerült a Tutti Kft-hez. Mivel Balogh Tamás személye volt maga a marketing, hogyan...
00:37:17

100 Termékötlet Kínából 9. rész – Canton Fair Phase 2 termékei: élethű plüssök, falidekoráció…

Itt már a Canton Fair-en voltak a Gáborék a kínai útjuk során. Először is a videón egy konténer berakodást is láthatunk. Egy gyűjtőraktárban járunk,...

Gyakorlati útmutató kapcsolatépítéshez. Networking tippek, trükkök

Hallottad már, hogy a kapcsolati tőke aranyat ér, de hogyan lehet tudatosan kapcsolatot építeni? Hogyan találkozz, beszélgess üzleti kapcsolataiddal anélkül hogy úgy éreznék, csak...

Hogyan veszíts el 20 millió dollárt 1 hónap alatt? – Béna márkamegújítók

Még a legnagyobb márkáknak szüksége van a rebrandingre. Gondolj bele: Netpincérből Foodpanda, majd Foodora, vagy Pannon GSM-ből Telenor, majd Yettel. Sokszor jót tesz a...

5 hiba, amit egy webshop indításakor elkövethetsz

Egy webshop elindítása kihívásokkal teli folyamat, mivel számos összetett tényezővel kell számolni. Elsőként, piackutatás és a versenytársak elemzése nélkül nehéz megállapítani, hogy van-e valódi...

Jó kedvében kell lennie a vevőnek, hogy betaláljon a hirdetésed? Gondoltál már erre?

Egy izgalmas felvetésem van, amihez természetesen kutatást is hozok továbbá egy olyan megvilágosodásban lesz részed, ami garantáltan pénzt tesz a pénztárcádba. Te is abba...

Tiktok marketing esettanulmányok, példák. Lehet vevőt szerezni TikTokról!

Te is már gondolkoztál azon, hogy a Tiktokon elkezdd a tartalomgyártást, megszerezd innen az első vásárlód? Ezek az esettanulmányok végigvezetnek azon az úton, ami...

Értékesítőből cégtulajdonos. Bálint útja az alkalmazotti léttől a milliárdos forgalmú saját cégig

Csereklyei Bálint ma már egy több millárd forint forgalmú céget vezet, ő is a tulajdonos. De a sztorija ott kezdődött, hogy ennek a cégnek...