Hírszemle: Tiktokon eladni, Telekom 4 napos munkahét, fürdők csődje, hazai streaming körkép, Disney

Dátum

Megosztás

Rendszeresen előkerülő téma, hogy akkor miként lehet a Tiktokon bevételt generálni, hiszen láthatóan nem egy sales platform. Időközben a Telekom itthon bejelentette, hogy 4 napos munkahetet tesztel. Érdekes üzleti modell csődről is beszélünk, ez pedig a hazai fürdőkről szól, egy Somogy-megyei fürdő szenvedéséről. És egy nagy márka termékbevezetés csődjéről is szó lesz. Izgalmas! A hírt leírjuk röviden, elmondjuk a podcastban, majd át is beszéljük hárman. A mikrofonok mögött Sólyom Eszter, Nyiri Donát és Mándó Milán.

A podcast hanganyaga

Spotify-on itt éred el, Apple Podcast-ben itt találod, vagy az alábbi lejátszón keresztül:

A podcast hírek szövegesen

Elérte a Minner TikTok csatornája a 10 000 követőt

Fontos hír, mert leteszteljük helyetted, hogy van-e perspektíva a TikTokban, megmutatjuk hogyan lehet csinálni, és persze nemcsak írunk róla, csináljuk is. Ezt láthatod. Nos organikusan, hirdetések nélkül elértük a 10 000 követőt, sőt, több videónk is több százezres nézettséget ért el. 

Persze a fő kérdés, hogy lehet-e bevételt generálni ebből. Izgalmas, mert a platformra főként szórakozni mennek az emberek. Tehát meg kell találni az egyensúlyt, hogy maradjunk szórakoztatóak, de valahogy be tudjuk terelni az értékesítési csatornánkba, funnelünkbe a követőket, TikTok felhasználókat. Tehát a TikTokot csak egy belépési pontnak tartjuk. Az eladást már a Minner.hu, hírlevél, események, vagy a podcast fogja jelenteni. 

Ügyfeleink közül már többnél is megjelent a TikTok marketing és láthatóan költséghatékonyan el lehet érni tömegeket. Többen is sikeresen beépítették a marketingstratégiájukba. Közvetlen eladás helyett hosszabb értékesítési szakaszba terelik be a látogatót.

A másik terület, ahol igazán kihasználják a cégek a TikTokot az a toborzás.

Könnyebb ügyfelet találni ma, mint jó munkaerőt.

A cégek a közösségi médiát már sokszor főleg új munkaerő megtalálására használják. Érdekes! Beszélünk erről a podcastben.

Forrás: Minner.hu

4 napos munkahetet tesztel a Magyar Telekom

Már áprilisban beszámoltunk róla, hogy Angliában tesztelni fogják a 4 napos munkahetet. A tesztüzem június 6-án rajtolt el és most egy magyar multi is bejelentette, hogy kipróbálják.

Hazánkban a Telekom lesz az első nagyvállalat, aki teszteli ezt. A tervezett 4 hónapos pilot időszakban ráadásul teljes 5 napos munkabért adnak majd a dolgozóknak. Júliustól októberig tart majd ez a csökkentett munkaidő több különböző részlegről kiválasztott csoportnak.

Az óraszám csökkentése és az alapbér megtartása egyébként a legjobb, a 4 napos munkahét valódi megvalósulása. Opció lehetne még, hogy az órákat rendezik csak át (napi 10 óra 4 napig), vagy hogy arányosan a bér is csökken. Pozitív, hogy ők nem ezt a megoldást választották.

Érdekel a 4 napos munkahét tudományos háttere? 4 napos munkahét. Új irányzatok a munka világában?

Erről például nem volt szó a rendezvényen: 5 szervezetfejlesztési trend (+ ami kimaradt) a Connect Konferenciáról

Forrás: penzcentrum.hu

Old Navy veszteséges plus size kampány

Az USA-ban a nők fele 14-esnél nagyobb méretet hord (viszonyításképp, a 8-as a klasszikus M méret). A plus size ruhák ehhez képest az elérhető ruhaválaszték csupán 19%-a. Érdekességként az arány itthon, hogy a nők harmada túlsúlyos és a negyedük elhízott. Teljesen logikus üzleti döntés, társadalmi felelősségvállalás nélkül is, hogy a cégek áruljanak több plus size ruhát, de nagyon nem mindegy hogyan teszik.

Jó példa az Old Navy, akik tavaly indítottak nagyszabású plus size kampányt. Hatalmas PR-t csaptak neki, mentek a TV reklámok, újratervezték a gyártósorokat, új technológiákat alkalmaztak, hogy ugyanaz a ruha minél több testméreten legyen hordható, átalakították a boltokat, hogy ne legyen külön szekcióban a normál és a plus size ruházat. Még az árazási modellt is megváltoztatták, hogy minden méret ugyanannyiba kerüljön.

A jól hangzó kampány viszont 19%-os bevételcsökkenést hozott az elmúlt évben. Az egyik nagy ok, hogy a márka tervezés és adatgyűjtés nélkül vágott bele a programba. Míg mások szépen fokozatosan nyitnak a plus size felé és közben elemeznek, készülnek, az Old Navy hasraütésszerűen lőtte be a mennyiségeket. A népszerű méretek azonnal elfogytak, a túl kicsit és túl nagy méreteket pedig akciózhatták, veszteséget termelve. A túl kevés átlagos mérettel pedig sok vásárlót veszítettek.

A másik nagy ok, hogy a fogyasztók szokásait sem mérték fel, nem foglalkoztak eleget a célközönséggel. Az átlagos amerikai mérete 18-as, az ő célközönségük eddig 0-14 közötti volt, ilyen ruhákat árultak. Tehát pont a lakosság 14 fölötti része nem jár az Old Navy-be. Odaszoktatni teljesen új vásárlóközönséget nem 3 napos folyamat.

A podcastben beszélgetünk, hol ronthatták el, beszéltünk a buyer personáról, termékstratégiáról.

Forrás: fastcompany.com/

Somogy megyei fürdő, ami a csőd szélén áll. Miért? 

A csokonyavisontai termálfürdő évek óta súlyos problémákkal küzd. Egy nagybefektető áron alul elvileg megszerezte a fürdőt az önkormányzattól, de az önkormányzat szabálytalannak találta és megsemmisítette a tranzakciót. A koronavírus teljesen megölte a turizmust, az 1600 főt számláló falu fürdője 1990-es években élte fénykorát, amikor is több százezres vendég is megfordult náluk. Az egyetlen professzionális szálláshely tulajdonos szerint ahol elúszott a projekt, hogy míg Zalakaros hotelekkel, panziókkal bástyázta körül magát, addig a falu erre nem fordított elég figyelmet.

Forrás: 24.hu

GKI Digitál 2022-es streaming körkép

Egyre nagyobb a verseny hazánkban is a streaming piacon, ami ma egy kicsit még nagyobb lett, ugyanis a felvétel napján indult el a Disney+ szolgáltatás Magyarországon. 

A streaming platformok használatáról szóló kutatás szerint 2022-ben már a felnőtt magyar internetezők 39%-a rendelkezik előfizetéssel vagy hozzáféréssel legalább egy streaming szolgáltató kínálatához. Ez több mint 2 millió fős aktív felhasználói bázist jelent, ami a GKID egy évvel ezelőtti méréséhez képest jelentős, 56%-os bővülés. 

A piacvezető és márkaismertség szerint első a Netflix, de akár 180 000 előfizetővel is számolhat a Disney+ az induláskor. A magyarok átlagos streaming rezsije 4500 Ft. A felhasználók többsége egy vagy legfeljebb két szolgáltató kínálatához fér hozzá, alig 3% néz 3+ platformot. 

Érdekes még, hogy abszolút első a Netflix (ismertség, kedveltség, felhasználói bázis), közel 1,8 millió aktív felhasználója van, ezt az HBO Max követi 1,3 milliós becsült bázissal. A két óriás mögött egyelőre légüres tér van és 3-4. helyen az Apple és az Amazon osztozik 124 ezres, illetve 91 ezres becsült felhasználói bázisokkal.

Forrás: GKI Digital

TikTok Avatarok, mint a bitmoji

Majdnem minden hónapban érkezik valami új a TikTokra. A 10 perces videók után jött a Live előfizetés, most pedig az Avatarok érkeznek. Az effektek között lesz majd elérhető az új TikTok Avatar nevű hatás, amivel mindenki csinálhat magának saját bitmoji stílusú karaktert. A bőrszínen, hajon, tetkókon, kiegészítőkön túl még hangot is választhatunk neki, amin aztán a karakterünk megszólal. Az Avatart kétféleképp is lehet használni. Egyrészt berakhatod magad mellé a videókba, de ami a fontosabb: átveheti a helyedet a képernyőn. Utánozza a mimikád, a mozdulataid és beszél helyetted a kiválaszott hangon.

Ez nagyon jól egybecseng egy korábbi hírszemlével, ahol a virtuális influencerekről beszéltünk. A VR és az AR lehetővé teszi, hogy az emberek az arcuk felvállalása nélkül szerezzenek követőket. Ezt nyilván eddig is lehetett, de akkor fel kellett vállalni a nehezebb kapcsolódást a közönséghez és hogy kell valami más vizuális tartalom. Mostantól úgy lehet majd a kamerába beszélve vlogolni meg videózni, hogy közben nem muszáj ténylegesen megjelenni. Forrás: techcrunch.com

Korábbi hírszemléink

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Értékesítőből cégtulajdonos. Bálint útja az alkalmazotti léttől a milliárdos forgalmú saját cégig

Csereklyei Bálint ma már egy több millárd forint forgalmú céget vezet, ő is a tulajdonos. De a sztorija ott kezdődött, hogy ennek a cégnek...

„Nem merek külföldön értékesíteni, még nem tartok ott” – De miért is nem?

Egy ideje téma már a Minneren, hogy az export nem egy megugorhatatlan dolog egy kisebb cégnek sem. Nem akarunk köntörfalazni, az Everigo szponzori partner...

Hol fogunk a jövőben bankolni? Adócsalásért kapott bírságot az Airbnb. Sminkfilter, mint marketing eszköz? Könyvajánló

A BigTech hozhatja el a pénzügyi forradalmat? A nagy bankok versenytársa a Google és a Microsoft, legalábbis ezt gondolja a bankok 40%-a. 779,5 millió...

Erre a tudásra vágysz szabadúszóként, még ha nem is tudsz róla! A T-típusú vállalkozók

Manapság egyre több olyan munkavállalót keresnek a cégek, akik T-típusúak. Van egy skill, amiben kifejezetten expertek, viszont nem csak abban járatosak, hanem picit mindenhez...

A LifeTILT dráma vagy egy új kezdet? Exkluzív beszélgetés Balogh Tamással

A napokban belefutottam a LifeTILT legfrissebb posztjába, amiben az új márkatulajdonos leírja, hogy szeretnének visszatérni a LifeTILT korábbi szellemiségéhez, látványvilágához. Nos a kommentelők és úgy...

Tűnj ki a tömegből kézművesként! Kézműves vállalkozó marketing tippek

Kézművesként nem könnyű kitűnni sok száz másik alkotó közül. Főleg, hogy nem is csak velük, de még a tömeggyártott alternatívákkal is versenyzel a lehetséges...

Ajándékozz olyat, ami hasznot termel és az inflációt is kiröhögi

Az ünnepi időszakban is érdemes felnézned a MinnerAkadémiára, mert már ajándékba is vehetsz online üzleti képzést. Garantáljuk, hogy ez az ajándék nem végzi a...

Innovációs csapat létrehozása. Gyorsan növekvő cégek 6. rész

Ha gyorsabban akarunk növekedni, akkor ide bizony új eszközkészlet, új rutinok, új dolgok kellenek. Ehhez elengedhetetlen, sőt már-már magával értetődő, hogy bevonjuk a csapatunkat....

Ezért nem működik a homeoffice? Tesla Cybertruck – beperelnek, ha eladod? Üzleti könyvajánló

A LIDL és a Rossmann bejelentette, hogy a dolgozóknak a december 24-i napot megadja szabadnapnak. Ez az új dolgozói juttatás? Milyen a hazai homeoffice...