Hogyan adj el a Z generációnak?

Te is szeretnél eladni a Z generációnak? Nem csodálkozunk rajta: a körülbelül 1997 és 2012 között született Zések becslések szerint 450 milliárd dollár vásárlóerőt képviselnek globálisan. Őket azonban máshogy kell megszólítani – ezt mi is éreztük a Minner kampányai során. Kíváncsiak voltunk, mit mondanak erről a kutatások, és milyen marketing eszközöket, technikákat érdemes bevetni a fiatalok meggyőzéséhez, erről olvashatsz az alábbi cikkben. 

„Ma a cégek még nem érzik, hogyan is kell eladni egy Z generációs fiatalnak. Pedig ők lesznek a jövő vásárlói, sőt már most is költenek. Az a cég fog előnybe kerülni, aki erre odafigyel.” – mondja Mándó Milán, a minner.hu alapítója. Mi a Minnernél ezzel kiemelten foglalkozunk, tesztelünk, adunk is el már a Z generációsoknak. Velünk tartasz?

Lusták a Z generációsok?

Kezdjünk rögtön egy sztereotípiával, ami benned is felmerülhet: miért akarnánk a Zéseknek eladni, lusták, nem dolgoznak, „anyuci” pénzén élnek…

Nos, ez valójában nem ilyen egyszerű. A Z generációsok jelenleg körülbelül 12-27 év közöttiek. Azaz van köztük gyerek, akit természetesen a szülei tartanak el, és dolgozó felnőtt is. Bár ősidők óta az idősebbek azt mondják a fiatalabbakra, hogy lusták, a statisztikák szerint a mai fiatalok többet dolgoznak, mint a szüleik tették ennyi idősen:

Nagyon érdekes, hogy az idősebbek fejében erősen él a sztereotípia, hogy a fiatalok lustábbak, holott a kutatások ezt cáfolják. Sőt, egyre több diák vállal munkát. Magyarországon a KSH Gyorsjelentése szerint 2021. májusában a fiatal (15–24 éves) korcsoportban a foglalkoztatottak száma 272 ezer fő volt, a foglalkoztatási rátájuk 0,6 százalékponttal 27,6 százalékra emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Vagyis ma már nagyjából minden negyedik Z generációs munkavállalóként van jelen a vállalatoknál. Egyetemistaként pedig sokkal többen vállalnak akár főállást is, mint a mostani szülői, vagyis X generáció tette egyetemista korában.” – mondta el Bereczki Enikő generációkutató, tréner, A rejtélyes Z generáció című könyv szerzője a Glamournak.

A Zések pedig nem csak korábban kezdenek dolgozni, de a megélhetési költségek az első számú aggodalmaik közé tartoznak. Mi is beszámoltunk róla egy Hírszemle epizódban, hogy a Deloitte 2023-as globális felmérése szerint a Z generációsok közel fele, 46%-a másodállásban is dolgozik.

Hogyan állnak a shoppingoláshoz? [kutatás]

Az amerikai Archrival ifjúsági kulturális ügynökség kvalitatív és kvantitatív kutatást végzett az amerikai Z generációsok (13-25) és ezredfordulósok (26-40) körében. 750 Zés és 250 millenial töltötte ki az országosan reprezentatív felmérésüket, továbbá kvalitatív fókuszcsoportokat végeztek több tucat Z generációs résztvevővel. Az Archrival eredményei alapján a Zések fogyasztási szokásait az inspiráció, a kutatás, és a közösségélmény jellemzi, és azok a brandek tudnak nekik a leghatékonyabban eladni, akik ezeket megértve készítenek kontentet és aktivációkat. Kicsit elvontan hangzik? Nézzük meg, mit kellene értenünk ezek alatt, milyen eredmények jöttek ki a kutatásban, és hogyan tudod a hasznodra fordítani ezeket a tanulságokat a gyakorlatban!

Inspiráció a közösségi médiában: tű a szénakazalban

Biztos te is szenvedsz azzal, hogy új vásárlóközönséghez érj el. Szerencséd van, a Z generáció kifejezetten szeret új márkákat felfedezni, megismerni, ennek pedig a közösségi média a fő területe.

A fiatal fogyasztók számára, különösen a divat és szépség terén a social media a fő inspirációforrás. Bár abban egyetértenek, hogy minden csatornán ömlik rájuk a tartalom (80% egyetért, hogy több márkaüzenettel és reklámmal találkoznak, mint bármely más generáció), ez nem szegi kedvüket, kihívásnak és a folyamat részének tekintik felfedezni az értékes tartalmakat a közösségi média felületek, például a TikTok kiszámíthatatlan kontent dömpingjében. 71%-uk mindig nyitott új brandeket felfedezni, erre pedig a kedvenc platformjuk a YouTube, majd a TikTok, amit az Instagram követ.  

Nem halott az influencer marketing! A Zések 51%-a szerint a közösségi média influencerek új trendeket teremtenek

Az algoritmikus hírfolyamok nagy szerepet játszanak az új brandek és termékek felfedezésében. A Z generációsok 49%-a bízik abban, hogy az algoritmus neki tetsző termékeket szolgál majd fel, 45% pedig abban, hogy az algoritmus segítségével új dolgokat fedez majd fel. A fiatalok azonban hiába digitális natívok, még mindig szeretik az offline üzleteket, megfogni, felpróbálni a termékeket vásárlás előtt. 73%-uk jobban szeret személyesen shoppingolni, mint online – bár magát a vásárlást általában online kutatás előzi meg. 

A cikk további részét Előny tagok olvashatják. Az előfizetés körülbelül 2 percet vesz igénybe, ami után azonnal fogyaszthatod ezt és az összes többi Előny tartalmat is!

Oldd fel a cikket és szerezz előnyt a piacodon!

A Minner Előny előfizetéssel még szakmaibb, gyakorlatiasabb, részletesebb üzleti tartalmak várnak rád. Csatlakozz a prémium tagsághoz, a Minner Előnyhöz azonnali, korlátlan hozzáférésért.

Már tag vagy? Jelentkezz be az olvasáshoz! (Itt a FB, Google login is)

Ehhez hasonló cikkeket keresel?

Sólyom Eszter
Sólyom Eszter
A MinnerAkadémia színfalai mögött azon dolgozom, hogy a legfontosabb információk a lehető legjobb minőségben jussanak el hozzád. A Minneren előszeretettel írok cégkultúráról, társadalmi felelősségvállalásról, szervezetfejlesztésről.

Kapcsolódó cikkek