Kevés pénzből marketing? Így szerezz vevőket pénztárcakímélő módon

Dátum

Megosztás

Csinálod a marketinget, de úgy érzed valahogy nem hoz elég eredményt? Az érzésed egyébként később se fog változni, hiszen mindig a Szent Grált keressük, amikor csak úgy ömlene a pénz. Na, de térjünk vissza a földre és nézzük meg azokat a lehetőségeket, amiket ha betartasz kisebb marketing költséggel is eredményeket tudsz elérni, vagy ugyanannyival még több konverziót. Továbbá nem a levegőbe megy el a hirdetési büdzséd.

Figyelem! Itt most nem azonnal kell mindent megcsinálni. Persze az lenne a legjobb, de ne kapkodj, vagy ne ijesszen el, hogy akkor most óriási dolgokat kell változtatnod. Alkalmazz ezekből egy-egy tippet időnként, és félév alatt óriásit fog nőni a marketing hatékonyságod, forgalmad!

Már azért fizetsz, hogy az érdeklődő megtaláljon. Aztán lelép. Miért?

Tudtad, hogy azért kerül legtöbbször sokba a marketing, mert az érdeklődőt hiába szerezted meg, hiába ment rá a weboldaladra, az őt nem kötötte le? Nem irányítottad az oldalon, nem segítetted, válaszoltad meg a kérdéseit, ezért rövid körülnézés után vásárlás nélkül lelép.

Ezért bizony fizettél és így lett kidobott pénz a hirdetési büdzsé. És akkor még itt arról nem beszéltünk, hogy egyáltalán jó-e a terméked/szolgáltatásod, vagy éppen az ár (hiszen az is a marketinghez tartozik). Ezek is fontosak, rengeteg látogató eddig el sem jut, mert már a főoldalról visszapattan.

Mikor rendezted át utoljára az üzleted digitális kirakatát?

Képzeld el két üzlethelyiséget:

  • Az egyik szépen be van rendezve, tisztaság van, a termékek el vannak úgy helyezve, hogy a vevők biztosan megtalálják azt, amit keresnek. Mindez igényesen, sőt még személyzet is van, akik kifejezetten kedvesen állnak a vevőkhöz.
  • A másikba is szintén be lehet menni a vevőknek, de nincs berendezve, vagy csak úgy slendrián módon, egymás hegyén-hátán állnak a dobozok, az eladó pedig mobilozik.

Vajon melyikben maradnak tovább a vásárlók? Hol vásárolnak többet? Pedig lehet, a második bolt is ugyanúgy költ marketingre, hogy bemenjenek az üzletébe. Ha mindegyikbe bemegy 100-100 ember, hol vásárolnak többen? Nem is kell túlragoznom ezt, úgy gondolom, te is tudod a választ.

A digitális világban ez ugyanígy működik.

Persze megértem, hogy eddig ezzel nem foglalkoztál eleget, hiszen a digitális dolgokat nehéz elképzelnünk. Ezért cégként picit hátrébb soroljuk azt, hogy a weboldalunk milyen, mit talál ott a látogató. Holott, ha ugyanez fizikai üzletként lenne, mindig csinosítgatnánk, átrendeznénk. Igen! A weboldalt is „csinosítgatni kell”.

A cikk olyan tippekkel folytatódik, amely segíthet költség-hatékonnyá tenni a marketingedet.

Tévedés, hogy nem olvasnak az emberek!

Egyik legtöbbször előforduló hiba, ami azonnal drágává teszi a marketinget, ha nincs elég leírás az oldalon. Okosok azt mondják: „A hosszú szövegek megijesztik a vállalkozókat, mondván ki fog ennyit elolvasni?” A valóságban kell a fogyasztóknak a hosszú leírás – persze nem mindegy, milyen.

#kutatás: A hosszabb termékoldalak, weboldalak 220%-kal növelik a konverziós rátát. Forrás: Marketingexperiments

Aki nem igényli a részletes információt a weboldaladon, az gyorsan a pénztárhoz megy, vagy időpontot kér, feliratkozik, vele megvagyunk… kérdés, mi nálad a konverzió. Aki viszont (és ebből van több) nem dönt olyan gyorsan, annak több információ kell, továbbá több inger is, hogy vásárlási fázisba ringassa. El tudod érni, hogy a vevőd fókuszáltan ott maradjon a weboldaladon, ajánlatodon, vagy akár közösségi média posztodon, videódon. 

Nálad mi a konverzió?

Másik legtöbbször előforduló hiba a konverziós lehetőség hiánya. Láttad a fenti felsorolást? Aki nem igényel több információt, ő azonnal tud „valamit csinálni” a weboldalon.

Nálad mit lehet csinálni? Egyértelmű az érdeklődőnek, mit kell tennie? Van konverziós lehetőség? A konverziós lehetőség milyen? Például kerüljük a kapcsolatfelvétel űrlapot, már nem 2000-ben vagyunk. A vásárló azért megy fel az oldaladra, mert szeretné megoldani a problémáját, erre keres minél gyorsabb megoldást. De legalább el akarja érni, hogy arra később emlékezzen, vagy elő tudja kotorni valahonnan. Annyi impulzus ér minket egy nap, hogy mindent nem lehet megjegyezni.

Néhány évvel ezelőtt egy lokális kampányban egy hajdú-bihari vállalkozó nem tudta visszaidézni a Minnert, hogy nálunk olvasott egy bizonyos dolgot. Na most képzeld el, mennyi ilyen van még nálunk is, pedig aztán mi toljuk a kontentet, reklámot, ahogy a csövön kifér. Persze kereshetjük nálunk is a hibát, mindig lehet javítani, de tudatosítani kell magunkban, hogy

a vevőnek is 24 órája van egy nap.

Rengeteg impulzus éri, és nem tud mindig veled foglalkozni. Tereld a fogyasztót a weboldaladon belül is! Erről a konverzióról, a gombokról lesz még szó lejjebb a tippeknél.

Tippek a még jobb marketing eredmények elérésére

Marketing alapok

A következő tippeket könnyű lesz beépíteni a vállalkozásodba, de egyértelműen szükséged lesz a még tudatosabb marketing stratégia alkalmazására is. A MinnerAkadémia videós képzései ebben segítenek neked. A marketing alapok képzést ajánlom mindenképpen, a többit érdemes egymás után megnézni és alkalmazni:

#tipp – Töltelék szövegek helyett fókuszálj a vevőre

Néhány hónapja elküldte egy új biztosításhoz köthető digitális vállalkozás a weboldalát, és a projektjét nekem e-mailben. Rákattintottam és tudod mi fogadott? Természetesen a következő szavak voltak az oldalukon:

biztonság, szakértelem, törődés, jövő…

Mit éreztél mikor elolvastad a fenti szavakat? Nos én is ezt éreztem! Unalmas volt az oldaluk, nemcsak azért, mert a többség is ezt használja, hanem azért, mert ez aztán nem vevőközpontú szöveg, ez nem elég érdekes. A fogyasztó is érzi, ez töltelék. Kerüld az ilyen általános szövegeket, kezdd el kigyomlálni a főoldaladról. Annál még egy vicc is jobb. Például ez:

Biztosítási ügynökök továbbképzésén így szól az oktató:
– Ahhoz, hogy igazán sikeresek legyenek a szakmában, két adottságra van szükségük: ősz hajra és aranyérre. Az ősz haj megbízható külsőt, míg az aranyér együttérző tekintetet biztosít…

Most, hogy egy kicsit nevettünk és jobban átérzed, hogy emberek ülnek a túloldalon, a képernyő mögött, rá is térhetünk a következő részre.

Jah igen! Míg el nem felejtem! Termékleíráshoz ihletet adhat a már 4 részes termékleírás cikksorozatunk. Kattints ide!

#tipp – Kevés az információ, vagy nem elég izgalmas az oldal

Amikor a következő statisztikákat látod, hogy az alábbiak dolgok növelik a konverziót annak az oka az, hogy izgalmassá teszik az oldalt.
Nézd csak:

  • A hosszabb promóciós oldalak 220%-kal növelik a konverziós rátát. Igen ez már volt feljebb is! Nos ennek az oka, hogyha van elég tartalom, akkor lehetőséged van betalálni pont az egyes embereknél abba, ami érdekelheti őket, ami megfogja őket. Ha a tartalom elég hosszú akkor lesz mit nézniük, bele tudsz találni abba, ami érdekli (figyelem, a hosszú szöveg legyen formázva, címsorokkal tagolva, hogy aki csak átfutja az is értse, miről van szó). Na, de ez még semmi! Tudod mire jó a hosszú szöveg? Hát a Google is rátalál jobban az oldaladra, előrébb kerülsz. Forrás: Marketingexperiments
  • 86%-kal növelhető a konverziók száma, ha videót használsz az oldaladon, főleg a termékoldaladon, vagy szolgáltatásod leírásánál, vagy promóciós oldalaidon. Miért is van ez? Van mire kattintani, elindul, elég látványos is. Vizuálisan könnyebben dolgozunk fel információt, vagyis fogunk fel valamit. Forrás: EyeWideDigital
  • 72%-a a vásárlóknak addig egyáltalán nem vásárol, amíg el nem olvas néhány értékelést. Képzeld el, hogyha nálad sehol sem talál ilyet? Forrás: Testimonial Engine. További részletek ezekben a cikkekben:
  • Az emberek keresik a vizuális ingereket, képeket, szintén növelik a konverziót.
    • Pearson Prentice Hall kutatásából kiderült, hogy az emberek 65%-a az információt csak akkor tudta teljesen feldolgozni, ha az vizualizálva is volt. Ha csak hanggal, vagy csak szöveggel volt, a figyelmük hamar lankadt, elkalandozott, vagy üveges tekintettel bár nézték, agyuk nem fogott fel semmit.
    • Az MIT kutatóinak mérései alapján egy szempillantás alatt 8 képet is képesek vagyunk feldolgozni. (13 milliszekundum egy kép feldolgozása, 100 milliszekundum egy pislogás. Ugyanezen kutatás szerint az agyunkba továbbított információ 90%-a vizuális, a fennmaradó 10% pedig az érzékeink többi része között oszlik meg (pl. hallás, tapintás…).  
    • Ehhez külön cikket készítettem, hosszú lesz, plusz tudod, van benne videó is. Itt találod: Amikor a vevőd hülyeséget kérdez, a mögött még több száz, sőt akár több ezer elszalasztott…
  • Legyen konverziós lehetőség az oldalon. Ezt általában vagy egy űrlap kitöltését vagy egy gomb megnyomását jelenti, ami navigál például vásárlásra. Értsd: tudjon valamit csinálni. Konverzió lehet vásárlás, videó megnézés, kapcsolatfelvétel, űrlap kitöltés, visszahívás kérése, feliratkozás… Érdemes az oldalaid 80%-át (értsd főoldal, aloldalak) ellátni konverziós lehetőséggel, gombokkal.

#tipp – A márkaépítés, mint következő lépcső

Fontos tudnod, hogy hová kell eljutnod. A fentieket teljesítened kell ahhoz, hogy legyen annyi bevétel, sőt profit, hogy igazán belelendülj a márkaépítésbe is.

Minél több éve működik egy cég, annál hatékonyabb a marketingje.

Ennek oka legtöbbször a márkaépítés, vagyis kialakult a márkája. Ez viszont majdhogynem egy új fejezet, tartalom, hiszen a márkaépítést sokszor félreértelmezik.
A kulcsa az, hogy vagy visszatérő vásárlóink vannak, vagy maga a termék olyan, hogy rendszeresen használja a felhasználó és valahogy úgy is szerzünk belőle bevételt. Nos emögött az az információ is áll, hogy: hatszor annyiba kerül egy új vásárló, mint egy meglévő vevő. Ami nem véletlen, mivel a visszatérő vásárlónál már nem 0-ról kezdjük a cégünk, termékünk marketingjét. – Forrás: Marketing Metrics: The Definitive Guide to Measuring Marketing Performance

Ez jó volt! Még több ilyet!

Elhiszem, hogy az ilyen kézzel fogható tippek esetében telhetetlen vagy. Én is imádom őket! Ilyenkor a cikk írásakor én is nagy lelkesedéssel elemzem a saját marketingünket is, és azonnal vagy 20 feladatot írok fel. Igazi lelkesedésbomba! Ha a következő linkekre kattintasz, akkor viszont készülj fel, hogy sok időt fogsz tölteni a Minneren, de egészen biztosan növelni fogja a pénztárcádat. Kávét / teát és élelmet vegyél magadhoz!

Forrás: Marketingexperiments,EyeWideDigita, McKinsey
Marketing Metrics: The Definitive Guide to Measuring Marketing Performance
Fotó: Unsplash

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!