Külföldön már évek óta tombol a közösségi finanszírózás láz, de itthon még mindig csak elvétve ismerik. Főleg társasájátékos körökben híres a Kickstarter és az Indiegogo, amik mára megkerülhetetlenek lettek a játékkiadásban. Erről egy Hírszemle podcastben is beszéltünk már, de most nézzük meg, Te hogy tudsz egy ilyet elindítani egy ízig-vérig hazai platformon.
Mi az a közösségi finanszírozás?
Annak, aki nem ismerné ezeket az oldakat, ez a két legnagyobb közösségi finanszírozási platform. USA székhelyűek, de nemzetközi méretűvé nőttek születésük óta. A közösségi finanszírozás egy alternatív finanszírozási forma, amikor magánszemélyektől közvetlenül gyűjtünk pénzt a termékünkhöz, projektünkhöz, ötletünkhöz az interneten keresztül. Lehet akár már megkezdett gyártásban, lehet csak prototípus, vagy akár tervezés fázisban, a lényeg, hogy nem egy működő cég létező, piacon lévő terméke. A futó kampányokban igazából elővásárlókat gyűjthetünk össze, a pénzt pedig megkapjuk, ha a sikeresen elérjük a kitűzött összeget. A gyártást elég csak ezután megkezdeni, alapesetben az így befolyó pénzből finanszírozzuk az első készletet. Ezért cserébe a platform valamilyen díjat von le tőlünk, az elővásárlók pedig kedvezményeket, vagy később a piacon el sem érthető plusz kiegészítőket, termékcsomagokat vehetnek tőlünk.
Így lehet tehát nem létező, akár még csak ötlet fázisban lévő termékekkel pénzt gyűjteni. Az, hogy mi kell egy sikeres kampányhoz külön tudományág a marketingen belül is. A projektünk árazása, határideje, a kirakott képek, videók, szövegek, bemutatkozás mind-mind elengedhetetlen részei a sikernek. De persze a termék népszerűsége is fontos, a finanszírozáson túl nagyon jó validációs módszer, kvázi anyagi tét nélkül lehet felmérni a piacunkat és hogy megtalálja-e az ötletünk a vásárlóit. A probléma, hogy aki itthon szeretne ilyet, azok a Kickstarteren nehézskesen érik majd el a magyar célközönséget, illetve, hogy magyar cégként nem is lehet jelenleg projektet indítani.
Aki nem nagy nemzetközi indulásban gondolkodik, nem akar külföldi piacra lőni és külföldi céget alapítani, annak sem kell bánkódnia, ugyanis van már magyar platform. A Brancs közösségi piactér épp ezt az egyre népszerűbb finanszírozási formát teszi lehetővé kis hazánkban. Vágjunk bele!
Kampányindítás a Brancson
Egy gyors regisztráció után, jobb felül a nevünkre kattintva találjuk a kampányt indítok gombot.
Egy felugró ablakban készíthetjük el magát a kampányt, hogy azt regisztálja nekünk a rendszer. Ehhez pár alap adatot kell megadni. Ezeket később szerkeszthetjük, illetve nekiállhatunk az oldalunk tényleges feltöltésének. A jobb oldali képen látjátok, hogy pontoan melyik szövegeket is fogja ez a két mező jelenteni. Mindkettő nagyon fontos, ugyanis ez fogadja a látogatót, gondolhattok rá a landing oldal főcíme és alcímeként.
Amit még itt megadunk az a kategória, amibe a kampányunk került. Itt ha nem vagyunk biztosak magunkban sincs gond. A Brancsosok segítenek majd kiválasztani indulás előtt, csak nyomj rá valamire, ha épp nem tudsz dönteni.
A létrehozás gombbal megszületik a kampányunk, de persze még nem nyilvános formában. Továbbléphetünk a szerkesztői felületre, amit a kampányindítás gomb fölötti szerkesztésre kattintva érhettek el (Ezt látjátok az első képen.)
A kampányoldal feltöltése
A szerkesztői menüben 3 nagy blokkot találunk. Az elsőben módosíthatjuk a kampányunk adatait, a landing oldaltól a termékeken át a célösszegig.
A kampány fülön belül az alap adatokból már megadtunk párat (név, bevezető, kategória), mire ide jutunk a képek következnek. Az oldalunk feltöltése igazából eléggé logikus, fentről lefelé haladunk, itt az oldal tetején lévő képeket tölthetjük fel. Jöhetnek ide jó minőségá reklámfotók, termékfotók, ha van prototípus persze. Ha nincs, akkor mockupokat használhatunk helyettük. De jöhetnek ide infografikák, szöveges kreatívok is, hiszen sokan ezeken a képeken kattintgatnak végig és csak utána (vagy egyáltalán nem) olvassák majd el a hosszabb termékoldalt.
Itt mindenki maga fogja tudni miket érdemes megjelenítenie, de nagyon nagy segítség, ha megnézünk már futó kampányokat. Nyugodtan menjetek fel IndieGoGo-ra és Kickstarterre is, hiszen külföldi példákon is lehet tanulni és ihletet meríteni.
A jobb oldalon viszont a Brancs is összeszedett jópár hasznos tippet, ezeket is érdemes elolvasni. Figyeljetek a minőségre és a felbontásokra, mert pixeles képekkel kár is elkezdeni bármit. A platform saját tippjeit minden menüpontnál láthatjuk majd, szerintem nagyon jól összeszedték a fontosabb infokat.
Ha megvannak a lapozható képek és a kampányunk fő fotója (ez fog megjelenni hivatkozásokban, főoldalon, stb…), akkor jöhet a történet. Itt az elsőként szereplő összefoglaló rész a legfontosabb. Nem csak mert ez van az oldal tetején, hanem mert ezt kell kvázi landing oldalnak, sales oldalnak használnod és meggyőzni a vásárlóidat. Fókuszálj a vevői problémára, a terméked előnyeire a meglévő megoldásokhoz képest. Tördeld a szöveget, hogy ne wall of text fogadja a látogatót és legyenek itt is képek, akár szöveges kreatívok, magyarázatok. Megtörik a sima szöveget és vizuális ingert adnak.
Csomó cikkünk van landing oldal készítés témában, ezek mind felhasználhatók itt: Mi a landing page, promóciós oldal? Mi szerepel rajta, hogy néz ki, milyen a felépítése?
Ha ezzel megvagyunk, jöhet a termék bemutatása. A landing oldal a vásárlóhoz szól, a problémájáról beszél, ezután pedig képzeld el, hogy valaki átmegy a termékoldaladra és a részletekre kíváncsi mielőtt vásárol. Ide jöhetnek a felhasználási módok, adatok, tulajdonságok. Minden, ami fontos lehet magáról a termékről.
A következő két rész opcionális, de a közösségi finanszírozásban általában bizalmat kelt az emberekben. Mivel még nem létező termékről van szó ez nagyon fontos, olyan mintha egy noname pakisztáni gyártótól szeretnél rendelni és azt se tudod létezik-e a cégük egyáltalán. A csapat rész alatt írhatsz magatokról, a sztoriról, ami ide vezetett titeket és a tervekről. A menetrend részben pedig ezeket lehet látványosan felvinni idővonal stílusban. Érdemes a múltbeli indulástól a jövőbeli tervekig beírni, amit csak tudtok. Ahol igazán jól néz ki, ott infografikaszerűen képpel oldották meg. Ilyen például a Nivelle kampánya:
Jöhet a célösszeg meghatározása, ami elsőre könnyűnek tűnik, de nem az. Jól végig kell gondolni, ne is akarj lehetetlenül sok forgalmat, mivel szűk időkereted van rá, de ne is akarj túl keveset, hiszen akkor minek kezdesz bele ebbe? A platform díja 9.9% a célösszegből, a maradékot pedig részletekben kapod meg. Na jó, szinte egy részletben.
- 90% jön a sikeres gyűjtés után
- 5% amikor megtörténik az első kiszállítás
- 5% amikor az összes kiszállítás megvalósul
Végül pedig a lényeg, a termékek felvitele. Ez egy jól átgondolt folyamat kell legyen, ugyanis vonzó portfóliót kell kialakítani a közösségi finanszírozás kampányokban. Én sem csak simán a sörnaplót vittem fel A5 és A6 méretben, hanem többféle termékcsomagot csináltam, eltérő árkategóriákban, és legalább annyian választják ezeket, mint magát a solo terméket.
Külföldi best practice a csoportos rendelés lehetősége. Összeállnak a vevők, barátok, ismerősök, fb csoportok és X terméket rendelhetnek kacifántosabb csomag nélkül, így még több kedvezményhez jutva.
A termékcsomagok tulajdonságait, elemeit bulletpointokban adhatod meg, alatta egy részletesebb leírással, egy mini landing oldal jön ide is, ha úgy vesszük. Fontos még a termékvariációk rész. Egy termék alatt felvihetsz különböző lehetőségeket, pl színeket vagy én sörcsomag válogatásokat. A lényeg, hogy egységes árral rendelhetők, de a vevő választhat ki valamit. (A különböző ár miatt pl. az A5-A6 méretváltás nem volt jó opció ide.)
Utolsó simítások
A termékek felvitelekor egyből megadhatjuk a szállítási lehetőségeket és árakat. Adhatunk meg belföldi és külföldi csomagszállítást, személyes átvételt, amit csak szeretnénk. Fontos, hogy várható kézbesítést is kell mondanunk, valamire mégiscsak kell számítania a vevőknek.
A publikálás előtt meg kell még adni a céges adatokat, hogy milyen vállalkozás, Kft., Bt., vagy egyéb áll majd a tevékenység mögött. Illetve kell egy számlaszám, hogy mire mehet majd a kifizetés a kampány zárásakor.
Ha minden a helyén, jöhet a publikálás és az első kapcsolatfelvétel a Brancs platformmal. Persze korábban is lehet tőlük kérdezni, de ekkor a kampánymenedzsered átnéz mindent, amit felvittél. Javaslatokat tesz, mit lenne érdemes esetleg máshogy beírni, kihagyni, kiegészíteni, majd ha mindennel megvagytok, élesedik a kampány.
A beérkező vásárlásokat a „Rendelések” menüpont alatt tudod később megnézni, de mindegyikről kapsz üzenetet is. A kapott üzenetek annyiból jobbak, hogy összefoglalva látod, miből mennyit rendeltek már.
Számos jótanács és gyakorlat létezik, de egy platform bemutató cikkbe most ennyi fért bele. Érdemes nézegetni a külföldi kampány oldalakat és persze a Brancson futó vagy épp lezárult sikersztorikat is. El lehet lesni mit csináltak, és követni a jó példákat. Én személy szerint örülnék, ha a közösségi finanszírozás megtelepedne nálunk is, egy tök jó dolog, amivel sokszor lehet csökkenteni egy bankhitelre nem alkalmas ötlet kockázatát, miközben a vevők is jól járnak a nagy elővásárlói kedvezményekkel. Érdemes kiemelni a kommunikációban, hogy számukra nincs veszély. Ha a kampány sikertelen, 100%-os pénzvisszatérítést vállal a platform. Nem véletlenül nem jutsz hozzá a rendelésekből befolyó összeghez korábban. De jól is van ez így. Irány a brancskozosseg.hu!
Érdekel a közösségi finanszírozás? Olvass tovább!
- Ezekre figyelj, ha a közösségtől kérsz előleget az ötleted megvalósításához. Közösségi finanszírozás
- Egy új magyar termék közösségi finanszírozással hódítja meg Amerikát. Termékbevezetés speciális módja
- 96 milliárd forintot gyűjtöttek össze a top 10 közösségi finanszírozó kampányban a vállalkozók, magánszemélyek
- Amiről senki nem beszél, a közösségi finanszírozás árnyoldala – magyar startupok is érintettek!!
Mielőtt belevágnál egy kampányba, ezek a képzések hasznosak lehetnek: