Így trollkodnak egymással a világmárkák. Mutatunk pár példát!

Dátum

Megosztás

Coke vagy Pepsi? Meki vagy Burger, netán KFC? Apple vagy Android?

Te melyik oldalon állsz? Valószínűleg nem gondolkodtál sokat a válaszon, egyértelműen letetted már a voksod valamelyik márka mellett. Akármilyen határozott véleménnyel és márkahűséggel is rendelkezel, a konkurens márkák mindaddig versenyezni fognak a vásárlók kegyeiért, amíg léteznek. Számtalan tényezőtől függ, ki mekkora szeletet kaphat a tortából, milyen szerepet tölt be a piacon, és nem meglepő, amikor a nagy cégek a marketingjükben nem csak a saját erényeikről zengenek ódákat, hanem olykor-olykor csipkelődnek a konkurenciával, vagy finoman beszólogatnak a versenytársnak. Persze ha te mindig is Pepsi rajongó voltál, nem fogsz egy vicces plakát miatt Coca-Colára váltani, de talán nem is ez a kizárólagos célja a márkáknak. A trollmarketing – már ha hívhatjuk így – lényege, hogy „üssön”, hogy az emberek és a sajtó erről beszéljen és írjon, virális tartalom legyen belőle.

A szivatást általában nem a legerősebb márka kezdi, sokkal inkább jellemző, hogy a piacon a második, harmadik helyen álló nagyvállalat kezd szájkaratéba, próbálja a piacvezetőt kissé kimozdítani a komfortzónájából, de persze a nagy versenyben a No.1 márkák is néha beleállnak a versenytársakba.

Sokszor a trollkodás elindítója rosszabbul jön ki, mint ahogy azt eredetileg tervezte, mindeközben a fogyasztó csak nevet, még ha az általa kedvelt márka vesztette is el a meccset. Bizonyos esetekben ezen viccelődések a nagy sajtóvisszhang miatt hatással lehetnek az árfolyamokra, azonban ez általában nem számottevő.

Nézzük a soha véget nem érő „harcok” résztvevőit!

McDonald’s vs. Burger King

Forrás: urbanplayer.hu

Belgiumban a McDonald’s volt a felbujtó, a következő szöveggel: „Azt szeretnéd, hogy egy király szolgáljon ki, vagy hogy királyként szolgáljanak ki?” Nem kellett sok a Burger King-nek sem, hamar megérkezett a válasz: „Miért próbálsz égetni, ha még lángon sem tudsz grillezni?” Ilyen az, amikor visszanyal a gépi fagyi.

A Burger King mesteri módon űzi egyébként a beszólásokat, a saját éttermében például az alábbi menüt helyezte ki:

Forrás: cargocollective.com

Coca-Cola vs. Pepsi

Forrás: bettermarketing.pub

A hamburger mellé nem árt egy kis szomjoltó, a következő páros a kólapiac két legmeghatározóbb résztvevője. A fenti képen a Pepsi Halloween alkalmából kifigurázta a Coca-Cola-t, amire aztán a legnagyobb italgyártó még frappánsabban reagált: „Mindenki hős akar lenni!” Ezzel a Pepsi végül saját magát járatta le, hála a Coca-Cola kreatív szakembereinek, akik ügyesen hárították az oltást. A Pepsi egy régebbi próbálkozása azonban bejött, amikor a videóban egy kisgyerek… inkább nézd meg!

Audi vs. BMW

Most, hogy ettünk és ittunk, menjünk el kocsikázni! Az Audi Los Angelesben versenyre hívta a BMW-t „Te jössz, BMW” felirattal. Megjelent a konkurens autómárka plakátja is hamarosan: „sakk-matt” szöveggel.

De a küzdelem ezzel még nem ért véget, az Audi következő plakátján reagált a sakkos hasonlatra: „A gyalogod nem illik a királyunkhoz.” Mire aztán a BMW érezhetően nagyon nyerni akart, és a hagyományos plakát helyett más outdoor felületet vett igénybe a „Game over.” felirat megjelenítésére:

Forrás: bmediagroup.com

Apple vs. Android / Microsoft

Az Apple többször is készített olyan reklámanyagokat, amiben nem is konkrét márkákat és szoftvereket akart kiparodizálni, hanem utalásokat tett, hogy miért is érdemes az ő termékeit választani más gyártó termékeivel szemben, de természetesen azért érezhető mögötte az Android (és Microsoft) cukkolása, ezt bizonyítja az alábbi videó:

Augusztusban arról lehetett olvasni, hogy a KFC éttermet nyitott Mallorcán egy népszerű bevásárlóközpontban, azonban mindenki csak úgy magyarázta el ismerőseinek a megközelíthetőségét, hogy „ahol az IKEA is van”. Erre aztán a KFC is lépett:

Forrás: KFC Twitter

Amire a svéd bútorgyártó viccesen csak annyit reagált, hogy az ő húsgolyóikban van az igazi csirke.

Hazai példa

Nem kell félteni az IKEA-t sem, emlékszel az egész magyar interneten végigsöprő „húsgolyó gate”-re? A LIDL Magyarország egy Facebook bejegyzésében finoman jelezte, hogy nem kell Svédországba utazni a finom húsgolyóért, amire aztán az IKEA, valamint rengeteg más nemzetközi és hazai cég egyaránt hozzászólt.

A LIDL bejegyzése 43.000 reakciót és majdnem 12.000 kommentet hozott, és persze minden brand próbálta meglovagolni a trendet: egyesek sikeresen, mások már-már erőltetetten, de az biztos, hogy ettől volt hangos két éve a digitális média, és a LIDL a posztolás előtt nem is sejthette, hogy milyen sok emberhez elér majd a bejegyzése, ráadásul ebben az esetben még csak nem is volt erősebb beszólogatás.

A fenti példákon fogyasztóként kellemeset lehet mosolyogni, sokszor akár még hangosan is nevetni, de azért néha kíváncsi lennék egy-egy marketinges arckifejezésére is, amikor óriásplakáton vagy a social media hírfolyamban meglátja, hogy a legnagyobb konkurenciájuk éppen az ő cégüket figurázza ki. Ezekre egyébként célszerű azonnal valamilyen ravasz üzenettel válaszolni, hiszen több eset is mutatja, hogy akár fordítva is elsülhetnek az ilyen jellegű trollkampányok, a kocka hamar megfordulhat.

Ha nem akarod a konkurenciát bevonni…

Megértjük, hogy vállalkozóként azért nem feltétlenül szeretnéd mindenáron bevonni a legújabb kampányodba a konkurenciát, hiszen ebben az esetben igen magas a rizikófaktor. Van azonban egy megoldás, amivel hatékonyabban és akár olcsóbban is hirdethetsz, erre pedig egy Minner küldetésünk is van:

5. küldetés: keress olyan partnert, akivel együttműködve közösen marketingeztek

Hát ez jó volt! Van még hasonló?

Emlékszel a Minner wifis gerillamarketingjére? És a kávésra? Gerillamarketing példák [podcast]

Forrás: Urbanplayer.hu; bettermarketing; cargocollective; AdWeek.com; bmediagroup.com; KFC Twitter; HVG; Minner;

Gyimesi Károly
Gyimesi Károly
Kommunikáció és médiatudomány szakon végeztem, jelenleg marketing mesterdiplomámat szerzem angol nyelven. A Minnernél hamar be lettem dobva a mélyvízbe: számos üzleti konzultáción segítettem Milánnak, több százezer forint értékben indítottam el marketingkampányokat, ezekhez sok segítséget nyújtottak a MinnerAkadémia képzései is. Jelenleg a tartalomkészítés a fő feladatom. Részt veszek a Minner víziójában, azaz munkámmal segítem, hogy a vállalkozók, cégek még sikeresebbek legyenek.

Értékesítőből cégtulajdonos. Bálint útja az alkalmazotti léttől a milliárdos forgalmú saját cégig

Csereklyei Bálint ma már egy több millárd forint forgalmú céget vezet, ő is a tulajdonos. De a sztorija ott kezdődött, hogy ennek a cégnek...

„Nem merek külföldön értékesíteni, még nem tartok ott” – De miért is nem?

Egy ideje téma már a Minneren, hogy az export nem egy megugorhatatlan dolog egy kisebb cégnek sem. Nem akarunk köntörfalazni, az Everigo szponzori partner...

Hol fogunk a jövőben bankolni? Adócsalásért kapott bírságot az Airbnb. Sminkfilter, mint marketing eszköz? Könyvajánló

A BigTech hozhatja el a pénzügyi forradalmat? A nagy bankok versenytársa a Google és a Microsoft, legalábbis ezt gondolja a bankok 40%-a. 779,5 millió...

Erre a tudásra vágysz szabadúszóként, még ha nem is tudsz róla! A T-típusú vállalkozók

Manapság egyre több olyan munkavállalót keresnek a cégek, akik T-típusúak. Van egy skill, amiben kifejezetten expertek, viszont nem csak abban járatosak, hanem picit mindenhez...

A LifeTILT dráma vagy egy új kezdet? Exkluzív beszélgetés Balogh Tamással

A napokban belefutottam a LifeTILT legfrissebb posztjába, amiben az új márkatulajdonos leírja, hogy szeretnének visszatérni a LifeTILT korábbi szellemiségéhez, látványvilágához. Nos a kommentelők és úgy...

Tűnj ki a tömegből kézművesként! Kézműves vállalkozó marketing tippek

Kézművesként nem könnyű kitűnni sok száz másik alkotó közül. Főleg, hogy nem is csak velük, de még a tömeggyártott alternatívákkal is versenyzel a lehetséges...

Ajándékozz olyat, ami hasznot termel és az inflációt is kiröhögi

Az ünnepi időszakban is érdemes felnézned a MinnerAkadémiára, mert már ajándékba is vehetsz online üzleti képzést. Garantáljuk, hogy ez az ajándék nem végzi a...

Innovációs csapat létrehozása. Gyorsan növekvő cégek 6. rész

Ha gyorsabban akarunk növekedni, akkor ide bizony új eszközkészlet, új rutinok, új dolgok kellenek. Ehhez elengedhetetlen, sőt már-már magával értetődő, hogy bevonjuk a csapatunkat....

Ezért nem működik a homeoffice? Tesla Cybertruck – beperelnek, ha eladod? Üzleti könyvajánló

A LIDL és a Rossmann bejelentette, hogy a dolgozóknak a december 24-i napot megadja szabadnapnak. Ez az új dolgozói juttatás? Milyen a hazai homeoffice...