Ismét rekordár közelében a bitcoin, mutatjuk miért

Dátum

Megosztás

Emlékszik még valaki a bitcoinra? Tudjátok, ez volt az a digitális valami, ami 2017-ben csillagászati magasságokba emelkedett, majd hamar össze is zuhant az árfolyama, húszezer dollárról háromezerig esett. Most visszatért, cikkünk születésekor 19 400 dollárnál jár, ám egészen más fűti a mostani rallyt, mint három évvel ezelőtt. Kisbefektetők helyett nagyok, hisztéria helyett hosszútávú gondolkodás, divat helyett pénzügyi racionalitás.

Bizony 2017-ben még a csapból is a bitcoin folyt, most viszont alig hallhatunk róla. Ha megnézzük a Google Trends statisztikáit, akkor azt látjuk, hogy az elmúlt hónapokban szinte alig mozdult a grafikon, távolról sincs meg az az érdeklődés, amit egykor láthattunk. Akkor mégis miért emelkedik az ár? Először lássuk, hogy ki és pontosan mit mondott a Bitcoinról az utóbbi időben, majd nézzük meg a lehetséges okokat.

Az elmúlt 1 évben a Google-ben így alakult a bitcoin keresőszó népszerűség

Google Trends keresések a bitcoin kulcsszóra az elmúlt 12 hónap során.

Paul Tudor Jones

A legendás mainstream befektető több milliárd dolláros portfóliót kezel, márciusban fektetett először bitcoinba, nemrég pedig azt mondta, hogy „még annál is jobban tetszik” a kriptopénz, mint befektetési lehetőség, mint akkor. Elmondása szerint egyszámjegyű invesztíciót eszközölt, ki tudja, ez talán növekedhet is a -közeli- jövőben.

CitiGroup

A CitiBankot is birtokló CitiGroup igazi pénzügyi óriási, alig pár hete a cégcsoport első embere, Tom Fitzpatrick merész kijelentést tett a bitcoin kapcsán, olyasmit, amit még a terület elkötelezett hívei is ritkán mernek kimondani. 2021 karácsonyára 318 000 dolláros bitcoin árfolyamot jósol.

Stanley Druckenmiller

Még egy legendás nagybefektető, aki kiállt a bitcoin mellett, ő is tőkét tett a digitális eszközbe, sőt, azt is mondta, hogy ha az arany „működött”, akkor a bitcoin „még jobban fog”. Nagy szavak, igazán megtisztelő ez a sokáig mellőzött, sőt, számkivetett bitcoin számára.

BlackRock

Ha van olyan cég a pénzvilágban, amit nem kell bemutatnunk, akkor az a BlackRock, a CIO (Chief Information Officer) pozíciót betöltő munkatársuk arról beszélt egy interjúban, hogy a kriptopénzek „maradnak”, a bitcoin pedig átveheti az arany helyét. Szinte döbbenetes kijelentés.

PayPal

A világ egyik legnépszerűbb pénzügyi szolgáltatója, a PayPal fokozatosan bevezeti mintegy 360 000 000 felhasználójának a bitcoin vásárlás lehetőségét, az érdeklődők könnyedén befektethetnek a kriptopénzbe 2021 első negyedévétől, ez is egy óriási előrelépés a piac számára.

A sor még hosszan folytatható, pár évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy ezek a szakértők, és ezek a cégek ennyire kedves szavakkal, és ilyen optimizmussal viszonyuljanak a bitcoinhoz. De vajon mi történt?

Koronavírus és az arra adott reakció

Bizony a koronavírus körül keresendő mindezeknek az oka, mint oly sok minden másnak napjainkban. A vírus gazdasági válságot okozott, a válságra adott -rutinszerű- reakció pedig nem más, mint a pénznyomtatás. Ez azonban komoly pénzügyi kockázatot hordoz magában, inflációhoz, sőt, akár hiperinflációhoz is vezethet. Legalábbis elméletben, hogy pontosan mi fog történni a következő évek során, azt senki sem láthatja pontosan előre.

Az viszont biztos, hogy pénzt nyomtatni bármikor, bármennyit lehet, a bitcoinnak viszont véges mennyisége van, 21 000 000 létezhet, egyetlen eggyel sem több. Ez egy olyan tulajdonsága a kriptopénznek, ami sok, hosszútávon több éves, évtizedes távlatban gondolkodó befektető számára vonzó.

Jogosan merül fel az olvasóban az arany, mint befektetési lehetőség, a helyzet azonban az, hogy az arany mennyisége nem véges, újabb és újabb lelőhelyek kerülnek elő folyamatosan, a kitermelés távolról sem ért véget. Az arannyal szemben nagy előnye a bitcoinnak a könnyű transzferálhatóság, csupán néhány kattintás, és máris gazdát cserélt némi BTC.

A válságra adott reakció hatására a világ alternatív befektetési lehetőséget keres, a bitcoin most igazán kapóra jön mindenkinek. Igazolódni látszik a rejtélyes alapító, Satoshi Nakamoto elképzelése, tíz év után a bitcoin kezdi megtalálni a maga helyét a világban.

Ma este csúcsár váró bulit tart a hazai kriptopénz közösség, hiszen ki tudja, lehet, hogy még ma ismét elérjük, és meg is haladjuk a 20 000 dolláros korábbi rekordot. Érdekes előadásokkal is várunk mindenkit, tartsatok velünk ma este 20:00-kor!

A bitcoin friss árfolyamgrafikonja:

Györfi András
Györfi András
Újságíró, vállalkozó, a Kriptopénz ABC című, a HVG Könyvek gondozásában megjelent kriptopénz, blokklánc témájú ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője, olyan nagy sikerű webes vállalkozások alapítója, mint a Ducitárs.hu, vagy a SkypeSuli.hu.

Tűnj ki a tömegből kézművesként! Kézműves vállalkozó marketing tippek

Kézművesként nem könnyű kitűnni sok száz másik alkotó közül. Főleg, hogy nem is csak velük, de még a tömeggyártott alternatívákkal is versenyzel a lehetséges...

Ajándékozz olyat, ami hasznot termel és az inflációt is kiröhögi

Az ünnepi időszakban is érdemes felnézned a MinnerAkadémiára, mert már ajándékba is vehetsz online üzleti képzést. Garantáljuk, hogy ez az ajándék nem végzi a...

Innovációs csapat létrehozása. Gyorsan növekvő cégek 6. rész

Ha gyorsabban akarunk növekedni, akkor ide bizony új eszközkészlet, új rutinok, új dolgok kellenek. Ehhez elengedhetetlen, sőt már-már magával értetődő, hogy bevonjuk a csapatunkat....

Ezért nem működik a homeoffice? Tesla Cybertruck – beperelnek, ha eladod? Üzleti könyvajánló

A LIDL és a Rossmann bejelentette, hogy a dolgozóknak a december 24-i napot megadja szabadnapnak. Ez az új dolgozói juttatás? Milyen a hazai homeoffice...

Így dolgozz sikeresen a Z generációval!

Tudtad, hogy 4-ből 3 vezető szerint a Z generáció képviselőivel kifejezetten nehéz együttdolgozni? Hogy a Z generáció tagjait sűrűbben szokták elbocsátani, mint a...

„Ebből meg lehet élni?” „Miért nem keresel egy rendes munkát?” – Miért van ez a jelenség?

Az emberek 99%-a ma is hülyének nézne, ha azzal állnék elő, hogy el fogok indítani egy médiaoldalt, méghozzá üzleti témában. Nem bíztatnának, sőt mondhatni...

Big Ben pufferdzsekiben? – A nagy CGI gerillamarketing

Ha használod a TikTokot, és te is azok közé tartozol, akik még “csak ezt az egy videót megnézik”, akkor biztos szembejött a Big Ben...

Értékesíts ajándékkártyát! 20-30%-kal növelheti a forgalmad! + üzleti ötlet

Igazi magas labda, amit le kell tudnod csapni! Az ajándékkártya bevezetése egy vállalkozásba igencsak gyorsan megtörténhet, és ünnepi időszak (de ezen kívüli is) alatt...

Gyereknevelésben segít az AI? Alza előfizetés. A Youtube blokkolja a hirdetés blokkolókat. Könyvajánló

Megjelent az Alza+ előfizetés, amivel ingyenes szállítást biztosítanak csomagpontra és partnerpontra. Alza+ az új Amazon Prime? Vajon ki nyeri meg a hazai e-kereskedelmi piacot?...