Itt a Facebook Dating, retteghetnek a hazai társkeresők?

Dátum

Megosztás

Györfi András vagyok, az elmúlt hónapok során találkozhattatok a cikkeimmel a Minner hasábjain, de az újságírás mellett van valami, amivel szintén régóta foglalkozom. Ez nem más, mint az online társkeresés, én indítottam a Cápák Között műsorában is megjelent Ducitárs.hu-t, a rendvédelmi dolgozók szerelmeseinek szóló Egyenruhások.hu-t, egyebek mellett a Romaszerelem.hu is hozzám kapcsolódik, ahogy a szintén beszédes nevű, még tesztüzemben lévő Geeklove.hu is. Ha van valami, amihez igazán értek, akkor ez az, most viszont megjelent egy új szereplő a piacon, méghozzá a Facebook, utánajártam, hogy mire számíthat a hazai piac, lássuk!

Az első és legkézenfekvőbb gondolata mindenkinek nyilván az, hogy ahol a Facebook megjelenik, ott senki másnak nem terem babér, a helyzet azonban az, hogy ez távolról sem ilyen egyszerű. Van, amikor egy globális nagyvállalat piacra lépése valóban olyan, mint egy bibliai csapás, máskor azonban az érkezés lendületével már le is húzzák a rolót, nem véletlenül. Azt persze nehéz előre látni, hogy a világ vezető social media felületének kalandja ezen a piacon milyen sorsa jut, van azonban némi támpontunk a találgatáshoz.

Fontos tudni, hogy nem derült égből érkezik a Facebook Dating, már bő másfél éve rebesgetik, hogy ez bizony meg fog történni, 2019 során pedig meg is történt, csak nem mindenhol, nem egyszerre. Az USA jelentette az egyik első tesztpiacot, ennek megfelelően mind a felhasználók, mind a piac reakcióit át tudjuk tekinteni.

A felhasználói visszajelzések

A különböző jútuberek, újságírók beszámolói alapján a Facebook Dating egy jó szolgáltatás, ennél a jelzőnél többet, vagy mást azonban nem nagyon találtunk senkitől. Ha eltekintünk attól, hogy -potenciálisan- több milliárd felhasználóval indul az eszköz, akkor a tesztek alapján azt kell mondanunk, hogy önmagában nem igazán tudna labdába rúgni, de természetesen ettől nem tekinthetünk el.

Tudja azt, amit az online, és különösen a mobile based (okostelefon alapú) társkeresésben tudni kell, a platform sajátosságaiból adódóan annál csak egy kicsivel többet. Persze az a kicsi sokszor mindent visz, ilyen lehet a Facebook Dating esetében az az opció, ami lehetővé teszi, hogy az ismerőseink közül megjelöljük azokat, akikhez titkon vonzódunk, ha ez kölcsönös, akkor máris mehet a mélyebb ismerkedés. Zseniális húzás, ha másért nem, ezért biztosan sokan ki fogják próbálni.

Természetesen megragadták a fejlesztők a közösségben rejlő egyéb lehetőségeket is, ajánlhat számunkra olyanokat, akikekkel például egyazon csoportokban vagyunk jelen, így adott a közös érdeklődés. Volt, aki úgy látta, hogy értelmetlen a Facebook társkeresőjének használata a Tinder, Bumble és tucatnyi egyéb app és webes platform mellett, volt, aki úgy érezte, hogy „miért ne” alapon érdemes használnia.

Vissza-visszatérő elem természetesen a személyes adatok kezelése, hiszen az elmúlt évek során botrányok sorozata rázta meg, pontosabban inkább csupán enyhén meglegyintette a vállalatóriást, éppen ezért nem győzik hangsúlyozni a profilunk elkészítése során, hogy itt bizony minden rendben lesz. Az azonban nagy kérdés, hogy ezt mennyire hiszik el az emberek, a jogi és anyagi következményei a közelmúlt adatvédelmi ügyeinek nem volt számottevő, a brand megítélésében azonban nehezen helyrehozható károkat okozott.

A piac reakciója

A piac reakciója már egy sokkal keményebb dió, hiszen míg a felhasználók legfeljebb nem, vagy csak rövid időre próbálják ki az új lehetőséget, addig a versenytársak befektetői már jóval szigorúbbak, hiszen a potenciális következmények is lényegesen erőteljesebbek lehetnek. A Match.com, a Tinder, és tucatnyi egyéb óriási szereplő tulajdonosa, a Match Group közel tíz százalékos részvényárfolyam-veszteséget szenvedett 2019 végén, a visszahúzódás azonban hamar korrigált, a papír magára talált, a piac úgy ítélte meg, hogy kisebb a baj, mint ahogy azt először gondolták.

A Match Group és egyéb piaci szereplők számaiban ugyanis semmilyen változást nem hozott az elmúlt közel két év során a Facebook Dating megjelenése.

Ez persze nem jelenti azt, hogy Zuckerberg újabb projektje kudarcra van ítélve. Bizonyára milliók fogják használni, vagy akár használják már most is. Azonban a kialakult felhasználói szokások, és a Facebook rossz hírneve az adatvédelem kapcsán szkeptikussá teszi az embereket, arról nem is beszélve, hogy nem szívesen keresnek társat ott, ahol a családjukkal, barátaikkal, munkatársaikkal is tartják a kapcsolatot.

A Match Group árfolyama az elmúlt évek során, jól látszik, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági összeomlás lényegesen nagyobb kárt okozott 2020 márciusában, mint a Facebook Dating megjelenése 2019-ben.

Ez még akkor is így van, ha a fejlesztők és a marketingesek -sikeresen- mindent megtesznek, hogy elhatárolják az emberek fejében a Facebookot a Facebook Datingtől, a felhasználói felület, és a szövegezés ügyes kialakításával.

Visszatérve a piac reakcióira, nagy kérdés az is, hogy egy adott társkereső szolgáltatás milyen marketing eszközöket használ a rutinszerű, vagy ha úgy tetszik üzemszerű működése során. Nyilván aki szinte a teljes marketing munkáját a Facebook hirdetésekre alapozza, az kissé faramuci helyzetbe került, hiszen egy direkt versenytársnál kell hirdetnie. Ez nem mindenkire igaz azonban, sokaknak a Google, akár a Snapchat, vagy más lehetőségek jelentik a központi marketing csatornákat.

Ha már piac és reakciók, akkor érdemes megnézni, hogy maga Zuckerberg, és általában a cég miként kommentelte az új, társkeresést célzó eszközük eredményeit, azt látjuk, hogy nem, vagy nem szívesen beszélnek erről, a szokásos feltételezés ilyenkor az, hogy azért nem, mert nem, vagy nem igazán megy a dolog. Persze lelőni, feladni csak úgy nem fogják, hiba lenne azt gondolnunk, hogy könnyen feladnának bármit is. Megnéztük viszont, hogy mik azok a termékek, amikre már nem is emlékszünk, pedig egykor óriási reményekkel futottak neki a maguk piacának az online szektorban:

-Google Buzz: A Twitter gyilkosának szánt eszköz közel tíz éve jelent meg a Gmail részeként, majd pár hónap múlva el is tűnt a süllyesztőbe.

-Facebook E-mail: Nem tudjuk, hogy mi lett a sorsa, az viszont biztos, hogy senkit sem ismerünk, aki ilyen címet használna, vagy valaha használt volna.

-Google Video: Ezt a 2005-ben indult terméket nem nevezhetjük teljes kudarcnak, hiszen bezárták ugyan, alig másfél évvel később viszont felvásároltak egy YouTube névre hallgató startupot.

-Google Answers: Beírtál egy kérdést, egy kutató némi pénzért utánajárt az igazságnak. De kiderült, hogy az emberek sokkal jobban szeretnek fórumokon kérdezni egymástól.

A Google egy sor hasonló kudarcot szenvedett el az elmúlt évtized(ek) során, ilyen volt a nehezen értelmezhető Wave, egy torzszülött közösségi média platform, vagy a Notebook, egy online jegyzettömb, és számos egyéb, az induláskor remek ötletnek tűnő, a hétköznapokban azonban elvérző szolgáltatás.

De térjünk vissza a közösségi média királyára, ők sem szűkölködnek bukott projektekben, a Foursquare agyonnyomta a Facebook Places ötletét, a felhasználók pedig annyira gyűlölték az oldalsávban megjelenő óriási bannert, hogy pillanatok alatt leszedték, elismerve, hogy ez hiba volt.

A Facebook Deals a közösségi vásárlás felfutása során nem tudott felnőni a Groupon, vagy a Livingscoail jelentette kihíváshoz, négy hónap után bezárták.

A sor még hosszan folytatható, minden nagy techcégnek megvannak a maga kudarcai, kicsikben, nagyokban, közepes szereplőkben egyaránt közös, hogy néha csúnyán mellényúlnak. Van azonban egy másik, fontos érv, amiért személy szerint engem nem aggaszt a Facebook Dating megjelenése.

Ez nem más, mintsem az, hogy annyira specifikus, ha úgy tetszik tematikus piacokkal foglalkozom, hogy szinte esélytelen, hogy akár a Facebook, akár bárki más megpróbálja ezeket „elvenni tőlem”, hiszen a célspecifikusságnak megfelelően kicsik is a piacaim, így szinte biztos lehetek abban, hogy ezeken dominálni fogok.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne kutya kötelességem feszült figyelemmel kísérni a piac minden változását, fejleményét, különösen az új szereplők megjelenését. Természetesen figyelek mindenre és mindenkire, kicsikre, nagyokra, hazai és külföldi cégekre egyaránt. A történet tanulsága mindemellett az, hogy ha speciális területekkel foglalkozol, akkor sokkal jobbak az esélyeid a hosszútávú talpon maradásra.

Arról nem is beszélve, hogy jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint!

Fotó: Pixabay

Györfi András
Györfi András
Újságíró, vállalkozó, a Kriptopénz ABC című, a HVG Könyvek gondozásában megjelent kriptopénz, blokklánc témájú ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője, olyan nagy sikerű webes vállalkozások alapítója, mint a Ducitárs.hu, vagy a SkypeSuli.hu.