Itt az év legkevésbé produktív időszaka. Szerezz most előnyt a konkurenciával szemben!

Dátum

Megosztás

Új év új lehetőségek! Bár kicsit lassan készült el ez a cikk, megérkezett 2023 és bízunk benne hatalmas lendülettel álltál neki a munkának az ünnepek után. Viszont ha esetleg mégsem csapott meg az évindító hajrá és nem érzed magad a produktivitás csúcsán, akkor sincs semmi baj. Az a helyzet, hogy ez teljesen természetes.

Napközben az átlagos produktivitásunk meredeken emelkedik és 11-kor éri el a napi csúcsát, ebéd után egy kicsit alábbhagy, majd délután 4-től zuhanórepülésbe kezd. Persze mindenkinek más a bioritmusa, van aki este szeret dolgozni, de nagy átlagban így működünk. A hét napjai közül mindig a hétfő a leghatékonyabb, majd szépen lassan csökken teljesítményünk a hétvége felé közeledve. Na és azt is tudtad, hogy év közben, az egyes hónapok között mekkora ingadozás van?

Forrás: redbooth.com

Ha azt hitted a nyaralások miatt az augusztus vagy a karácsony miatt a december teljesít a legrosszabbul, hát rosszul tippeltél.

A január és a február messze az év két legrosszabb hónapja, ha szeretnénk a munkával haladni. Vállalkozóként persze lehet, hogy téged pont nem érint, hiszen egészen más motivációs szinten mozogsz, mint az átlag, de a cikk akkor is tartalmazhat hasznos tippeket, ha vannak alkalmazottaid. Ők ugyanis biztosan megérzik az év leghidegebb és legsötétebb hónapját, amikor már a karácsonyi várakozás és zsongás sem élénkít senkit.

Egy felmérés szerint a munkavállalók körében ilyenkor megnő a kávé és egyéb forróital szünetek száma, több időt töltenek online ügyintézéssel és nézelődéssel munka helyett, ráadásul jelentősen többen nézelődnek új munkahelyek között.

Egy átlagos hónaphoz képest 17%-kal többen jelentkeznek ilyenkor új állásra.

Mit tehetsz tehát azért, hogy akár Te, akár a csapatod kicsit könnyebben húzza ki márciusig?

Vezess be valami újat, tesztelj

Cégvezetőként, tulajdonosként jó esély van rá, hogy sok fejlesztési feladatot elhanyagoltál az előző év végén. A karácsonyi hajrá, főleg a kereskedő és gyártó cégeknél, olyan jelentős tud lenni, hogy ilyenkor mindent félretesznek és hétvégéken is nyomják. A január-február, az amúgy is visszafogottabb motivációs szint tökéletes idő arra, hogy valami újnak állj neki. Engedd el kicsit a rutinból dolgozást és szánd ezt az időt új szoftverek, funkciók, appok, folyamatok tesztelésére.

Lehet ez akár Trello, egy új megközelítés és logika a CRM rendszeredben, a sétáló meetingek bevezetése vagy épp egy meeting mentes nap bevezetése. Ilyenkor határidőt is tök jól lehet állítani, bármire mondhatod, hogy feburár végéig teszteljük ezt vagy azt. Ha nem jön be, akkor pedig kukázod.

A saját produktivitásod is nő, ha nem unalmas taskokkal kezded az évet, kicsit felpörgeted magad egy újdonsággal. Plusz dupla haszon, ha amúgy is voltak elmaradásaid a céged fejlesztésében. Egy új folyamat bevezetésére tökéletes időpont a január-február. A munkatársakat is felveri az évkezdő álmosságból, ha megszakad a monotonitás. Nekik is segít beindítani az évet, ha valami új dolog kerül be a mindennapjaikba.

Ilyenkor merj kísérletezni

Kapcsolódik az előzőhöz, de az év elej jó kísérletezésre is. Valami új bevezétse helyett, ülj össze a csapattal, szedjetek össze kreatív ötleteket és vágjatok bele valamibe, aminek lehet egy átlagos hónapban nem állnátok neki. Megintcsak felráz mindenkit az újdonság varázsa, ráadásul, és ez a legfontosabb,

amíg mások amúgy is csak ébredeznek, Te leelőzheted őket.

Próbáljatok ki egy merőben eltérő email marketing kampányt vagy hirdetési ötleteket, vegyetek fel olyan tartalmat, amit addig sosem próbáltatok. Vannak cégek, ahol bevezették a Fail-fast February fogalmát, mert ilyenkor nyugodtan lehet akár kockázatos változtatásokat is eszközölni. Ha elbuknak februárra az új tesztelt termékek, kampányok, akkor sincs baj, tanultál belőle. Még mindig jobb, mint produktivitás nélkül, csak vegetálni valahogy az első tavaszi napsugarakig.

Alakíts a környezeten

Az új dolgok bevezetése nem korlátozódik folyamatokra és digitális eszközökre. A kutatások szerint nagyon sok embernek ad rövid motivációs löketet a munkakörnyezet változása, ez pedig épp elég, hogy ezt a 2 hónapos produktivitás visszaesét áthidald. Rendezzétek át az irodát, vegyél 1-2 új bútort, eszközt, egy új kávéfőzőt ahelyett, ami tavaly már folyton elromlott. Bármilyen változás segít ilyenkor egy kis színt vinni a téli hónapokba.

Váratlan jutalmazás

Sok cég esik abba a hibába, hogy decemberben ellövi minden lehetőségét az alkalmazottak megjutalmazására. Bár igaz, számos esetben az alkalmazottak az előre kiadott bónuszokból tudják finanszírozni a karácsonyi kiadásokat, az ilyen jutalmak legnagyobb hibája, hogy nem motiválnak. Erről már írtunk is a Minneren egy hosszabb cikket. Röviden, az emberek hozzászoknak a fix jutalomhoz, például ha minden évben december 10-én bónuszt kapnak. Egy váratlan januári jutalmazás viszont teljesen új erővel tud hatni. Félreértés ne essék, nem kötelező pénzt adni, sőt, vannak eszközök, amik a pénznél sokkal jobban működnek.

  • Beszéltünk róla hírszemle podcastben is, hogy a szűkös cash flow nem zárja ki a munkavállalók megbecsülését. Egy nem megszokott home office lehetőség, egy extra nap szabadság olyan, maximum alternatív, költségek, amik nem okoznak problémát a cég likviditásában és nem nyúlnak a kasszához.
  • Egy nem várt téli közös program, workshop, csapatépítő is olcsóbb megoldás lehet, mint a sima pénzosztás, ráadásul sokkal kreatívabb, ha teszel egy bele egy kis erőfeszítést. Derítsd ki minek örülnének a munkatársak, és még jobban is fog esni nekik, mintha megint „csak” pénzt kapnának.
  • Ha egyébként nem szoktál év végi teljesítményértékelőt tartani, (márpedig ez inkább multiknál szokás, mint kkv szektorban,) akkor a verbális jutalmazás, dícséret is egy kellemes évkezdő löketet adhat.

Legyél jobb, mint tavaly

A munkatársak motiváltsága legalább olyan fontos, mint a tiéd. Egy jó vállalkozó tudja, hogy addig megy jól a cég, amíg a csapata is jól dolgozik. Ebben sokat segít, ha felrázod őket kicsit az év legrosszabb hónapjaiban. Ne sajnáld rá az időt és az energiát, mert az ilyen apróságok, egyesével jelentéktelennek tűnő mozannatok határozzák meg jó-e nálad dolgozni vagy sem. Sokan esnek abba a hibába, hogy nem látják a motiválatlan emberek és a felmondások mennyire sok pénzt égetnek el a cég zsebéből. Legyél ennyivel is jobb 2023-ban és kerülj a versenytársaid elé már az év elején.

Ez jó volt! Olvasnék még:

Források: redbooth.com
instantoffices.com
workplaceinsight.com
hbr.org
Fotó: Canva

Nyiri Donát
Nyiri Donát
Több, mint 6 éve foglalkozom tartalomgyártással. Máig imádok kutatni, információt átadni. A célom, hogy úgy tanulj valami újat, hogy közben minden egyes mondat szórakoztat is. A Minnernél hasznos üzleti tartalmakkal, a Tízes Lista nevű Youtube csatornán pedig a világ érdekességeiről szóló videókkal próbálom elérni ugyanezt.