Szeretnéd növelni a kapcsolati hálódat. Te is úgy gondolod, hogy a kapcsolati tőke aranyat ér? Hogyan lehet tudatosan kapcsolatot építeni? Mire használd? Milyen stratégiát használj úgy, hogy ne érezzék azt az üzleti kapcsolataid, hogy érdekből vagy csak velük. Igaz, az már rég rossz. Nos szeretném azt elérni, hogy a kapcsolatépítésed ne egyből az üzletre irányuljon, és mégis segítségedre lesz a sikereidben. Kinek lehet jó? Mindenkinek, aki szeretné a kapcsolati hálót, mint marketing stratégiát bevezetni a mindennapjaiba. Szabadúszóknak, ahol az ajánlás általában kapcsolati tőke alapon is történhet, cégvezetőknek, hogy új lehetőségeket használjanak ki, vagy akár toborzásra is – vezetőknek – olyanoknak, akik személyes márkát szeretnének építeni. Vágjunk bele!
4,57 embernyire vagy bármilyen embertől a világban
Mit jelent ez? Hogy valójában egy átlagos embernek alig 4 másik emberrel kell találkoznia, hogy például rajtuk keresztül oda kerüljön Elon Muskhoz, vagy egy bangladesi halászfiú például elérjen hozzám. Ezt a Facebook mérte le még 2015 környékén.
Én már több mint 7 éve építem tudatosan a kapcsolati tőkémet, és ezt a klasszikus példával szoktam megmagyarázni:
Tegyük fel, hogy neked éppen akkor kellene jó kapcsolati tőke, amikor piacra dobod az új terméked/szolgáltatásod. Lenne abban a pillanatban olyan, akiket azonnal riadóztatni tudnál?
LENNE KIT FELHÍVNOD, HOGY “SZIA, TIBI ÚGY TUDOM, TE ISMERED A …”
Nem is kell hozzá sok ember, hogy kiterjedt és hasznos kapcsolati tőkéd legyen. Annyira megfoghatatlan, igaz? De mégis működik. Majd figyeld meg! Néha véletlennek fogod azt érezni, hogy ott volt egy jó kapcsolatod, pedig nem véletlen, hanem ezt elő lehet idézni tudatos kapcsolatépítéssel is.
Mi a különbség a baráti/ismerősi kapcsolat és az üzleti kapcsolat között
Főleg a kezdő kapcsolatépítőknél szokott előjönni az, hogy félnek az üzleti kapcsolatépítéstől, picit félreértelmezik.
- Baráttal: Elmész fröccsözni, sörözni péntek délután /hétvégén – Ettől még egyébként egy barát is a kapcsolati tőkéd része.
Miről beszélgetsz vele? Bármiről, sőt még a magánéletedről is. Arról is, hogyha éppen munkavállaló vagy, hogy mekkora seggfej a főnököd… - Ismerős: Tudod, akit valahonnan ismersz, de nem pacsizol vele minden héten, sőt lehet, hogy még negyedévente sem, de ismered, tudod ki ő, mit csinál. (Például egyetemről/főiskoláról ismered vagy régi munkahelyről…). Vele ha találkozol is, akkor is maximum beültök meginni egy kávét, vagy összefutsz vele valahol. (Ilyenkor szokott az lenni, hogy meghívsz egy ismerőst egy kávéra, aztán azt hiszi egyből, hogy MLM-ezel. Szóval ezzel csak óvatosan, kommunikáld le, miért is találkoztok, például mond ezt: “Szeretném építeni a kapcsolati tőkémet”.
Miről beszélgetsz vele? – Hírekről, történésekről, néha egy-egy sztori, felületesen érintitek, hogy mi újság veled (család, gyerek, barátnő….) - Üzleti kapcsolat: Bárki lehet, akár egy cég alkalmazottja is, vagy vezető beosztású embere és természetesen vállalkozó vagy cégvezető is. Fontos! Vele nem beszélgetsz arról, hogy most halt meg a kutyád! A cél az ilyen kapcsolatépítésnél természetesen az, hogy megismerjétek egymást, ki mivel foglalkozik, mihez ért, vagy például milyen kapcsolatai vannak, miben tud neked segíteni. Beültök egy kávéra, találkoztok egy eseményen vagy együtt ebédeltek (üzleti ebéd).
Miről beszélgettek? – Általános témákról. Ki mivel foglalkozik, adott piaci tapasztalatokról, üzleti hírekről, változásokról.
Tapasztalat szerint már 50 erős üzleti kapcsolat elég ahhoz, hogy több helyen is kinyíljanak a kapuk. Én is így kezdtem, sőt sok-sok üzleti kapcsolatom jelezte, hogy bizony számukra is katalizátorként hatott a kapcsolati tőkéjük. 100 kapcsolatot azért írtam a cikkben, mert általában aki komolyan veszi, legalább ennyivel rendelkezik, de ebből sok a laza üzleti kapcsolat.
Mi történik egy üzleti kapcsolatépítéses találkozón? – NE ADJ EL! SALES
Nagyon fontos! Sőt még annál is fontosabb! Ne adj el üzleti kapcsolatépítés közben! Vagyis ne salelj senkit! Nem erről szól. Ha elkezded, akkor hamar el fogod veszíteni ezt a kapcsolatot. Hidd el, hogy mikor megismer téged, el tudja dönteni, hogy vásárolni akar-e ha éppen szüksége lenne a termékedre, sőt a személyes kapcsolat miatt még salelned sem kell. A lényeg tehát az, hogy az ilyen üzleti kapcsolatépítéses találkozókon amikor valakivel beszélsz, akkor megismerjétek egymást, ki -mivel foglalkozik, ki milyen területen van otthon és valójában ezt még úgy is elérhetitek, hogy abszolút bármilyen témáról, hírről beszélgettek. Ennyi elég a sikerhez? Igen!
GONDOLJ BELE! KIVEL TUDJA MEGBESZÉLNI AZ ÜZLETI, PIACI HÍREKET AZ EMBER, VAGY A SAJÁT SZEKTORÁRÓL BESZÉLNI? HÁT NANÁ, HOGY AZ ÜZLET KAPCSOLATAIVAL, PÉLDÁUL VELED.
Így néz ki egy általános üzleti kapcsolatépítés találkozó menete:
- Ha nem ismeritek egymást mindenki beszél egy kicsit magáról, mit csinál éppen, vagy előtte mit csinált és miért most ezt… ez kb. 15 perc alatt megvan.
Ha ismerik már egymást (fontos az üzleti kapcsolatok ápolása), akkor átbeszélik kivel mi történt. Átbeszélitek, hogy milyen problémába ütköztetek, vagy lehet éppen egy másik üzleti ismerősötök problémáját említed. (Többször előfordult nálunk is, hogy így oldottuk meg). - Valahogy mindig azt történik, hogy egymásra hangolódtok és meglesz a közös téma, a kacsolódási pont. És elkezdtek beszélgetni, akár 1 órán át.
- Miről beszélgettek még? Ehhez olvasd el, hogy mi is az üzleti kapcsolat:
Üzleti kapcsolat: Bárki lehet, akár egy cég alkalmazottja is, vagy vezető beosztású embere és természetesen vállalkozó vagy cégvezető is. Fontos! Vele nem beszélgetsz arról, hogy most halt meg a kutyád! A cél az ilyen kapcsolatépítésnél természetesen az, hogy megismerjétek egymást, ki mivel foglalkozik, mihez ért, vagy például milyen kapcsolatai vannak, miben tud neked segíteni. Beültök egy kávéra, találkoztok egy eseményen vagy együtt ebédeltek (üzleti ebéd).
Miről beszélgettek? – Általános témákról. Ki mivel foglalkozik, adott piaci tapasztalatokról, üzleti hírekről, változásokról. - Elköszönés. A végén nem kell, hogy konkrétumban megegyezzetek. A lényege nem az eladás, nem az, hogy eladjatok egymásnak valamit. Most már el tudjátok helyezni egymást, hogy ki, mit csinál, mihez ért, vagy éppen mihez van kapcsolata (ismeretségi körében). Ugye ez akkor derül ki, mikor beszélgettek.
- Később időnként találkoztok, vagy tartjátok a kapcsolatot online.
- Fura, de működik. Ebből a kis leírásból azt látod, hogy mennyire egyszerű és kicsit azt érzed, hogy dehát ez hogy jön be. Ugye? Még ebben az évben akartam írni egy esettanulmányt, de túl anyagias lett, így nem írtam meg. Egy kapcsolatépítés challenget csináltam még év elején. Több mint 20 üzleti ebédet, vagy reggelit szerveztem hozzám közel álló vállalkozókkal, vagy éppen ismerőseimmel (külön-külön). A végén kijött, hogy egymásnak közel 4 millió forintot eredményeztek ezek a találkozók. Nem csak nekem, hanem akikkel találkoztam. Ha most több hónap távlatból nézem, akkor számításaim szerint már 7-10 milliónál jár az összeg. Nem írtam le, mert nem szabad csak a pénzre hajtani a kapcsolatépítésnél. A jó társaság és a szellemi haszon is hozzájárul ahhoz, hogy folyamatosan érdemes üzleti kapcsolatépítést is aktívan csinálni. Nem is beszélve arról, hogy új piacokat, területeket ismerhetsz meg, akár új vállalkozás ötletek születhetnek.
Ez volt egy általános leírása egy ilyen találkozónak. Nem bonyolult igaz? Te is meg tudod csinálni! Neked nem megy, mert diák vagy, vagy éppen gyerekkel vagy otthon?
- Kisgyermekes szülőként:
Atya ég, ha én gyesen lennék otthon minden másnap találkoznék így valakivel - Ha diák lennék,
Ó te jó ég mennyi időm lenne. Már fiatalként érdemes elkezdeni, hidd el az emberek így is találkozni akarnak veled. - Ha alkalmazott vagy?
Mázli, ha munkahelyen más emberekkel is találkozol, valójában még fizetnek és közben, miközben kapcsolatot építesz. Ha ritkán találkozol külsősökkel a munkahelyen, akkor csak esti időpontok jöhetnek szóba. Heti 1-2 találkozót iktass be! Járj üzleti találkozókra (pl. Minner). - Vállalkozó, cégvezető vagy?
Neked egyértelmű! Kötelező! Még akkor is, ha webshopod van, vagy mindent online értékesítesz.
Mi a második lépés? Találkoztál valakivel. Mit csinálj ezután?
Látom magam előtt, ahogy felteszed ezeket a kérdéseket magadban. Éppen nincs is szükségetek egymásra, miért is találkoztatok akkor? Vagy mit csináljatok? Picit fura nem? Nos erre a legjobb válasz, hogy megbeszélitek, hogy ez most “Kapcsolatépítés volt”. Sőt, a legjobb, ha te mondod neki, Én sokszor szoktam mondani, mert így még érzi is a másik fél, hogy komolyan gondolod a beszélgetést, sőt őt kapcsolatnak tartod (ez számára jó érzés). Megbeszélitek, hogyha nem is hetente, de havonta, két havonta beszéltek egymással, kivel mi van, milyen projektben van, miben segíthettek egymásnak, vagy ismerőseiteknek (kapcsolataitoknak).
Másik út lehet, hogy már eleve kapcsolatokat is cseréltek. pl. Én összehozlak az XY-nal, aki……ebben és abban jó……….
És egyre csak növekszik a kapcsolati hálód! Hidd el, menet közben jössz rá, milyen fontos ez!
Egyébként mi veszíteni valód van, legalább ismerkedsz, nem unatkozol. Szerinted úgy hogyan leszel sikeres, ha nem ismersz meg új embereket, vagy nem ápolod a régi kapcsolataidat?
Hajrá! Sok sikert a kapcsolatépítésben!