Vanak, akik úgy gondolják, hogy a kriptopénzek gyökeresen átalakítják a világgazdaság egészét, mások szerint marginális jelentőségű, világviszonylatban apró piac marad ez az egész, nem is érdemes vele komolyabban foglalkoznunk. Úgynevezett bitcoin maximalisták és kripto szkeptikusok feszülnek egymásnak évek óta, ember legyen a talpán, aki igazságot tud tenni. Az azonban biztos, hogy a szellem kiszabadult a palackból, ezt a piacot már nem lehet lesöpörni az asztalról, bármi legyen is a jövője, közel háromszáz milliárd dolláros, összesített tőkeértékével már jelentőséggel bír.
Éppen ezért összeállítottunk egy kripto kisokost, melynek segítségével könnyen, gyorsan megérthetjük a terület legfontosabb fogalmait!
Altcoin: Az alternative és a coin szavak összetételéből születettt, a bitcoin után megjelent, attól független kriptopénzek gyűjtőneve.
ATH: All Time High, vagyis a mindenkori legmagasabb érték, amit egy adott kriptopénz ezidáig elért, fontos viszonyítási pont.
ATL: All Time Low, vagyis a mindenkori legalacsonyabb érték, amit egy adott kriptopénz ezidáig elért, fontos viszonyítási pont.
Arbitrázs: Két kriptopénztőzsde árfolyamkülönbségéből eredő lehetőség kihasználása, az egyiken -a másikhoz képest- alacsonyabb áron veszünk meg egy kriptopénzt, majd a másikon magasabb áron eladjuk. Nem a kriptopénzek piacáról eredő fogalom, azonban -egyre kisebb jelentőséggel- de itt is jelen van.
Bányászat: Az a tevékenység, mely során egy blokklánc hálózathoz önkéntes alapon csatlakozó számítógépek a rendszerben történő utalásokat ellenőrzik, jóváhagyják, feladatuk, hogy elkerüljük az úgynevezett kétszeres költéssel való próbálkozásokat, minden más részletét áttekintsék egy-egy tranzakciónak, munkájukat kriptopénz jutalom ellenében végzik.
Bika: Az árfolyam emelkedésére számító befektető, aki ennek megfelelően vásárol, bikatrendnek nevezzük azt a jelenséget, amikor az árfolyamok általánosan növekednek, hiszen a bikák vannak többségben.
Bitcoin: Nagy „B” betűvel írva egy blokklánc rendszerre utal, a maga műfajában ez volt az első, célja, hogy decentralizált, bármilyen központi hatóságtól független pénzrendszert teremtsen meg.
bitcoin: Kis „b” betűvel írva a kriptopénzre utal, ami a Bitcoin blokklánc rendszerében mozgatható.
Blokklánc: A bitcoin és számos egyéb kriptopénz lényegét jelentő elosztott adatbázis, mely a világban szétszórt, tárolt adataikat egymással folyamatosan egyeztető számítógépek hálózatából áll, a rendszer célja, hogy visszaélésektől mentes, mégis központi ellenőrzés nélküli adatbázist, könyvelési rendszert biztosítson.
Blokkjutalom: A fizetség, amit a bányászok kapnak egy blokklánc rendszerben történt utalások jóváhagyásáért, a Bitcoin és sok más rendszer esetében bizonyos időközönként feleződő jutalomról van szó, ugyanis a bányászokon keresztül jut új kriptopénz a piacra, az infláció elkerülése végett csökkenő ütemben történik a kibocsátás.
Blokktörténet: Egy blokklánc rendszerben az utalásokat nyomon követő, nyilvános lista, melyet bárki böngészhet, a kriptopénzek transzparens szellemiségéből született eszköz, angolul: block explorer.
Coin: Ha egy kriptopénz önálló, saját blokklánc rendszerrel rendelkezik, akkor coinnak, magyarosan érmének nevezzük, ezzel szemben ha egy kriptopénz egy olyan paltformon lett létrehozva, ami újabb és újabb kriptopénzek éltetrehívását szolgálja, akkor tokennek nevezzük.
Cold storage: „Hideg” kriptopénz tárolás, olyan hardver eszközökre utal, melyek nincsenek folyamatos kapcsolatban az internettel, attól függetlenek, így magas biztonsággal tárolhatjuk rajtuk kriptopénzeinket, pontosabban az azokhoz való hozzáférést.
Cím: Bitcoin, vagy más blokklánc rendszerek esetén arra az azonosítóra utal, aminek megadásával egy másik felhasználó számára küldhetünk kriptopénzt.
Cryptocurrency: a kriptopénz (vagy kriptovaluta) szó angol megfelelője.
DeFi: Decentralised Finance, azaz decetralizált pénzügy, olyan szolgáltatásokra utal, melyek hagyományos pénzügyi szolgáltatásokat, például hitelezést építenek a blokklánc technológia felhasználásával.
Ethereum: A Bitcion megjelenése után született altcoin, melynek célja, hogy bárkinek lehetőséget adjon egy-egy újabb kriptopénz létrehozására, mivel ezek a kriptopénzek nem önálló blokklánc rendszeren, hanem egy már létező platformon mozgathatóak, ezért nem coinnak, hanem tokennek nevezzük őket, mindezen túl okosszerződéseket is létrehozhatunk segítségével.
FOMO: Fear Of Missing Out, magyarul a kimaradástól való félelem, gyakori pszichológiai jelenség, melynek lényege, hogy egy befektető rossz döntést hozva akkor vásárol, amikor egy adott kriptopénz árfolyama emelkedőben van, mert attól tart, pontosabban fél, hogy kimarad egy jó lehetőségből, jellemzően elveszíti a pénzét, hiszen az árfolyam hamarosan korrigál, vagyis visszaesik.
Fork: Egy blokklánc „elágazása” mely során új blokklánc rendszer születik, a rendszer fenntartását végző bányászok dönthetnek, hogy a régi, vagy az új rendszeren dolgoznak tovább, általában akkor történik, ha valaki új kriptopénzt kíván létrehozni.
FUD: Fear Uncertainty Doubt, magyarul félelem, bizonytalanság, kétség. Az állapot, amikor egy adott kriptopénz körül ez a hangulat alakul ki, jellemzően eladnak a befektetők, elkerülendő a veszteséget, a kifejezés elsősorban információhiányra, vagy egymásnak ellentmondó információkra utal.
Forgalomban lévő mennyiség: Egy kriptopénz azon mennyisége, mely már piacon van, vannak ugyanis olyan kriptopénzek, melyek teljes mennyisége még nem került piacra, különböző okokból.
HODL: Az angol hold, vagyis tart, tartani igéből származik, arra a tevékenységre utal, mely során hosszútávon, hónapokon, éveken keresztül nem adjuk el kriptopénzeinket, abban bízva, hogy jelentősen felmegy az árfolyamuk, egy fórumozó 2010 táján elírta a hold szót mert ittas volt, amikor arról írt, hogy miért nem adja el bitcoinjait, ez a terminus eredete.
KYC: Know Your Customer, magyarul ismerd a vásárlód, az eljárás, mely során egy kriptopénztőzsde vagy váltó különböző személyes okmányokat, akár fotókat is kér felhasználóitól, az azonosíthatóság érdekében.
Market cap: Magyarosan tőkeérték, vagy piaci kapitalizáció, egy kriptopénz pillanatnyi árának és teljes mennyiségének szorzata, azt mutatja meg, hogy aktuálisan öszesen mennyi tőke áll egy kriptopénzben.
Medve: Az árfolyam esésére számító befektető, aki ennek megfelelően elad, medvetrendnek nevezzük azt a jelenséget, amikor az árfolyamok általánosan csökennek, hiszen a medvék vannak többségben.
Okosszerződés: Az Ethereum platform fontos újítása, szerződések, melyek „ha-akkor” feltételrendszerrel működnek, céljuk az emberi tényező kivonása üzleti és más folyamatokból, például ha egy utalás megérkezett, akkor automatikusan elküldi a vásároló félnek a megvett javakat, ezzel elkerülve a késlekedést, tévedéseket, csalásokat, mindezt a blokklánc alkotta elosztott hálózat biztonságára alapozva.
Stabilcoin: Olyan kriptopénz, melynek az árfolyama valamilyen más eszközhöz kötött, ez lehet fiat pénz, például USA dollár, vagy egy nemesfém, például arany, vagy akár egy másik kriptopénz, például a bitcoin, a cél minden esetben az, hogy egyesítse a kriptopénzek előnyeit -utalások sebessége, alacsony költsége, biztonság- a klasszikus eszközök kiszámíthatóbb árfolyamával.
Teljes mennyiség: Egy kriptopénz teljes mennyisége, azon kriptopénzek esetében alkalmazható, melyek véges mennyiséggel rendelkeznek, ilyen például a bitcoin, melyből összesen 21 000 000 létezhet.
Reméljük, hogy ez a rövid összefoglaló segítségedre volt, ha többet szeretnél tudni, olvasd a Kripto Akadémiát, illetve vedd meg András könyvét, a Kriptopénz ABC-t!
Fotó: Pixabay