Lesd el a Billingo értékesítési stratégiáját! B2B sales esettanulmány

Tudjuk, milyen nehéz tud lenni, ha cégeknek, vállalkozóknak kell eladni, egyáltalán megtalálni őket az online térben. Ugyanakkor sokszor a B2B értékesítést túlmisztifikáljuk, holott a cégvezetők is emberek. A Billingo idén ünnepli a megalapításának 10. évfordulóját, az elmúlt évtized alatt jól bevált értékesítési folyamatokat dolgoztak ki, aminek meg is van az eredménye: 200 000 regisztrált felhasználó, akik több mint 100 millió számlát állítottak már ki a rendszerben.

Kíváncsi voltam, mit tanulhatunk a B2B és a szoftverértékesítésről a Billingótól, ezért Sárospataki Alberttel, a cég vezérigazgatójával beszélgettem sales stratégiáról, partnerségek szerepéről, B2B szezonalitásról, krízishelyzetekről, és “túl tolakodó” értékesítésről. 

Billingo sales stratégia

A Billingo Software as a Service (SaaS) modellben működik, azaz havi vagy éves díjazásban, online lehet igénybe venni a szolgáltatásait. A célcsoportja pedig cégek, vállalkozók, tehát B2B értékesítést folytat – bár erről lejjebb olvashatsz majd, hogy nem ennyire egyértelmű. Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója mesélt a Billingo működéséről, értékesítési folyamatairól, így nemcsak exkluzív betekintést nyerhetsz az online számlázó sales stratégiájába, de hasznos tippeket is tanulhatsz a SaaS és B2B sales területről. 

Vevőszerzés

Bármilyen cégben, de az előfizetés alapú üzleti modellek értékesítésében kiemelten külön kell választani az új vevők regisztráltatását, és a vevők megtartását, újravásároltatását. Erre a Billingónál is külön eszközöket használnak.

“A kezdetektől arra törekedtünk, hogy az olyan klasszikus digitális marketing csatornákat erősítsük, mint a Google, Facebook és social hirdetések, hírlevél, weboldal SEO, blogmarketing. Arra törekszünk, hogy hónapról hónapra növekedjen az új regisztrálók száma, akik nagy része alapvetően ezekből a klasszikus csatornákból érkezik.” – mondja Sárospataki Albert.

A B2B és a SaaS salesben is működik az értékesítési tölcsér. A tölcsér tetején (TOFU) a cél minél több embert elérni, megszólítani például egy sajtómegjelenéssel, vagy egy blogposzttal ami a célcsoportnak égető kérdésre ad választ. A tölcsér közepe (MOFU) elmélyíti a felkeltett érdeklődést, valóban leadet generál az egyszeri látogatóból – például egy tematikus hírlevél sorozaton keresztül. A tölcsér alján (BOFU) történik a tényleges konverzió, amit kiválthat mondjuk egy jól célzott hirdetés vagy időszakos ajánlat, kedvezmény. 

Erről részletesebben itt olvashatsz: Nyertes tartalommarketing stratégia: vásárlószerzés edukációval

Ügyfélgondozás, megtartás

Nem feledkezhetünk meg azonban a megtartásról, az ügyfelek újravásároltatásáról sem. 

#tipp: Mindig legyen terved arra, mit tudsz többször is eladni az ügyfelednek, és legyen folyamatod arra hogy visszatérő vásárlókat generálj az ügyfelekből! Ez lehet direkt sales hívás is, újravásároltató e-mail sorozat… és a többi. 

A Minner Előny tagok tovább olvashatnak! A cikk hátralévő részében még sok izgalmas gondolat hangzik el, például, hogy…

  • miért és hogyan szólítja meg a Billingo a piaca influenszereit és hogy tegyél így te is
  • milyen szezonok vannak a B2B piacon és a Billingónak specifikusan
  • hogyan kezelte a Billingo a kata-törvény módosítást és jött ki belőle győztesen
  • miért félnek a vállalkozók az értékesítéstől
  • van-e átfedés a B2B és a B2C piacok és technikák között
  • miért gondolja Albert, hogy a kudarc a folyamat része

Előfizetést követően nemcsak a teljes cikket olvashatod, de az összes Előny tartalomhoz és letölthető guide-hoz hozzáférsz (például a B2B Ügyfélszerző technikák útmutatóhoz is)!

Oldd fel a cikket és szerezz előnyt a piacodon!

A Minner Előny előfizetéssel még szakmaibb, gyakorlatiasabb, részletesebb üzleti tartalmak várnak rád. Csatlakozz a prémium tagsághoz, a Minner Előnyhöz azonnali, korlátlan hozzáférésért. A tagság díja: 6900 Ft/hó

Már tag vagy? Jelentkezz be az olvasáshoz! (Itt a FB, Google login is)

Ez jó volt! Van még ilyen tartalom a Minneren?

Kiemelt kép: Billingo

Sólyom Eszter
Sólyom Eszter
A MinnerAkadémia színfalai mögött azon dolgozom, hogy a legfontosabb információk a lehető legjobb minőségben jussanak el hozzád. A Minneren előszeretettel írok cégkultúráról, társadalmi felelősségvállalásról, szervezetfejlesztésről.

Kapcsolódó cikkek