Márkaépítés: Erre az 5 dologra figyelj, hogy ütős márkád legyen

Dátum

Megosztás

A kisebb cégek eddig még nem fordítottak elég időt és erőforrást a brandépítésre, pedig látható bevételnövekedést tudnának felmutatni. Gondolj bele, hogy akkor is fogy a termékedből, amikor nincs nagy reklámkampányod! Körbenéztem a piacon és azt látom itthon a márkaépítés szakemberekből is hiány van. Nagyrészt a marketinges látja el ezt a feladatot, de azt se teljesen. Olyan márkaépítés szakembert pedig nem találtam még itthon, akit teljes szívvel ajánlani is tudnék. Így marad az, hogy bizony nekünk kell oda tenni magunkat, keresni-kutatni. Ezért is született ez a tartalom.

Azokat gyűjtöttem össze, amire most legjobban kell összpontosítanod!

0. Márka fogalma

Egy vállalat pozicionálása, megkülönböztetése a többi versenytárstól, továbbá a vásárlóinak a céghez fűződő érzéseinek összessége.

1. Visszatérő vásárlók

Azoknak a cégeknek a legegyszerűbb brandet építeni, akiknek van olyan terméke, szolgáltatása, amit többször is megvásárol / használ a vásárló. A vevők így sokkal többször találkoznak, érintkeznek a termékkel, a márkával. Kialakul a lojalitás a márka iránt. A vállalkozásnak is jó, ha nem csak az egyszeri vásárlásokra épít, hanem olyan üzleti modellje van, amiben vannak visszatérő vásárlók. Gyúrd át az üzleti modelled! Legyen olyan termék, amit többször is el tudsz adni, vagy olyan termékeid, amik egymásra épülnek, kiegészítik egymást! Tehát gondolkozz:

  • belépőtermékben
  • főtermékben
  • kiegészítő termékben
  • prémium termék, vagy VIP ajánlatban
  • többször eladható termékben

2. Mázli! Már online is tudsz márkaérzést átadni

A közösségi oldalak megjelenésével sokkal könnyebb dolgunk lett márkaépítés során. Így addig is tudsz márkát építeni, amíg nincsenek visszatérő vásárlóid. Most nem azzal a bulshittel jövök, hogy könnyebben át tudod adni a márkád üzenetét a közösségi oldalakon 🙂 Ez is igaz, de ezt mindketten tudjuk és nagyon megfoghatatlan, ugye? Igaz, picit az egész brandépítés is az. Közösségi oldalakon azt az előnyt kaptuk meg, hogy folyamatosan érintkezésbe tudunk kerülni az emberekkel, ők többet találkoznak a termékkel, a színvilágunkkal…, ami hozzá segít minket, hogy kialakuljon a márkáról egy kép. Nézd meg, hogy biztosan azt sugallod a márkádról, amit szeretnél!

3. Írd össze mit gondolnál te a márkádról

Ülj le és írd össze, hogyha te lennél a vevői oldalon, akkor mit szeretnél, hogy gondoljanak a márkádról. Vagy másik megoldás, írd össsze, hogy te mit szeretnél átadni, mi legyen a márkaérzés. Mert ez alapján fogsz tudni kommunikálnod a marketingcsatornáidon (online / offline). Fontos időnként változhatnak ezek az üzenetek, de legyen egy fő irány, ami a 4. ponthoz is kapcsolódik, vagyis amivel megkülönböztetnek vagy azonosíthatnak a konkurenciáiddal szemben.

4. Azonosítás, megkülönböztetés – Arculat

A nagy márkák folyamatosan figyelnek arra, hogy mindenhol egységesen jelenjenek meg és azonnal felismerhetőek legyenek. Ugyanazokat a színárnyalatokat használják, dizájn elemeket. Te is kövesd ezt! Biztosan mindenhol odafigyelsz erre?

5. Minél több helyen találkozzon a márkával

A közösségi oldala segítségével eljutsz az emberekhez, de ez kevés lesz, ha még egy szintet meg szeretnél ugrani a márkáddal. Ehhez az kell, hogy egy másik forrásból is halljanak rólad, vagy más körülmények között találkozzanak veled:

  • Expo, kiállítás, rendezvény: Bármely offline esemény jó arra, hogy fizikailag is érintkezzenek a márkáddal. Ez 5-10-szer is erősebb kötődést tud kiváltani, mint az online jelenlét.
  • PR megjelenések: Az, amikor a márkádról ír / beszél a média. Legyen az nyomtatott újság, tv, vagy online portál, weboldal, blog.
  • Influencer megjelenések: Nemzetközi szinten már nagy divatja van az influencer marketingnek. Itthon a nagy cégek használják még csak. Kapcsolódó cikk:  Mennyibe kerül egy influencer, véleményvezér? Mennyit fizessek neki, hogy megérje

Olvasd el a Brandépítés cikksorozatot: 

1. rész: Az alapok – #brand #márka #hogyan
2. rész: Offline, nyomtatott, print – #brand #márka #hogyan
3. rész:  Online marketing

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!