blank

Marketing stratégiák, szemléletek röviden, összegyűjtve.

Dátum

Megosztás

Marketing terv készítése közben vagy éppen? Mikor a listát készítettem jöttem rá én is, hogy mennyi lehetőség van előttünk, hogy igazán csúcsra vigyük a marketingünket. Csak válogatni kell! Most a cikkel a célom az, hogy egy olyan áttekintőt adjak, ami rávezethet a következő nagy marketing dobásodra. Nem fogok mindent részletezni és pontos megvalósítási lépeket leírni, legyen ez igazán gyorstalpaló – ám így is terjedelmes cikkre számíthatsz.

Természetesen főleg online marketingről lesz szó, de a legtöbb stratégiánál az offline megjelenés igencsak meg tudja támogatni az eredményességet. Ha segítség kell, keress minket!

Probléma, vagy vágy termék – Irány a kereső! Google

A weben a Google-ből származó látogatók vásárolnak a legnagyobb eséllyel. Ez nem is véletlen, hiszen már eleve nagyobb vásárlási szándékkal megyünk a fel a Google-re, vagy erősebb problématudattal és eleve megoldásokat keresünk.

Konverziós ráta = vásárlás/látogatások száma x 100 – értsd 100 látogatóból 3 vásárol átlagosan a keresőből (search) meglátogatva a weboldalad az alábbi statisztika alapján.

blank

A fenti statisztikát, arányokat, rangsort mutatja a többi hasonló felmérés, például az Adobe 2020-as kutatása is.

Nos tehát a Google Ads, vagy a Google keresőoptimalizálás (SEO) jó stratégia lehet az erős problématudatú fogyasztók bevonzására.

Például egy duguláselhárító értelemszerűen a legnagyobb pénzt a Google hirdetéseire fogja majd helyezni, nagy is a verseny itt a Google-ben a kattintásokért! Apró érdekesség, hogy duguláselhárítás keresőszóra 380-3500 forint között mozog egy kattintás ára. Nos itt viszont a fenti konverziós ráta inkább 30%, mert ugye aki sz@rban van, az gyorsan lecsap az első linkekre, hirdetésekre.

Természetesen a Google-ből származó látogatók nemcsak hirdetésből jöhetnek, hanem keresőoptimalizálásból is származhatnak. Így szintén magas konverziós rátát kapunk. Van egy jó kis alapozó cikkünk a témában, amit egy keresőoptimalizáló partnerünk írt: A keresőoptimalizálás (SEO) alapjai

Social media – impulzus vásárlás és márkaépítés

Az erős problématudattal szemben a közösségi médiában a fogyasztók elé ömlesztve kerülnek a reklámok, maximum érdeklődési kör szerint nagyobb eséllyel találnak bele a platformok mi is érdekli jobban a felhasználókat adott időszakban.

Social media marketingben a célod az legyen, hogy több érintésen keresztül a fogyasztóhoz minél több információ eljusson a termékeddel kapcsolatban, meggyőzd, hogy jó választás titeket választani, és benne maradj a fejében alternatívaként, amikor meghozza a döntést. Nem is részletezem ezt tovább, temérdek Minner tartalom van erről.

Elmélyülnél ebben, vagy új információkat szednél fel? Erre menj tovább:

Kampánymarketing – amit a Minner vállalkozókkal most használunk igazán!

Ez az a marketingmegoldás, amit aktívan alkalmazunk azoknál a Minner vállalkozóknál, akik tanácsadásra jönnek hozzánk.

Kampánykészítés szemlélet röviden: A marketingstratégiád középpontjában 2-3 hónapon át tartó összefüggő marketingkampányok állnak. Egy téma, termék, kategória köré kampányolsz. A kampányüzeneteid már-már a legjobb propaganda szöveggel vetekedve ragadnak meg az emberek fejében.

A McKinsey 15 éven át vizsgált 600 közepes és nagy részvénytársaságot. A hosszabb távú marketing stratégiát, kampányokat használó cégek 47%-kal nagyobb növekedést értek el és 36%-kal magasabb üzemi eredményt.

Mi a kampány? Kampányszemlélet: Ingyenes 25 perces videó vásárlás és regisztráció nélkül az új Kampánykészítés kurzusunk. Kattints ideés az intro utáni videót is el tudod indítani a videók listájánál.

Mit old meg a kampánymarketing?

  • Legtöbbször alig néhány napig, vagy 1-2 hétig futtatunk csak egy kampányt például Facebook-on. Ez kevés ahhoz, hogy megragadjon, megmaradjon az információ az emberekben. 
  • Túl kevés hirdetés fut egyszerre, és az túl kevés verzióban, formátumban. Értsd 10 hirdetésnél több kell fusson, az is többfajta megközelítéssel, és formában (szöveg, kép, videó). 
  • Marketingstratégiád lesz
  • Könnyebben együtt tudsz működni marketingügynökséggel, szabadúszókkal, mert pont ezt várják tőled. A kampánytervezésed lesz a híd közted és a marketingkivitelező között és így a sikeres marketing között is. 
  • Szezonban is sokkal jobban tudod skálázni a forgalmad, nagyobb szeletet fogsz meg. 
  • Saját szezont is létre tudsz hozni. 

Kapcsolódó képzés: Kampánykészítés online kurzus

Sales funnel, tölcsér marketing

A tölcsér marketing lényege, hogy először egy nagy merítéssel bevonzod az érdeklődőket, majd egyre jobban kirostálod őket és a végén egy erősebb salessel lecsapod a dealt. Fontos itt megjegyezni, hogy terelési stratégiát kell alkalmaznod, hogy a tölcsérben egyre lejjebb, a sales felé irányítsd az embereket.

A funnelt három részre szokták bontani:

  • Tofu („top of funnel”, a tölcsér teteje, legszélesebb része) – Eszméletlen sok kiáramlás megy főleg külsős platformokon, mint a közösségi média. Videók, Facebook posztok, és persze saját belső csatornák, mint a blogbejegyzések, podcastok. Itt nem is a termékről van szó, hanem a vevőről, problémáiról, vágyairól…
  • Mofu („middle of funnel”, tölcsér közepe) – Itt a feladat a cég termékeit és szolgáltatásait megismertetni az érdeklődővel. Azokra célzol, akik túl vannak az első fázison. Remarketing hirdetések, vagy éppen hírlevél (e-mail marketing), ajánlatok küldése… Hírlevél stratégia például jó lehet arra, hogy oda tereled az első szakaszból az embereket és már a Mofu szakaszban is vannak. Itt már érdeklődő szakaszban vannak az emberek
  • Bofu („bottom of funnel”, tölcsér alja) – Az utolsó szakasz, ahol megtörténik a csoda, vagyis a sales. A fogyasztó ilyenkor elkezd véleményeket, értékeléseket keresni, tehát megmutatod neki, elküldöd. Aztán felhívod telefonon, vagy szegmentált e-mailt küldesz neki, Google és Facebook display hirdetéssel bombázod.

B2B sales

A B2B piac kicsit más, mint a B2C. Azt gondolom nehezebb, mert igazán szűk réteget kell elérnünk. A leggyakrabban használt stratégia ezen belül valahogy így épül fel:

  • Lead gyűjtő kampány online
    • történhet landing page-en, promóciós oldalon kersztül
    • blogbejegyzésekben
    • letölthető csali tanulmányok által (még a nagyok is így csinálják, Microsoft, Adobe)
    • hideghívással
  • Több hívásos, megkereséses sales stratégia
  • 30 perces ingyenes online megbeszélés, mint fő konverzió (ez opcionális) – Sales prezentáció
  • LinkedIn és e-mail marketing, hírlevél stratégia, hogy igazán benne maradjunk a leendő partner fejében

Kapcsolódó cikkek:

Edukációs marketing

Ezt csak a cégek kisebbik része meri bevállalni, amit egyrészt azért nem tesznek, mert félnek, hogy ezzel a konkurenciához is visznek ügyfelet (nem), másrészt bizony ez melós.

Edukációs marketing általában tartalommarketing formájában testesül meg. Ez lehet blogbejegyzések tömkelege, videó, de akár webinárium is. A Minner például főként edukációs marketinget követ.

Kapcsolódó cikk: Sikeres ügyfélszerzés blogmarketinggel: Ezzel szerezte meg a Netflixet ügyfelének ez a magyar cég

Akciózás

Persze ezt sokan alkalmazzák, akciózzunk le egy-két terméket, megnő a profitunk. Általában ezzel az a baj, hogy nyílik az olló. Nem elég, hogy árengedményt adsz, még ezt hirdetned is kell. A nagy márkák (multik, főleg műszaki piacon) alapból magasabb árat határoznak meg, hogy évente 7-10 alkalommal tudjanak 15-25% kedvezményt adni. Nos árversenyben és nem saját termékkel ez még nehezebb lehet. Sőt, az sem jó, ha a vevők megszokják az árakciókat, és elkezdik kivárni, halasztani a rendeléseiket.

Hogyan lehet ezt kivédeni? Ebben a cikkben foglalkoztunk vele: Így akciózd le a termékedet, hogy ne a marketingköltség vigye el a hasznot. 5 tipp, akció ötlet

Van még másik is?

Hajaj még mennyi! A cikk bővülni fog, gyere vissza később.

Forrás: konverziós ráta adat: popupsmart.com
Fotó: Envato License

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 7 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Gerillamarketing esettanulmány: Bevétel nőtt. De kitől jött? Az a megdöbbentőbb!

Már itt az elején spoilerezem, hogy igen lett bevétel a táblás gerillamarketing kampányukból. Bár nem ez volt a cél, hanem új emberek bevonzása. Elértük...

Itt az önvezető TAXI – WeWork a csőd felé száguld – A városoknak is kell marketing?

Készülhetnek a taxisok, ugyanis San Franciscoban hosszas tesztidőszak után két robotaxi vállalat is engedélyt kapott folyamatos, éles működésre, azaz önvezető autókban taxizhatnak már az...

6 eszköz, amikkel jobb hirdetéseket készíthetsz. Készülj fel a Q4-re!

Nyakunkon a Q4 és ez azt jelenti, hogy hamarosan sokkal nehezebb lesz kitűnni a hirdetési zajból mint most nyáron. Szerencsére azonban a vásárlóerő is...

ChatGPT vs The New York Times – Új import trend – Kötelező bérsáv az álláshirdetéseknél

A Hírszemle mai adásának első hírében a The New York Times viszi bíróság elé az OpenAI-t, mert a ChatGPT állítólag felhasználta a magazin tartalmait...

Kosárérték növelő megoldások webáruházaknak: Upsell, cross-sell és bump ajánlat

Most adnék 2,5 millió forintot elfogadnád? Nos én elfogadtam magamtól, mert pont ennyit kellett tennem ahhoz, hogy keressek csupán egy termék plusz ajánlásával az...

Védett: Marketingszemlélet a 10X cégeknél. Gyorsan növekvő cégek 3. rész

Tudod, a jelszó a BCG mátrix egyik eleme, a fejőstehén. Lényegében a termék, vállalkozás pozícióját is jelenti a piacon. A marketingünknek hosszú utat kell...

Egyedül maradt Oroszországban a Milka? – Lóerő előfizetés a Mercedestől – Repohár hírek – #Hírszemle

Ismét korábban feldolgozott hírek utóéletét követtük le a Hírszemle mai adásában. Kezdünk az egyre kínosabbá váló Musk vs Zuckerberg cicaharccal, bár egyre valószínűtlenebbnek tűnik,...

A H&M is perli a Sheint – RTL vs TV2 stream háború – Eltörölt meetingek hatása – Hírszemle

A mai rendhagyó Hírszemlében már korábban feldolgozott hírek utóéletének jártunk utána. Megnéztük a szemöldökvonogatós McDonalds reklám második felvonását. A Shein elleni pereskedés újabb felvonásába...