Marketing trendek, ötletek 2021

Dátum

Megosztás

Őrült egy év van mögöttünk, de a 2021-es év első fele is még hasonlóan fog telni, a jelenlegi állás szerint. A digitalizáció a korlátozások miatt még jobban előtérbe került, ami természetesen a marketinget szintén érinti. A tippeket a magyar piacra vonatkozóan kapod. Tudod, ez a Minner, ahol megjelennek a nemzetközi trendek is, de azokat először leteszteljük és utána írjuk meg annak alkalmazhatóságát itthon. Vágjunk is bele!

Néz, de nem lát! Használj ábrát!

A Tárki Kutatóintézet 2020-as kutatása rámutatott, hogy a fogyasztók több mint fele nagyon rossz értőolvasó képességgel rendelkezik. Erre rátesz még egy lapáttal, és nehezítő tényező az online marketingben, hogy az emberek figyelme megoszlik online tevékenység közben. Például egyszerre mobilozunk és beszélünk, vagy TV-zünk.

Kis pozitívum, már ha annak lehet nevezni, hogy az amerikaiaknál már korábban előjött ez a helyzet! Ők már előttünk járnak ebben, jobban odafigyelnek a funkcionális analfabetizmusra. Lásd például az Apple weboldalán az egyes készülékek termékoldalát sok ábra, kép, rövid szövegek.

Megoldás: Használj több ábrát, piktogramot, szöveg kiemelést a termékleírásaidban, promóciós oldalaidon, weboldaladon, sőt közösségi média kampányaidban.

Nézd meg a közösségi finanszírozó kampányokat! Jó minta számunkra! Persze azokat a kampányokat kell vizsgálni, ahol több százezer dollárt, vagy eurót gyűjtöttek össze. Mindegyiknél látod a sok képet, piktogramokat, videót, és persze vannak szövegek is.

Két cikk ezzel kapcsolatban:

Néhány példa az előbb belinkelt okosasztal kampányból: ez aztán információ átadás.

Egy 8 éves is megérti?

FOGADJUNK, HOGYHA FELJEBB NEM IS OLVASTAD A SZÖVEGET, DE A FENTI ÁBRÁKHOZ IDEGÖRGETTÉL ÉS MEGVIZSLATTAD!

Nézd meg ezt az információt videóban:

Facebook marketing

Az organikus elérések ismét csökkentek a Facebookon. Ez két dolgot jelent:

  • Még inkább hirdetéssel tudunk csak eljutni az emberekhez. Persze az organikus posztok is hoznak valamennyit, de nehezebb sikert elérni vele mint korábban (értsd: nem éri meg a rá szánt idő).
  • Egy átlagos vállalkozásnak heti 2 Facebook poszt bőven elég, amit a hírfolyamban oszt meg.

Ötlet: Legyen egy fix, folyamatos marketinged arra, hogy a Facebook hírfolyamodba feltett heti 2 posztot folyamatosan hirdeted is.

Facebook marketing képzés a MinnerAkadémián itt.

Élőben, live-ban eladni (Facebook, Instagram): Nemzetközi trendben már látszik, hogy az „ÉkszerTV szerű” élőben történő eladások online is működnek. Akár influencereket bevonva, akár saját céges csatornán is érdemes ezt csinálni. Tehát egy élő videóban beszélsz egy témáról, és közben a termékedről is, akár hívsz vendéget is. De a lényeg, amire készülj, hogy abban az időben adsz el. Tehát érdemes valamilyen jó ajánlattal is készülni. Ez azt is jelentheti, hogy például majd ősszel a Black Friday kampánynál ez egy jó megoldás lehet.
Friss 2021. 08.: Már bejött a trend Európába is! Ez Európaiak 70%-ának ez tetszik. Lásd Minner cikk:

A Messengerre, chatbotra épülő marketing kampányokat egy új EU-s korlátozás megnehezíti, sőt ellehetetleníti. Így a Facebook korlátozta a chatbot funkciókat is, érdemes várni vele nyárig, őszig.

Facebook csoportok aktivitása: A korlátozások, otthonülés szinte robbanásnak indította a Facebook csoportokat. Ha olyan területen mozog a vállalkozásod, hogy saját csoportot építesz, akkor érdemes belevágnod. Például a Laptopszaki is a Minner anyagain felbuzdulva indította el és egyik fő marketing csatornájuk lett a FB csoportjuk, amiben a tagok is nagyon aktívak. Lásd itt: Teleshop 2.0? Az embereknek tetszik az élő videóban értékesítés

Google: Hirdetés, SEO

Keresőoptimalizálás: A Facebookban csalódott emberek új terepe (SEO)

Bár a Google is nehezíti a terepet azzal, hogy egyre lejjebb kerülnek az organikus találatok (pl. hirdetések, térkép miatt) a keresőben, de így is sokkal jobban tudja a Google hozni az organikus látogatószámot a weboldalunkra, mint a Facebookról. És a FB-nál még posztokat is kell hozzá gyártani.

Átfogó tartalmak keresőoptimalizálásról:

Hirdetések:

Sok cégnél találtunk tavaly is már kiaknázható kulcsszavakat, és itt nem csak a keresőoptimalizálást értem alatta, hanem hirdetésnél is. Amit látunk trendben, hogy akár kezdőként, akár már haladóbb Google Ads-esként is érdemes kipróbálni az egy kulcsszavas hirdetéssorozatokat. Erről itt olvashatsz: Google Ads varázslat. Egy kulcsszóval is lehet pénzt keresni?! [podcast]

A piackutatásunk alapján látszik, hogy a Google hirdetést használó vállalkozások 83%-a nem megfelelő érkező oldallal hirdeti a termékét. Ez azt jelenti, hogy ha foglalkozol azzal, hogy a hirdetésedre való kattintás után igazán vevőcentrikus oldalra kerül az érdeklődő, akkor még nagyobb sikereket tudsz elérni a Google Ads hirdetéseiddel.

Ajánlom figyelmedbe a Google Ads képzésünket: Google Ads képzés online. Google marketing

Natív cikkek, cikk szponzorációk

A Minnernél és más médiaoldalaknál is felfigyeltünk rá, hogy a KKV szektor elkezdett reklámcikkeket venni releváns portálokon, adott területen működő blogokon, szakmai oldalakon. Míg a nagyobb márkák visszafogták az ilyen kiadásokat, addig a kis- és középvállalkozások legalább 30-40%-kal több megjelenést vettek.

Podcast marketing

Ha a területedre érdemes elindítani podcastot, akkor még mindig van benne lehetőség, bátran vágj bele. Óriási figyelemmegtartást lehet elérni, 3x nagyobbat, mint a Youtube-on. Persze nem kell ez mindenkinek, minden cégnek. Ami 2021-ben változik, hogy rövidebb adásokat érdemes feltölteni, mert sokkal több podcast között oszlik meg már a figyelem. Eddig a 40-60 perces hanganyagokat is meghallgatták az emberek, most már egyre jobban a 20-35 perces hanganyagokban érdemes gondolkodni. Erről itt olvashatsz bővebben: Podcast csatorna indítása, podcast marketing. Könnyebb, mint írni. Hogyan csinálj podcastet

TikTok

Itthon is már 1 millió felett van a felhasználók száma. A cégek, márkák még nem lepték el ezt a közösségi oldalt. Mi is készülünk már oda egy kampányt, hiszen mindent le kell tesztelni, valamikor tavasszal indulnak a posztjaink. Érdekes megnézni például az Aldi Magyarország TikTok csatornáját, nagyon kreatívak. Javaslatom, ahogy mi is tettük, szentelj rá heti 1 órát, mondjuk egy hónapon keresztül, hogy ráérezz a posztokra, témákra, és arra, hogy mi tetszik ott a felhasználóknak.
Volt olyan Minner vállalkozó, aki például így indított be egy új digitális vállalkozást, és szerzett több ezer előregisztrálót, majd az indulásnál is a TikTok volt a fő marketingcsatorna: Az új gardróbvásár weboldal nem bírta a látogatórohamot az első napon

+Érdekesség – Ellepték a piactereket

Amit látunk szakmai szemmel, hogy 2020-ban óriási kereslet, igény volt a piacterek iránt, és meg is rohamozták a vállalkozások az ilyen megoldásokat. Lényegében gyorsabban tudtak online-ba kapcsolni, online eladni. Nem garancia a bevételre a piactéren való megjelenés.

Például a Meska.hu -t megrohamozták a termelők, kézművesek, de közben a portál forgalma nem nőtt annyira, és a piacozó termelőknek a számításai nem jöttek be így az online világban. Teljesen más rutinnal vásárolnak, barangolnak az emberek az ilyen oldalakon, és meg is oszlik a sok cég, vállalkozás között a forgalom. Erről bővebben ebben a digitalizációról szóló cikkben írtam.

Hasonlót tapasztaltunk a Wolt, Netpincér, Bolt Food futárcégeknél is, amit az éttermek leptek el, és valójában annyira nem lett több az ételrendelő, mint amennyivel több étterem felkerült a rendszerbe.

Marketing tartalmak és képzések

Fotó: Brett Jordan / Unsplash
Forrás: Tárki 2020

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!