Az első két részben beszélgettünk már róla, hogy milyen könnyű piacra dobni úgy egy digitális szolgáltatást, terméket, hogy kihasználjuk az ún. white label verziókat a már meglévő digitális termékek esetében. Például saját képszerkesztőt, weboldal szerkesztőt, tárhelyszolgáltatót, CRM rendszert… Most az üzleti modellekről lesz szó, miből lesz pénz, hogyan, és bemutatom azt is, hogy nekem milyen ötleteim voltak a Minner landing page, weboldal készítőjével kapcsolatban, tetszeni fognak az ötletek. Sőt, nem csak az én projektemről mondom el, milyen ötletem volt, hanem más területhez is kapsz ötleteket.
A podcast
Spotify-on itt és Apple Podcast-ban itt érhető el. Itt pedig azonnal indíthatod (figyelj rá ha FB-ról kattintottál lehet bezáródik ha a képernyőd elsötétül).
A podcast rövid vázlata, leirata:
Mindent nem árulok el, mert tényleg érdemes meghallgatnod a podcastot, főleg az ötleteket.
A Minner landing page készítője azért került bevezetésre, mert láttam a vállalkozóknál az igényeket, ami valóban így volt. Már közel 10 000-en próbálták ki a rendszert, és 430 kész landing page, weboldal el is készült vele. Több mint 10 millió forint profitot termeltek már ezek az elkészült promóciós oldalak a vállalkozóknak. A Minner 6. születésnapi ajándéka volt, hogy ingyen használhatják a felhasználók.
A felhasználók úgy is használták és használni akarják, hogy van benne több hiba is, és néha bosszúságot okoz.
A Minner üzleti modelljébe nem illik bele. Miért?
A nem illik bele azt jelenti, hogy nem szabad fő termékként kezelnem. Nagyobb support erőforrást igényel, és mikor már látod hogy az üzenetek többsége ezzel kapcsolatban jön, rájössz, hogy érdemes utánaszámolni.
A további kockázatok: a weboldalak a Minnernél vannak, a felhasználók nehezen kötik össze a saját domainjükkel, mert sok helyen a tárhelyszolgáltatónál nem érhetőek el ezek a dns beállítások, amik kellenek hozzá.
Előnye, hogy tényleg aki használta, sikereket tudott elérni és volt bevétele, amellett persze, hogy a készítés közben több hibával találkozott a felhasználó. Az igény megvan, ezt validáltuk, bizonyítottuk. De a Minner egy média oldal és üzleti oktató portál. Nem digitális szolgáltató, vagyis jelenleg nem és utóbbi túl sok erőforrást igényel és közben a meglévő üzleti modell csorbul.
A sablonok ereje – ennyire egyszerű?
Ami érdekes volt, hogy kiderült, a sablonok adják el az egészet, vagyis amiatt használják sokan, ami egyébként több más területen is így van (lásd Canva képszerkesztő vagy CRM rendszerek, videószerkesztők…). Imádják az emberek azt, hogy sablonokból néhány pillanat alatt létre tudnak hozni weboldalakat és azt átalakítani. Ebből jött is ötletem, méghozzá marketingesekre épülő üzleti modell. A vevőnek nem kell fizetnie, vagy csak később, helyette a marketinges fizet. Na de hogyan? Ezt a podcastban kibontom, hallgasd meg!
White label megoldás digitális termékeknél, szolgáltatásoknál, termékeknél:
Így lett landing page készítőm. Egy meglévő rendszert bérelek, amit szinte csak arra találtak ki, hogy valaki vállalkozást építsen rá. Ezt hívjuk white label verziónak, vagyis egy szoftvert, digitális terméket bérelsz, és azt tovább adod valahogy a felhasználóknak. Pl. Canva.com képszerkesztőhöz hasonló oldalt könnyen létre tudsz hozni. Vagy online videószerkesztő esetében (ilyen nincs itthon). Ezekről beszélek a fenti podcastban részletesebben. Hallgasd meg!
A téma korábbi adásai, részei:
- Online vállalkozás, termék létrehozása kevés tőkével esettanulmány – 1. rész [podcast]
- 2. rész: Marketing. Online termék létrehozása kevés tőkével – esettanulmány [podcast]
- Most a 3. résznél vagy
- Ezekből egy nagy cikk, ötlet: Digitális szolgáltatás, SaaS vállalkozás indítása kevés tőkéből, rövid időn belül