Miért tud a Lidl és a Bolt ennyivel jobb lenni a magyar versenytársainál? És a te piacod?

Dátum

Megosztás

Bolt, Lidl, két teljesen külön szektorban lévő cég, mégis van egy közös bennük: a hazai piacon köröket vernek a versenytársaikra. A Bolt a személyszállításban jeleskedik, míg a Lidl az áruházláncok között vezeti a listát. Hogyan tudnak ennyire jók lenni? Miért tarolta le ez a két cég a konkurenciáit? Ugyanabból főznek, ugyanaz az ország, ugyanaz a pénztárcaméret, ugyanazok a lehetőségek, akadályok. Sőt a taxis piacon még az árversenyre sem hivatkozhatunk, ott mutatkozik meg igazán, hogy a vásárlói élmény a döntő egy piacon? Megnézzük!

Hogy tud ilyen jó lenni a Bolt?

Ha a fővárosban élsz, akkor nagy valószínűséggel te is tapasztalod, hogy a Bolt egy közkedvelt szolgáltató a taxis szektorban. A Főtaxival karöltve gyakorlatilag letarolta a budapesti taxipiacot, több mint az utasok felét ők vitték el a személyszállítási szolgáltatók közül. 

A cég 637 millió forint nyereséget produkált 2022-ben, a piac többi szereplője 107 millió forintos veszteséget ért el.

Forrás: G7

Lehet a Bolt sikere az, hogy külföldi? Nem feltétlenül. Az észtországi céget 2013-ban alapította egy fiatal, akkor még csak 19 éves srác, aki egy átfogó appot szeretett volna készíteni, hogy egy helyen lehessen látni a helyi taxikat. 2017-ben Londonban felvásárolt egy helyi céget, majd Párizsban és Lisszabonban is piacra lépett, Párizsban már Bolt néven (startupként működött, tőkebevonásokkal tudta fedezni a felvásárlásokat). 

Egy fiatal srác, aki már egyből a digitalizációval kezdte a cége működtetését, 6 év alatt Európa leggyorsabban növekvő cégei között a harmadik helyet szerezte meg a Financial Times listáján.

A Bolt itthon is jelen van és sikeres, pedig rengeteg a konkurens szolgáltató, mint a Főtaxi, 6X6 taxi, City Taxi, vagy éppen a Tele 5 taxi. Miben tud jobb lenni a Bolt? 

Ennek rengeteg oka van, amelyek között nem szerepel az, hogy az árazása kedvezőbb lenne a versenytársaknál. Budapesten egységes árazása van a taxiknak, 2023.03.06-tól 1100 forintos alapdíja van annak, hogy beülsz, 440 forint kilométerenként a díja a fuvarnak, és 110 forint a várakozási díj. Ez kőbe van vésve, ettől nem tér el senki. 

A Bolt sikere a szolgáltatás minőségében kereshető. A cég szigorúan felügyeli az ügyfelek elégedettségét, és ha egy sofőr értékelése leesik 4,6 alá az 5-ből, akkor a saját szabályzata szerint figyelmeztetik. A cég ad egy idősávot, amin belül a sofőrnek fel kell tornásznia a minimálisan elfogadható szintre az értékeléseit, ami jelenleg 4,6. Ha tartósan ez alatt van, akkor inaktiválja a sofőr hozzáférését, nem tud tovább a Bolttal dolgozni. 

Képzeld el, a Bolt még a reptérre se mehet! Na jó, bemenni bemehet, de nincs ott külön parkolója, a taxiknak fenntartott parkolókat nem használhatja, mert a cégnek nincs szerződése a repülőtérrel. De még így is őket rendelik a legtöbben oda. Miért? Na itt már lehet, hogy amiatt, mert nemzetközileg ismert a cég, és az is benne van, hogy jó benyomásuk volt az embereknek, amikor először találkoztak velük. Természetesen a taxis hiénák híre nem csak itthon ismert, külföldi blogok is figyelmeztetnek, hogy mire figyeljenek a turisták Magyarországon.

Emellett 2023-ban a Bolt hivatalos személyszállítója lett a Formula 1 magyar nagydíjnak. Tudod mi a legjobb? Megírták előre, több héttel a nagydíj előtt, hogy a budai oldalról nagyságrendileg 14-18 ezer forint volt a taxizás, míg a belvárosból 13-16 ezer forint körüli összegre kellett számítani. Ha tudod, hogy mennyi lesz az összeg, akkor te is inkább velük mennél, nem? 

Továbbá a Boltnak van egy olyan funkciója is, amely csábítja a sofőröket a céghez. Képzeld magad egy sofőr helyébe, fáradt vagy, mennél már haza, de még egy fuvart meg akarsz csinálni. Ráböksz arra, hogy befejeznéd a munkát, jön egy utolsó fuvar, ahol az utasod 2 utcával melléd kéri a fuvart. Véletlen? Nem! A Boltnak ez egy funkciója, hogy a munka végén az otthonod közelébe menő fuvart részesíti előnyben, “hazafelé” fog menni az utasod. 

Ez egy nagyon jó szemléletmód, hogy törekedj arra, hogy te legyél a legjobb.

Lidl sikere – mitől jobbak?

Kicsit menjünk messzebb a Bolt és a további taxis cégek közül, és vizsgáljunk más piacot. A Lidl több, mint négyszeresére növelte a forgalmát 10 év alatt, tavaly 1193 milliárdos árbevétele volt. Második helyezettként a SPAR követi, 915 milliárd forinttal. Persze, az infláció torzítja a forgalmi adatokat, viszont érezhető a Lidl egyeduralma, mivel 10 év alatt 4,5 szeres növekedést ért, míg a konkurenciái össz átlaga alig 1,8-szoros növekedés (utóbbi cégek mintha egyhelyben állnának). Már árelőnyt is tudnak szerezni, a G7 fogyasztói kosár összehasonlításában több hónapon keresztül is a legolcsóbb volt. 

A Lidl térhódításáról több hírszemlében is beszéltünk már, ezeket itt találod:

Na, de hogy is sikerült a Lidl-nek ezt elérnie? Persze, digitalizáltak ők is, nem ördögtől való ez a lépés, van egy tök jó appjuk, meg online akciós újságuk, de nem itt történt a legnagyobb áttörés az áruházláncnál. Akkor pontosan hol is? 

Beszéltünk egy korábbi hírszemlében erről, íme néhány izgalmas példa:

  • Helyben sütött pékáruk: A friss pékáru illata kiemelten hat az éhesen vásárlókra, az éhes vevőknél akár 20-40%-al több élelmiszer vásárlásához vezet.
  • Virág, gyümölcs a bejáratnál: a belépéskor meglátott színkavalkád és finom illatok javítják a vásárlók kedvét és így a költekezési vágyát. Nem véletlenül követi a zöldséges pultot az édességes – ha már a bevásárlás elején egészséges ételeket raksz a kosaradba, hajlamosabb leszel több nassolnivalóval kompenzálni.
  • Polcok átrendezése: az üzletek átépítésével, polcrendszerek átrendezésével kizökkentik a rutinos vásárlókat, aktívabb keresésre és nézelődésre ösztönzik őket, így több termékkel kerülnek kapcsolatba és figyelmesebbek. 
  • Árukapcsolás: a tortilla chips és a salsa nem véletlen van egy helyen, ha az egyiket megkívánod, már rutinból veszed is mellé a másikat

Ami nincs benne a felsorolásban az a szervezettség, szervezetfejlesztés, digitalizáció, hatékonyságra való törekvés, amit szinte minden szintre levisznek. Persze van ennek bosszantó része is, amikor is olyan gyorsan pittyegtetnek a pénztárnál, hogy alig bírod elpakolni a táskába.

Ebből te mit tudsz elvenni? 

Többet, mint gondolnád. Ha gyorsabban akarunk növekedni, akkor ide bizony új eszközkészlet, új rutinok, új dolgok kellenek. Ehhez elengedhetetlen, sőt már-már magával értetődő, hogy bevonjuk a csapatunkat. Innoválni kell, egy lépéssel a konkurenciád előtt kell járnod. 

Noha az innováció szó félelmetes lehet, ne gondolj arra, hogy az egész vállalkozást újra kell tervezned. Lehet innováció az, ha bevezetsz egy digitális folyamatot, vagy átalakítod a kiszolgálást, gyártást, vagy csupán egy új terméket dobsz a piacra, vagy átalakítod a vállalkozás működését, üzleti modelljét.

Az innovációs csapatokról itt tudsz bővebben olvasni: Innovációs csapat létrehozása. Gyorsan növekvő cégek 6. rész

Az innováció mellett gondolkodj digitalizációban. Oké, a hazai digitális gazdaság 50%-kal nőtt 2017 és 2021 között, viszont a magyar cégek 2/3-a nem rendelkezik weboldallal, ami egy sokkoló adat. Magyarországon a kkv-k csupán egyharmada rendelkezik legalább „alapszintű digitális intenzitással”, míg az EU átlag 55%. A potenciális vásárlóid kezében napi 2-4 órát van a telefon, és a digitális világban élnek. Ezt ki kell használnod! 

Oké, innoválunk, digitalizáluk, de van még! Ne felejtsd el azt, hogy minél jobb az értékelési rendszered, annál hamarabb tudod a méregfogát a rossz ügyfélélménynek kihúzni. Egy korábbi cikkben beszéltünk róla, hogy 1 negatív értékelést 400 pozitív élmény ellensúlyoz. Ha az értékelések gyűjtését bevezeted, nem csak az ügyfeleid, te is pozitívabban fogsz hozzáállni a vállalkozásodhoz. 

Kapcsolódó cikkek

fotó: M. Rennim / Unsplash

Tóth Levente
Tóth Levente
Tóth Levente vagyok, a Minner csapat negyedik tagja, tartalomgyártó. A tartalmak közül legszívesebben a technológiai újítások és az AI köt le, tőlem ezekről fogtok leginkább olvasni.