Milyen vállalkozást indítsak 2019-ben? Üzleti ötletek a Minnertől

Dátum

Megosztás

Idén is listával készülök nektek, hogy milyen üzleti trendekre érdemes vállalkozást indítani a következő évben, vagyis 2019-ben. Az a jó ezekben, hogy bár adott évre vonatkozik, de legalább 5 évig érvényesek maradnak. A 2017-es, és 2018-as üzleti ötleteketis majd nézd meg! A 2019-es üzleti ötletek után azokat is beszúrtam!

Figyelem! A frissebb 2020-as üzleti ötleteket ide kattintva találod, de természetesen az alábbiakat is olvasd el, mert szintén aktuálisak.

12 terület, amire vállalkozási ötletet, vállalkozást tudsz indítani 2019-ben

  1. Ecommerce, ekereskedelmi szakértő: Az utóbbi időben egyre jobban beleástam magam az ekereskedelembe. A piacismeretben nagyban segített az idén debütáló Amazon FBA képzés, amit szakértőkkel állítottam össze. Amit látok, hogy szüksége van a webshop tulajdonosoknak
    • pénzügyi tervezőre, vagy adatelemzőre – A legtöbb webshop tulajdonos semmit nem kalkulál.
    • piackutatóra – a termékek trendjének jobb felismerése, új termékek keresése, kiválasztása, piackutatás
    • adózás – főleg nemzetközi
    • termékdisztribúció – ahogy a multiknál, úgy a webshopoknál is egyre nehezebb bekerülni a termékünkkel (gyártói oldal) a „virtuális polcokra”. (lásd még lejjebb)
  2. Helyi vállalkozások marketingje
    Nos, ezt teljes mértékben a saját kutatásomban is alá tudom támasztani, a vidéki róadshowm alatt rengeteget kutattam a helyi vállalkozások marketingjét is.
    Lényege, hogy a kisvárosokban (néhány tízezer fős, vagy alatti) működő cégek marketingjével eddig nagyon kevesen foglalkoztak. Itthon számításaim szerint ez legalább 1 milliárdos piac még.
    Amire nyitottak

    • Arculattervezés, offline marketing
    • árazási és ajánlatkészítési stratégia
    • weboldalkészítés
    • kampánytervezés
    • közösségi marketing
  3. Etikus hacker: Újabb hacker botrány volt a múlt héten, most a Marriott hotellánc adatbázisát törték fel. A felhasználók védtelenek az ilyen támadások ellen, minden a cég biztonsági rendszerén múlik. Továbbá van egy másik fajta támadás is, ami újfent burjánzik. Ez pedig a vállalatok közötti számla csalás (beékelődnek a hackerek a számla kiállítás rendszerbe). A cégek egyre többek költenek erre, idehaza is. Informatikusból hiány van, hát még etikus hackerből.
    Kapcsolódó ötlet: 56. ötlet – Vállalati James Bond
    Elindult az etikus hacker képzés a MinnerAkadémián. Kattints ide!
  4. Bérbeadás, mindent bérbe adunk
    Hamarosan itthon is megjelenik a Lime elektromos roller bérlő cég. Nos, ahogy látod egyre több minden bérlünk. Erre a piacra érdemes különböző vállalkozásokat felhúzni. Mármint a bérbeadás piacára. A 12. Minner ötletben hoztam is néhány példát, de a raktárbérlős ötletet is érdemes megnézni, De pont a héten a vállalkozás indítás minikurzusban meséltem a tanítványoknak, hogy egyik ügyfelem ipari porszívókat és tisztító gépeket ad bérbe.
    A Lime hazai indulásáról itt olvashatsz Az Uber újra Magyarországon! Csak most elektromos rollerrel jönnek
    Továbbá van még egy jó piac, itt írtam róla: A tárgyaló bérlés Airbnb-je. Rád vár, hogy megvalósítsd!
  5. Szelfitükör, szelfifal– A selfiemania.hu volt a második ilyen cég, akinél olyat láttam, hogy egy rendezvényen egy tükör, vagyis óriási kijelző előtt fotózkodhattak a résztvevők. Aztán mosolyogtam, amikor egy futóversenyen a résztvevők helyett a szervezők egyik embere állt a fotófal előtt és mindenkinek segített fotózkodni. Persze utóbbi elég fapados, de hálásak voltak a résztvevők. Az emberek szórakozni akarnak és miért ne lehetne a szelfizés is az.
    Ebben a piacban mind a szolgáltatásnyújtás, hogy oda viszel ilyen gépeket eseményekre, mind pedig a gépek építése, programozása is jó üzlet lehet. Sőt utóbbi azért is érdekes, mert nincs még nagy márka, aki erre lecsapott volna.
  6. Disztribúció specialista – Az utóbbi időben egyre több olyan cégnél figyeltem meg disztribúciós problémát, akik főleg online kereskednek termékekkel. Tehát saját márkás termékeket bejuttatni offline boltokba. Itt te közvetítő leszel. Két cikk is még ötleted, segítséget adhat neked.
  7. Ételallergiás piac – Főleg a gluténmentes piacon figyelhető meg, hogy van hely még innovatív ötletekre. Ilyen például az, hogy az éttermek nem tudnak eleget tenni a gluténérzékeny piac kiszolgálására. Nagyrészt azért is, mert az ilyen ételeket elkülönülten kell készíteni a többitől, és nem érheti keresztszennyeződés gluténes ételekről. Érdemes lehet akár ételbeszállítóként ,akár valami innovatív ötletet kitalálni, mondjuk gluténmentes sziget. A konyha egy részén, mikrónagyságú előkészítő, edényekkel… amik segítik, hogy a gluténmentes tényleg az legyen. Sok vevőt szerezhet ezzel bármelyik étterem (kapcsolódó cikkért kattints ide). Ezen kívül alapanyag, vagy készétel beszállításban is jó piacot látunk (éttermeknek)
  8. Távoli munkát figyelő, segítő rendszer, program. – Évente két számjegyű növekedést mutat az otthonról munkát végzők számának változása. Mind a cégeknél az alkalmazottak egyre többet fognak otthonról dolgozni, mind egyre több szabadúszó kap alvállalkozói munkát. Ezeket a projekteket vezetni kell. A legtöbb hazai cég még mindig nem rendelkezik megfelelő projektmenedzsment szoftverrel. Pedig a cégek a kontrollt meg akarják tartani akkor is, ha valaki otthonról dolgozik.
  9. Egyre több szlovák cég jön át Magyarországra az olcsóbb adó miatt – írj a G7
    Szlovák rendszámos autókért mi magyarok megyünk ki a szomszédba, ők meg jönnek hozzánk a cégükkel. Igazi adóparadicsom a magyar hon a 9%-os társasági adóval? Egyre több szlovák cég teszi át a székhelyét Magyarországra – ezt a jelenséget járja körbe Szlovákia egyetlen csak gazdasággal foglalkozó napilapja, a Hospodárske noviny. Idén eddig közel kétszáz szlovák céget jegyeztek át Magyarországra (év végéig ennek négyszeresét várják), a lap szerint így összesen már 10 ezer ilyen szlovák cég van. Na mit is jelent ez számunkra?
    Gyorsan kellene csinálni egy cégalapításos céget, de igazából ez hamar megvan, mert: Kell egy jó ügyvédi iroda kapcsolat és egy könyvelő iroda sem árt (utóbbiból még további profitod lehet, akár folyamatos). 100-200 cégnél már szép kis summánk lehet. Na? Mennyit fogsz meg belőle? Hajrá!
    Tudod vannak cégek, akik azzal foglalkoznak, hogy külföldön tudsz alapítani céget itthonról, na most te intézed, hogy szlovák cégek tudjanak alapítani akár itt, de akár ki is mehetsz egy kis üzletet nyitni. Itt már jól menő cégekről van szó, akik a több pénz miatt jönnek, tehát fizetőképes vevőid lesznek.
  10. Vidéki közösségi iroda nyitása
    1 milliónál is több egyszemélyes cég, egyéni vállalkozó van itthon. Folyamatosan nő a szabadúszók száma, ami egy trend, és már most megfigyelhető. Akár pályázatból is meg tudod valósítani, nem is beszélve a további profitlehetőségről, ami egy közösségi irodában benne van. Erről egy külön cikket, sőt hanganyagot is készítettünk. Itt vannak a további részletek: Hogyan indíts vidéken közösségi irodát? Megéri? – podcast
  11. Fulfillment cég, speciális webáruház: A webáruházak logisztikájában nagy piac van, lásd a legtöbbet a futárcégek profitálnak a webshopok népszerűségéből. Egy új megoldás is éledezik itthon, ez pedig a fulfillment logisztikai vállalkozások. A webáruház teljes logisztikáját átvállalják. Na és erre még tudok három 2 további ötletet is: Az új webáruház modell: fulfillment és a benne rejlő milliók, milliárdok
  12. Előfizetéses webshop, e-kereskedelmi vállalkozás:
    Itthon ez a terület még nem burjánzott el, és vannak olyan magas labdák, amit érdemes lecsapnunk. Ilyen például az előfizetéses (feltöltős) FMCG webshop. Amikor wc papírt, sampont, mosószert rendelnek automatikusan a vásárlók. Itt maradnak leghosszabb ideig előfizetők az emberek, több mint egy évig. Ami elég kiszámíthatóvá teszi a vállalkozásunk működését. Aztán ott vannak a VIP, vagy „kedvezmény” előfizetések. Ezt a piacot és a benne rejlő lehetőségeket itt mutattam be: Előfizetéses termékértékesítés piaca még kiaknázatlan idehaza!

Az elmúlt 2 év üzleti trendjei, vállalkozás ötletei

2017-es és 2018-as üzleti ötletek, trendek:

  • 2017-es üzleti trendeket ebben a cikkben találod (ide kattintva), de ide felsorolom, ott pedig részletezve látod:
    1. Sharing economy – vagyis a közösségi gazdaság
    2. Előfizetéses webshop
    3.  Food truck
    4. Lakáspiac – lakáskiadás
    5. Instagram oldal kezelő
    6. Virtuális valóság
    7. Könyvelés/számvitel
    8. Fintech
    9. KATA – új vállalkozások – pályázatok…
    10. Webshop
    11. Ezeket itt olvashatod részletesen
  • 2017-es piaci rések, ilyet is írtam 2017-ben, itt a részletes, felsorolva a trendek, lehetőségek itt:
    1. 3D Nyomtatás:
    2. Idősek
    3. eSport – Úúú most nézem! Ezt már akkor megmondta, és lám 2018-ban gombamód jöttek ez esport szakosztályok, versenyek
    4. Rendezvényszervezés
    5. Havidíjas webshop, illetve dropshipping webáruház
    6. Pénzügyi szakértő
    7. Turisták, külföldiek
    8. Food truck
    9. Közösségioldal-kezelő
    10. Ezeket  itt olvashatod részletesen. 
  • 2018-as üzleti trendek, ebben a cikkben találod részletesen, de ide felsorolom őket:
    1. Idősek
      • webshop idősekre szabva
      • havi díjas webshop (ugyanazokat a termékeket megkapja házhoz)
      • valamilyen szórakozási, kikapcsolódási program, azok szervezése
      • nyugdíjas szövetkezetek – egyre több ilyen alakul az iskolaszövetkezetekhez hasonlóan. A nyugdíjasokat kiközvetítik cégekhez. 
    2. Dropshipping
      • webáruházat üzemeltető, aki dropshippingezik (pl. Shopify alatt működő webáruházakkal könnyű ezt kivitelezni)
      • dropshipping szakértő – még nincs ilyen a piacon, és hamar országos szakértőként tudsz megjelenni a piacon, sőt, még jó kis üzleti modellt is rá tudsz húzni (pl. webshopot értékesítesz, beüzemelést…)
      • dropshipping beüzemelő – az előzőhöz hasonló, de beletartozik minden. Odamegy hozzád valaki, aki szeretne egy ilyen webshopot, majd te mindent adsz nek: webshop (havidíjas, pl. Shopify), kapcsolatok, IT, könyvelés…
        (Az igazat megvallva ez a modell egyszerű webshopoknál is működne, nem kell az, hogy dropshipping-modellben működjön).
      • IT megoldások, fejlesztések – a webshop keretrendszerekhez különféle dropshipping-megoldások fejlesztése
    3. Youtube műsor gyártó
      • talkshowk, beszélgetős műsorok, vitaműsorok
      • politikai műsorok (na azok aztán komment cunamit hoznának)
      • dokureality, vagy részben valóságshow szerű dolgok
      • hasonló (de kicsit jobban kivitelezett) sorozat, mint a Középsuli (szinte ellepik az adást a reklámok)
      • Ha egy kicsit populárisabb, virálisabb csatornában gondolkodsz, akkor ötletek: Ezek a Youtube csatorna, videó ötletek milliókat hozhatnak neked
      • Valamilyen verseny vagy vetélkedő online közvetítése
      • Lokális hírek, események bemutatása,
    4. Virtuális valóság, mint szolgáltató
      1. Csapatépítő cégekkel való együttműködésben, vagy egyszerűen több főnek,
      2. Versenyek szervezése, gamer versenyek, ezek online közvetítése
    5. Fiataloknak központ
    6. Piackutató cég vállalkozásoknak, új vállalkozásoknak
    7. Virtuális asszisztens (közvetítő) cég
    8. Okosotthon
    9. Ezeket itt olvashatod részletesen. 
  • + a Minneren 2015-óta közel 200 vállalkozás ötletet olvashatsz külön cikkekben. Ide kattintva átláthatóan megtalálod mindet (mi-hol van). – Folyamatosan aktualizálom őket.

Hajrá sok sikert!

[adrotate banner=”5″]

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!