2 éve indult, ma már több ezren olvassák naponta Biztosító Magazint.

    MinnerX - vendég poszt

    2 éve indult, ma már több ezren olvassák naponta Biztosító Magazint.

    Szerző: Kocsis Ferenc Árpád, Biztosító Magazin

    Ma épp 2 éve – 2017 október 1-én indítottam útjára a Biztosító Magazin-t! Ezúton is köszönöm, hogy azóta sokan követitek az oldalt.

    A tegnapi nap folyamán olyan sokan néztétek meg a cikkeket, hogy a napi oldalmegtekintések száma most először meghaladta a tízezret!!

    Nagyon köszönöm ezt nektek, hiszen ez a legszebb ajándék a Biztosító Magazin szülinapján!!

    PS: Az ötleteket, valamint az induláskori és az azóta nyújtott “Business Support” segítséget pedig köszönöm Mándó Milán-nak, a Minner alapítójának. Szinten köszönet illeti Modesto Tamást, aki pedig inspirációival, meglátásaival nyújt folyamatosan támogatást.

    Üdv,
    Kocsis Ferenc

    Mi ez a MinnerX? Én is beküldenék ilyen posztot!

    Legfrissebb MinnerX posztokhoz

    MinnerX

    Cikk szerzője: Winter Ádám, TanfolyamOKJ.hu

    A munkaerőpiac folyamatos változása miatt nehéz előre megmondani, milyen szakmákra lesz leginkább kereslet a jövőben, de az általános munkaerő-piaci trendekből és a törvényi változásokból következtethetünk arra, mely szakmákra mutatkozik majd nagyobb igény 2020-ban.

    Minden ember életében eljöhet az a pillanat, amikor gyorsan kell pályát módosítania, azonban a legtöbbeknek munka és család mellett nincs lehetőségük évekig koptatni az iskolapadot. Az OKJ-s képzések azonban lehetőséget biztosítanak arra, hogy rövid idő – felnőttképzésben akár néhány hónap – alatt keresett szakmát szerezzünk.

    Az OKJ-s szakmai végzettséget jelenleg felnőttképző intézményekben is meg lehet szerezni, az iskolarendszerű képzéseknél rövidebb idő alatt.

    A felnőttképzések nem ingyenesek, nem jár a jelentkezőknek diákigazolvány, de a szervező iskolák számos más előnyt nyújtanak a tanulóknak. Például többféle ütemezésben indulnak tanfolyamok, hogy munka mellett is be tudjanak járni a tanulók. Mivel ezek piaci alapon működő iskolák, így jobb körülmények közt, modernebb eszközökön sajátíthatják el a diákok a választott szakmát.

    A TanfolyamOKJ.hu összegyűjtötte, milyen képzéseket érdemes választaniuk azoknak, akik rövid idő alatt megszerezhető, keresett szakmát szeretnének 2020-ban.

    Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

    MinnerX

    Cikk szerzője: Rovó Viktor, warnedbros.com

    Több érzékszervre hat egyszerre, történetet mesél, érzelmeket generál, könnyen fogyasztható. Hát persze, hogy a marketingvideókról van szó, és te is biztosan végignéztél ma már néhányat.

    Nem csoda, hiszen mára az online marketingkampányok közel 90%-ában fordulnak elő videók, így ha reklámoznád a branded, enélkül nehéz dolgod lesz. Az internetfelhasználók több mint fele néz videókat minden nap, mindez a világ mobilinternet forgalmának csaknem háromnegyedét teszi ki.

    Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

    MinnerX

    Szerző: Dávid Ádám, a Hypestyle.hu webshop tulajdonosa és szabadúszó marketinges

    Sziasztok! Ádám vagyok, januártól időm nyílik Facebook és Instagram oldalak kezelését végezni.

    A story-m röviden:

    Van egy saját dropshipping webshopom, aminek a marketingjét én készítem. Egyetem mellett építettem fel. Most végeztem az egyetemen, felszabadult annyi időm, hogy másoknak is elvégezzem ezt, az olykor kényelmetlen és nehéz feladatot. Ha felmerült benned már, hogy: “Mit posztoljak?” akkor van értelme egyeztetnünk!

    Képzettségem, elvégzett tanfolyamok:

    Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

    MinnerX

    Cikk szerzője: Szabó Péter a Reklámanimáció.hu -tól.

    A Reklám Animációnál rengeteg kabala figurát tervezünk és mivel tombol a Black Friday-láz, úgy gondoltuk, hogy nincs is ennél jobb alkalom elemezni a különböző reklám animációs figurákat. Ha nem barlangban éltél, minden bizonnyal te is találkoztál már az Alza kabalájával, Alzakkal, aki “szerethető, fülbemászó hangjával”, sokak szívébe lopta be magát. Miért sikeres? Mi kell ahhoz, hogy egy ilyen kabala forgalmat generáljon? Vajon megismételhető-e az Alza sikere? Ezeket szedtük össze a blogunkban.

    Ismerős ez a figura? Egészen biztosan megjegyezted már. Nem csak az Alza, hanem más márkák is előszeretettel használnak animációs figurákat. Nem meglepő, hogy Black Friday alatt is behozta a figurát. Ha nem működne, szerinted használnák? Erről írunk részletesebben a cikkünkben, olvasd el a Reklámanimáció blogjában!

    Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

    MinnerX

    Cikk szerzője: Komjáti Dávid – Komjit Security

    Ki ne hallott volna még olyan cégről, akit valamilyen hacker támadás ért, és emiatt nem működött a weboldala, vagy konkrét anyagi kár érte? Ezek mindennapos történések, de valahogy mégsem érzi magát veszélyben a legtöbb vállalkozó.

    “Velem ez nem történhet meg” – vagy mégis?

    A legnagyobb tévhit, hogy azt gondolják sokan: “Miért pont az én oldalamat törnék fel? Nincs is ott semmi fontos, értékes, így nem is kell erre figyelnem”. Érdemes lenne elfogadni, hogy olyan weboldalak is a célkeresztben lehetnek, akiknek csak azért törik fel az oldalát, mert megtehetik. A motiváció nem mindig a haszonszerzés, tehát hamis biztonságérzetet adhat, ha azt gondoljuk, velünk ez nem történhet meg.

    Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

    MinnerX

    Cikk szerzője: Háromfai Balázs, semmiszemet.hu, hulladékmentes tisztítószerek

    Mikor Milánnal beszéltünk a podcast-ben a tisztítószerek bérgyártásáról már gondoltunk rá, hogy viszonteladókat is bevonunk de egyelőre még csak egy helyi kisvállalkozásként gondoltunk magunkra.

    Mikor elkezdtük a az említett “éles tesztet” a piaci igény felmérésére, láttuk, hogy mekkora a valódi igény a termékekre főként a környezetbarát megoldás miatt. Közben indirekt módon az is kiderült, hogy a termékeket az általunk alkotott hulladékmentes konstrukcióban a viszonteladói oldalról is sokan jó üzletnek látják.

    Az első 3 hétben végül 327.560 Ft értékben sikerült 8-9 havi tisztítószer csomagokat értékesíteni.

    Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

    MinnerX

    Cikk szerzője: Antal Ildikó, Athé ékszergyertyák

    A Karácsonyi ajándékvásárlás nálunk és a környezetünkben lévő cégeknél úgy szokott kinézni, hogy november elején elkezd motoszkálni a fejünkben a gondolat, hogy közeleg a Karácsony, de idén időben elkezdünk a témával foglalkozni, nem az utolsó pillanatra hagyjuk és mi fogjuk a legjobb ajándékokat adni. Közben ezerrel nyomjuk a saját karácsonyi kampányainkat, óriás pörgés van és egyre égetőbb a probléma, hogy valaki találja már ki, hogy mit fogunk venni a kiemelt partnereinknek és munkatársainknak, akik ráadásul nők! Aztán szembesülünk a problémával, hogy a nőknek nem is olyan könnyű olyan ajándékot venni, ami nem sablonos és tényleg örülni is fognak neki. A nagy rákészülés után pedig azt vesszük észre, hogy a Karácsony előtti héten vagyunk és nem hogy ajándék nincsen, de még ötlet sem. Online megrendelni már necces, mert nem biztos, hogy megérkezik Karácsony előtt, ezért utolsó pillanatban beszaladunk egy plázába, de ami ott vár attól inkább kiszaladnánk. Idén viszont már most tudjuk, mit fogunk adni a hölgyeknek!

    Amikor mi ajándékot keresünk, ezeknek a tulajdonságnak szeretnénk ha megfelelne:

    Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

    MinnerX

    Szerző: Tóth Farkas Gáspár WUP Coffee

    Sokan találkozhattatok már velünk a Minneren és Minneres rendezvényen is és most szeretnék nektek beszámolni róla, hogy kicsit több mint 4 hónap után hova jutottunk el. Prémium kávémárkámmal új kávéélményt nyújtok magánszemélyeknek és vendéglátóhelyek vendégeinek. (kávézók, éttermek).

    A nyár amúgy sem egy könnyű időszak egy vállalkozás életében, főleg ha azt akkor indítják el, szóval az első néhány hónap nagyon nehezen telt. Nem tudtam időpontot egyeztetni senkivel, ha sikerült, akkor is gyakran olyannal találkoztam, aki nem döntéshozó volt, mert az éppen nyaralt.

    Úgy éreztem, hogy nem jutok egyről a kettőre.

    Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

    MinnerX

    Szerző: Jobbágy András, a weboldal készítéssel foglalkozó Honlapszaki.hu tulajdonosa, bloggere.

    Az internet telis-tele vállalkozói weboldalakkal, ám kevés köztük az olyan, ami valódi sikert hoz a tulajdonosának. Az ok általában a tudatos tervezés, és néhány alapvető kérdés végiggondolásának a hiányában rejlik.

    Első lépés: az alapkérdések megválaszolása

    A legtöbben, amikor felmerül egy saját honlap igénye, a külcsín, a weboldal kinézete felől ragadják meg a kérdést. Tudják ezt jól a honlap készítéssel foglalkozó vállalkozások is, nincs is hiány a látványos grafikai tervekből. A baj akkor kezdődik, amikor utólag kiderül, hogy a csodálatos designnal felvértezett honlap egy kanyi vasat sem hoz a tulajdonosnak. Ilyenkor sokan továbblépnek egy másik szakemberhez, aki jó esetben feltesz majd néhány egyszerű kérdést:

    Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

    Szerző: Kocsis Ferenc Árpád, Biztosító Magazin

    Ma épp 2 éve – 2017 október 1-én indítottam útjára a Biztosító Magazin-t! Ezúton is köszönöm, hogy azóta sokan követitek az oldalt.

    A tegnapi nap folyamán olyan sokan néztétek meg a cikkeket, hogy a napi oldalmegtekintések száma most először meghaladta a tízezret!!

    Nagyon köszönöm ezt nektek, hiszen ez a legszebb ajándék a Biztosító Magazin szülinapján!!

    PS: Az ötleteket, valamint az induláskori és az azóta nyújtott “Business Support” segítséget pedig köszönöm Mándó Milán-nak, a Minner alapítójának. Szinten köszönet illeti Modesto Tamást, aki pedig inspirációival, meglátásaival nyújt folyamatosan támogatást.

    Üdv,
    Kocsis Ferenc

    Köszi, hogy olvasol! Gyere vissza többször is! Sikeres 2020-at!