Ingyen honlapok Greenlight pályázatok keretében

    MinnerX - vendég poszt

    Ingyen honlapok Greenlight pályázatok keretében

    Szerző: Varsányi Gergely Xpertstudio Kft

    Tevékenységünk 2016 Januárban indult, azóta több száz honlapot készítettünk és adtunk át ügyfeleinknek. Eleinte tapogatóztunk hogy milyen konstrukciót is kellene kialakítani, mi az amire lenne igény vagy mászóval piaci rés.

    Mivel a megvalósítást az Xpertstudio Kft végzi így fontos volt szem előtt tartani a társadalmi szerepvállalást és finanszírozhatóságot.

    Társadalmi szerepvállalás

    Mivel pályázatainkon civil szervezetek, Nonprofit Kft-k vagy közhasznú fokozattal rendelkező Egyesületek és Alapítványok is részt vehetnek, így abban voltunk érdekeltek hogy a piaci árhoz képest jelentősen kedvezőbb feltételeket biztosítsunk ezen szervezetek számára.

    Azzal a céllal jött létre ez a projekt hogy a jelenlegi kihívásokhoz alkalmazkodva a hátrányt elszenvedett emberek, közösségek és szervezetek -vállalkozások online működési mechanizmusát megváltoztassa, ezt megfelelő technológiai eszközzel támogassa és ehhez egyéni vagy csoportos tanfolyamokat szervezzen és finanszírozzon.

    Szolgáltatások pályázat útján adhatók be. A szolgáltatások ügymenete azonos a piaci feltételekkel.

    Digitális jóléti társadalomban, a fiatal tehetséges embereknek, induló vállalkozásoknak megannyi kihívással kell szembenéznie. Kulcs kérdés hogy a megfelelő tudással kitudja-e aknázni ebben az új berendezkedésben a potenciális lehetőségeket

    Nonprofit szervezetünk keresi és kutatja azokat a forrásokat melyek felhasználásával az esélyegyenlőtlenségeket lehet leküzdeni. Pályázatainkon való részvételnél induló vállalkozásnak, cégeknek, egyéni vállalkozóknak, egyesületeknek, alapítványoknak, nonprofit szervezeteknek, intézményeknek, önkormányzatoknak, és magánszemélyeknek szeretnénk támogatást nyújtani, a pályázati forrásainkat maximálisan felhasználni.

    Technológia

    Másik oldalról a technológia gyors változása már már követhetetlen fejlesztésekbe hajtja bele az online megjelenő vállalkozásokat, szervezeteket és magánembereket. Kétségtelen hogy ezekre szükség van, de ahhoz hogy napra kész szakmai információkkal mindenki tisztában legyen ezen a téren ebben az információs dzsungelben erre nincs kapacitás a pályázók 99%-nak.

    Napjaink modern technológiái számos fejlett lehetőséget kínálnak a folyamatos kapcsolattartáshoz munkánkban, de optimálisan kihasználni csak kevesen képesek ezeket. Mi segítünk abban, hogy az elérhető technológiák szinergikus egységbe rendezve, egyformán magas színvonalon szolgálják a mikróvállalkozásokat, KKV és nagyvállalati ügyfeleket és minden pályázónkat legyen az magánszemély vagy Nonprofit szervezet.

    Honlap támogatás

    Ezért megalkottunk egy olyan lehetőséget amivel viszonylag gyorsan, teljesen egyedi, modern és biztonságos honlapokat készítünk és üzemeltetünk ügyfeleink számára, persze nem ebben a sorrendben. Mindezek megvalósítását és kivitelezését teljesen ingyen készítjük el.

    Nagyjából belőttünk egy forrás igényt amit a piacon elkérnek egy honlapfejlesztésre. Mivel nagy a szórás és a konstrukciók összetétele így mi csak a saját megoldásunkat fogjuk bemutatni. A honlapok fejlesztésének piaci értéke 150 ezer forint.

    Mit tartalmaz?

    A pályázati kiírásban inkább csak pontokba van szedve és sűrítve mi minden szerepel a támogatásban. Nézzük végig ezeket a lépcsőfokokat.

    1. Ami a legfontosabb hogy a kedvezményezettnek nem kell domain nevek védésével ezek adminisztrációjával és költségeivel foglalkozni, mi elintézünk mindent ami ezen a téren szükségszerű.
    2. Biztosítunk egy VPS szervert jelentős erőforrással hogy a honlapok megfelelő sebességgel akár nagy látogatottság mellett is gördülékenyen tölthessenek be. A webtárhelyhez biztosítunk Cpanel felületet amin keresztül az ügyfél hozzáfér a teljes adatbázis, fájlok, email és egyéb tárhely beállításokhoz.
    3. Legfrissebb WordPress CMS motort telepítjük, létrehozzuk az adatbázis kapcsolatot majd feltelepítjük a legfontosabb komponenseket hozzá.
    4. Téma megválasztás során már több mint 400 egyedi testre szabható design sablon közül lehet választani. A kiválasztott téma után a domain vagy aldomain alatt aktiválva a felhasználó is áttekintheti a felépítést működést.
    5. A kezdő téma aktiválása után bekérjük a kezdő tartalmakat (képek, szövegek, menü struktúra, grafikai változtatások …stb). Megkezdjük a tényleges munkát a fejlesztéssel.
    6. A tartalom feltöltése után, még optimalizáljuk a weboldalt, majd biztosítunk az ügyfélnek egy regisztrációs felületet. Miután a regisztráció megtörtént jogosultságot biztosítunk a weboldal használatához, így elkezdődhet a felhasználónak a tartalomgyártása, információk feltöltése vagy reklámozása az interneten a célcsoportjai körében.

    Tárhely + domain nevek

    Mivel ez adja a fizikai hátteret az egész támogatás során így erről is írnék pár szót.

    A hardver egy Supermicro X10SRD-F alaplap, 1x16GB Memória, 1xE5-2620v4 CPU, 2x960GB SSD SoftRaid-el szolgálja a ki a Támogatottak honlapját Cloud Linux operációs rendszerrel. Ezzel igazából nem találkozik az ügyfél ezt mi kezeljük. A szerver fizikailag a Dotroll Kft szervertermében található.

    A háttértár a biztonságos adattárolás miatt tükrözve van ami azt jelenti, hogy esetlegesen az egyik SSD meghajtó meghibásodása esetén a tükör meghajtó található adatok és merevlemez látja el a feladatát. Továbbá a mentésről Google Drive felhőben is napi mentést készítünk.

    A Cloud Linux alatt tárhelyenként egy Cpanel felületet biztosítunk az ügyfeleknek hogy a weboldal és az erőforrásuk felett teljes kontrollt tudjanak gyakorolni.

    Cpanel

    A cPanel egy grafikus tárhelykezelő felület, melyet főként a tárhellyel rendelkező ügyfeleink vesznek igénybe.

    A cPanelen keresztül lehetséges domaineket, email fiókokat, FTP fiókokat, adatbázisokat, ütemezett feladatokat, webes alkalmazásokat kezelni, továbbá grafikus felületen keresztül fájlokat feltölteni.

     Xpertstudio Kft

    Fotó: Envato License

    Mi ez a MinnerX? Én is beküldenék ilyen posztot!

    Legfrissebb MinnerX posztokhoz

    MinnerX

    Winter Ádám, TanfolyamOKJ.hu

    A Minner.hu cikkekből és a Minner Extra Facebook posztokból egyértelműen kitűnik, hogy nem csak aktív vállalkozók olvassák a portált:

    A látogatók jelentős része még csak tervezgeti vállalkozás indítását.

    Az olvasók között sokan vannak, akik még azt sem döntötték el, mi lesz a vállalkozásuk profilja, pontosan milyen szolgáltatást fognak nyújtani.

    Ha Te is ebbe a kategóriába tartozol, akkor ez a cikk Neked szól:

    Most azokhoz az olvasókhoz szólunk, akik még nem döntötték el, milyen területen fognak vállalkozni.

    Összegyűjtöttünk pár olyan tanfolyamot, melyekkel olyan szakképesítést vagy kompetenciát sajátíthatsz el, amivel vállalkozóként nagy sikered lehet.

    Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

    MinnerX

    Szerző: Varsányi Gergely Xpertstudio Kft

    Tevékenységünk 2016 Januárban indult, azóta több száz honlapot készítettünk és adtunk át ügyfeleinknek. Eleinte tapogatóztunk hogy milyen konstrukciót is kellene kialakítani, mi az amire lenne igény vagy mászóval piaci rés.

    Mivel a megvalósítást az Xpertstudio Kft végzi így fontos volt szem előtt tartani a társadalmi szerepvállalást és finanszírozhatóságot.

    Társadalmi szerepvállalás

    Mivel pályázatainkon civil szervezetek, Nonprofit Kft-k vagy közhasznú fokozattal rendelkező Egyesületek és Alapítványok is részt vehetnek, így abban voltunk érdekeltek hogy a piaci árhoz képest jelentősen kedvezőbb feltételeket biztosítsunk ezen szervezetek számára.

    Azzal a céllal jött létre ez a projekt hogy a jelenlegi kihívásokhoz alkalmazkodva a hátrányt elszenvedett emberek, közösségek és szervezetek -vállalkozások online működési mechanizmusát megváltoztassa, ezt megfelelő technológiai eszközzel támogassa és ehhez egyéni vagy csoportos tanfolyamokat szervezzen és finanszírozzon.

    Szolgáltatások pályázat útján adhatók be. A szolgáltatások ügymenete azonos a piaci feltételekkel.

    Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

    MinnerX

    Szerző: Dallos Zoltán, marketing szakértő, a DLX MEDIA Kft. alapítója, és az Alkalmazottból Vállalkozó c. Könyv szerzője.

    A személyes márka (personal branding) egyre többet emlegetett kifejezés marketinges körökben. De mit is jelent és miben segítheti a céljaink elérését?

    Már Szókratész, ókori filozófus is definiálta:

     „ha jó hírnévre szeretnénk szert tenni, akkor arra kell törekednünk, hogy olyanokká váljunk, amilyennek látszani szeretnénk”

    Jeff Bezos, az Amazon megalapítója pedig a következőképp megfogalmazást adta a személyes márkára:

    „A SZEMÉLYES MÁRKÁNK EGYENLŐ AZZAL, AMIT MÁSOK MONDANAK RÓLUNK MIUTÁN KILÉPTÜNK AZ AJTÓN”

    Milyen célt tudunk elérni a személyes márkával, tudunk-e vele értéket képviselni?

    Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

    MinnerX

    Kozákné Zsuzsa – pedagógus, emberi erőforrás tanácsadó, kamaszmentor

    Ne tedd! Hacsak nem vagy a fordított pszichológia híve, a kamaszok ugyanis utálják, ha mások akarják megmondani nekik, hogy mit csináljanak. Tehát, ha semmiképpen sem akarod, hogy a fiad mondjuk matróz legyen, nincs más dolgod, mint folyamatosan áradozni erről a szakmáról, és naponta többször hangsúlyozni, mennyire örülnél, ha ezt a munkát végezné.

    Akkor mégis, hogyan lehetsz hatással a gyermekedre? – jó eszközök erre a filmek.
    Biztosan nem a pályaorientáció jár a fejedben, amikor megnézel egy filmet, de ha megpróbálod ebből a szempontból elemezni őket, egészen meglepő eredményre juthatsz.

    Gyere, megmutatom, mire gondolok!

    Ha lenne a pályaorientációs tanácsadóknak filmjük, akkor az a Good Will Hunting lenne.

    Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

    MinnerX

    Szerző: Izsó Gergely – pénzügyi tanácsadó

    A csapból is a babaváró támogatás folyik. Nah de babaváró támogatás vagy babaváró hitel? Milyen feltételei is vannak pontosan, kik vehetik igénybe és mekkora lesz a törlesztő részlet?

    Év elején a kormány belengette, hogy azok a házaspárok, akik július 1. után gyereket vállalnak, kaphatnak 0% szabadfelhasználású hitelt, maximum 10 millió forintig. Ezt sokan nagy lehetőségnek gondolják, akár meglévő hitelük előtörlesztésében, akár vásárláshoz önerő gyanánt. De vizsgáljuk meg kicsit közelebbről, hogy hogyan is néz ki ez a babaváró hitel és minek is kell pontosan megfelelni, hogy megkaphassuk ezt a csábító összeget.

    A babaváró támogatás részleteit a 44/2019. (III. 12.) Kormányrendelet szabályozza, amely a mai Magyar Közlönyben került kihirdetésre. A támogatást 2019. július 1. és 2022. december 31-ig lehet igénybe venni. A kamattámogatás abban az esetben jár, ha a megigénylést követő 5 éveben születik legalább 1 gyermek. A törlesztőrészlet maximum összege 50.000 Ft-ban van meghatározva. Mondom a továbbiakat!

    Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

    MinnerX

    Végvári Zsuzsi-  Az OFFISEVEN munkakörnyezet tanácsadással és kialakítással foglalkozik.

    Bizonyára sokan jártak már úgy, főleg az open office, vagyis az egyterű irodában dolgozók közül, hogy zavaróvá vált az, hogy munkaidőben a kollégák telefonbeszélgetését kellett hallgatni, legyen szó privát vagy céges telefonhívásokról.

    Nem beszélve arról, hogy a kollégák így könnyen meghallhatják a magánbeszélgetésinket, ezzel belelátva a privát életünkbe.

    A dolgozói elégedettség összefüggésben van a megfelelő munkakörnyezettel

    Ahhoz, hogy dolgozóink hatékonysága nőjön és magasabb legyen a munkavállalói elégedettség nagy szerephez jut a számukra kialakított munkakörnyezet ezt már több kutatás is bebizonyította.

    Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

    MinnerX

     

    dr. Bajcsay Gergely,  Bajcsay Legal Ügyvédi Iroda

    Nyaralási szezonban egyre többen ülünk repülőre, hogy eljussunk nyaralásuk helyszínére. Utazás során azonban sajnos sok esetben merülhet fel probléma a légitársasággal, ami konfliktusokhoz vezet és anomáliák léphetnek fel. Érdemes tisztában lennünk a jogainkkal és azzal, hogy miként érvényesíthetjük azokat.

    Az Európai Unió tagországait egy rendelet szabályozza a fentebb említett konfliktusok jogi lehetőségeivel kapcsolatban, amely a következő linken érhető el:
    https://eur-lex.europa.eu/

    A témával kapcsolatban készület egy részletes összegzés, amely ITT érhető el:

    Annak, aki nem akar a jog sokszor nehezen értelmezhető útvesztőjében kalandozni ebben a cikkben segítséget nyújtunk.

    Mely esetekben érvényesíthetők a jogaink, ha repülővel közlekedünk?

    Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

    MinnerX

    A Facebookon az elérések egy időben nem kis mértékben megcsappantak, majd újra visszaálltak. Viszont egy posztnak az átlagos elérése iszonyat ritkán haladja meg a 20-30%-ot. Ez leginkább annak tudható be, hogy az emberek fizessenek!

    De! Vannak kivételek az organikus elérésben is: általában a kis kutyás, cicás, gyerekes, illetve az „elért valaki valamilyen eredményt”posztok megugorják az átlagos eléréseket. Viszont van még egy témakör, ami néha még ezeket is felülszárnyalja: a botrány! Vagy éppen egy olyan aktualitás, ami szinte mindenkit érdekel.

    Biztosan te is hallottál már az Instagramon és a Facebookon végigsöprő profil törlésekről. A Follow Marketing ezt a témát boncolgatta live videóban.

    Miért lett sikere?

    Maga a téma szinte mindenkit érintett: valakinek a követői tűntek el, valakinek pedig maga a profilja. Ez azoknak a legnagyobb szívás, akik konkrétan ebből élnek.

    Ezen kívül a cím figyelemfelhívósága (Tömeges Instagram-profil törlések – Küldd tovább ismerősödnek ezt a live videót, ha ő is pórul járt) is igen aktuális volt.

    Eseményt hoztam létre már előtte másfél nappal és mindenkit meghívtam rá. Tudtam, hogy az embereket érdekelni fogja a téma.

    Ennek az eredménye pedig nem mást, mint 7400 elérés; 3700 megtekintés; 53 like; 22 hozzászólás; 20 megosztás.

    Kövesd a Follow Marketinget Instagramon és Facebookon; és checkold a hamarosan kész weboldalát: https://www.followmarketing.hu/

    Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

    MinnerX

    Winter Ádám, TanfolyamOKJ.hu

    Bizony nem egyszerű felnőtt fejjel, család vagy munka mellett tanulni, ám, ha jobb fizetésre, vagy a tudás örömére vágysz, azért áldozatokat kell hozni. Szerencsére tanulási praktikák széles garmadája áll sorban azért, hogy elsajátítsd őket.

    L. Thorndike kutatásai alapján a tanulási képességeid 40-50 éves korodig még teljesen optimálisak. Ugyanakkor nem árt, ha néhány praktikát is bevetsz a hatékonyabb ismeretszerzés érdekében. A TanfolyamOKJ.hu blogján gyűjtötte össze azokat a tanulási módszereket, melyek sikerrel alkalmazhatóak felnőttként is.

    1.Találd meg a célod és motivációd!

    Ahhoz, hogy örömmel és hatékonyan tanulj, mindig ott kell lebegnie a szemed előtt annak, hogy mi az igazi célod a tanulással. Ha ez megvan, bámulatos teljesítményre leszel képes.

    Felnőttként abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy már kellő élettapasztalattal állsz a problémákhoz, képes vagy az önkontrollra, és pontos célok felé igyekszel.

    Tudnod kell, hogy tartós motiváció csakis belső kezdeményezésből születhet. Attól még senki sem tanult jól, ha a család és a barátok folyamatosan noszogatták. Ha te nem akarod igazán, akkor nem fog menni. Éppen ezért, ha úgy érzed egy képzés közben, hogy ez mégsem a te szakod, akkor ne szégyellj váltani, hiszen valószínűleg nem is lennél abban a bizonyos szakmában elég jó. Olyan képzést válassz, ahová örömmel jársz be, ami nap mint nap arra inspirál, hogy fejleszd a képességeidet.

    1. Hagyj fel az időrabló tevékenységekkel!

    A leggyakoribb érv a felnőttkori tanulás ellen az időhiány.

    Igen, talán kicsit nehezebb, mert más dolgod is van a tanuláson kívül: téged vár a szennyes, a háztartás és a gyerek matek házija is, de nem lehetetlen. Ha van egy fix napirended, és bevonod a családot is a háztartásba, tengernyi időd szabadul fel.

    Plusz érdemes belegondolni, mennyi időd megy el az időrabló tevékenységekkel. Nézz mélyen magadba, és válaszolj a következő kérdésekre:

    • Mennyi időt töltesz el naponta tévézéssel?
    • Lehet, hogy beszippantanak a közösségi oldalak?
    • Esetleg túl sokat lustálkodsz reggelenként?

    Gyakorlatilag a tanulás is, mint minden, csupán szervezés kérdése.

    Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

    Szerző: Varsányi Gergely Xpertstudio Kft

    Tevékenységünk 2016 Januárban indult, azóta több száz honlapot készítettünk és adtunk át ügyfeleinknek. Eleinte tapogatóztunk hogy milyen konstrukciót is kellene kialakítani, mi az amire lenne igény vagy mászóval piaci rés.

    Mivel a megvalósítást az Xpertstudio Kft végzi így fontos volt szem előtt tartani a társadalmi szerepvállalást és finanszírozhatóságot.

    Társadalmi szerepvállalás

    Mivel pályázatainkon civil szervezetek, Nonprofit Kft-k vagy közhasznú fokozattal rendelkező Egyesületek és Alapítványok is részt vehetnek, így abban voltunk érdekeltek hogy a piaci árhoz képest jelentősen kedvezőbb feltételeket biztosítsunk ezen szervezetek számára.

    Azzal a céllal jött létre ez a projekt hogy a jelenlegi kihívásokhoz alkalmazkodva a hátrányt elszenvedett emberek, közösségek és szervezetek -vállalkozások online működési mechanizmusát megváltoztassa, ezt megfelelő technológiai eszközzel támogassa és ehhez egyéni vagy csoportos tanfolyamokat szervezzen és finanszírozzon.

    Szolgáltatások pályázat útján adhatók be. A szolgáltatások ügymenete azonos a piaci feltételekkel.

    Digitális jóléti társadalomban, a fiatal tehetséges embereknek, induló vállalkozásoknak megannyi kihívással kell szembenéznie. Kulcs kérdés hogy a megfelelő tudással kitudja-e aknázni ebben az új berendezkedésben a potenciális lehetőségeket

    Nonprofit szervezetünk keresi és kutatja azokat a forrásokat melyek felhasználásával az esélyegyenlőtlenségeket lehet leküzdeni. Pályázatainkon való részvételnél induló vállalkozásnak, cégeknek, egyéni vállalkozóknak, egyesületeknek, alapítványoknak, nonprofit szervezeteknek, intézményeknek, önkormányzatoknak, és magánszemélyeknek szeretnénk támogatást nyújtani, a pályázati forrásainkat maximálisan felhasználni.

    Technológia

    Másik oldalról a technológia gyors változása már már követhetetlen fejlesztésekbe hajtja bele az online megjelenő vállalkozásokat, szervezeteket és magánembereket. Kétségtelen hogy ezekre szükség van, de ahhoz hogy napra kész szakmai információkkal mindenki tisztában legyen ezen a téren ebben az információs dzsungelben erre nincs kapacitás a pályázók 99%-nak.

    Napjaink modern technológiái számos fejlett lehetőséget kínálnak a folyamatos kapcsolattartáshoz munkánkban, de optimálisan kihasználni csak kevesen képesek ezeket. Mi segítünk abban, hogy az elérhető technológiák szinergikus egységbe rendezve, egyformán magas színvonalon szolgálják a mikróvállalkozásokat, KKV és nagyvállalati ügyfeleket és minden pályázónkat legyen az magánszemély vagy Nonprofit szervezet.

    Honlap támogatás

    Ezért megalkottunk egy olyan lehetőséget amivel viszonylag gyorsan, teljesen egyedi, modern és biztonságos honlapokat készítünk és üzemeltetünk ügyfeleink számára, persze nem ebben a sorrendben. Mindezek megvalósítását és kivitelezését teljesen ingyen készítjük el.

    Nagyjából belőttünk egy forrás igényt amit a piacon elkérnek egy honlapfejlesztésre. Mivel nagy a szórás és a konstrukciók összetétele így mi csak a saját megoldásunkat fogjuk bemutatni. A honlapok fejlesztésének piaci értéke 150 ezer forint.

    Mit tartalmaz?

    A pályázati kiírásban inkább csak pontokba van szedve és sűrítve mi minden szerepel a támogatásban. Nézzük végig ezeket a lépcsőfokokat.

    1. Ami a legfontosabb hogy a kedvezményezettnek nem kell domain nevek védésével ezek adminisztrációjával és költségeivel foglalkozni, mi elintézünk mindent ami ezen a téren szükségszerű.
    2. Biztosítunk egy VPS szervert jelentős erőforrással hogy a honlapok megfelelő sebességgel akár nagy látogatottság mellett is gördülékenyen tölthessenek be. A webtárhelyhez biztosítunk Cpanel felületet amin keresztül az ügyfél hozzáfér a teljes adatbázis, fájlok, email és egyéb tárhely beállításokhoz.
    3. Legfrissebb WordPress CMS motort telepítjük, létrehozzuk az adatbázis kapcsolatot majd feltelepítjük a legfontosabb komponenseket hozzá.
    4. Téma megválasztás során már több mint 400 egyedi testre szabható design sablon közül lehet választani. A kiválasztott téma után a domain vagy aldomain alatt aktiválva a felhasználó is áttekintheti a felépítést működést.
    5. A kezdő téma aktiválása után bekérjük a kezdő tartalmakat (képek, szövegek, menü struktúra, grafikai változtatások …stb). Megkezdjük a tényleges munkát a fejlesztéssel.
    6. A tartalom feltöltése után, még optimalizáljuk a weboldalt, majd biztosítunk az ügyfélnek egy regisztrációs felületet. Miután a regisztráció megtörtént jogosultságot biztosítunk a weboldal használatához, így elkezdődhet a felhasználónak a tartalomgyártása, információk feltöltése vagy reklámozása az interneten a célcsoportjai körében.

    Tárhely + domain nevek

    Mivel ez adja a fizikai hátteret az egész támogatás során így erről is írnék pár szót.

    A hardver egy Supermicro X10SRD-F alaplap, 1x16GB Memória, 1xE5-2620v4 CPU, 2x960GB SSD SoftRaid-el szolgálja a ki a Támogatottak honlapját Cloud Linux operációs rendszerrel. Ezzel igazából nem találkozik az ügyfél ezt mi kezeljük. A szerver fizikailag a Dotroll Kft szervertermében található.

    A háttértár a biztonságos adattárolás miatt tükrözve van ami azt jelenti, hogy esetlegesen az egyik SSD meghajtó meghibásodása esetén a tükör meghajtó található adatok és merevlemez látja el a feladatát. Továbbá a mentésről Google Drive felhőben is napi mentést készítünk.

    A Cloud Linux alatt tárhelyenként egy Cpanel felületet biztosítunk az ügyfeleknek hogy a weboldal és az erőforrásuk felett teljes kontrollt tudjanak gyakorolni.

    Cpanel

    A cPanel egy grafikus tárhelykezelő felület, melyet főként a tárhellyel rendelkező ügyfeleink vesznek igénybe.

    A cPanelen keresztül lehetséges domaineket, email fiókokat, FTP fiókokat, adatbázisokat, ütemezett feladatokat, webes alkalmazásokat kezelni, továbbá grafikus felületen keresztül fájlokat feltölteni.

     Xpertstudio Kft

    Fotó: Envato License

    Segíts a missziómban, hogy az ilyen értékes ingyenes információk minél több magyarhoz eljuthassanak! Oszd meg az ismerőseiddel! Köszönöm! Én pedig készítem az új cikkeket!