4000 nm földet ad oda egy Minner olvasó, hogy megvalósítsd a 2020-as üzleti ötletet

    MinnerInstant

    4000 nm földet ad oda egy Minner olvasó, hogy megvalósítsd a 2020-as üzleti ötletet

    A Minner 2020-as üzleti ötletei közé is beválogatott korábbi vállalkozási ötletet még könnyebben meg tudod valósítani most! Az egyik Minner olvasó jelképes összegért bérbe adja neked a 4000 nm-es földjét. Így meg tudod valósítani a 2020-as vállalkozási ötletek között is leírt bérelj kertet vállalkozást (link az ötlethez a poszt végén). Sőt még a Minnernek is van egy ajánlata ehhez! A felhívás:

    Üdv Mindenkinek!

    Egy barátom kért meg, hogy írjak ki, ezzel az ötlettel kapcsolatban. Miszerint neki rendelkezésre áll egy közel 4000 m2-es föld terület, ahol jelen pillanatban is epret termesztenek (egy részén).
    Van rajta fóliasátor váz, illetve minden adott az öntözéshez is. A Minner által bemutatott ötletek is megvalósíthatóak rajta.

    Helyileg Szolnok megyében van Tiszaföldvár településen és szívesen adná ki egy használónak jelképes áron, mivel ő maga nem szeretne tovább foglalkozni a termesztéssel.Amennyiben van érdeklődő, írjon nyugodtan és adok elérhetőséget. Kattints ide a Minner Extra FB csoportba be kell lépned, ott van a felhívás, ott tudod felvenni a kapcsolatot az illetővel. (ha nem találod bátran írj nekem!)

    Ezen ne lepődj meg! Ez a Minner ökoszisztéma! Mi támogatjuk egymást!

    A bérelj kertet üzleti ötlet:

    A Youtyúk példájából jön az ötlet, csak nem tyúkot “bérel” a vevő, hanem földterületet. Havidíjat fizet, és cserébe terményt kap. A kockázat egy részét is viseli. Ez a Bérelj kertet ötlet (vevő szempontjából nézve). Erről részletek itt olvashatsz.  Sőt még egy dolog, a valóságban így néz ki egy ilyen ötlet: A bérelj kertet Minneres ötlet megvalósult Bács-Kiskun megyében

    Az első vásárlód + extra Minner ajánlat: Naná, hogy én leszek! + egy kis marketing támogatást is kapsz! Látod ez a Minner ökoszisztéma!

    Fotó: Dylan de Jonge / Unsplash

    Kiemelt instant posztok:

    MinnerInstant

    Hétezer milliárd forintot bukhat Japán azzal, hogy zárt kapuk mögött rendezik az olimpiát. A legnagyobb veszteség a turizmuson van, ami több mint mint 9 milliárd dollár veszteséget jelent. Az adott évben a rendező ország(ok) turizmusában ugyanis még tíz évvel a játékok után is érezhető az olimpia hatása, annyira szívesen járnak vissza azok, akik szurkolóként is ott voltak. Ehhez képest pedig szinte minden más tétel eltörpül:

    • Az olimpia két és fél hete alatt 90 százalékkal, 3,7 milliárd dollárral kevesebb bevétel várható, mintha telt ház lenne,
    • 6,7 milliárd dollár esik ki azzal, hogy az olimpiához köthető kulturális események és egyéb sportrendezvények közül a legtöbb elmarad,
    • A japán háztartások vásárlásai pedig 2,2 millió dollárral esnek vissza.

    Forrás: HVG

    MinnerInstant

    Április 26 óta vezették be az iOS 14.5 frissítést, ami lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy blokkolják az ő követésüket. Az applikációk egyesével megkérdezik, hogy engedélyezi-e a felhasználó, hogy követhesse a tevékenységét az adott applikáció. Ez a Facebooknak a legnagyobb érvágás. Az alábbi képen látod, hogy mit kérdez meg a felhasználótól, mit kell kötelezően kiírnia. És ha ott rányom a felhasználó a tiltásra, ott bizony az tiltva is lesz Na, de mennyien nyomkodnak a követést mellőzésére? A Wall Street Journal riportja alapján az iPhone-osok 67%-a tiltja a követést.

    Idén júniusban az iPhone-on megjelenő hirdetésekre költött összeg egyharmadával csökkent, míg Androidon az összes reklámra költött pénz tíz százalékkal nőtt. És akkor mire költik a maradék pénzt? Egyrészt egyre több cég kezdi el a TikTok reklámot (még igazi vadnyugati helyzet van ott, olcsó), másrészt szponzorált cikkeket, tartalmakat vesznek. Utóbbi információk saját gyűjtés (hova költi), körbeszondáztam több Minner vállalkozót is.

    Az iOS 15 még szigorúbb dolgokat hoz, ami megnehezíti majd a követést. Például az e-mailben érkező követőkódokat is szűri.

    Az Android-ra ősszel jönnek a fentiekhez hasonló blokkolások, de ott eltart jövő tavaszig, míg mindenhol lefrissül.

    Fel kell kötnie a marketingeseknek a gatyát! Konverzióoptimalizálás egyre nehezebb, webáruházaknak is nehezebb lesz a marketing. Lehet ez fogja megerősíteni majd az affiliate marketinget? Most lehet majd jó alternatíva lehet. Ez a piacteremnek jó hír, amit most indítunk, tudod aminek haladását élő esettanulmányként mutatom be. Vállalkozás indítás: Piactér születik üzleti esettanulmány

    Forrás: www.wsj.com, Index

    MinnerInstant

    Száz nap után szerdán újra felvonta a horgonyt az Ever Given konténerszállító hajó, miután a japán tulajdonosvállalat és a biztosítók megegyeztek a Szuezi-csatornát működtető hatósággal a kompenzációról. Az Ever Given márciusban hat napig vesztegelt a Szuezi-csatornában, miután megfeneklett. A több mint 200 ezer tonna kapacitású konténerszállító észak felé, a Földközi-tenger irányába indult útnak – írja az MTI.

    A Szuezi-csatorna Hatóság (SCA) kezdetben 916 millió dollár kompenzációt követelt a mentési műveletekért és a kieső bevételekért, amelyet később 600, végül pedig 550 millió dollárra csökkentett. 18 300 konténer van a hajón. Egyiptom a pénzügyi kártérítésen kívül egy 75 tonnás kapacitású vontatóhajót kap az Ever Given tulajdonosától.

    Forrás: Index

    További instant posztok:

    MinnerInstant

    Ahhoz, hogy a mindennapi munkád eredményes legyen, fontos, hogy a hatékonyságod minél inkább maximalizáld. Megérzésem szerint, mivel rengeteg feladatért te felelsz, általában multitaskingolsz, azaz egyszerre több dologra is koncentrálsz, nem beszélve arról, hogy az email-ek, chat üzenetek értesítő hangjai is folyamatosan megzavarják a figyelmedet. Minél több információt kell befogadnod, annál nagyobb kihívás fókuszálni egy-egy konkrét feladatra.

    A kutatók azt javasolják, hogy minden egyes tevékenységre jelölj ki egy adott időszakot, azaz minden részfeladatot külön-külön végezz el, a multitaskingolást pedig csökkentsd le. Ezenfelül ha nem is alkalmaznád a POMODORO-technikát, próbáld kiiktatni a zavaró tényezőket arra az időszakra, amíg koncentrálnod kell a munkára!

    Milán például annyira szétfolyt nemrég, mint a táblás csoki a tűző napon. Nem tudott a piactérre kellőképpen fókuszálni, így eldöntötte, hogy a pénteki napot ezentúl az IRE.HU-nak szenteli, ekkor nem foglalkozik mással.

    Szükséged lenne egy kis flow-ra? Mi a flow? Hogyan lehetünk produktívabbak, hogyan tudunk folyamatosan teljesíteni. Megállíthatatlannak érzem magam!

    MinnerInstant

    Az utóbbi időben az IKEA termékei iránt kiugróan magas érdeklődés mutatkozott, ezt bizonyítja, hogy az előző pénzügyi évét 8,5%-os emelkedéssel zárta a svéd bútorgyártó vállalat. Azonban a megnövekedett kereslet, valamint az egész világot érintő logisztikai fennakadások miatt több hónappal meghosszabbodtak egyes termékek beszerzési ideje, ami a vásárlói panaszok számának emelkedését idézte elő.

    A vállalat hiába emelte meg 10%-kal a szállítási kapacitását, így sem tudja teljes mértékben megoldani beszerzési, szállítási problémáit, így a megfelelő minőség és kiszolgálás megtartása érdekében 2022-től Európában várhatóan 5%-kal csökkenti árukészletét az IKEA, ami a kb 12 ezer darabos átlagválaszték esetében kb. 600 termék forgalmazásának megszűnését jelenti.

    Kapcsolódó tartalom: Az IKEA tesztel! A/B teszteli az új üzleti modelljét, ötleteit. A szemünk láttára alakul…

    Forrás: G7.hu 1; G7.hu 2

    MinnerInstant

    Hétezer milliárd forintot bukhat Japán azzal, hogy zárt kapuk mögött rendezik az olimpiát. A legnagyobb veszteség a turizmuson van, ami több mint mint 9 milliárd dollár veszteséget jelent. Az adott évben a rendező ország(ok) turizmusában ugyanis még tíz évvel a játékok után is érezhető az olimpia hatása, annyira szívesen járnak vissza azok, akik szurkolóként is ott voltak. Ehhez képest pedig szinte minden más tétel eltörpül:

    • Az olimpia két és fél hete alatt 90 százalékkal, 3,7 milliárd dollárral kevesebb bevétel várható, mintha telt ház lenne,
    • 6,7 milliárd dollár esik ki azzal, hogy az olimpiához köthető kulturális események és egyéb sportrendezvények közül a legtöbb elmarad,
    • A japán háztartások vásárlásai pedig 2,2 millió dollárral esnek vissza.

    Forrás: HVG

    MinnerInstant

    Tavaly egyik nagy botránya volt a WeWork részvénykibocsátása, ami Adam Neumann alapítón csúszott el. 2,1 milliárd dollárt kapott a SoftBanktól, és a részvényei eladásából az elmúlt egy évben az alapító. A távozásához kapcsolódóan készpénzben 198 millió dollárhoz jutott, majd részvényeket is adott el több száz millió dollár értékben, de! Itt jön a DE! A WeWork-ot arra használta, hogy például saját magától vette bérbe a cég az ingatlanokat, amin ő a fenti összeg egy részét kereste.

    Itt írtam a bukásról hosszabb cikket: A közösségi irodák bukása. A WeWork sztori

    Forrás: G7.hu

    MinnerInstant

    A Costa Coffee hazai kávézóinak bezárása jól mutatja, hogy néha milyen apróságokon múlik a siker. Itt csak annyin, hogy nehéz úgy kávézót fenntartani, hogy más is csak úgy használhatja a Costa logót. 29 kávézó zár be, részben emiatt. 

    10 éves működés után bezárja 29 kávézóját a hazai Costa Coffee-kat üzemeltető L. Coffee Kft. A döntésben több negatív tényező is közrejátszott. Egyik természetesen a pandémia, másik a Coca-Cola 2019-es Costa márka felvásárlása. Utóbbi azért, mert lényegében a Coca döntése most az, hogy aki Costa kávét árul kávézóként, az is kiteheti a Costa Coffee matricát a boltjára. Nincs semmilyen védelmük a franchise-oknak. 

    Forrás: Telex

    MinnerInstant

    Ismét arra ösztönzünk, hogy foglalkozz a stratégiai tervezéssel! Fogj egy papírt és egy tollat, határozd meg, mi a terved a következő 1, 3 és 5 évre, hová szeretnél eljutni, milyen lépésekben. Termékfejlesztésbe fogsz? Skálázni próbálod a céged? Új munkatársakat szeretnél felvenni? Ha rendelkezel konkrét célokkal, onnantól könnyebben tudni fogod, hogyan tervezd meg az erőforrásokat, a kapacitásodat, és folyamatosan ezek a célok lebegnek majd a szemed előtt. Ahogy nem állsz neki céltalanul kampányolni, úgy a cégedben is próbáld elkerülni az „ad hoc” szituációkat, helyette törekedj arra, hogy tudatosan építsd a vállalkozásodat, konkrét célok és az ezek eléréséhez szükséges feltételek megtervezésével majd megteremtésével.

    Hogy miért fontos a stratégia? Ebből a cikkből megtudhatod: Ne görcsölj rá az évtervezésre cégvezetőként! Üzleti stratégiaalkotás [podcast] [kutatás]

    Üzleti terv készítéséhez ebben a cikkben adunk egy kis segítséget: Üzleti terv készítése, minta. Ne nyűg, hanem a sikered térképe legyen!

    MinnerInstant

    Több weboldal üzemeltetőiként mi is kiemelten fontosnak tartjuk a biztonsági mentéseket, hiszen gyakran van rá példa, hogy pillanatok alatt beüt a krach, és rengeteg munkaórányi anyag válhat semmivé a másodperc törtrésze alatt. Ha nincs viszonylag friss, visszaállítható mentésed, nagy eséllyel építhetsz vissza sok mindent a nulláról, vagy egy olyan régi állapotról, ami rengeteg kapacitásodat emészti fel feleslegesen.

    Az alábbi eszközöknél mindenképp szentelj nagy figyelmet a biztonsági mentésre, lehetőleg minél gyakrabban:

    • Weboldal, webshop, bővítmények, stb.
    • Szerverek, adattárolók
    • Telefon, számítógép, tablet stb.

    Légy előrelátó, kíméld meg magad az elkerülhető bajlódásoktól!

    MinnerInstant

    Jelen küldetést különösen ajánljuk olyan vállalkozásoknak, ahol a munkatársaknak egész nap beszélniük, egyeztetniük kell egymással. A cégek belső kommunikációjukhoz leginkább telefont és email-t használnak, de gyakran előfordul a Messenger vagy Whatsapp / Viber alkalmazása is. Ezen applikációkkal csupán az a gond, hogy végeláthatatlan üzenetváltások születnek, ráadásul a csoportbeszélgetésekben sokan nem is érintettek egy-egy megbeszélnivalóban, így gyakran némítják is az értesítéseket, a nekik címzet, fontosabb üzeneteket is figyelmen kívül hagyják.

    A Slack.com ezekre a problémákra kínál megoldást:

    • Míg az email-nél véget nem érő láncokon kereshetsz vissza egy-egy fontos információt, a Slack-nél minden projektedhez külön, dedikált csatornát tudsz létrehozni, így hamar megtalálod, amit keresel.
    • A Slack valahol az email és a Messenger között áll: lendületesen és gyorsan történik az üzenetváltás, de átlátható marad később is.
    • Míg az email-nél lemaradhat egy-két fontosnak vélt személy, a Slack adott csatornáiban mindenki látja az üzenetváltásokat, így későbbi konfliktusokat is el lehet vele kerülni.

    De hogy kínáljunk más alternatívát is, a projektmenedzsment szoftvereken (pl. ClickUp, Trello) belül is tudsz egyeztetni, feladatokat létrehozni, ezekhez személyeket társítani, ráadásul a folyamatokat is nyomon tudod majd követni. Ha pedig nagyon ragaszkodnál a Messenger alapú üzenetváltásokhoz, a Facebook Workplace szolgáltatását érdemes lehet kipróbálnod.

    MinnerInstant

    Mindig csak azok a fránya kifogások… Mivel ma már sokkal tudatosabbak vagyunk – főleg az online vásárlásoknál -, sokszor „kifogásokat” keresünk, hogy lebeszéljük magunkat egy olyan termékről, amely izgatja ugyan a fantáziánkat, de nem vagyunk benne biztosak, hogy jó befektetés lesz-e, vagy megtérül-e a befektetett összeg. Biztosan te is hallottál már a saját látogatóidtól, vásárlóidtól, vagy pletykákból különböző vásárláskerülő érveket. Na de mit tudsz tenni ez ellen vállalkozóként?

    Szedd össze, hogy milyen kifogásokat kereshet a te termékednél / szolgáltatásodnál egy látogató! Miután ez megvan, próbálj meg minél erősebb érveket kitalálni a kifogás ellen! Pl. egy törékeny terméknél felmerülhet az a kifogás, hogy biztosan összetöri majd a futárszolgálat, mire te érvelhetsz azzal, hogy gondosan becsomagolod minden termékedet, így emiatt nem kell aggódnia.

    Ha ezzel is végeztél, építsd be ezeket a termékelírásokba, de használhatod a kommunikációdban is! Ha beválik, magasabb konverziót érhetsz el, de ha mégse lenne sikere, bizonyos tesztidőszak után egyszerűen csak eltávolítod a termékleírásból, így egyáltalán nincs veszítenivalód!

    Mi is alkalmazzuk a kifogáskezelést a MinnerAkadémián, például a Személyes konzultációnál vagy a Marketing kampánykészítés minikurzus leírásában.

    MinnerInstant

    Igen evidensnek tűnhet ez a feladat, de olykor mégis előfordulhat, hogy annyira benne vagyunk bizonyos feladatokban, hogy figyelmen kívül hagyjuk a lejárati dátumokat, sőt, a figyelmeztetéseket is.

    A legtöbb szolgáltató türelmes, nem darálja be rögtön a weboldalt / webshopot, ráadásul emlékeztető email-t is küld a lejárat dátumáról, de gondoskodj arról, hogy időben megújíts minden szerződést, hiszen a márkád online megjelenéséről van szó!

    Ezen felül ellenőrizd a havidíjas bővítményeket is, vagy töröld az előfizetést azoknál, amiket már nem használsz, ezzel redukálva a felesleges kiadásokat.

    MinnerInstant

    Vettél már részt olyan meetingen, ami után azt sem tudtad, miről volt szó? Ha a fő gondolatot vissza is tudod idézni, lehet, hogy elhangzottak olyan fontos információk, amik később segítségül szolgáltak volna. Vagy elkerülhető lett volna egy konfliktus, felelősséghárítás, határidőn túli kapkodás. A szó elszáll, az írás megmarad. Ezért a legközelebbi megbeszéléseken törekedj arra, hogy akár te, akár egy kollégád készítsen jegyzetet-jegyzőkönyvet, ezáltal később is egyértelmű lesz, hogy

    • Miről volt szó? Milyen témákat, problémákat érintettetek?
    • Kinek mi a feladata?
    • Mi a határidő?
    • Ki felel a projektért és ki ellenőrzi?

    +Extra tipp: pár nappal a megbeszélés előtt érdemes kiküldeni egy üzenetet, hogy miről lesz szó a meetingen, szükséges-e előzetes utánajárás, felkészülés. Az eszmecsere közben és után pedig mindenképp gondoskodj arról, hogy a jegyzőkönyv legyen lementve!

    MinnerInstant

    Tudtad, hogy egy átlagos irodai dolgozó napi 2,5 órát email-ek olvasásával és megválaszolásával tölt el? És akkor még nem beszéltük arról, hogy sok levél ezek közül irreleváns, így ez az idő sokszor haszontalanul megy el.

    Merlin Mann olyan módszert eszelt ki, aminek célja, hogy teljesen kiürítsd a levelezőrendszeredet, akár csak egy fizikai postaládát. A lényeg, hogy amint egy levél beérkezik, ne hagyd megjelöletlenül! Ha megválaszolandó vagy dolgod van vele, akkor helyezd a Feladatok mappába, de ha felesleges hírlevél vagy spam, akkor töröld! Ezzel elkerülheted a teljes káoszt, és biztosan hálás leszel magadnak, hogy rászántál pár órát a rendszerezésre.

    A zero inbox módszerről részletesebben itt olvashatsz: Zero inbox. A hatékony e-mail kezelés módszere

    MinnerInstant

    Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt országos vizsgálat első féléves tapasztalatai szerint a boltok több mint fele nem alkalmazza megfelelően a vásárlók jogait erősítő rendelkezéseket – közölte a tárca.

    Január óta új jótállási szabályok léptek életbe. A legtöbb problémát a jótállási jegyekkel kapcsolatban tárták fel, azokat gyakran át sem adják a fogyasztónak. Ha mégis, nem tájékoztatnak az új javítási határidőkről, jótállási időtartamról, hanem a már felülírt régi előírások szerinti információkat közlik. A próbavásárlások során ellenőrzött 350 jótállási jegy 61 százalékával kapcsolatban merült fel kifogás – írták.

    A jótállási szabályok változásáról itt írtunk: Jótállási szabályok, garancia Magyarországon

    Forrás: ITM, HVG

    MinnerInstant

    Magyarul legyen átlátható, hogy miért és mennyit kérsz el. Nem kell táblázatban magyarázni a költségeket, de egy nálad leadott rendelésnél igyekezz minden költségről korrekt módon tájékoztatni a vevőt.

    Tehát ha a rendelés összesítőjében felszámolsz mondjuk csomagolási díjat, ezt már a termékoldalon is érdemes feltüntetned, ellenkező esetben ugyanis magasabb lesz a kosárelhagyások száma, nem beszélve arról, hogy bízni sem fognak benned a látogatók.

    És legfőképpen! Írd ki minden esetben az árat! Erről cikk: Ki kell írni a termék árát a weboldalra? Szolgáltatásnál is?

    MinnerInstant

    Jövő hétfőn indítja újra a TV2 minden idők egyik legsikeresebb műsorát, a Szerencsekereket. A játékot még a 90-es években az MTV kezdte sugározni, melynek alapját az amerikai “Wheel of Fortune” adta. 1997-től a TV2-n lehetett látni a műsort, melyben szólásokat, közmondásokat és szavakat kellett kitalálni. Habár a játékot 2011-ben is megpróbálták újraéleszteni, akkor nem volt akkora visszhangja, mint a mostani esetében. Már mi is kíváncsian várjuk, mit tudnak belőle kihozni az alkotók, mennyire lesz más a régi epizódokhoz képest.

    Áprilisban írtunk arról, hogy mi emberek mennyire szeretjük a forgó kerekeket, nem beszélve a kiváltott izgalmakról, a nyereményekről.

    Tudtad, hogy a weboldaladon, webshopodban te is játékra bírhatod a látogatóidat hasonló szerencsekerekes megoldással, amivel egyben feliratkozókat is gyűjthetsz?

    Cserébe pedig olyan vásárlásösztönző nyereményeket kínálhatsz, mint a kuponkedvezmény vagy az ingyenes szállítás. Az intelligens popup-okról, ezek alkalmazásáról ebben a cikkben olvashatsz bővebben: Imádjuk a szerencsekereket, és ezt a webáruházak is tudják – OptiMonk

    OptiMonk szerencsekerék

    További, ám még friss, ropogós rövid üzleti posztok a Minner Instantban, kattints ide!