A márkák színei

    MinnerInstant

    A márkák színei

    Mit mond a márkák színe? Mire utal? Mit jelent? 

    Kapcsolódó cikk: Ha a nagy márkák logójára alig emlékeznek az emberek, akkor mi mit tegyünk? [kutatás]

    Legfrissebb Minner Instant posztok:

    MinnerInstant

    Bekerülési költség

    A bekerülési költségek terén magasabb kiadásokkal kell számolni egy elektromos autó beszerzésekor, hiszen még az alacsonyabb kategóriájú e-kocsik árai is felérnek egy közepesen extrázott kompaktéval. Azonban a profi szolgáltatók által üzemeltetett flottáknál nem kell a bekerülési költséggel kalkulálni, hiszen ezt a flottakezelő viseli, a bérleti díj kalkulációjába pedig nemcsak az autók ára, hanem a fenntartás és a szervizeltetés költségei is beletartoznak, amik alacsonyabbak, mint a hagyományos gépjárműveknél.

    Karbantartás

    Míg a belső égésű motorokkal szerelt kocsiknak számos olyan alkatrésze van, amit meghatározott időnként cserélni kell, addig az elektromos változatoknál mindössze két ilyen alkatrész van. A fékek és az akkumulátor-csomag esetében jóval hosszabb élettartamra lehet számítani, mint a hagyományos autóknál. Egy cég esetén az autók telephelyen való töltésének fogyasztása nem, vagy alig kimutatható, ráadásul a céges villanyszámlából a töltések után visszaigényelhető az áfa, így alacsonyabb az üzemanyagköltség, illetve a legtöbb nagyvárosban a parkolásuk is ingyenes.

    Adók és biztosítás

    Adózás tekintetében is jelentős kedvezményeket élveznek az e-autók, hiszen több tétel alól is mentesülnek a zöld rendszámosok. Többek között vásárláskor nem kell sem vagyonszerzési illetéket, sem pedig regisztrációs adót fizetni, ráadásul a cégautóadót is elengedik az elektromos autók tulajdonosainak.  Mindemellett a kötelező biztosítás is kedvezőbb esetükben, ezen hozzávetőlegesen 15%-ot takaríthatnak meg, akik ezt a közlekedési formát választják.

    Forrás: A Mercarius Flottakezel

    MinnerInstant

    Egy miskolci pizzázó olyan hűtőmágnest készített, amiről egyből rendelni tudsz. De nem is akármilyen felhívással:

    A szöveg:
    Hazaérsz farkaséhesen, és megcsap egy jó pizzaillat?
    🍕🍕🍕🍕🍕🍕🍕🍕🍕🍕🍕🍕🍕🍕🍕
    Ja, a Pizzacity hűtőmágnes!!
    Csak hozzá érintem a telót, s már rendeli is a kedvenc pizzám! Meg az orrom… Ahhh”
    Ki kér az első pizzaillatú hűtőmágnesből?
    Rendelj online 4000Ft felett 2020.01.24 és 25.-én
    és szaglászhatod😀🍕🔥
    Szimatra fel😀
    A hűtőmágnes NFC képes telefonokkal kompatibilis!

    Ügyes gerillamarketing, főleg jó gondolat volt a rendelési összeghez kötni. Az NFC chip már nem drága, nem is bonyolult beállítani mire mutasson (pl. rendelés) Az ilyen apró kis marketing kampányok is hozzájárulnak, hogy kiemelkedő céged legyen! Kapcsolódó cikk: Gerillamarketing tippek, trükkök, ötletek – így csináld

    MinnerInstant

    A Minner 2020-as üzleti ötletei közé is beválogatott korábbi vállalkozási ötletet még könnyebben meg tudod valósítani most! Az egyik Minner olvasó jelképes összegért bérbe adja neked a 4000 nm-es földjét. Így meg tudod valósítani a 2020-as vállalkozási ötletek között is leírt bérelj kertet vállalkozást (link az ötlethez a poszt végén). Sőt még a Minnernek is van egy ajánlata ehhez! A felhívás:

    Üdv Mindenkinek!

    Egy barátom kért meg, hogy írjak ki, ezzel az ötlettel kapcsolatban. Miszerint neki rendelkezésre áll egy közel 4000 m2-es föld terület, ahol jelen pillanatban is epret termesztenek (egy részén).
    Van rajta fóliasátor váz, illetve minden adott az öntözéshez is. A Minner által bemutatott ötletek is megvalósíthatóak rajta.

    Helyileg Szolnok megyében van Tiszaföldvár településen és szívesen adná ki egy használónak jelképes áron, mivel ő maga nem szeretne tovább foglalkozni a termesztéssel.Amennyiben van érdeklődő, írjon nyugodtan és adok elérhetőséget. Kattints ide a Minner Extra FB csoportba be kell lépned, ott van a felhívás, ott tudod felvenni a kapcsolatot az illetővel. (ha nem találod bátran írj nekem!)

    Ezen ne lepődj meg! Ez a Minner ökoszisztéma! Mi támogatjuk egymást!

    A bérelj kertet üzleti ötlet:

    A Youtyúk példájából jön az ötlet, csak nem tyúkot “bérel” a vevő, hanem földterületet. Havidíjat fizet, és cserébe terményt kap. A kockázat egy részét is viseli. Ez a Bérelj kertet ötlet (vevő szempontjából nézve). Erről részletek itt olvashatsz.  Sőt még egy dolog, a valóságban így néz ki egy ilyen ötlet: A bérelj kertet Minneres ötlet megvalósult Bács-Kiskun megyében

    Az első vásárlód + extra Minner ajánlat: Naná, hogy én leszek! + egy kis marketing támogatást is kapsz! Látod ez a Minner ökoszisztéma!

    Fotó: Dylan de Jonge / Unsplash

    MinnerInstant

    Az utóbbi időszak legjobb ingatlan piaci cikkét találtam meg a Concorde oldalán. Az elemző észérvekkel mutatja be, hogy a lakásáfa 27%-osra drágulását miért nem fogják / tudják áthárítani a vevőkre az ingatlanberuházók. Az elemző úgy látja, akkor várható nagyobb drágulás az ingatlanpiacon, ha a bérek még ennél is jobban emelkednének, de erre kicsi esélyt lát. 1,5-2 éves távban árcsökkenést vár. A teljes cikket ide kattintva olvashatod, minden Minneresnek ajánlom!

    MinnerInstant
    This image has an empty alt attribute; its file name is canva-fizetos-720x353.jpg

    Szépen nőtt velünk a Canva.com. A legtöbb vállalkozó, aki az elmúlt években indult biztosan találkozott a képszerkesztővel. Ingyenessége és praktikussága miatt mindenki imádja. Már több mint 15 millióan használják. És az utóbbi évben benyújtotta a számlát, korlátozott funkciókat, és csak havidíj ellenében adja oda. A 15 millió felhasználóból 300 000-en fizetnek a cégnek jelenleg hónapról, hónapra. Sőt a Fortune 500 vállalatok 40%-a használja! Például az ingyenesben csak korlátozottan használhatjuk a betűtípusokat.

    Havonta 4144 Ft lett a Canva Pro

    This image has an empty alt attribute; its file name is canva-ar-720x421.png
    MinnerInstant

    A már Minneren is bemutatott CRM rendszer bevezetésére is felhasználható GINOP-3.2.2-8.2.4-16 Vállalatok komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása határidejét január 15-ről március 16-ig kitolták. Forrás: Palyazat.gov.hu

    Cikk: Pályázat CRM rendszer bevezetésére, IT fejlesztésre. Szűkös határidő!

    MinnerInstant

    A barátja segített túladni a „többleten” annak a férfinek, akitől 90 liter pálinkát foglaltak le a Somogy megyei munkatársaink.

    Egy forgalmas bevásárlóközpontban kiragasztott, házi pálinka árusításáról szóló apróhirdetésre lett figyelmes egy pénzügyőr.
    Munkatársaink felhívták a hirdetésben szereplő telefonszámot, a jó barát pedig megadta az eladó elérhetőségét. A revizorok a megbeszélt helyen megvásárolták az öt liter házi pálinkát, bizonylatot azonban nem kaptak. A pénzügyőrök is megjelentek a helyszínen és további 85 liter eladásra szánt gyümölcspárlatot találtak, amit le is foglaltak.

    Az eladó magánfőzőként állította elő a pálinkát és párlatadójegyet is igényelt rá, azonban értékesíteni így sem lehetett volna. Le is döbbent, amikor kiderült, hogy barátja úgy próbált neki segíteni, hogy a hirdetést ragasztott ki egy bevásárlóközpontban.

    Az illegális pálinkakereskedő több száz ezer forintos bírságra számíthat. Forrás Nav/Facebook

    MinnerInstant

    Nem érzelmi értéket adnak a kriptovalutájukhoz, hanem: Venezuela az országban termelt kőolajat és az arany egy részét nemzeti kriptovalutájáért fogja értékesíti. Nicolas Maduro venezuelai elnök azt mondta, hogy a jövőben petróért adják majd a kőolajat és az arany egy részét, és hogy már aláírt szerződések vannak arról, hogy a vásárlók petróval fizetnek a venezuelai vasért, acélért és az alumíniumért. Az év végi ünnepekre időzített plusz juttatásokat a nyugdíjasok és az állami tisztviselők kriptovalutában kapták meg. Forrás: VG.hu

    MinnerInstant

    A Minneren bemutatott kárpittisztító-automata vállalkozásba vágott bele az egyik olvasóm (cikk linkek a poszt végén). Az ő számaikat kitakartam (üzleti titok), de azért hagytam benne olyat, amiből sejtheted. Alatta viszont egy becslést láthatsz, hamarosan azt elérik.

    Várhatóan az alábbi forgalom beáll náluk, amit a lenti ábrán látsz. Napi negyed óra a munka vele, a pénzt kell beszedniük és feltölteni tisztítószerrel. Mi ez, ha nem passzív jövedelem?! Egerben indították el az automatát.

    Az automatát attól a cégtől szerezték be, aki szerepelt az alábbi cikkekben. Tehát sok munka nem volt a beüzemeléssel.

    Mi ez? Linkek a kárpittisztító automata vállalkozás indításához:

    MinnerInstant

    Karácsonyi időszak alatt 2,5 millió fenyőfát vásárolnak a magyarok.
    -A lucfenyőnél az idén 3000 forint,
    -az ezüstfenyőnél 4000-5000 forint,
    -míg a nordmann-fenyőnél 6000 forint.
    Nem kis piac! Plusz információ.
    Tavaly az országban a vágott fenyők közül 60 százalékban lucot, 33 százalékban nordmannt és 7 százalékban ezüstfenyőt értékesítette. Forrás: Napi.hu

    MinnerInstant

    Az év színe egy ügyes marketingfogás

    A 2000-es években indult el ez a marketing fogás. Lényegében egy-egy árnyalatot kiemelnek, és egy évig többet foglalkoznak vele. Az év színét előszeretettel használják a divatiparban, vagy különböző kiadványokban. És természetesen a cég kihasználja, hogy így minden évben írnak a média oldalak az év színéről. Ez tehát márkaépítés célt szolgál.

    +információ a kékhez: A 100 legjobb márka 33%-a használj a kék színt a logójában – Ez nem azt jelenti, hogy egyből rohanj megváltoztatni a logódat, arculatodat, hanem ez a statisztika főleg azoknak szól, akik új cégben gondolkodnak, akkor érdemes lehet a kék színt dominánssá tenni a logón. Forrás: Interbrand

    Elmerülnél a marketingben úgy igazán? Akkor ez kell neked: 50+ cikk marketingről, vevőszerzésről. Esettanulmányok, ötletek, tippek

    MinnerInstant

    Először az USA adat: A mostani Black Friday-en 7,4 milliárd dollárt költöttek az amerikaiak csak online vásárlásokkal, mintegy 2,9 milliárd dollárnyi összeget mobiltelefonról költöttek el, ami abszolút csúcsnak számít. Forrás HVG
    Aztán a magyar: eMAG Black Friday 2019: 250 000 eladott termék

    • A tavalyinál 75 százalékkal több kártyás fizetés, az összes rendelés 34,85 százalékát kártyával fizették a vásárlók
    • A mobileszközök uralják az e-kereskedelmet: a látogatók 70 százaléka mobilról érkezett

    A leggyorsabb rendelések:

    • Asus X540NA-GQ007 15,6″ HD laptop, Intel® Celeron® Dual Core™ N3350, 4GB, 500GB HDD, Intel HD Graphics 500, Endless, Magyar billentyűzet, Barna – 200 darab kelt el 26 másodperc alatt
    • Apple iPhone 8 Mobiltelefon, Kártyafüggetlen, 64GB, LTE, Ezüst – 85 darab kelt el 38 másodperc alatt
    • Sencor SMW 6420DS Mikrohullámú sütő, 20L, 700W, 5 fokozat, Digitális, Rozsdamentes acél – 125 darab kelt el 1 perc és 7 másodperc alatt
    • Bosch EasyDrill 1200 Akkus fúrócsavarozó, 12V, 2×1.5Ah – 130 darab kelt el 1 perc és 57 másodperc alatt – Forrás: Emag

    Ez is érdekelhet: 30+ cikk a sikeres webáruház üzemeltetésről. Haladó anyagok, esettanulmányok

    MinnerInstant

    Bár a kép picit csalóka, mert a többi platós típussal kellett volna talán összehasonlítani, de tény azoknál is az lenne, hogy egymásra hasonlítanak a gyártók autói, míg a Tesla szó szerint éles különbséggel van jelen.

    Mit mond a márkák színe? Mire utal? Mit jelent? 

    Kapcsolódó cikk: Ha a nagy márkák logójára alig emlékeznek az emberek, akkor mi mit tegyünk? [kutatás]

    Köszi, hogy olvasol! Gyere vissza többször is! Sikeres 2020-at!