Ez a kép zseniálisan leírja miért mehetnek félre projektek, értenek félre az ügyfelek

    MinnerInstant

    Ez a kép zseniálisan leírja miért mehetnek félre projektek, értenek félre az ügyfelek

    Ugye, amikor szoktuk mondani, hogy néha az ügyfél sem tudja, hogy mit akar, de aztán sokszor lehet akár hibás a marketing.

    Mi például most azon vagyunk, hogy még jobban megértsük, hogy miként tanutok, hogyan használjátok a képzéseinket. És azt mondom most aztán kezdünk igazán ráérezni. A Márkaépítés a közösségi médiában kurzusnál már alkalmaztuk is a tapasztalatokat. Ezért is került a képzés utolsó videójába az 1 hónapos márkaépítési terved 5 lépése című anyag + letölthető dokumentum mellé.

    Kiemelt instant posztok:

    MinnerInstant

    Izgalmasak a posztok? Görgess lejjebb, még további olyan üzleti tartalmakkal találkozol, aminek a lényege, hogy röviden leírjuk a lényeget. Igazán pörgetni lehet így az információkat! Naponta frissül a Minner Instant, a menüből és a főoldalon is eléred.

    MinnerInstant

    Digitális Közönségmérési Tanács (DKT) a decemberi látogatottsági adatait látod az alábbi ábrán, ahol média oldalak látogatottsági adatait látod. Itt első helyen szerepel a blikk.hu, mondhatni kimagasló eredménnyel.

    Mit is jelent ez? Mi ez a jelenség? A TV-nál már korábban (7-10 éve) eltolódtak a trash, könnyedebb, populáris témák irányába a tartalmak, most ez az online médiában is megfigyelhető változás most csapódott le.

    Nekünk cégeknek azt jelenti,

    • hogy a PR egyre gyengébben fog működni, amennyiben az száraz, unalmas, a cégről szóló anyag. Helyette a könnyedebb, populárisabb szponzorált tartalmakkal érhetünk el sikereket, olyanokkal, ami a fogyasztóról szól.
    • A közösségi médiában is láthatóan megváltozott az, hogy mire is figyelnek oda a felhasználók. Sokkal több időt kell szánni a tartalmak megfogalmazására, vizuális elemeire. Például kellenek a jobb headline-ok a hirdeséeknél, ami igaz a Facebookra is, de még a Google hirdetésekre is.

    Forrás: statisztika – Media1

    MinnerInstant

    A Jato tanácsadó cég jelentése szerint, 2021 első kilenc hónapjában a tisztán elektromos autók globális regisztrációinak 45 százalékát már a kínai vállalatok márkái adták. Persze ebbe benne vannak az európai, vagy amerikai gyártók kínai gyárai is (BMW, Tesla, Volvo).

    Hogy áll most a piac? 2021-ben 50%-kal nőtt az elektromos autók aránya a hagyományos autókkal szemben. Már 5,8%-a a gyárakból legördülő autóknak tisztán elektromos autó.

    Már korábban írtunk a témáról, sőt a VW, európai autóipar gyengélkedéséről is. Itt: Volkswagen vs. Tesla. A VW válságstábot hívott össze

    Forrás: Makronóm.Mandiner

    További instant posztok:

    MinnerInstant

    A Minnernél bár annyi a munka a nagy fejlődésben, hogy tavaly év végén már nem jutott rá idő, hogy látható tevékenységet is csináljak benne. Na, de lecsesztem magam, összeszedtem és találtam időt rá. Mert kell! Hiába bizonyítok a Minneren, persze magamnak kerestem a bajt 🙂 és a plusz feladatot, munkát.

    Egy igazán érdekes kampányt kezdtünk éppen. A Valentin napot fogom meg egy nagy csavarra. De majd ezt meglátod. Jah igen, lassan a színek is teljesen megváltoznak az oldalon. Ennek is van oka, de majd erről egy új Youtube videóban, amikor lemegy a kampány.

    Mire 1 éves lesz az ire.hu rá se ismertek. Apropó volt tavalyról jutalék, ki is fizettetem. Még nincs 0-án a projekt.

    Kukkants rá! ire.hu

    MinnerInstant

    Tudjuk, a sok lépés elriaszt téged. Arra gondoltunk Csépe Gábor kínai import szakértőnkkel, hogy egy rövid csekklistával adunk egy kis lendületet a rendelésedhez. Mire is lesz szükséged?

    • megfelelő és elegendő számú kereskedő, gyártó felkutatása
    • kapcsolatfelvétel a kínai kereskedőkkel, gyártókkal Alibabán (nem egy webshop!) keresztül. Sok megkeresést kapnak, ezért ne egy mondatos rendelést adj le!
    • töltsd le a WeChat alkalmazást – ez is kell majd, hogy biztosan szóba álljanak veled
    • kérj mintaterméket, ellenőrizd
    • sales contractot, szerződést, írjatok mindenképpen a Kínai partnerrel
    • utalás intézésénél figyelj oda, hogy mindenképp a pontos összes érkezzen meg
    • szállítás – mindenképp ismerd meg az összes szállítási módot és fuvarparitást, hogy biztosan tudd mi a jó ár, mikor ki fizet kinek…
    • vámügynök igénybevétele a gyors vámügyintézéshez

    Lehetséges, hogy néhány pont kínai volt számodra? Vedd be a Minner import piruláját, vagyis nézd meg a kínai import alapok minikurzust, ahol ezeket részletesen átbeszéljük.

    Kattints ide, nézd meg a bemutató videót!

    MinnerInstant

    Na ez érdekes! Miért nem tudott a Netflix mezsgyéjére lépni a Youtube? A Youtube Originals egy olyan részleg volt a cégnél, ami úgy készített műsorokat, sorozatokat, ahogy azt az HBOGo, vagy a Netflixnél láthattuk. Most ezt a cég leállította.

    A cél persze az volt, hogy hasonlóan ahogy a Netflix rájött, hogy a saját műsorkészítés egy kulcs lehet a streaming platform sikerében, úgy a Youtube is ezt megpróbálta.

    Sokat gondolkodtam a témán. Miért nem tud egy akkora erőforrásokkal rendelkező cég egy üzletágat így üzemeltetni? A Google-nél már rengeteg termék van az ún. Google projektek temetőjében, most ez is odakerül. De miért?

    Pont most írtam egy könyvajánló a Szervezzük újra című könyvvel kapcsolatban, ami pont ehhez a témához illik. Miért nem tud egy szervezet lemásolni egy másik szervezetnek a megoldását. Talán ott lehet a kulcs, hogy míg a Netflixnél szervezeti szinten megvan a megfelelő stratégia erre az üzletágra, addig a Youtube-nál nem?

    Valahol itt kell keresni. Nyitva hagyom ezt most, én is gondolkodni fogok rajta, lehet megér egy nagy cikket majd ez a téma.

    Forrás: Youtube Originals lekapcsolás hír – Média1

    MinnerInstant

    A napokban jutott eszembe a fenti gondolatmenet. Egyből kutattam is, hogy milyen hozzávetőleges statisztikai adataink vannak az Amazon tranzakciókkal, eladásokkal kapcsolatban és persze a bitcoinnal kapcsolatban.

    Már érted, hogy a nagy cégek miért nem nyitnak a kripto felé? Persze van helye a kriptovalutáknak és velünk is maradnak, de lehetséges, hogy nem a bitcoin lesz az, ami a jövőben a legnépszerűbb lesz.

    MinnerInstant

    Izgalmasak a posztok? Görgess lejjebb, még további olyan üzleti tartalmakkal találkozol, aminek a lényege, hogy röviden leírjuk a lényeget. Igazán pörgetni lehet így az információkat! Naponta frissül a Minner Instant, a menüből és a főoldalon is eléred.

    MinnerInstant

    Egy részvény, aminek nincs értéke, azt hiába pumpálod fel, egyszer vissza fog esni a 0 közeli állapotba, oda ahová való. Ősi tőzsdei mondás. Nos ezt láthatjuk, most a mém részvényeknél.

    A GameStop részvényről már írtunk, hogy még a hype sem segített, hogy a cég bevételei nőjenek, veszteséges és zsugorodó cégről beszélünk. Ezt már lassan a “befektetők” is látják. WallStreetBets ide vagy oda, egyszer volt csak Budán kutyavásár.

    Az AMC részvény ott van, ahol a hype előtt volt.

    Ilyen részvény még a Virgin Galactic, szintén azon az áron van, mint a hype előtt (1 éve). Persze tény, hogy mindegyik óriási csúcsokon is volt. Néhány hét alatt 16 dollárrol felszáguldott 55 dollárig.

    De ott van például a Blackberry, ami 8 dolláról 120-ig száguldott, majd most ismét 8.

    Vagy a Nokia, ami 3,53 ról 53 dollárig, és most 5,71-en áll.

    Pump and dump. A vége mindig ugyanaz, szemét részvényekből ez most inkább casino volt, szerencsejáték. Hosszú távon nem tudják fenntartani az emelkedést, mert ezek a cégek nem működnek jól.

    Nézd csak ezt! A GameStopnál a vezetők a nagy hype közepette eladták részvényeik nagy részét: A GameStop forgalmára semmit sem hatott a tőzsdei népszerűség

    MinnerInstant

    Már posztoltam itt a Minner Instant-ban a TikTokon garázdálkodó helyi gyrososról, Azizról. Jött ma egy kis brainstorming közben egy ihlet, hogy valójában, amit Aziz csinál a helyi gyrosozójának TikTok marketingjében az picit hasonlít a Klapkás vámház körút 9 reklámokhoz.

    Aziz lényegében minden videóban ezt mondja (pontosan idézem):

    Helló itt a Aziz, az íz az igazi!”

    És minden videójában.

    @azizgyros1 ulloi_ut Budapest 523/(18) ker2002 ota#aziz#az igazi gyros #marokkoi#food ♬ الصوت الأصلي – azizgyros1

    Forrás: Azizgyros1

    MinnerInstant

    Az talán nem újdonság, hogy egyre többet fogyasztunk videós tartalmakat, de azt tudtad, hogy nagyon sokan hang nélkül teszik ezt? A Verizon Media 5616 fogyasztót bevonó kutatása szerint nyilvános helyen az emberek 69%-a lenémítva néz videókat, és a megkérdezettek 80%-a nagyobb eséllyel néz végig egy videót, ha van rajta felirat. A Verizon kutatását összegző riport szerint továbbá a hirdetések jobb felidézéséhez, jobb memóriaminőséghez, és erősebb márkakapcsolathoz is hozzájárul a felirat a videókon – arról nem is beszélve, hogy ezzel “akadálymentesíted” a tartalmaidat. Úgyhogy ha már időt és pénzt fektettél abba, hogy videós kontentet készíts, ne spórold meg azt az extra lépést, hogy feliratozod őket! Erre hoztunk egy digitális megoldást.

    Egy magyar megoldást találtunk, amivel most mi is elkezdtük a videóinkat feliratozni, sőt azon leszünk, hogy a képzéseinket is minél előbb. Ez az Alrite. Itt egy digitális ninja cikkünk, útmutatónk, hogy milyen jól működik a megoldás: Videó feliratozás, vagy leirat készítés pár gombnyomással az Alrite-al

    MinnerInstant

    Ki nyer mindig a legnagyobbat? Hát persze, hogy a “ház”, “bank”, vagy ebben az esetben a tőzsde. Bekerült a világ leggazdagabbjai közé a Bloomberg milliárdoslistáján a Binance kriptotőzsdét vezető Changpeng „CZ” Zhao, írja a CNN. Zhao 2017-ben indította el a Binance-t, amelyet fokozatosan a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéjévé tett. A Bloomberg szerint a kínai-kanadai vállalkozó vagyona mintegy 96 milliárd dollárt ér, és a meggazdagodása jól példázza mekkora üzleti lehetőségek vannak a kriptovalutákban.

    Már celebek kellenek, hogy a hype-ot fenntartsák? Itt olvashatsz erről: A kripto csalások melegágyai a celebek?

    Jók ezek a Minner Instantok? Látjuk, hogy szeretitek és egyre többen pörgetitek!

    Forrás: Telex

    MinnerInstant

    Tudod ez a cég a Call of Duty és a World of Warcraft kiadója, fejlesztőcége. Az Activision Blizzard felvásárlási szándékát a Microsoft a vállalat hivatalos közleményben jelentette be, ami közel 70 milliárd dollárjába (nagyjából 22 ezer milliárd forintba) fájhat a Bill Gates alapította vállalatnak.

    • Természetesen már előzetesen a cégek tárgyaltak a felvásárlásról, de a közleményben tudatták mindenkivel.
    • 130-150 milliárd dollár szabad készpénzállománya van a Microsoftnak, tehát volt miből befektetnie. A cég egészen biztosan ezt részben készpénzben (ettől még utalnak) és részben Microsoft részvényekkel fogja kifizetni. Persze erre még a hatóságoknak is rá kell bólintania.
    • A Microsoftnál a gaming piac nem új, egyrészt persze az Xbox miatt sem, de ott a Minecraft felvásárlás, vagy a tavalyi Bethesda fejlesztőcég megvétele. A felvásárlással a Microsoft válik a videojáték piac egyik legnagyobb és legmeghatározóbb szereplőjévé, és a még csak terjedő streaming szolgáltatások.
    • Aztán ha további felvásárlásokat nézünk, akkor tudtad, hogy a Linkedin is a Microsoft-t?
    • Csak nehogy őt is fel akarják majd darabolni (lásd Facebook, Google)! Bár a Microsoft külön entitásokat hoz létre ezekből a cégekből.

    A Microsoft részvény eddig is része volt a portfoliómnak, hát ezután sem fog kikerülni, az biztos!

    forrás: 24.hu

    MinnerInstant

    Időről időre felbukkan a hírekben és üzleti szférában a 4 napos munkahét gondolata. Már több cikkben, vagy ilyen rövid instant posztban ezt láthattad már a Minneren. Követjük! Na, most még egy techcég bevezette: permanensen 4 napos hétre állt át a San Francisco központú e-commerce fejlesztő cég, a Bolt. 

    A döntés egy 3 hónapos próbaidőszakot követett, ami alatt azt találták, hogy nőtt a hatékonyság, egyszerűsödtek és hatékonyabbak lettek a munkahelyi folyamatok, nőtt a munkavállalói elégedettség. Az alkalmazottak 94, a menedzserek 91%-a akarta, hogy folytassák a programot. Továbbá, a munkások 84%-a azt mondta hogy produktívabb, 86% hatékonyabban végzi a munkáját, és 84% látott javulást a work-life balance-ban. A 4 napos munkahét bevezetése lézerfókuszálttá tette a munkavállalókat, és kivágta az egyébként gyakori “alibizést”, hosszú kávészüneteket, felesleges meetingeket. 

    Ezeket az eredményeket is hozzáadom a nagy cikkünkhöz: 4 napos munkahét. Új irányzatok a munka világában?

    Forrás: CNBC

    MinnerInstant

    Khaby Lame mutatása már beleégett az internetezők retinájába. De vannak még itt érdekes koncepciók:

    • Srác, aki mindig lefotóz az USA-ban valakit, vagy éppen videót készít róluk és összevágja.
    • Vagy akik mindennek utána néznek, hogy az a trükk, lifehack valóban megoldható, valós-e a videón látottak.
    • Valaki csak annyit csinál, hogy labdát passzol a járókelőknek és pontozza a visszarúgást.
    • Elindul két labda egy “pályán” és tippelj melyik ér célba. (lesz lejjebb hasonló tipp, ami még nincs egérlabirintusos).
    • Külföldön élő honfitársak bemutatják milyen adott országban élni. Főleg USA videók népszerűek itthon.
    • … használd a TikTok-ot és egyből látni fogod a többit is!
    • Vagy itt ez a hapsi és arról híres, hogy online meetingekben úgy vesz részt valamilyne extrém helyen van. Közel 1 millió követője van már.

    Tudod mi jutott eszembe? Ezek a Youtube-os ötletek akár itt is mehetnek, főleg az egérlabirintusos. Ezek a Youtube csatorna, videó ötletek milliókat hozhatnak neked

    De most olvastam újra a Kindertojás bontogatós videót. 🙂 Vajon menne?

    Görgess lejjebb, több TikTok-os poszt is van itt a Minner Instantban.

    MinnerInstant

    A PC, konzol piac már nem fejlődik olyan ütemben, hogy egy fejlesztő cég biztonságosan tekintsen a jövőbe. Így gondolkodott a Take-Two Interactive, aki most jelentette be, hogy felvásárolja a Zynga mobilappfejlesztő céget. Nem kevesebb, mint 12,7 milliárd dollár értékben. A Zynga például a FarmVille játékot készítette, amit te is ismerhetsz. A Zynga-nál több mint 100 millió aktív felhasználó található. A mobilpiac növekszik most a legjobban, a fejlesztőcégnek ezért is esett rá a választása.

    Forrás: Pcx.hu

    MinnerInstant

    Azért nem lehet azt mondani, hogy nem próbálkoznak a hazai taxi szolgáltatók. A covid miatt a turizmus gyengélkedése óriási veszteséget okozott a budapesti taxitársaságoknak. Röviden, hogy miként is reagáltak erre a cégek, és mi történt most:

    • Már korábban beszámoltunk, hogy a taxi társaságok megpróbáltak ételt kiszállítani. Egyrészt éttermektől, a másik pedig élelmiszereket boltokból. Például Spar, CBA. Ez nem jött be, nem volt rá kereslet. Nem mentette meg őket.
    • Korábban írtam róla, hogy sajnos digitálisan is elmaradtak ezek a cégek, gyenge digitális megjelenésük volt. A Főtaxi weboldal viszont megújult, ehhez a Minner cikk is hozzájárult: A Főtaxi weboldala megújult. Ismét Minner hatás?
    • Most a Főtaxi bejelentette, hogy csomagszállítási szolgáltatást indítanak. Az új, időgarantált futárposta-szolgáltatásnak a Főtaxi Go nevet adták. A Főtaxi új szolgáltatásának révén a megrendelők a szerződésektől kezdve, akár az 1 tonnás rakományig szinte bármit feladhatnak. A küldemények – a csomag méretétől függően -motorkerékpárral, személyautóval, furgonnal vagy teherautóval jutnak el a címzetthez Budapesten belül vagy az agglomerációban. A szállítandó küldeményt a megrendeléstől számítva legfeljebb 4 órán belül felveszik, de sürgős szállítás esetén azonnal, vagyis akár 5-10 percen belüli kiállást is vállal a társaság.
    • A taxizásra erős fenyegetést mutat az önvezető technológia is.

    Frissítem is korábbi taxis piacról szóló cikkemet. Izgalmas nézni, hogyan alakul át egy piac. A taxis vállalkozásból ételfutár lett, mellette a személyszállítás is megmaradt. Ez most így lesz…

    MinnerInstant

    Van egy piackutatásos cikkünk, amiben bemutattam, hogy miként lehet kideríteni, hogy éppen most ki kap pénzt és mennyit.

    • 20 millió dollár befektetést kapott 2021 nyarán a Liteboxer. Ez átszámítva 6,3 milliárd forintnyi összeg. 
    • A Tempo nevű otthoni edzést segítő edzőtükör (AI-val) már 284 millió dollárt kapott befektetőktől az utóbbi néhány évben. Ez 95 milliárd forintot jelent! 

    A fitness ipar átalakulóban van, a digitalizáció és a hibrid edzés éppen most formálja. A 2022-es üzleti ötletek közé is bekerült a Minneren.

    További, ám még friss, ropogós rövid üzleti posztok a Minner Instantban, kattints ide!

    Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 7 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!