MinnerX

Ezt a részt ti írjátok, ti vagytok a MinnerX alkotóelemei. Így vállalkoztok!

Beküldök én is egy MinnerX posztot! Részleteket szeretnék!  

MinnerX

Winter Ádám, TanfolyamOKJ.hu

Bizony nem egyszerű felnőtt fejjel, család vagy munka mellett tanulni, ám, ha jobb fizetésre, vagy a tudás örömére vágysz, azért áldozatokat kell hozni. Szerencsére tanulási praktikák széles garmadája áll sorban azért, hogy elsajátítsd őket.

L. Thorndike kutatásai alapján a tanulási képességeid 40-50 éves korodig még teljesen optimálisak. Ugyanakkor nem árt, ha néhány praktikát is bevetsz a hatékonyabb ismeretszerzés érdekében. A TanfolyamOKJ.hu blogján gyűjtötte össze azokat a tanulási módszereket, melyek sikerrel alkalmazhatóak felnőttként is.

1.Találd meg a célod és motivációd!

Ahhoz, hogy örömmel és hatékonyan tanulj, mindig ott kell lebegnie a szemed előtt annak, hogy mi az igazi célod a tanulással. Ha ez megvan, bámulatos teljesítményre leszel képes.

Felnőttként abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy már kellő élettapasztalattal állsz a problémákhoz, képes vagy az önkontrollra, és pontos célok felé igyekszel.

Tudnod kell, hogy tartós motiváció csakis belső kezdeményezésből születhet. Attól még senki sem tanult jól, ha a család és a barátok folyamatosan noszogatták. Ha te nem akarod igazán, akkor nem fog menni. Éppen ezért, ha úgy érzed egy képzés közben, hogy ez mégsem a te szakod, akkor ne szégyellj váltani, hiszen valószínűleg nem is lennél abban a bizonyos szakmában elég jó. Olyan képzést válassz, ahová örömmel jársz be, ami nap mint nap arra inspirál, hogy fejleszd a képességeidet.

  1. Hagyj fel az időrabló tevékenységekkel!

A leggyakoribb érv a felnőttkori tanulás ellen az időhiány.

Igen, talán kicsit nehezebb, mert más dolgod is van a tanuláson kívül: téged vár a szennyes, a háztartás és a gyerek matek házija is, de nem lehetetlen. Ha van egy fix napirended, és bevonod a családot is a háztartásba, tengernyi időd szabadul fel.

Plusz érdemes belegondolni, mennyi időd megy el az időrabló tevékenységekkel. Nézz mélyen magadba, és válaszolj a következő kérdésekre:

  • Mennyi időt töltesz el naponta tévézéssel?
  • Lehet, hogy beszippantanak a közösségi oldalak?
  • Esetleg túl sokat lustálkodsz reggelenként?

Gyakorlatilag a tanulás is, mint minden, csupán szervezés kérdése.

Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

MinnerX

Bőjte Orsolya, Kék Gazdaság Klub

Eddig a siker titkát kutattuk. Megszámlálhatatlanul sok könyv, cikk, előadás, konferencia, és blogbejegyzés áll mögötte. Világszerte szinte kivétel nélkül mindenki szeretne sikeres lenni valamiben.

Ma pedig a valódi fenntarthatóság „titkát” fejtegetjük. Közben összemossuk egy-két másik fogalommal, mint a növekedés, vagy pedig egyszerűen annyira absztraktnak tartjuk, hogy nem is látjuk a gyakorlati vonatkozásait. Pedig halljuk, hogy változik a klíma, hogy valami nem oké a természettel, a zöldek is folyton tüntetnek, bevezetnek egy-két új törvényt is, talán a szívószálakról, meg csomagolásmentességről. Talán. Aztán az is megeshet, hogy van egy-két drasztikus technokrata vagy éppenséggel méregzöld ismerősünk, vagy tán mi magunk vagyunk azok.

Fenntarthatóság.

Még maga a szó is olyan megfoghatatlannak tűnik. Benned milyen érzést kelt e szó: fenntartható?

Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

MinnerX

Sziasztok! Hernádi Bálint vagyok, social marketing kivitelező és pár hónapja már chatbot készítő. –  Business Soda

Nemrég elkészült az első komolyabb chatbotom az egyik üzleti partneremnek, és élve a MinnerX adta lehetőséggel ezt most megosztanám Veletek!

A vállalkozás, aminek készült a Minner 24. vállalkozási ötletét csinálja, azaz üzleti eseményeket és reggeliket szervez. A kapcsolatépítő rendezvényeket szervező cég a Juhhé, mondanom sem kell, a cég nevét mondtam, mikor megbíztak. Egy rövid kérdéssoron keresztül ajánlja a Neked legmegfelelőbb eseményt, ahol bővítheted a kapcsolataidat és a tudásodat, ami vállalkozóként szerintem az egyik legfontosabb érték! Ezt ide kattintva ki tudod próbálni. És természetesen segít, hogy ne felejtsd el az eseményeket, mind tudjuk mennyire tele a naptáratok.

Én pedig a chatbot vállalkozási ötletbe vágtam bele, amit szintén Milán javasolt a Minner.hu 70. ötletében. No meg láttam milyen eredményeket lehet vele elérni, úgy láttam ezt sok cég ki szeretné használni, tehát ezt is meg kell tanulnom. A leggyorsabban be akartam építeni a szolgáltatásaim közé, így pár hónappal ezelőtt beruháztam a MinnerAkadémia chatbot képzésére. Ez lerövidítette a betanulási időt, azonnal tudtam mit-hol találok, mit-hogyan csináljak, de természetesen kellett gyakorolnom, hogy minden azonnal kézre álljon. Talán a tervezés itt a legfőbb és az, hogy még jobban lássam az ügyfél és vevő közötti lehetséges párbeszédeket, igényeket. Így belegondolva mázli, hogy pont Minner olvasó lett az első chatbot ügyfelem, neki már nem kellett magyarázni, hogy miért is érdemes használni, rengeteg cikket olvashatott a témában az oldalon.
Már régebb óta foglalkozom social marketing kivitelezőként, ha úgy érzed Neked is tudnék valahogy segíteni itt elérsz: Business Soda

Fotó: Envato License

Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

MinnerX

Egy átlagos balesetbiztosítás díja: kb. 1.000Ft/hó
A megléte a baleset esélyét ennyivel csökkenti: 0%

Egy átlagos gumiabroncs szett ára: 1.500Ft/hó*
A megléte a baleset esélyét ennyivel csökkenti: 35%

*5 év/ szett esetén

Szarka Dávid, Gumiflex.hu

A jó gumiabroncsra nem a mindennapi szituációkban van szükség, pont úgy, ahogy a balesetbiztosításra sem. Akkor kellenek, amikor beüt a krach. A lényegi különbség, hogy előbbi megmenthet tőle.

A magyar lakosság 20%-a használ napról napra 10 évnél öregebb, 1,6mm-nél kisebb profilmélységű abroncsot, vagy a szezonális igényektől eltérőt. Azaz nyáron téli, vagy télen nyárit. Az egyetlen alkatrész, ami az autó és a talaj között van, az egyetlen tényező, ami a fékezést, a kormányzást, a kapaszkodást egyszerre befolyásolja, mégis ez a legalulértékeltebb felszerelése az autónak. Pedig pont ez lehet az, amelyik egyszer megmenti az életed. Tovább is van még!

Cserélj időben.

Szarka Dávid vagyok, gumiabroncsokkal foglalkozom, célom, hogy hazánkban egyre többen megértsék a megfelelő abroncsok használatának fontosságát.

Ha személy-, kisteher-, teher-, mezőgazdasági- vagy motorabroncsra, felnire van szükséged, vagy esetleg flottaszolgáltatást igényelnél, keress bátran.

Szarka Dávid, Gumiflex.hu
+36-30/656-6658
david.szarka@gumiflex.hu

Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

MinnerX

Oláh Gábor vagyok, ebben a feladatban rendszergazda és projekt menedzser.

Milyen ügyfélről lesz szó?

Amikor elkezdtünk együtt dolgozni az egyik ügyfelemmel, rengeteg problémája volt az informatikai eszközökkel és szolgáltatásokkal. Ők egy pár fős családi vállalkozás, akiknek az országban és Európa számos pontján vannak ügyfeleik, sokat tartózkodnak külföldön. Gyakorlatilag állandóan úton vannak.

Az állandó mozgás miatt számukra rendkívül fontos az informatikai mobilitás és az is, hogy az eszközeik mindig működjenek. Hiszen nagy égés amikor az ügyfélnél megáll a technika.

Első hallásra nagyon hajmeresztő megoldást javasoltam neki. Mégpedig azt, hogy szabaduljanak meg az eszközöktől való függőségtől. Felejtsék el, hogy mindenkinek saját eszköze van és ha azzal bármi történik, akkor megáll a munka. Mindegyikük csak használója a számítógépnek de nem értik annak működését, így nagyon le kellett egyszerűsíteni nekik a megoldást.

Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

MinnerX

Kovács Roland, Balance Enginer – Balance And Bloom

Az egyik legnehezebb dolog az életben eldönteni, hogy mikor fektessünk be még több energiát egy projektbe vagy hagyjuk a fenébe és kezdjünk el valami újat.

Egyrészt tudjuk, hogy a kitartás és a következetesség nélkülözhetetlen ahhoz, hogy sikeresek legyünk az üzleti, – vagy a magánéletben. Bármit szeretnél szakértői vagy akár mesteri szinten űzni és lesz, amikor kételkedni fogsz magadban. Tudod jól, hogy egy sikeres vállalkozás, párkapcsolat építéséhez vagy egy új készség elsajátításához a kitartás, elkötelezettség esszenciális.

Másrészt a motivációs bullshitek idézetek folyton az arcunkba tolják, hogy „Soha ne add fel”. Borzasztó tanács. Ha valami nem működik, azt egy értelmes ember észreveszi és nem vesztegeti az idejét azzal, hogy megjavítsa. Megvizsgálja, újragondolja, átalakítja, fejleszti vagy továbblép. Ahogy Einstein papa mondta: „Csak a hülyék csinálják ugyanazt ismételve és más eredményt várva.”

A valóságban mindkét taktikára szükségünk van. Van, amikor magabiztosan, a saját kétségeinket legyőzve kell folytatni, amit elkezdtünk és még több energiát beletenni. De néha arra van szükség, hogy új dolgokat próbáljunk ki. Például, hogy geofizikusként vállalkozóknak és cégvezetőknek segíts a mindennapi rutint és a szokásaikat átalakítani az üzleti és személyes fejlődés érdekében.

A kérdés az:

Honnan tudjuk, hogy egy gödörben vagy zsákutcában vagyunk?

Vagyis, mikor ragaszkodjunk kitartóan valamihez és mikor hagyjuk a fenébe és keressünk új kihívásokat?

Ahhoz, hogy a kérdésre válaszoljunk egy egyszerű rendszert mutatok meg, ami segít a kudarcok felismerésében és azok megoldásában. Az első részt ITT olvashatod el.

Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

MinnerX

Csikós Kristóf vagyok az EHS Műszaki Iroda Kft.-től, ( https://ehsm.hu ) és azért vagyok itt, hogy segítsek neked elkerülni a vállalkozásod megbüntetését. Aki vállalkozik, esetleg alkalmazottakat foglalkoztat, minden bizonnyal találkozott már a „munkavédelem” kifejezéssel, azzal azonban sokan nincsenek tisztában, hogy ebből kifolyólag milyen törvényi szabályok vonatkoznak rájuk.

Márpedig a szabályok be nem tartása esetén olyan, a vállalkozás számára hátrányos következményekkel vagytok kénytelenek szembenézni, mint például a leggyakoribb, a pénzbírság. De egy munkahelyi baleset esetén bekövetkezett munkaerő kiesés is vissza tudja vetni a cég bevételeit, hiszen amíg a gyógyulási időszak tart, addig értelemszerűen nem történik munkavégzés. De ugyanígy eleshetsz bizonyos pályázatoktól, amik segítségével fejleszthetnéd a vállalkozásodat. Végül, ami talán a legfontosabb, hogy egy megbírságolt céggel negatív megítélésed lesz az ügyfelek szemében. Tovább is van még!

Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

MinnerX

Varga Tamás, az OopsCreativeAgency tulajdonosa, antik tárgy, dizájnbútor kereskedő.

Bemutatkozónkban leírtam, hogy mivel foglalkozunk. Itt olvashatjátok, ha lemaradtatok róla: Éttermesből dizájnbútoros, antik nepper. Az én sztorim

Milánnal kb. egy hónapja összeültünk egy konzultációra. Akkor még csak tervben volt a MinnerX, azóta látjuk, hogy szépen gyarapodnak a cikkek, sok-sok hasznos infóval. Akkor azt beszéltük meg, hogy viszonylag rendszeresen beszámolok itt, hogyan alakulnak a dolgaink. Kicsit elhavaztam, így az előző bejegyzés óta eltelt azért egy-két hét. Viszont rengeteget haladtunk.

Amit nekünk adott a lehetőség (konzultáció és MinnerX):

  • egy bejegyzéssel 26 megosztást, 2296 kattintást, 10.422 elért embert Facebookon keresztül, ketten még a kocsmában is meghívtak egy sörre
  • Instagram oldalunk is egész szépen gyarapodott és nem csak Indiából követnek be random
  • rengeteg pozitív üzenetet, biztatást kaptunk ismerősöktől és ismeretlenektől is, hogy jó az amit csinálunk. Utóbbiaknak különösen örülünk, mert anyukáink minden nap biztatnak, de kell az elfogulatlan vélemény is
  • Több lehetséges beszállító vette fel velünk a kapcsolatot, folyamatban vannak a tárgyalások az együttműködésről, szuper lehetőségek, úgy gondoljuk, kölcsönösen
  • Személyessé és “megbízhatóbbá” tette oldalunkat, hogy egy másik internetes felületen is megjelentünk
  • A lakberendezők Facebook csoportokban eddig nem minden bejegyzésem hagyták jóvá, de a Minneres rögtön kikerült, utána még több saját is. Köszi!
  • Az elkészült webáruházunkban megtörtént az első vásárlás, hamarosan Ausztriába ér a csomag. Szerető új gazdára talált egy bontott faanyagból készült tükrös szekrényke.
  • Már nyomdában a bemutatkozó és termék ajánló brossúránk, amit a a megrendelt termékek mellé postázunk, ezzel is személyessé téve a márkánkat
  • Írtunk új blogbejegyzéseket, óriási sikerük van, folyamatosan írnak az olvasók, hogy folytassuk (köszi Anyu, Apu)
  • Tovább is van még!

Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

MinnerX

Doleschall Anita, Printeraktív Nyomda Webshop, online is lehet nyomdai anyagot rendelni. 

A vállalkozások népszerűsítéséhez manapság sokan kizárólag online felületekre támaszkodnak: közösségi oldalakra és hírlevélkampányokra. Az általános vélekedés szerint ezek azok a platformok, ahol a potenciális vásárlók és ügyfelek nagy tömege elérhető. Ám életünk nagy része továbbra is offline terekben zajlik.

A közösségi médiában óriási zajból kell kiemelkednünk a tartalmainkkal, és a posztokat néhány másodperc alatt továbbgörgethetik, szinte rá sem pillantva. Egy papíralapú marketinganyagot azonban kézbe vesznek a leendő vevők, e mozdulat során megnézik azt, ráadásul a szórólap/prospektus nem tűnik el a közösségi média darálójában. Különösen, ha megfelelő minőségű és jól összeszerkesztett anyag. Tovább is van még!

Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

MinnerX


Tanai Levente vagyok, jelenleg még egyetemista (remélem már csak fél évig) de már 3 éve foglalkozom marketinggel és lassan 5 éve rendezvényszervezéssel.

Egyetemistaként mindig odafigyeltem a költekezéseimre, próbáltuk mindig minél olcsóbban megoldani az életet, legyen szó evésről, szórakozásról vagy bármi másról. Ezért Ádám barátommal kitaláltuk, hogy mennyire király lenne, ha az egyetemistáknak mindig lenne kedvezménye. Egy egyetemista az tanulmányai alatt a környező boltokban, szórakozóhelyeken több mint 1,4 millió forintot elkölt (3,5 évvel számolva). Ez egy félév alatt 200 000 forint fejenként (lakhatáson kívüli költés, étel, ruha…). Szorozzuk csak fel a 200 000 egyetemistával! 40 milliárd forint összese (Forrás KSH, Eduline)! Ezek a számok téged is felcsigázhatnak, ha vállalkozó, üzlettulajdonos vagy. Minket is, írom is tovább, hogy mire gondoltunk!

Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

MinnerX

Oláh Gábor vagyok, az informatikáról közérthetően blog szerkesztője. Vállalkozóként és rendszergazdaként naponta látom, hogy milyen veszélyek leselkednek ránk csak azért, mert online éljük az életünket.

Miért kell foglalkozni az online veszélyekkel?

A kibertámadások egyre gyakoribbak és egyre gyakrabban a kis cégeket veszik célkeresztbe. Ők azok akiknek a technikai védelme sokszor nagyságrendekkel elmarad a vállalat óriások mögött, a dolgozók sincsenek rendszeresen oktatva. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen az internetes biztonságra fordítható büdzséjük is sokkal kisebb, ha van egyáltalán.

Tapasztalatom szerint az egyéni vállalkozók, mikro és kisvállalkozások nagyon minimális tudással rendelkeznek és sokszor egyáltalán nem felkészültek a kiberbűnözéssel szemben. Sokan csak legyintenek, amikor szóba kerül a téma: “Engem miért akarnának megtámadni?”

Pont ezért jó célcsoport a vállalkozásod. Ja, és ha teheted, akkor kérdezz meg egy etikus hackert is. Tovább is van még!

Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

MinnerX

Kozákné Zsuzsa – pedagógus, emberi erőforrás tanácsadó, kamaszmentor

Bevallom, nem terveztem, hogy lesz folytatása az előző cikkemnek.

De amikor megmutattam a férjemnek, ő azt javasolta, hogy az intézményes nevelés hatásairól is írjak. Arról, hogy jobb esetben 3 évesen, de sokszor még korábban rábízzuk gyermekeinket egy olyan intézményrendszerre, ahol nem sok beleszólásunk van abba, hogy milyen élmények érik a kicsiket. Persze, hogy nem jókedvünkben tesszük ezt, hiszen muszáj dolgoznunk, ezen kívül törvény kötelez minket az óvodáztatásra.

Szemünk Fényére, Egyetlenegyünkre idegenek vigyáznak egész nap. És nyilván, megbízunk a pedagógusokban, hiszen minden bizonnyal szeretik a gyerekeket, azért választották ezt a pályát, és a főiskolán sokat tanultak a pedagógiáról és a nevelésről. De a pedagógus is ember, nem pedig varázsló. Képzeljük csak bele magunkat abba a helyzetbe, hogy egész nap 25-28 emberrel vagyunk összezárva egy szobába, ahol 2 m2 terület jut 1 főre (elméletileg, de van, hogy ennyi sem). Annyi inger ér bennünket egész nap, amit még egy felnőtt embernek is nehéz feldolgozni. Amikor azon tanakodunk, miért van olyan sok figyelemzavaros gyermek, akkor ezt a körülményt nem kezeljük kellő súllyal. Tovább is van még!

Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

MinnerX

Sziasztok! Duchai Márti vagyok, az ÉrtékelésTUNING alapítója, Tripadvisor szakértő és a pozitív vendégértékelések specialistája.

Itt a nyár, tombol a szezon, telítődnek az autópályák, olvad a fagyi a tölcsérekben és ebben az időszakban esszenciális fontosságú, hogy milyen képet közvetítenek a turisztikai szolgáltatók magukról. Ez nem csak abban nyilvánul meg, hogy milyen képeket, videókat töltenek fel az egyes közösségi média vagy internetes oldalakra, milyen az árazásuk, hanem abban is, hogy milyenek a vendégeik visszajelzései. A Google első találatként hozza le a Google Cégem, a Tripadvisor és a Booking profilokat, ezért nem mindegy, hogy milyen kommentek szerepelnek az egyes szolgáltatóknál.

Ilyenkor kell megtérülnie a hirdetésekbe, fotókba, posztokba és együttműködésekbe fektetett százezreknek: a szolgáltatókon a világ szeme. És ilyenkor jelennek meg menetrendszerűen a trollok is, akik név és arc nélkül osztják az észt a szépen felépített felületeinken. Ők azok, akiknek semmi nem jó, sokszor meg sem jelennek azon a helyen, amit „értékelnek” és még hírből sincs fogalmuk a szolgáltatásaid színvonaláról.

Állítsuk meg a trollokat! – felkiáltással készítettem egy videót, amelyben arról beszélek, hogyan vegyük elejét egy komolyabb lejárató kampánynak és ezt most nem csak a turizmusban tevékenykedő szolgáltatóknak fogalmaztam meg, hanem minden olyan vállalkozónak, aki valamilyen formában jelen van az online térben. Tovább is van még!

Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

MinnerX

Az OFFISEVEN munkakörnyezet tanácsadással és kialakítással foglalkozik. Hiszünk abban, hogy a dolgozói elvárásokat figyelembe vevő munkakörnyezet hozzájárul a dolgozói elégedettséghez és a dolgozók egészségének megőrzéséhez valamint a megfelelő munkateljesítményhez és így a szervezeti hatékonysághoz.

Y/Z GENERÁCIÓK MUNKAKÖRNYEZET IGÉNYE

Már 2017-ben is folytattunk egy felmérést azzal kapcsolatban, hogy milyen igényeik merülnek fel az irodai dolgozóknak a munkakörülményeikkel kapcsolatban.

Akkor generációként és iparáganként mértük fel a dolgozói igényeket és preferenciákat.

A felmérésünkkel igyekeztünk átfogó képet szerezni arról milyen az a munkahelyi környezet, ami elfogadható vagy vonzó a munkavállalók számára.

Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

MinnerX

Dallos Zoltán, marketing szakértő, a DLX MEDIA Kft. alapítója, és az Alkalmazottból Vállalkozó c. Könyv szerzője.

3 blogbejegyzést hoztam Nektek vállalkozás indítással kapcsolatban:

Hogyan segít hozzá az utazás a vállalkozás indításhoz??

Az utazás számos jótékony hatását ismerjük. Feltölti a testet és a lelket, de ami a legfontosabb, hogy olyan ismereteket szerezhetünk általa, melyeket máshogy, ilyen rövid idő alatt aligha. Persze utazó és utazó között is van különbség. Van, aki csupán az élmény miatt utazik, van, akinek az az egy-két hét mindig ugyanott telik és jelenti a biztos pontot, a menedéket a hétköznapokból és vannak azok, akik utuk során a kaland mellett önmagukat is keresik – és idővel meg is találják. Ezutóbbi kört nevezem én inkább utazónak, mint turistának. Azokat, akik bár szívesen megnézik a jól bejáratott helyeket, vágynak arra, hogy letérhessenek a kitaposott ösvényről.

De, hogy mégis hogyan kapcsolódik ez az egész ahhoz, hogy valaki vállalkozni kezd-e vagy sem?

Látszólag sehogy, azonban több hasonlóság van egy utazás és egy régóta dédelgetett ötlet megvalósítása között, mint az elsőre gondolnánk. Az alábbiakban 7 tényezőt gyűjtöttem össze, ami az utazástól akár egy saját cég létrehozásáig is vezethet: » TOVÁBB A CIKKHEZ »

Vállalkozás indításánál ezekre figyelj oda

Nagyon sokan vannak, akik évek óta ülnek egy vállalkozási ötleten, de nem fognak neki a megvalósításnak. Arról álmodoznak, mi lenne, ha… de a végtelenségig halogatják. Ha megkérdezzük ezeket a küszöbön toporgó vállalkozójelölteket, mi tartja vissza őket, nagyon hasonló dolgokat mondanak. Például:

Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

MinnerX

Kovács László vagyok a Follow Marketing alapítója, Instagram specialista. 

Amikor egy vállalkozást elindítunk, akkor általában az egyik „legnehezebb” munka az ügyfélszerzés. Persze ez akkor a legvalidabb, mikor egy abszolút kezdő vállalkozóról beszélünk.

Amikor egy vállalkozás beindul és még egy főként zakatol, akkor hamarosan lesz egy zűrzavar: vasárnap is dolgozik, nincsenek rendszerezve a mindennapok és szétszakadás van… Tovább is van!

Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

MinnerX

Oláh Gábor vagyok, az ügyfeleim csak úgy hívnak, hogy a közérthető informatikus. Informatikán belül több területtel is foglalkozom, mint weboldal készítés, tárhely és rendszergazda szolgáltatás. Azokhoz szólok most, akikben már felmerült a gondolat, hogy “jaj de jó lenne egy vállalkozást indítani”, de eddig még nem volt bátorságuk belevágni. Megmutatom, hogy nem csak akkor lehet elindítani egy vállalkozást ha megfelelő családi vagy anyagi háttér van mögötted, vagy ha rögtön adósságba vered magad. Indulj el azzal amid van és építs birodalmat!

Figyelem! Ez egy vendég poszt! A Minner vállalkozói, olvasói küldhetnek be tartalmat ide a MinnerX-be. 

Az első vállalkozásomat 2003-ban indítottam. Főállású munka mellett lettem alanyi adómentes vállalkozó. Az ok roppant egyszerű volt. Akkor még csak hobbiként weboldalakat készítettem ismerősöknek, barátoknak. A legjobb tanulási forma volt. Nem voltak profitvágó elvárások, és nem érdekelt ha egy fillérbe sem került. Szó szerint nem volt tétje a dolognak. Szórakozásból csináltam és közben rengeteget tanultam. Milyen jó is az amikor szórakozva tanul az ember, ugye?! Tovább is van még! 

Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

MinnerX

Martincsek Zsolt, online marketing freelancer, keresőoptimalizálás a fő területe – SEO szakértő.

Most 3 olyan SEO hiányosságot fogok megmutatni, amelyeket legtöbbször tapasztalok blog bejegyzéseknél.

Tehát kész egy jó blog cikk, tartalom mennyisége megfelelő (min 500 szó), a potenciális célközönségnek releváns, hasznos információt nyújtó cikk (és nem full sales). Az olyan alap dolgok is jó be vannak állítva, mint a meta cím és meta leírás.

Mégis sokszor kimaradnak olyan lényeges beállítások, amelyek nélkül egy blog bejegyzés nem igen fogja segíteni a keresőoptimalizálást a weboldalon. Lássuk!

Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!

MinnerX

Kozákné Zsuzsa, kamaszmentor, https://palyaorientacio.blog.hu/

Minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének. Akkor is, ha éppen kamasz, és undok, és Apa/Anya naponta ötször érzi úgy, hogy elszakad a cérna, kinyílik a pofonláda, és rögtön ordítani kell, de inkább elszámol 10-ig (50-ig), és csakazértsem ordít, hanem megpróbál jó fej szülő lenni, és túlélni ezt a csekély 6-8 évet.

Apropó, mielőtt jobban belemélyednénk. Képzeld a Minner 4. vállalkozás ötletét valósítom meg! És a végén lesz egy INGYENES felajánlásom csak Minner olvasóknak! 

A férjemmel csak úgy mondjuk: „Átalakítás miatt zárva” (Vekerdy Tamástól tanultuk). Két fiúval már túléltük, most a Lányunkkal éljük a „Kamasz-kór”-t. Biztató, hogy mindkét fiunk jó szakmával bíró, most már családos felnőtt lett, akik gyakran jönnek haza egy kis léleksimogatásért, tanácsért Apuhoz és Anyuhoz. Tovább is van még! Olvasd tovább!

Ő tesz azért, hogy sikeres legyen! Képzi magát. Tegyél te is így! Üzleti képzések a MinnerAkadémián. Vágj bele most, utána pedig várunk ide a MinnerX-be! Kattints ide!