Motivációs trénerek, videók hatása. Jó vagy rossz? [kutatás]

Dátum

Megosztás

Szabó Péter, Coelho, Brian Tracy, motivációs videók, idézetek. Így egymás után leírva őket nem egy motivációs bomba, inkább az a rész, amit valahogy kerülni szoktunk még a könyvesboltokban is. Még néhány éve került elő ez a téma egy baráti italozás alkalmával. Parázs vita alakult ki közöttünk, hogy vajon mennyire is hasznos a motivációs előadók munkássága. A bullshitet, közhelyek puffogtatását mindannyian utáljuk. De én akkor már picit máshogy tekintettem erre a piacra, mert úgy gondoltam nem árt annyit, mint amivel hozzájárul egy ember motivációjához, önképéhez. Na de beszéljenek a kutatások!

Már akkor egyébként találtunk róla kutatásokat, ezeket természetesen most meg is osztom veletek. Nem is értem, hogy miért nem írtam meg ezt a témát előbb, mert pont most a pandémia is eléggé arcul csapta az embereket, hát még a pszichénket. Nem is úgy tenném fel a kérdést, hogy vajon pozitívan hatnak-e a motivációs trénerek, hanem azt kérdezném, mikor hatnak úgy igazán?

A kutatók magával a kutatások témájával ezt a fő kérdést hamar meg is válaszolták. A tanulmányok átnyálazása közben fedeztem fel egy mintát (ez az, amikor a kutatót kutatják).

A motivációs videók, trénerek hatását mindig olyan közegben vizsgálták, amikor az egyének valamilyen teljesítménnyel járó folyamatot végeztek

Például tanulás, edzés. Mit is vizsgáltak volna mást? Nem? Itt tudnak igazi eredményeket mérni és nem azon, hogy Kiss Etelka élete megváltozott, és úgy is maradt. Jó, ez is lehetne persze, de már a kutatások rámutattak arra, hogy bizony azoknak hoz igazi eredményt, akik éppen hajrában vannak, csinálnak valamit.

Mit mondanak a kutatások? Motivációs előadók, videók, idézetek hatása

Motivációs videók hatása

#kutatás: Egy 2014-ben publikált Manchesteri Metropolitan Egyetem tanulmány (1) a motivációs videók hatását vizsgálta az edzőtermi teljesítményre. Bizony volt hatása, nem is kicsi! Plank gyakorlatot végeztettek a kísérletben résztvevőkkel. 45 főt két csoportra osztottak (zsenik, nem ám 46-ot). A két csoport abban különbözött, hogy a gyakorlat előtt az egyik csoport motivációs videót nézett, a másik csoport csak egy átlagos videót. A motivációs videót nézők teljesítménye a második napon már átlagosan 29 másodperccel nőtt, míg az átlagos videót nézők teljesítménye csak 8 másodperccel múlta felül a korábbi napot.

A kutatásból viszont kiderült, hogy bár a teljesítményre pozitív hatással volt a motivációs videó, az önmotivációra, a magabiztosságra, kitartásra nem hozott változást (utóbbi azt jelenti, hogy mennyire növelte meg az önhitet úgy, hogy tudjuk képesek leszünk elérni, megcsinálni valamit).

A kutatásban volt még egy érdekes rész, amit tetszett. A kutatók úgy vélték, hogy a magabiztosságra és a kitartásra azért sem voltak hatással a motivációs videók, mert a résztvevők sokszor kértek segítséget a gyakorlat pontos elvégzéséhez, mert nem ismerték azt. Akik például magas pontszámot kaptak ebben a „számban”, ők valószínűleg már ismerték a gyakorlatot.

Ez egybecseng egy 1986-os kutatással (Kavanagh and Hausfeld, 1986), amiben azt bizonyították be, hogy ha minden információ rendelkezésünkre áll (tudjuk mire számíthatunk, minden körülményt ismerünk) magabiztosabban állunk a dolgokhoz, motivációnk is nagyobb. (Ugyanolyan arányban voltak a csoportokban a plank gyakorlatot ismerők.) A Minner ezért hozta létre a digitális ninja kategóriát, ha ismered az első lépéseket egy digitális eszköz beüzemelésénél, nagyobb eséllyel vezeted be már holnap, sőt ma! (pl. hírlevélküldés, promóciós weboldal készítése…)

A fenti következtetésre jutottak másik kutatók is (2), akik amerikai futball játékosokat vontak be és levetítették nekik a korábbi meccsekből a kiemelkedő momentumokat, némi zenei aláfestéssel. A teljesítmény mellett ők úgy látták, a motivációt is tudják javítani, ha a videó mellé megfelelő zenét kapcsolnak.

Több kutatásból is kiderült, hogy a zene sokkal nagyobb hatással van a teljesítményre, mint a videó (mozgókép).

Motivációs előadók hatása

#kutatás: A Texas Egyetem kutatói (2) a motivációs beszédek hatását vizsgálták a fogászati egyetemi hallgatók körében. Motivációs előadó beszélt a hallgatókhoz a vizsgák előtt (a felkészülési időszakban kétszer). Azt vizsgálták, hatással van-e ez a tanulók teljesítményére.

Az eredmény: a korábbi évek 96,05%-os vizsga sikerességi rátája 98,99% lett. A kutatók ezt már számottevő változásnak ítélték meg, de leírták, hogy még további kísérletek kellenek, hogy biztosan, 100%-ban azt mondhassuk, a motivációs beszédeknek van hatása. További pozitív változásként azt találták a kutatók, hogy kevésbé voltak stresszesek a hallgatók.

Inspiráló idézetek hatása

Kétféle inspiráló idézetet kell megkülönböztetni:

  • Egyszerű közhelyek: „Amíg nem adod fel, addig legyőzhetetlen vagy”Nem hatásos, mert az ilyen idézetnél / közhelynél ugyanazt az érzést éljük át, mintha elérnék azt, amit egyébként kitűztünk (vagy ami foglalkoztat minket). Ez késlelteti a cselekvést, halogatást eredményez.
  • Példaképeink gondolatai, idézetek híres emberektől:A legnagyobb kockázat az, ha nem vállalsz semmilyen kockázatot. Egy gyorsan változó világban az egyetlen stratégia, ami biztosan sikertelen, az, ha soha nem kockáztatsz” – Mark Zuckerberg – Hatásos, lásd következő bekezdés.

Utóbbiról írok most. A híres emberektől olvasott idézetek a kutatók, szakértők szerint azért lettek nagyon népszerűek, mert sokan vagyunk egyedül, nehéz támogató közeget találni. Valami olyasmit hallunk ki / olvasunk ki ezekből az idézetekből, hogy „meg tudod csinálni, neked is menni fog, gyere, ez az, csináld!”… Egyfajta mentor szerepet töltenek be számunkra.

A másik ok, amiért szeretnek az emberek motivációs idézeteket olvasni, hogy a korábbi korok bölcsességei, közmondásai az új korban átalakultak a vezetők, sztárok, híres emberek fő gondolataivá. Akire felnézünk, attól akár néhány sor is ösztönözhet, motiválhat minket, mert ő már ott tart, ahová mi is szeretnénk eljutni. Oké, ezt most majdnem úgy írtam le mint Mr. Minner Coelho, szóval nézzük meg a kutatásokat!

De előbb néhány idézet:

Michael Jordan: „Pályafutásom során több mint kilencezer dobást elhibáztam, vesztettem csaknem háromszáz mérkőzésen. Huszonhatszor vétettem el a rám bízott, győzelemhez szükséges utolsó dobást. Újra és újra hibáztam az életemben. Ezért tudtam mindig előrelépni.

Steve Jobs: „Nem kérdezhetjük meg a vásárlóktól, hogy mit akarnak, mert mire előállítanánk azt a dolgot, addigra már valami teljesen mást akarnának.

#kutatás: A motivációs közhelyek puffogtatását olvasva pont azt kapjuk, amire vágyunk, a végeredményt olvashatjuk. Ez pedig késlelteti a tevékenység megkezdését, legyen szó edzésről, új szerelmünk megszólításáról, új életmódról, vagy éppen vállalkozásunk fejlesztéséről (Psychology of Motivation (4)).

A fenti kutatás erős párhuzamban van azzal a korábbi Minneren is bemutatott kutatással, ami a sikerek megéléséről szólt, hogy az emberek a sikert, az elégedettséget az adott dolog / munka / tevékenység közben érzik és nincs egy meghatározott cél. Nincs olyan, hogy végcél és akkor most huhh de jó, hátradőlünk és mosolygunk, minden happy. Neeem! (említett cikk linkje)

Konklúzió a motivációs trénerek, videók hatásáról

Több mint 20 kutatást átolvasva (csak egy részét linkeltem be) látszik, hogy a motivációs trénerek, videók közvetetten a stresszcsökkentésben és a pillanatnyi teljesítmény növekedésben segítenek, ám a hosszabb távú önmotivációra kevésbé vannak hatással.

Utóbbira inkább a megfelelő ismeretek, információk összegyűjtése, sőt maga a tapasztalat tud hatni. Utóbbinál több kutatásban is szó van, hogy a veterán (több éve) sportolók, vagy akik több éve űznek adott dolgot sokkal magabiztosabban, nagyobb önhittel állnak egy-egy projekt elé.

Ha átfordítjuk üzleti- és magánéletre, akkor azt is mondhatnák, az önmotivációt inkább életrajzi könyvek olvasásával növelhetjük, mert ezekből megfelelő mintát kapunk, megfelelő bölcsességhez jutunk. Ez pedig egybecseng egy korábbi kutatással, amiben a gazdagok szokásait vizsgálták, és amiről a Mi a különbség a gazdag és a szegény gondolkodásmódjában? cikkben számoltam be.

A tudatos motivációs anyagok fogyasztása és egyéb tippek

Tipp: Olvass önéletrajzi könyveket, hogy legyen több évnyi motivációd a céljaid eléréséhez! Gyűjts be minden információt, hogy magabiztosan állj neki a feladatoknak! Tudásrészvény is kell neked! Két részfeladat között, amikor elakadsz, vagy ha úgy érzed stresszes időszak jön, akkor nézz motivációs videókat, hallgass ütemes zenét. Ha motivációs idézeteket szeretnél olvasni, akkor főleg a példaképeid idézetei közül böngéssz, sőt, készíts előre listát belőlük.

Máris motivált lettem! Mit olvassak még a Minneren?

Ezen a témán belül ajánlom az alábbi cikkeket:

Források, kutatások:
(1) Damali, K. (2014), ‘Effects of a Motivational Video on Self-efficacy and Muscular Endurance’, Reinvention: an International Journal of Undergraduate Research, BCUR – 2014 Special Issue
(2) Effects of video, priming, and music on motivation and self-efficacy in American football players – Joseph A PettitCostas I Karageorghis – 2020
(3) The Effect of a Motivational Speaker on Dental Student’s Performance on National Board Part 1 (NBDE-1) Yasmine M Haddad, Ezinne I Ogbureke, Katherine E Price, Gena D Tribble és Raymond G Koeppen – 2015
(4) Psychology of Motivation – 2007, Inc

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!