Mindig inspiráló látni, amikor valaki elindul a vállalkozóvá válás rögös útján. De sokszor nem esik szó az előtte lévő időszakról. Ebben a tartalomban erre is ki fogunk térni. Ezt a cikket Marjai Viktorról írtam, aki az irodista.hu oldal és a Főnökkezelési kézikönyv szerzője, illetve a MinnerAkadémia szakértője. Sok multissal beszélgettem már, így nem volt számomra meglepő, hogy Viktor több mint 10 év után kezdett kikacsintgatni a vállalkozói lét felé. Érdekes látni, hogy pont a multis tapasztalat az, amit kamatoztatni tudott most. Lehetséges, hogy az alkalmazottként töltött időszak valójában szükséges rossz volt? Itt tartana anélkül Marjai Viktor?
A multis évek: lelkesedés-kiégés spirál
Miután megszerezte a gazdasági informatikus diplomát a PSZF-en (BGE) egyből egy multinál helyezkedett el. 2007 és 2021 között multinacionális és magyar tulajdonú nagyvállalatoknál, bankoknál, pénzintézeteknél, a közmű- és az energetikai szektorban, üzleti elemzőként, folyamatfejlesztőként, projektvezetőként, folyamatautomatizációs fejlesztőként dolgozott.
A sztoriban ez volt az a pont, amikor azt mondtam magamban, nem sok ez? 14 év alatt 8 munkahelyen dolgozott, és legalább 12 főnöke volt. Viktorral volt gond, vagy Viktorral a multikkal?
“Minden munkahelyen ugyanaz ismétlődött: óriási lelkesedéssel belevágtam, és az első félév nagyon jó is volt, de aztán mindig történt valami. Vagy egy vezetőváltás, vagy egy átszervezés, vagy kiüresedett a pozícióm. Átlag másfél évente váltottam, kerestem az utam.”
Viktor fenti gondolatai már jobb rálátást adtak a kérdésre, de a következő két bekezdés oszlatja el igazán a kételyünket azzal kapcsolatban, hogy nem Viktorral volt a gond, és nem is multikkal.
Az átmeneti időszak: információgyűjtés, felkészülés, blogolás
Egy idő után jött a felismerés, hogy egy újabb állás helyett valami mást kellene kipróbálni.
Vállalkozni, de mit? A multikörnyezetben a folyamatok, rendszerek tették ki Viktor mindennapjait, amíg nem találkozott 2018-ban a DISC módszertannal egy online tréningen. Ez igazi megvilágosodás volt!
“Megértettem, miért nem nekem való a túlszabályozott multis működés. Elkezdtem kutatni, hogyan lehet személyiséghez passzoló karriert építeni, mert nem mindenkinek az előrejutás a cél. Úgy éreztem, az a misszióm, hogy ezt a módszert mindenkivel megismertessem!”
DISC – Az embereket 4 kategóriába, színbe lehet besorolni a viselkedésük, stílusjegyeik alapján.

Hogy az ötletből sikeres vállalkozás legyen, Viktor képezni kezdte magát. Például nálam is volt konzultáción, 2019 tavaszán, ahonnan hazafelé már be is regisztrálta az irodista.hu-t.
“Az első pár cikk még nagyon rossz volt. De szerencsére senki nem olvasta. Viszont segített abban, hogy megtaláljam a saját hangom és témám, ami a viselkedési stílusok hatékony használata a munkahelyi környezetben. Ez alapján született az IroDISC sorozatom is.”
Úgy érezte, hogy még tanulnia kell. A multinál nem készítenek fel rá, hogyan add el magad, hogy építsd fel a vállalkozásod marketingjét. Ezért aztán Viktor képzésekre, meetupokra, előadásokra járt, elmerült a vállalkozói környezetben. LinkedIn-en is ekkor kezdett aktívan posztolni, és persze a MinnerAkadémiának is aktív hallgatója volt.
Multiból ki, vállalkozásba be

Jött a gondolat, hogy a 14 év multis tapasztalatból, és a DISC módszer alapján írni kellene egy könyvet. Ez lett a Főnökkezelési kézikönyv, ami 2021 tavaszán készült el, és júniusban jelent meg. Erős a gyanúm, hogy ebben a home office, meg a járvány miatti lezárások is segítettek… Na de,
Innentől nem játék.
Mi volt a vállalkozásának a koncepciója? Mivel rájött, hogy a saját viselkedési stílusa szerint inkább segítő, tanácsadó munkában tud igazán kiteljesedni, ezért ebbe az irányba indult el. Saját magán alkalmazta a DISC-et. Az üzleti modellje jelenleg az, hogy a könyvet hirdeti, ezt kommunikálja. A könyv mellé minden vásárló kap egy 30 perces konzultációt, ami után vagy tréningre vagy profilelemzésre jelentkezhetnek. És még ide jön a Minnerrel való közös munka is, de erről majd később.
Viktor kedvenc idézete: Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. – Seneca
Viktor elkezdett még többet vállalkozók között mozogni. Most, hogy ő is szabadúszó lett, még több időt tud szánni olyan programokra, mint a BNI, Grow With Google (ahol elő is ad egyébként), vagy a Minner konzultációs napok. Utóbbin külső szakértőként vesz részt.
Hogy jön ehhez a DISC? Ha a “főnököt” kicseréljük “ügyfélre”, a Főnökkezelési kézikönyv ugyanolyan jól működik. Viktor sztorija is rámutat arra, hogy a piacon dől el minden, ő például ezeken az eseményeken, találkozókon jött rá arra, hogy vállalkozókkal is nagyon jó együttműködni, és valójában nekik is tud segíteni, nem csak irodistáknak.
Nekem ez arra hasonlít, amikor a LEGO szakemberei kimentek terepre, hogy megnézzék, a gyerekek hogy játszanak a legóval, és rájöttek hogy valójában a legó egyszemélyes játék. Emiatt az anyukák nem annyira szerették, ők inkább a társasjátékokat adták volna a kicsik kezébe. A LEGO ezután dobta piacra a társasjátékait, amivel nemcsak az apukák pénztárcájába jutott be, hanem az anyukákéba is.
Minner együttműködés: Így lettem Minner tréner
Mintha éreztem volna, hogy Viktor most lépett be a vállalkozói létbe. Pont kerestünk egy témában trénert és ráírtam LinkedIn-en. Szeptember 14-én írtam neki, és szeptember 17-én volt az utolsó napja a munkahelyén! Előtte egyébként sokáig nyúzott Viktor, hogy csináljunk közös projektet, de valahogy sosem volt jó az időzítés. A kapcsolatfelvételt Eszter munkatársammal való közös egyeztetés követte, amit októberben már a videófelvétel követett.
Első kurzusa a MinnerAkadémián a Felszabadult vezető tréning lett. Ebben jól tudta a multis tapasztalatait is kamatoztatni, hiszen ki tudná jobban, mi kell a hatékony munkavégzéshez, és hogy kell delegálni a feladatokat, mint az aki mindkét oldalon volt már.
Közben gondoltuk kipróbáljuk Viktorral a közös munkát a nagyon népszerű Minner konzultációs napon is. Ez annyira bejött, hogy egymás után 3 alkalommal hívtam külső szakértőnek. Ez annak is köszönhető volt, hogy új szemléletet hozott be a multis világból a kisvállalati környezetbe. Sikerült így több nézőpontot átadnunk. A csodakérdéséről még nem is beszéltünk, ami elsöprő sikert aratott a vállalkozók körében. Tudni akarod mi az? Gyere el egy konzultációs napra, kattints ide!
Legutóbbi ügyfelének értékelése Viktorral való közös munkáról:
“Marjai Viktor Főnökkezelési Kézikönyve nemcsak a beosztottaknak adhat jó tippeket és DISC-alapú iránytűt az eddig általuk még be nem azonosított irodai viselkedésminták útvesztőihez, hanem az éles szemű, és a sorok között olvasni tudó vezetőket is ellátja olyan ki nem mondott tanácsokkal, amelyekkel bővíthetik motivációs eszköztárukat. Ez a megközelítés az alkalmazotti nézőpont olyan sajátja, amivel az irodai szereplők konstruktív együttműködését támogatja. A könyv így éppen azáltal hiteles, hogy nem olyan vezető tollából származik, aki már rég elfelejtette, milyen a másik oldalon lenni.” Takács László
Megismernéd a többi Minner partnert?
- Dunai panorámás irodából a szabadúszók TOP 1%-ába. Péter 3+1 tippjei a vállalkozói sikereidhez
- 23 évesen egyetemistaként vállalkozni? Kell-e munkatapasztalat? Anélkül is megy?
- Mi a közös Csépe Gáborban és egy konténerben? Kalandos az üzleti útjuk
- 8 városban nyitott üzletet 1 éven belül ez a franchise. Hogyan csinálta?