Naplóírás nem csak tinilányoknak. Így csináld vállalkozóként

Dátum

Megosztás

Vállalkozóként – akár csak nemrég csobbantál a szabadúszás világába, akár rutinos cégvezető vagy – rengeteg tényező küzd a figyelmedért és az energiádért. A sok tűzoltás között ritkán jut idő a csendes önreflexióra, pedig bizony, kiemelkedő szükség lenne rá. Erre kiváló eszköz a Harvard Business Review szerint a naplóírás. Lássuk, hogyan csináld, hogy a leghatásosabb legyen!

Miért kell a napló?

Cégvezetők, menedzserek, vállalkozók folyamatos információ túlterhelés alatt állnak. Minden eddiginél több ember igényli az idejüket (ügyfelek, érdeklődők, partnerek, beosztottak…), és az eléjük kerülő számtalan döntés között nehéz priorizálni. Ezzel szemben kevés azok száma, akire igazán támaszkodhatnak: a nem vállalkozó barátok nem érzik át a problémáikat, a beosztottaktól (ha vannak) pedig mégsem kérhetnek tanácsot.

Erre megoldás a naplóírás, ami persze a személyes kapcsolatokat, tanácsadást nem helyettesíti, de a gondolataid, tapasztalataid tisztázásának és elemzésének kiváló eszköze.

Segíti a tanulási folyamatot

Szilárd bizonyítékok vannak arra, hogy az életünk eseményeinek az agyunkban való újrajátszása elengedhetetlen a tanuláshoz. Az adott pillanat történéseit azonnal rögzíti az agyunk, de az ezekből az élményekből való tanulást – azaz, hogy mi a fontos, milyen tanulságokat vonhatunk le – az később, csendes reflexióval töltött periódusok alatt történik.

Kreatív(abb) problémamegoldás

A Harvard Business Review szerzője egy érdekes tippet osztott meg, amivel kreatívabb megoldásokat, új nézőpontokat lehet előcsalni: a brainstormingolós meetingek során arra kérte a résztvevőket, hogy ne az ötletek kidolgozásán, részletein gondolkozzanak, csak próbáljanak minél több lehetséges megoldást felsorolni anélkül, hogy ezeket minősítenék vagy részfeladatokra bontanák. Miután az összes felmerülő ötletet leírták, rövid szünetet tartottak, és a szünet után újra feltette a kérdést: mi jut még eszedbe?

Ekkor nemcsak még több ötlettel állt elő a csapat, de a jobb megoldások a szünet után érkeztek.

A fenti gyakorlat egyszemélyes, de nem kevésbé hatékony változatát reprodukálhatod, ha a nap végén a kihívásaid lehetséges megoldásairól egy naplóban brainstormingolsz.

Hogyan csináld? Naplóírás jó gyakorlat

A stílusod, hozzáállásod változtathat rajta, hogyan állsz neki a naplózásnak, de van egy-két ökölszabály, ami segít a legjobb hatást elérni:

  • Minél előbb állj neki azután az élmény után, amiből tanulni szeretnél! 24 órán túl már nem emlékszünk olyan részletességgel az eseményekre, hogy a naplóírás valóban hatásos lehessen.
  • A napi bejegyzést kezdd egy címmel, ami jól összefoglalja az eseményt amit feldolgoznál vagy amiből tanulni szeretnél. Írd le egy mondatban, mit eredményezett ez az esemény, majd alatta írd listába a kiváltó okokat, amik ehhez a kimenetelhez vezettek. Hogy minél inkább a gyökeréig hatolj az okoknak, használd az 5 miért technikát! Az 5 miért technikáról egy korábbi Hírszemle adásban is beszámoltunk: Marihuána a Twitteren, előfizetéses Facebook? Csak nem mindenkinek – Hírszemle
  • Ezután fogalmazd meg, milyen érzelmek vezették a döntéshozásod a vizsgált eset során. Mit éreztél, miközben ez történt? Mi váltotta ki ezeket az érzelmeket?
  • Végül, fogalmazd meg mit tanultál ebből az élményből, és mit tudsz másképp csinálni legközelebb.

+1 tipp: Írd kézzel!

Erős lehet a késztetés, hogy a laptopon nyiss meg egy doksit, és ott kezdj naplózni. Sőt, alkalmazások sora áll rendelkezésedre. Mégis érdemes kézzel, papírra jegyzetelni, naplót írni, hiszen ilyenkor nem a gyorsaság a célod, hanem a reflektálás a nap történéseire, a lelassulás, és a tanulás maximalizálása.

Tudományos kísérletek igazolják, hogy…

  • Jobban emlékszel arra, amit kézzel írsz, mint amit gépelsz
  • A kézírás serkenti, kondiban tartja azt az agyrészt, aminek gyengülése okozza az időskori emlékezőképesség csökkenését
  • A kézírás az agy több területét stimulálja, mint a gépelés

Erről bővebben: Ezért jegyzetelj papírra: jobban emlékszel, gondolkodsz és a mentális egészséged miatt + kutatás

Ez jó volt, van még cégvezetőknek szóló tartalom?

Fotó: Infralist.com / Unsplash

Sólyom Eszter
Sólyom Eszter
A MinnerAkadémia színfalai mögött azon dolgozom, hogy a legfontosabb információk a lehető legjobb minőségben jussanak el hozzád. A Minneren előszeretettel írok cégkultúráról, társadalmi felelősségvállalásról, szervezetfejlesztésről.

Tűnj ki a tömegből kézművesként! Kézműves vállalkozó marketing tippek

Kézművesként nem könnyű kitűnni sok száz másik alkotó közül. Főleg, hogy nem is csak velük, de még a tömeggyártott alternatívákkal is versenyzel a lehetséges...

Ajándékozz olyat, ami hasznot termel és az inflációt is kiröhögi

Az ünnepi időszakban is érdemes felnézned a MinnerAkadémiára, mert már ajándékba is vehetsz online üzleti képzést. Garantáljuk, hogy ez az ajándék nem végzi a...

Innovációs csapat létrehozása. Gyorsan növekvő cégek 6. rész

Ha gyorsabban akarunk növekedni, akkor ide bizony új eszközkészlet, új rutinok, új dolgok kellenek. Ehhez elengedhetetlen, sőt már-már magával értetődő, hogy bevonjuk a csapatunkat....

Ezért nem működik a homeoffice? Tesla Cybertruck – beperelnek, ha eladod? Üzleti könyvajánló

A LIDL és a Rossmann bejelentette, hogy a dolgozóknak a december 24-i napot megadja szabadnapnak. Ez az új dolgozói juttatás? Milyen a hazai homeoffice...

Így dolgozz sikeresen a Z generációval!

Tudtad, hogy 4-ből 3 vezető szerint a Z generáció képviselőivel kifejezetten nehéz együttdolgozni? Hogy a Z generáció tagjait sűrűbben szokták elbocsátani, mint a...

„Ebből meg lehet élni?” „Miért nem keresel egy rendes munkát?” – Miért van ez a jelenség?

Az emberek 99%-a ma is hülyének nézne, ha azzal állnék elő, hogy el fogok indítani egy médiaoldalt, méghozzá üzleti témában. Nem bíztatnának, sőt mondhatni...

Big Ben pufferdzsekiben? – A nagy CGI gerillamarketing

Ha használod a TikTokot, és te is azok közé tartozol, akik még “csak ezt az egy videót megnézik”, akkor biztos szembejött a Big Ben...

Értékesíts ajándékkártyát! 20-30%-kal növelheti a forgalmad! + üzleti ötlet

Igazi magas labda, amit le kell tudnod csapni! Az ajándékkártya bevezetése egy vállalkozásba igencsak gyorsan megtörténhet, és ünnepi időszak (de ezen kívüli is) alatt...

Gyereknevelésben segít az AI? Alza előfizetés. A Youtube blokkolja a hirdetés blokkolókat. Könyvajánló

Megjelent az Alza+ előfizetés, amivel ingyenes szállítást biztosítanak csomagpontra és partnerpontra. Alza+ az új Amazon Prime? Vajon ki nyeri meg a hazai e-kereskedelmi piacot?...