Piaci rés lett a hazai kuponos oldalak piacán. Te indítod a következőt? Üzleti ötlet (Frissült)

Hallottál a Bónusz Brigád botrányról? A legnagyobb kuponos piaci szereplő éppen a csőd szélén. Elégedetlen partnerek, nem kapják meg a jutalékot, elégedetlen kuponozók (vevők), mert nem tudják érvényesíteni a kuponjaikat. Bár azt is mondhatnánk, hogy ez akár el is vehette az emberek kedvét a kuponozástól, ez azért nem így van. Ez a mi szerencsénk! Most egy olyan lehetőség kínálkozik ezen a piacon, amibe te be tudsz csatlakozni. Lássuk is, miről van szó!

A Bónusz Brigádnál kihullottak a csontvázak a szekrényből

A kuponos oldal úgy adta el a kuponokat, hogy a partnerek részét az ajánlatokból nem különítette el, hanem saját pénzként forgatta. Mondván, ő is az amerikai Groupon kuponos oldal modelljét követi. Tehát valójában egy idő után a bevételekből fedezte a kiadásait, és fizette a jutalékot. És jött a vírus, a kuponos eladások a mélybe zuhantak, mert az oldal egyébként is a tavaszi időszakban főleg az utazós ajánlatokból élt (turizmus). A jutalékokat pedig már elköltötte, tehát a partnerek felé is rengeteg tartozása lett. Nem is akármekkora összeg, több mint 1 milliárd forint (400 millió forint a partnerek felé, 1 milliárd forint kupon tartozás). Ez tudod mit jelent? Azon kívül, hogy sok a károsult, a másik oldalon látod, mekkora a piac a legnagyobb szereplőnél.

Ez történt a céggel az elmúlt hónapokban:

  • 2020. március végén egyre több Bónusz Brigád károsultak csoport jött létre a Facebookon. Láthatóan a fogyasztóknál is több száz fő található, és a vállalkozóknál (partnereknél, kuponelfogadó helyek) szintén.
  • 2020. április végén csődvédelmet kértek. Mondván próbálják megoldani és átvészelni a hitelezőkkel (partnerek) az időszakot. Azt találták ki, hogy folytatják a bizniszt, ugye így jön bevétel és ki tudják fizetni majd a partnereket. Elvileg. Gyakorlatilag ez nem így történt, mert közben a kuponozókat a partnerek így nem szolgálták ki. A forgalom 0 közeli, nincs új bevétel. Forrás: Index.hu
  • A látogatottság nem csak a vírus miatt harmadolódott le, hanem a botrány miatt is. (Forrás: Similarweb)
  • 2020. június 2-án bejelentették, hogy csak a 19%-át tudják kifizetni a hitelezőknek (főleg partnerek, kupon elfogadóhelyek). Ez 400 millió forint összeg (ennek 19%-át fizetnék ki), de van még egy 1 milliárdos tétel is, ami bónusz tartozás. Forrás: HVG
  • A Facebook oldalukon nem kerül ki úgy Facebook poszt, hogy ne legyen alatta panasz mindkét oldalról (fogyasztói és céges). Egy kommentből például kiderült, már csak egy ember látja el a supportot.

A lehetőség – ÚJ kuponos oldal megjelenése

A kuponos piac legnagyobb szereplője 90% eséllyel ezt nem fogja túl élni, vagy ha igen, akkor is pici szereplő lesz, sőt muníciója sem lesz nagy. Partnerei közül sokat elveszített, a fogyasztók szintén találkoznak a negatív online jelenléttel. Biztosan sokatok fejében megfordult az utóbbi időben, hogy ilyen kuponos oldalt indítsatok. De a piacon már elég biztos helyen volt a legnagyobb, a Bónusz Brigád, már sok partnerrel, nehéz volt beindítani egy másikat. Ez most megváltozott.

Nincs is jobb lehetőség, minthogy most lépjünk piacra egy kuponos oldallal. A következő 2-3 hétben ezt a cikket folyamatosan frissítjük ehhez kapcsolódó ötletekkel. Erről itt, és a főoldalon is értesülni fogsz.

Ne rohanj egyből fejlesztőhöz! Vagyis ne egyből millió fejlesztéssel kezd! Majd később. Először érdemes letesztelned, hogy te alkalmas vagy-e ilyen oldalt üzemeltetni. Tudod, mindig indulj -1-ről, butítsd le a vállalkozási ötleted. Ennek köszönhetően kisebb kockázattal lépsz a piacra. Ehhez ötletek:

  1. Egy olyan weboldal, ahol csak 10-15-ös ajánlatok vannak. Amolyan listák, akár kategóriánként is, vagy csak napi ajánlatok. Úgy néz ki, mint egy blogbejegyzés. Volt is ilyen már a Minneren, egy példa: Az alábbi cikket több mint 7000-en olvasták és volt belőle 2900 kikattintás! Wow! >>> 5 kütyü startupoktól, amit most olcsón be tudsz szerezni
    – Kell egy dizájnos blogsablon, vagy weboldal (itt találsz) sablon mondjuk WordPress weboldal-rendszerre.
    – Ahogy majd a többinél is, fel kell partnerekkel venni a kapcsolatot. Ötlet, legyen egy induló kampányod. Keress 20-30 céget, akik kuponajánlataikkal először kerülhetnek fel. Tervezz úgy, hogy lehessen időponthoz kötni az indulást, ez segíti rávenni is őket.
  2. Már az elején el tudsz indulni egy kész kuponos oldallal, ami WordPress weboldal-motorra épül. Itt találsz több ilyen kész kuponos oldalt, ami tudja kezelni a kuponokat is, felhasználókat is, és könnyű magyarosítani és az áruk 15-20 000 forint. Az alábbi képeken például a Kupon nevű sablon 2 verziója (több is van), ide kattintva élőben is meg tudod nézni (live preview-ra kattintva)

  3. Kuponos platform és közben kuponos piactér is. A legnehezebb dolgot fogjuk most megoldani, ami egy ilyen vállalkozás, startup esetében előfordulhat, ez pedig az, hogy melyik legyen előbb: a kuponozó cégek vagy a felhasználók (tyúk vagy tojás probléma).
    Azok a vállalkozások sikeresebbek, akik képesek széles spektrumban gondolkodni a vevők kiszolgálásában. Így sikerül kiaknázni jobban a lehetőségeket és megtalálni a működésünkben a szinergiákat.
    Az ötlet a következő: két pillérből áll.
    Egy olyan platform létrehozása, ami képes kezelni egy cégnek (partnernek) a saját kuponos ajánlatait. Tehát egy cég a saját honlapján például beágyazva el tudja helyezni a kuponos ajánlatait a mi rendszerünkön keresztül (mintha egy videót ágyazna be, vagy egy űrlapot). A cél, hogy segítsük egy automata rendszerrel a kuponjaihoz tartozó marketing tevékenységet, elszámolását, fogyasztók után követését, fizetést, számlázást… Sőt később akár további marketing tevékenységét, például landing page, weboldal készítés lehetősége, CRM rendszer… Ez hasonló elven is működhet, mint a naptár foglaló rendszerek (pl. Booked4us), csak ott ugye nem gyűjtik egy helyre össze a különböző naptárakat. De az ötlet első részét jól szemlélteti.
    A rendszerünkbe bejövő kuponajánlatokat egy központi oldalon is megjelenítjük. És ha tőlünk jött foglalás, azért jutalékot számolunk fel. A kuponos megoldásnál el tudjuk érni, hogy így a fizetés is nála történik, mi majd később benyújtjuk a jutalékra az igényt, a platformért így is fizet fix díjat (havi 5-20 000 Ft között be tudjuk ezt árazni). Ez a két pillér jól kiegészíti egymást és így egy fix + jutalék rendszerben sokkal kiszámíthatóbb bevételünk lehet.
    Tehát kuponkezelő rendszert adunk a cégeknek, hogy ezzel adjuk egy kuponmarketing eszközt a kezükbe (foglalás, e-mail automatizáció, számlázás, online fizetés, után követés…). Ezért fizetnek fix díjat. És amiket ők maguk beállítanak a rendszerükbe aktuális kuponként, az látszik nálunk egy központi oldalon is, ebből pedig jutalékot kérünk.

Kuponozás és a cégek (Leendő partnereid)

A hazai cégek többsége előszeretettel alkalmazza a kedvezményeket, akciókat a marketing kampányaikban. Keresik is az ilyen lehetőségeket. Az ilyen kuponos verziót azért is szeretik, mert felér egy reklámmal is, hiszen megjelenés ingyenes, teljesítményarányos a fizetés (részükről a kuponos oldal felé). Korábban írtam is marketing tippet, hogy milyen marketing stratégiát érdemes egy cégnek alkalmaznia kuponos oldalakon: 5 cég, akik tényleg jól használják a kuponoldalakat, és többet profitálnak, mint a többiek…

Óriási lehetőség! Gyere vissza később az új információkért, de közben már te is kezdd el tervezni!

Másik ötletet keresel? Nézd meg a 2020-as üzleti ötleteket: Vállalkozási ötletek 2020-ra. Milyen vállalkozást indítsak? Új ötletek!

Fotó: Morning Brew / Unsplash

Ez izgalmas volt! Még ilyet! Megújult a Minner főoldala!

Kattints ide és nézz rá a friss cikkekre, podcastokra, rövid üzleti tartalmakra (instant)! Csak görgess és olvass, inspirálódj! Üzletre fel! A Minner üzleti flowban tart! Tovább a Minner főoldalára!
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartom a lelkesedésed!. 6 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások üzleti modelljét alakítom át, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked is a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!