Néhány hete ismét ráleltem az Appsheet megoldásra, amikor egy ügyféllel beszélgettük. Programozást, vagy fejlesztést mindig érdemes tanulni, így jött az ötlet, hogy fejlődhetnék ebben. A no-code piac most tör előre (programozás nélküli fejlesztés), és gondoltam kipróbálom magam. Jött is egy startup ötletem, egy könyvjegyzet applikáció, amit első körben magamnak szeretnék lefejleszteni. A cikkben be is mutatom, hogyan készült el az első verzió, mondhatni MVP. Vagyis a minimálisan működő termékem (minimum viable product).
Bár van php programozó végzettségem, mivel nem gyakorlom a tudásom megkopott, szóval az nem sokat segített. És már itt jelzem, hogy le a kalappal a programozók, fejlesztők előtt. Bár segítség az, hogy sok mindent a rendszer megold (mesterséges intelligenciával), valahogy kitalálta sokszor melyik adatot hová akarom kötni. De na, hogy programozóként mennyit kell agyalni! Majd látod is! Szóval minden fejlesztő (itt értem ezalatt, aki kódol) nagyot nőtt a szememben!
Varázslat fog jönni! Táblázatból applikációt varázsolunk!
Összefogott a Minner és a Billingo, hogy a digitalizáció igazán kézzelfogható legyen egy magyar vállalkozás számára. Legyél Te is innovátor! Használd a digitális megoldásokat! Mutatjuk, hogyan kell.
Az ötletem: Könyvjegyzet applikáció

Az ötlet nagy részét beleírom egy startup pitch tervbe
- Az ötlet röviden: Üzletembereknek, tanulóknak, önfejlesztőknek dedikált könyv / hangoskönyv jegyzet applikáció
- A probléma / igény: Legtöbbször a telefonom jegyzeteibe szoktam felírni a könyvekből kiszűrt információkat, főleg azért is, mert mellé szoktam írni az oldalszámot. Hangoskönyvnél mindig el szoktam felejteni jegyzetelni, talán mert nem állnak annyira kézre a különböző jegyzetmegoldások. Viszont jó lenne kicsit rendezettebb verzió, sőt akár olyan is, amivel kereshetővé is teszem jobban az információkat, vagy éppen kategorizálom.
(Lehet ez a kiindulási probléma, de valójában majd más megoldásból lehet pénzt keresni). - A megoldás: Egy olyan applikáció, amibe fel tudom vinni azt, hogy éppen milyen könyvet olvasok. Majd minden könyvhöz jegyzetet tudok írni úgy, hogy oldalszámot is hozzáadom, illetve kategorizálni szeretném a jegyzeteket (pl. esettanulmány).
- Piac mérete: Most ezt magamnak csinálom, csak MVP, ezt még nem vizsgáltam. Az Evernote, Keep és a többi jegyzetapplikáció a konkurenciám. Valószínűleg csak a jegyzet funkció nem lenne elég egy üzleti sikerre (vannak ötletek, milyen pluszt kellene még beleépíteni, pl. ami növeli a könyvolvasás motivációt….).
- Üzleti modell: Még nem dolgoztam ki, ahogy írtam saját használatra lesz.
- Versenyelőny: Ez még kitöltésre, sőt kidolgozásra vár.
- Piacralépési stratégai: Ez egy pilot projekt, sőt egy cikk kedvéért készítem. De valójában a piacra lépési stratégiánál a most elkészült applikációt kellene felhozni egy magasabb verzióra és odaadni 10-30 embernek használatra.
Név: Még egy sikeres névötlet is jött, miközben létrehoztam az applikációt. Nook – A book és a note szóból raktam össze (ráadásul angolul zugot, sarkot jelent, amiről egyből asszociálhatunk az olvasósarokra). Bár úgy látom hasonló témakörben már van ilyen terméknév, e-book olvasó. Ettől még a projektnév megmaradt, majd még ötletelek rajta.
Na vágjunk bele!
AppSheet bemutatása – Az applikáció készítő
Weboldal: https://www.appsheet.com/
Ingyenesen kipróbálható!
Táblázatra épülő applikáció készítő platform. Mondhatni no-code megoldás (nem kell kódot írni), de azért az embernek kell keresgélnie különböző megoldásokra, miközben készíti az applikációt, én is elakadtam. Még mázli, hogy van sok template, minta amelyekből lehet megoldásokat lesni, és több fórum is van.
A Google 2020-ban felvásárolta az AppSheet startupot. Lényegében a verseny miatt is, mert a no-code iparág most óriási fejlődésben van. A 2022-es Minner üzleti ötletek közé is bekerült a no-code, méghozzá a 3. üzleti ötletbe, az irodai digitalizációba.
Kinek jó és mire?
- Ahogy látod majd a sablonokat, ezek főleg házon, cégen belüli applikációk készítésére jöttek létre. Tehát lényegében arra, hogy cégen belül felépítsetek vele egy saját CRM rendszert, raktárkezelő applikációt, logisztikai megoldást mindezt táblázatkezelőre épülve. Tényleg igazi varázslat.
- Lehet vele publikus applikációkat is készíteni, bár azt gondolom, hogy hamar rájössz a korlátaira. Az AppSheet is főleg azt erőlteti, hogy üzleti appokat készítsünk vele és a munkahelyen használjuk.
- De például egy rendelés utánkövetés, vagy ticketing (ügyfélszolgálat) rendszert valóban könnyen létre tud hozni úgy az ember, hogy csak néhány órát, vagy max 1-2 napot foglalkozik vele. Lehet webes nézetben is használni, nem csak applikációra jó.
- Prototípus készítés miatt kezded el használni az AppSheet-et vagy egy demonstrációhoz / bemutatóhoz az applikáció egy részét. Például egy pitch-hez.
- Játékfejlesztésre nem ezt fogod használni.
- Arra használod, hogy tanulj. Rá fogsz jönni, hogy az a pénz, amit elkér egy fejlesztő, az tényleg azért annyi, mert nem egyszerű! Hiába a no-code rendszer, vannak korlátok, továbbá rá kell érezni a fejlesztésre.
Nagy márkák is használják az AppSheet-et, mint a Husqvarna
A cég az AppSheet-re támaszkodva kezeli a raktárát, személyzeti ügyeket, logisztikát. Több mint 40 ilyen kisebb appot csinált, sőt van egy központi applikációjuk, amiből elérhetőek külön-külön a megoldásaik.

A template-ekre, sablonokra kattintva láthatod, hogy milyen megoldásokból indulhatunk ki. Egyébként ezek könnyen átalakíthatóak, és ami a legjobb ezekből is meg tudod tanulni a működését a rendszernek.

Amikor belemerülsz a különböző ötletekbe, akkor jössz rá, hogy sokszor mind egy kaptafára épülnek, és a képernyőre kitalálni új dolgot nem nagyon kell. Csak a téma, körítés, struktúra amiben el tudsz térni.
Az applikáció létrehozása
Rákattintottam az AppSheet oldalon a Start for free feliratra. https://www.appsheet.com/

Ki lehet választani, hogy saját adatokból dolgozol (azt választottam, de utána csaltam egyet, létrehoztam egyet template-ből is, és onnan tanulgattam, másolgattam). Több applikációd is lehet az ingyenes verzióban. Tehát rákattintottam a Start with your own data-ra, mert már előtte elkészítettem egy táblázatot (de közben is lehet).

A táblázatom
Az alábbi két képen látod, hogy miből kezdett el dolgozni a rendszer.
- Felvittem egy könyvet, pont azt, amiről nemrég könyvajánlót is írtam (A sztori, amire emlékezni fogsz – Kindra Hall), adtam neki egy ID-t. Pirossal karikáztam azt, hogy azt alapból létrehoztam, a későbbi adatokat már éles applikáció használata közben.
- Rögzítettem az első sort.
- A táblázatnak adtam egy nevet, és
- alul létrehoztam egy Könyv nevű Munkalapot. Munkalapok alapján dolgozik a rendszer. Ez lesz a fő nézet majd.
- Jegyzet munkalapot is létrehoztam. Kellett a tervezés! Itt lényegében minden jegyzet egy táblázatba kerül, visszahivatkozik a rendszer a könyv ID-ra, vagyis majd amikor létrehozok egy jegyzetet, és bejelölöm melyik könyvhöz készül éppen, ő a rendszerben ID-k alapján rögzíti, úgy párosítja össze. A FAQ sablonból lestem el. A jegyzetek is mind kapnak egy egyedi ID-t. Magam felvittem, hogy mit akarok majd látni az applikációba, és majd megadni. Pl. maga a jegyzet, és oldalszám, és kategória, de utóbbit még fejleszteni fogom.
- Most itt a táblázat az adatbázis, de lehet akár máshonnan is adatot behúzni (pl. valós adatbázisból, MSQL-ből)


Nevet adtam a projektnek és kiválasztottam a kategóriát.
És bámm már az applikáció szerkesztőben is voltam
Élőben látjuk is, hogy mit alkotunk a szerkesztő felületen. Először az adat (DATA) beállításokra visz. Ahol be tudjuk állítani mit jelenítsen meg és mit nem, illetve, hogy mi az, ami kulcs adat, és mi nem. A rendszerbe ugye be is fogunk vinni adatot ezt is tudja a rendszer.

Van egy előnye az AppSheet-nek, ami valójában abban lesz csak hátrány, hogy azt hiszed tudsz fejleszteni. Szóval AI-val működik az AppSheet, és például amikor adattábláról behúz adatokat akkor sok esetben elég jól összepárosítja mi-mire épül.
Adatforrás nemcsak táblázat lehet, hanem rendes MSQL adatbázis is, vagy egyéb helyről származó adat (pl. CRM rendszer).
A UX részben állítjuk be az egyes nézeteket, úgymond képernyőket. Hogy az adott adatokat milyen módon jelenítse meg.

Az AppSheet help részét használtam sokszor, hogy megnézzem mit és hogyan állítsak be, illetve a sablonok arra jók, hogy onnan kicsit lessünk és kezdjük megérteni a rendszer működését.
A könyvre kattintva például ezt a nézetet készítettem.

Ezután természetesen még temérdek beállítási lehetőség van. Mint például a gombok, aminél értelemszeren beállítjuk mi történjen, ha azt lenyomjuk (Behavior rész).
Mit tud eddig az applikáció? És mi a következő lépésem?
Amit tud a Nook applikációm 4 óra kattintgatás után:
- A kezdő képernyőn megjeleníti a könyveket. Itt hozzá is tudok adni új könyvet, szerkeszteni a meglévő könyv címét, könyvképet feltölteni.

- A könyvre kattintva az adott könyvhöz tartozó jegyzetekre érkezek (2-vel ezelőtti kép). Itt a jobb alsó sarokban lévő ikonra kattintva (lehet az is később + jel lesz) tudok új jegyzetet megadni. Az új jegyzetnél megtudom adni magát a jegyzetet, oldalszámot és tudok kategóriát írni, amit még manuálisan elnevezed.

A gombokat még nem magyarosítottam 🙂
Itt egyébként az adatokat az applikáció az adott Google Sheet-be teszi bele.
Amit még nem tud, és rá akarok jönni, hogy tudom megoldani
- A kategorizálás legyen kötöttebb. Lényegében színes címkéket szeretnék az egyes jegyzetekhez, és hogy ha egy kategóriára rákattintok akkor listázza ki az oda tartozó jegyzeteket. Na ez igazi gondolkodós feladat lesz! Honnan is húzza be, mire épüljön, melyik adat hová kerüljön…
- A könyvfeldolgozást, memóriát szeretném serkenteni az applikációval. Erre az az ötletem, hogy a low content bookokhoz hasonlóan a könyv olvasása után feltennék néhány kérdést, amit meg kellene válaszolni. Pl. Mi volt a legfontosabb dolog, amit tanultál?
- Jó lenne, ha gamifikálva növelné a motivációmat a könyvolvasásra.
- Mi van, ha megosztható lenne a jegyzet? Ezt hogyan lehet megcsinálni?
- Ez csak egy kis játék, tanulás része, nem szeretném piacra dobni. Elég jelenleg a Minner.hu projekt is. 🙂
Na, hát eddig jutottam! Próbáld ki te is!
Az applikáció készítés jövője?
Azt már most látjuk, hogy a no-code be fog szivárogni a cégek, üzleti élet mindennapjaiba. Na, de itt a következő szint! Amikor kitalálja a rendszer, hogy mit akarsz.
Hát ez óriási!
Amikor az AppSheet applikáció készítőben (bemutattuk a működését) egy új app létrehozásra mész, ki lehet választani, hogy Start with an idea – vagyis ötletből kiindulás, az alsó képen láthatóan csak be kell írni szavakat és ő kitalálja, segít miben gondolkodunk. Haláli!


Merre tovább? További részek és kapcsolódó cikkek
- Itt a 2. rész: Saját appot készítek 2. rész: Vizuális szerkesztő – Glideapp
- Itt a 3. rész: QR kódos mobilpincér appot készítettünk kódolás nélkül 8 óra alatt. Saját appot készítek 3. rész
- Irány a Minner 2022-es üzleti ötletei!
- Nézd végig a digitális eszközök, digitális ninja cikkeinket, ahol sok hasonló útmutatót adunk, sőt sokszor még részletesebbet. Kattints ide!
A Billingo a Digitális Ninja rovat támogatásával is sokat segített, hogy kiaknázd a digitalizációban rejlő lehetőségeket. Ha már rákanyarodtál erre az útra, ne állj meg – nézz körül Billingo digitális megoldásai között, és kezdd el őket használni! Digitalizációra, innovációra fel! Kattints ide!